Túrabeszámolók

Mátra 115

2013

Szerettem volna Mátra Kupát. Próbáltam részt venni az összes túrán és begyûjteni a lehetõ legtöbb km-t. A maximumtól már a Galyavár Maratonnál elbúcsúztam, de akkor még eszembe sem jutott, hogy 100 km-es túrára vállalkozzak. Valószínûleg nem is sikerült volna, viszont az általam kitûzött célt, a maratont jókedvûen teljesítettem. Mátra115. Húha, ez is benne van a kupában. Akkor megpróbálom a 88-at, eddig a leghosszabb úgyis csak egy Gödöllõ 60 volt, 1000 m szinttel. Féltem ettõl a túrától. Aztán olyan jól ment minden, hogy a Hidegkúti turistaháznál – egyedüliként a tavalyi indulók közt – felneveztem a 115-re. Meglett. 28 óra pár perc. Életem elsõ százasa. A második legfiatalabb teljesítõ lettem. Végül a kupa is összejött, összetett 2. helyezés, de az már más történet.

2014

Mindössze 5 órát aludtam a túra elõestéjén. Tudtam, hogy fáradt leszek. Szombaton 4 órai kelés. Gyöngyösön már páran várakoznak sütis dobozokkal a kezükben. Megérkezik Ati, majd nemsokára a busz is. A Kisnánáig tartó utazást beszélgetéssel ütjük el. A tavalyi évvel ellentétben idén nem féltem a túrától. Pontosabban féltem, de csak azért, mert nem féltem. Ha nincs meg bennem egyfajta félelem, az nem jelent túl sok jót. Kell az izgalom, kell az alázat. A buszon éreztem elõször ezt, de nyugodt maradtam. Mivel nem kergetek hiú ábrándokat, nem is terveztem különösebb teljesítési idõt. Persze, örültem volna egy 24 órán belüli idõnek, de itt csak a sikeres beérkezés lehet a cél.

Kisnána, Móré-vár [7:00]

Korán érkeztünk a várhoz, tucatnyi ismerõs arc. Ha jól emlékszem, tavaly nem több mint 3 embert ismertem a rajtban. A vár tövében lépten-nyomon egy-egy sátorból kibújó vagy autóból kikecmergõ ismerõssel találkoztam. Mindenki latolgatja az esélyeket, engem meg a tervezett idõmmel nyaggatnak. Az meg mi? Mint mondtam, a 24 órás beérkezés álom volt. Amúgy nem terveztem semmit, idõtervem sem volt, fogalmam sincs, hogy tavaly hol, mikor voltam. Átveszem a rajtcsomagot, leadom a Hidegkútra depózandó hosszúnadrágot és a célba küldendõ táskát. Idén nem tudok magamban elmélkedni a túrán, mindig van kivel beszélgetni. „5 perc múlva rajt!” – halljuk a fõszervezõk szavát. Dob, didzseridu, rendezõdünk szépen sorba. Idén nagy a tömeg, igyekszem elõre állni. Nem azért, mert olyan gyors lennék, futni sem tudok, csak nem akartam orra bukni egy lassabban induló túratársban.

Az aszfalton futással indít a mezõny eleje. Sokan elõznek, az éles balos kanyarig én is kitartok. Onnantól séta. Nagyjából a célig. A S– könnyen járható, nem úgy, mint tavaly. Zolival többször kerülgetjük egymást, Robival váltunk pár szót, majd lassacskán szétszakadozunk. Kellemes szekérutakon haladunk, de a S+ már szûkebb és érezhetõen emelkedik. Milyen szép ez az erdõ! Az okosabban kezdõ futókat elengedjük, a Ko eléréséig nagyjából kialakul egyfajta sorrend. Balra az OKT-n, kezdõdik a kedvenc szakasz. Egyszerûen imádom. Kellemes liftezés Kékesig. A terep tökéletes, a felhõket is felfestették az égre – pont ilyet szerettem volna!

Oroszlánvár [8,03 km, 1:05]

Nem is olyan hosszú és nem is olyan meredek ez az emelkedõ, elõtte bõven rá lehet készülni a lefelén. Most mégis hosszú perceket vesz igénybe, mire felérek. A sor feltorlódik, a keskeny ösvény miatt elõzni sem lehet. A csúcson ismerõs arc, Tibi fogad.

- Sokára jössz! – kapom meg a magamét.

Na tessék, pedig én igyekszem. Kérés nélkül kapom az izót, lemegy két pohárral is, aztán már irány is lefelé. Arra még jut idõ, hogy megkérdezzem Tibit, találkozunk-e még valahol, és hogy miért nem az UltraBalatonon van. :)

A Nagy-Szár-hegy is gyorsan eljön, szinte belesimul a tájba. Lejjebb gyönyörû a kilátás Markaz és Abasár felé. Néha hátra-hátrapillantok – senki. Rossz helyen vagyok? De az lehetetlen, a K–-on kell menni Kékesig. A Markazi-kapunál ér be egy futó, gyakorlatilag a csúcsig egyedül megyek. Szépen lassan gyûlnek a km-ek, picit fázom, nem akarok megállni felfelé. Egyszer jobbra, egyszer balra van kilátás, a felhõs, borult idõ ellenére is van miben gyönyörködni.

Kékestetõ [17,15 km, 2:29]

Itt eszem elõször ma, elfogyasztok egy negyed kenyeret, pár paradicsomot és barackot. Fantasztikus ez a pont. :) Tavaly is elidõztem itt, olyannyira, hogy túratársaim meg sem vártak, mondván, nincs idõ annyit enni. De van! :) Kilépve a házikóból utánam kiáltanak, hogy tudom-e, merre kell menni. - Persze! – válaszolok, és elmélázok a Sombokor tetejéig, hogy hogyan lehetnek ilyen figyelmesek, miközben folyamatosan érkeznek a résztvevõk. Igen, ezért ez a túra az év No. 1-ja. :)

A Sombokor jól ismert rész, vigyázok a bokámra, ketten elhasítanak mellettem. A S4-en ismét zavaró az emberhiány, pedig a rajtban milyen sokan voltunk. Egyedül lötyögök lefele, a P– könnyen járható. A titokzatos hangokat hallató, földbõl kiálló csöveket mindig várom. :) A Károlyi-kastély elõtt érem utol elõzõimet, õket nem is látom többé. Itt érzem, hogy vacakol a gyomrom, pedig nem szokott ilyen lenni. Késõn jött el Kékes, hamarabb is ehettem volna.

Parádsasvár [26,6 km, 3:39]

Alig találom meg a ponthoz vezetõ ösvényt, úgy kiáltanak utánam a szervezõk. Kicsit rendbe szedem magam, enni nem sokat merek. Kis sós süti, paradicsom, egy pohár kóla – irány tovább. Eddig tartott magányos sétám, mert megelõz orsipanka, akinek nyomába eredek, elkezdünk beszélgetni, majd a célig együtt haladunk. :) A Nagy-Lipót tövében ér be minket Fejes Gabi is, így kikristályosodik egy kellemes kis csapat, akikkel öröm volt eltölteni ezt a sok-sok órát. A Lipót oldalából nagyon messzinek tûnik a Kékes, pedig csak másfél órája voltunk ott. Felérve a nyeregbe kicsit elõremegyek, lassan javul a gyomrom. A parkoló alatt fut szembe Speró és Pap Gabi, jó utat kívánunk egymásnak, õket is most láttam utoljára. :)

Galyatetõ [31,36 km, 4:36]

A ponton pecsét, fénykép, valamit ettem is. Ekkor érezik Barta Laci, neki is bõven kijár a hajrá, de búcsúzunk, mi levest csak a bónuszkör végén eszünk. És innentõl egy szintén kedvenc út, a Galyavár túrák jól berögzült nyomvonala. Az erdészeti útról jól láthatóan van jelezve a letérés balra, eddig ilyen sem volt. Az út is ki van takarítva, pár hete sokkal nehezebben volt járható. Egyre jobban megerõsödik bennem a gondolat, hogy ide túra kívánkozik, egészen Mátramindszentig. A tarvágás elõtt egy dögön lépünk át, nem szép látvány pont a turistaút közepén. Megcsodálom a Mátrahátat, majd lassacskán elérjük Mátraalmás szélsõ házait.

Mátraalmás [34,83 km, 5:08]

A pontot hiába keressük az ivókút melletti téren, az a Hegyipatak Vendéglõ kertjébe költözött. Süti, víz, talán egy szem szõlõcukor és pár jó szó a pontõröktõl. Galyavár meredélye ’Nagyon meredek!’ felirattal szerepel a Mátra-térképeken, pedig kis szlalomozással kényelmesen fel lehet érni a csúcsra. Itt szintén pontõr fogad, és találkozunk egy külföldi indulóval is. Sifutóutas történeteket idézünk fel, balra az OKT-n, Péter-hegyese, szembejön Miklós és Tünde, a lépcsõ aljában találkozunk Órával, és Tündivel.

Galyatetõ [38,74 km, 5:53]

A ponton Átol Csaba kanalazza a forró levest, tõle is megkapom a magamét: „Hova sietsz kisgyerek?” :) Egy tálra én is benevezek, nagyon jól esik! Köszönjük pygmeanak és társainak a pontot, és a kitûnõ ellátást! Éppen Titkárúr pecsétel, most nem Mátra Kupással, csak legyint, túratársnõje kedvesen mosolyog. Elindulva lefele Bagirával találkozunk, meg akar csapkodni a túrabotjával, úgy kell elõle félreugrani. :)

Galyatetõt az OKT-n hagyjuk el, a Nyírjes-bérc csodálatos panorámájával. A bal oldali kis fenyvest bekerítették, jobbra tarvágás nyomai láthatók. Az erdészház utáni kanyarban tovább egyenesen, immár a Z4 jelzésen. Kanyargunk jobbra-balra, hamarosan elérjük Hatökör-ura ellenõrzõpontját. Legurulunk a patakvölgybe, majd megkezdjük a Mátraházáig tartó, változó mértékû emelkedésünket. Az eleje szuszogósabb, a vége szinte lejt. :)

Mátraháza [47,47 km, 7:11]

A ponton feltöltjük készleteinket, bár én inkább csak folyadékot vételezek. Azért egy fél szelet kenyér elfogy, némi sütivel kísérve. Ekkor érkezik Anita, aki egészen Mátraszentimréig velünk tart, majd ott meglódul, és fél órával jobb idõvel végez, mint mi. :)

A S3 gyorsan véget ér, és elkezdõdik a sarazás a S4-en. A Kecske-bérc nagyon csúszik lefele, lassabban haladunk itt, mint Galyavárnak felfele. :) A kõfolyás most is szép, kár, hogy nem hoztam fényképezõt.

Lajosháza [51,93 km, 7:44]

Dinnye! Ez is egy szuper pont, tényleg minden van, mi szem-szájnak ingere. Kicsit elidõzünk a ponton, kapunk fini õszibaracklevet, magnéziumot, a panzióban pihenõ vendégek meg csak néznek. És ez olyan jól tud esni. :) Õk is mást gondolnak rólunk, mi is mást róluk, és ez teljesen rendjén is van így.

A S4-et a S– követi, felérünk az Üstök-fõ oldalába. Eddig is jött már velünk egy negyedik tag, én csak itt mertem megszólítani. Maku Laci volt, akinek ez már a 11. teljesítésének ígérkezett, azaz minden egyes M115-ön részt vett. Beszélgettünk kirívó idõjárásról, változásokról a túra életében, és még mindenrõl, ami körüllengi ezt az eseményt. Aztán orsipanka rendületlenül húzta a népet a P+ unalmas szakaszán. Idén vaddisznót sem láttunk, pedig azt is nagyon vártam. :( Egy balos kanyarnál túlszaladtunk, újra meg kellett találni a helyes utat.  Anitával kicsit lemaradunk, Mátraszentimre széléig beszélgetünk, csak ott bírjuk utolérni a többieket.

Mátraszentimre [60,54 km, 9:06]

Levespont! Tavaly depóztattam ide valamit, idén a terülj-terülj asztalkámból élek. A húsleves nagyon jó, csakúgy mint tavaly. Kis szünetet tartunk, majd rendezve sorainkat elindulunk a Z– egyik ágán, úgy kiáltanak utánunk, hogy egyenesen. Igen, pont itt fordul ez a jelzés, könnyû benézni – de szerencsére a szervezõk jobban figyelnek ránk, mint azt gondolnánk. :) Jobbra hotel, be az erdõbe, lefele, jobbra át a patakon, felfele, lefele, és már Mátraszentistvánon is vagyunk. Innen lejtmenetezünk Szorospatakig, egy balost elvétek, a többiek szerencsére meglátták a jelzést. Pár gombászóval találkozunk, majd beesünk a következõ ellenõrzõpontra.

Szorospatak [67,67 km, 10:14]

Pár pillanatra leülök a padra, megnézem a sarkam, lefele elkezdett fájdogálni. Barack, kóla, talán csak ennyi, pedig a sátor alatt az asztalok roskadásig minden jóval. Pár szó az asztalok õreivel, majd indulunk is tovább. Innen a P– lesz a társunk Ágasvárig, tavaly a két pont között félúton vettük elõ a fejlámpát. Most ragyogóan süt a nap, idén a sárral kell megbirkózni. Szóba kerülnek a cipõk, szidjuk õket, gyorsan kopnak, szakadnak. Bújócska a bokrok alatt, fel balra, át a réten, és már meg is érkeztünk.

Ágasvári-turistaház [71,9 km, 11:00]

Itt találjuk Gézát, neki is vacakol a gyomra, tavaly nekem is hasonló gondjaim voltak itt. Pecsét a háznál, iszunk, a hátizsákot lent hagyjuk, majd megkezdjük a mászást a középkori vár sáncáig, ugyanis a gyönyörû kilátást nyújtó elsõ csúcsra települt a pont. 7 perc alatt fent is vagyunk, lefele sem kell több. A házban omlett vár, és limonádé bodzaszörppel, muszáj pihenõt tartanunk. :)

Géza elköszön, majd Anita is ellép, hármasban megyünk tovább. Tavaly nehezen találtuk meg a patakátkelést, idén könnyebb volt, én még bele is estem, úgy örültem, hogy meglett. Innen vizes lábbal vánszorogtam el Fallóskútig, a többiek megúszták a patakot. :)

Fallóskút [76,11 km, 11:52]

A ponton Maki fogad, kapunk gumicukrot, sótablettát, izót. Ez a kedvenc pecsétem! Mert hol is vagyunk? Fallóskúton. Jó, akkor legyen a pecséten egy fal, egy ló és egy kút. Ilyen egyszerû. Innen aszfaltozunk egy szûk km-t, majd leereszkedünk a szalagozott ösvényen. Mátrakeresztes fele fordulunk, átmegyünk a kis hídon, majd hosszas emelkedéssel magunk mögött hagyjuk a falut. Ismét saras rész, nagyon saras, orsipanka meg is nézi közelebbrõl. :) Soha nem tûnt még ilyen hosszúnak ez az út, de végül elérjük a tisztás közepén álló turistaházat.

Hidegkúti-turistaház [81,94 km, 12:48]

Ismét elfogy egy tál leves, utána pár szem sós mogyi, majd az ide depózott hosszúnadrágot magamhoz véve (mert csak délelõtt viszik be õket a célba) indulunk tovább. Füves rét, kerítésmászás, ismét rét, ismét kerítésmászás, majd a S–-on elérjük Nagyparlag feltételes ellenõrzõpontját. A Z4 levezet a völgybe, az etetõnél balra térünk a Z–-ra, majd elindulunk a Zám-patak medre mentén. Még nincs túl sötét, a fák alatt viszont már szükségeltetik a lámpa, így felszerelkezünk az éjszakai menetre. Számos patakátlépés, farönkmászás, és ismét beleléptem a patakba. Pedig hogy is mondta Hérakleitosz? ’Kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba.’ Ja, hogy ez patak, és nem folyó, meg Zám, és nem Csörgõ. Akkor megnyugodtam, Hérakleitosz csak nem téved. :) Muzslára nem sietünk, de nem is tûnik vészesnek az emelkedõ, kényelmesen fel lehet sétálni a Z3-ön. A nyeregbe kiérve balra, toronyiránt fordulunk, és pár perc múlva már a banánfa tövében ácsorgunk.

Muzsla [90,01 km, 14:30]

Tavaly nagyon fáztam a csúcson, banánt sem ettem, úgyhogy idén egy egészet elfogyasztottam. Ennyi, én ezért jöttem, mehetünk haza! :) Kapunk inni is, és már pötyögik is be a rajtszámunkat a telefonba, visszafordíthatatlanul felértünk Muzslára. Elköszönünk a kedves pontõröktõl, majd elindulunk lefele. A Nyugati-Mátra fõcsúcsa alatti tisztásokról gyönyörû a panoráma. Jobbra Pásztó, majd a délebbi települések, balra Gyöngyösig ellátni. Szépen ereszkedünk, megpillantjuk Szurdokpüspökit is, ha ez a Bérc lenne, mindjárt célba érnénk. A fenyõket már várom, az egész olyan mediterrán hangulatú, bár a lódarazsak is elõszeretettel táboroznak itt. Átugrálunk a köveken, kimásszuk a patakmedret, majd megérkezünk a várva-várt Diós-patakhoz.

Diós-patak [95,53 km, 15:26]

Tibi fotóz, elveszek egy szem olívabogyót, kérek izóteát, de nem is izgat, mi van benne, megiszom. A kétszer elázott bal talpam – a ragasztás ellenére – fájdogál. Itt lehetõség van kiszállni, de Tibiék nem vinnének be a célba, addig gyalog kell elmenni. :) A Z–-ot jól ismerem, két hónapja jártam erre egyénileg, a P+ lecsatlakozásáig rendben is volt minden, utána viszont elvesztettem a fonalat, nem voltam biztos, hogy merre kell menni. Elõször az út során. Kisilabizáltuk, hogy még zöldezünk, majd rá a S+-re. Két fejlámpa távol jobboldalt világít, elkavartak. Nem tudom eldönteni, hogy János vára lefele vagy felfele rosszabb, de talán felfele, mert most arra kell menni. :) A házikónál most nem akarnak lelõni, mint a Forrástúrán õsszel. Puskaporos-forrásnál két szelet nápolyi, inni nem kérek. Nagyjából eddig tartott a jó tempó, 100 km 5000 m szinttel kellemes hatos átlaggal, fáradtság és futás nélkül. A Havas viszont nehezen jön el. Az elõttem menõk lámpáját figyelem, de nagyon nem akarunk felérni. Tavaly könnyebb volt. Borzalmasan lassan haladok felfelé. Minden lépés megfontolva, talán túlságosan is. Sokára érünk a pontra, ahol nem Gabi fogad, õ most valahol rendületlenül gyûri a km-eket. :)

Havas [104,51 km, 17:30]

Tábortûz ég, két darabka puszedlit elfogyasztok, pohár izó, majd óvatosan lefelé. Itt páran összetalálkozunk, öten haladunk a S+ csúszós szerpentinjén. Egy jobbos kanyarnál túlmegyek, az elõttem levõt figyelem, nem a jelzést. Vissza, és lassan elérjük az oázist jelentõ Fajzatot.

Fajzatpuszta [107,66 km, 18:06]

Már nagyon vártam ezt a pontot, itt olyan jólesik leülni. A pontõr szintén kedves ismerõs, Zoli köszön rám. Elég ramatyul nézhettem ki, mivel a következõ kérdést szegezte nekem:

- Felismersz?

- Persze, hogyne ismernélek, csak hadd egyek valamit. :)

Már kapom is a szelet dinnyét, izót, meg mindent, amit akarok, de igazából nem is vagyok éhes. Utólag sajnálom, hogy nem beszélgettem Zolival, pedig pontõrtársával minden kérésünket azonnal teljesítették. Késõbb megtudtam, hogy a sátorban pihent a váltás, úgy látszik, ez egy bejáratott túrafõrendezõi pont. :)

Káváig kissé lemaradok a magam bajával, a többiek elsietnek. A 24 órás beérkezéshez elég lenne a négyes átlag, nem is értem, miért mennek úgy. Ja, hogy nem is õk mennek annyira, hanem én vagyok lassú. Jó. Kávánál majdnem továbbmennek az elõttem haladók, de sikerült õket felterelni a csúcsra. Tûz pislákol, kapjuk a pecsétet, valamit ittam is. És innentõl jön a túra színe-java. A S+ egy pontban megtörik, ezt benézzük, de még emlékszem, hogy a kerítés mellett vezet az út. Elbotorkálunk addig, majd a szekérúton jobbra fordulunk. Itt nem is igazán figyeltem, csak mentem a fények után. Nagyon hosszú volt az út a Z4-ig, ez a másik pont, ahol nem tudtam biztosan a jelzéseket. Lehet, hogy nem csak bennem van zavar, és tényleg riasztó a sok jelzés itt? Megtaláljuk a Z3-et, indulunk felfelé, ekkor jönnek szembe Anitáék. A sziklás ösvényen egyensúlyozva megérkezünk az utolsó elõtti hegyhez, ahol rövid pihenõt iktatunk be.

Tót-hegyes [113,91 km, 19:34]

Kapunk egy-egy palacsintát, és megeszem az otthonról cipelt zabszelet felét is. Öntök magamnak izót, sajnos nem volt hígítva, de legalább már tudom, milyen ízû a tömény. Nehezen indulunk el, a hegy aljában jobbra fordulunk. Itt tavaly nem hittem el, hogy arra kell menni, úgy rémlett, onnan jöttünk. Nehéz követni a Z+-et, ez lett késõbb a vesztünk. Egy darabig minden rendben, de tovább ereszkedünk lefelé. Pocsolyából pocsolyába lépek, itt valami nem okés. Megállunk, megnézzük, elvétettük. A Z4 fentebb ágazott ki, irány vissza. 20 perc bukta. Annyi elõnye van, hogy mérgesen talán gyorsabban lehet haladni. Hiába haladunk, ez a szakasz nagyon hosszúnak hat. A házikót mellõzzük, ráváltunk a Z3-re, és felsétálunk a Világos-hegyre. A sziklákon lépkedve egyszer csak beverem a lábszáram az egyikbe, sziszegek, eddig olyan jól megúsztam (a patakokat is megúsztam :) ), miért pont most?!

Világos-hegy [116,96 km, 20:31]

Pecsét, körbetekintek, innen még sötétben is szép a kilátás. Lefele megint lemaradok, a bokámat nem adom, az a pár perc nem számít. Nem is tûnik meredeknek, felfele rosszabb, a sár teszi kellemetlenné a járást. Kiérve a széles útra meglátom társaimat, utánuk ügetek, majd lassacskán beszédelgünk a szõlõk és a Kisdombi erdészház mellett a faluba. Nem is volt a vége olyan hosszú. A falu ellenben sokkal hosszabbnak hat, de nem futunk, ha eddig sem, akkor már most ugyan minek. A falu csendes, ember nincs az utcákon. A célba is csendben érünk be, a taps nagyon hiányzik. Nem azért, mert hû de nagy teljesítményt vittünk végbe, hanem mert olyan szép gesztus.

Gyöngyöstarján [124,04 km, 21:44]

Csapódik a tükör a DSLR-ben, kész a célfotónk. A pontos idõt megtudva rájövök, hogy az idei séta 6 óra 25 perccel kevesebb idõbe telt, mint tavaly. Választunk oklevelet, majd jöhet a kõ. Megnézem az összeset. Még egyszer. Még egyszer. Ez a legnehezebb része a túrának. Olyan szépek! Lehet többet? :) Négyet elveszek, a lámpa alatt sorsolom ki a szerencsést. Megvan! Egy kékesi csúcsköves! Gyönyörû! Köszönöm az alkotónak! :)

Hideg van kint, az eddig beérkezett 30 fõ egy része az ebédlõben beszélget. Elõször Géza gratulál, viszonzom, nagyon szépen ment a végén, pedig Ágasváron még találkoztunk. Aztán Laci, RushBoy, páran még sztoriznak.

Vége. Pici hiányérzetem van. Olyan sok sütit hagytam árválkodni! :) A célban törlesztem az adósságom, a levesbõl viszont nem tudok sokat enni. Közben megérkezik moiwa, Ati, Bubu és még pár ismerõs. Általánosságban mindenki boldog, bár páran átneveztek a 88-ra.

Köszönöm a rendezõknek, amiért a megnövekedett mezõnyt is hibátlanul, gyorsan és ugyanolyan kedvességgel szolgálták ki, ahogy tavaly már megtapasztaltam. Köszönöm két túratársamnak, orsipankának és Gabinak, hogy melléjük szegõdhettem, és a végén sem hagytak ott sehol. :) Talán a közösség valahol itt kezdõdik. Hogy figyelünk egymásra. És ez jó, nagyon jó. Ezért szeretném betartani az itiner utolsó mondatát. :)