Túrabeszámolók


Szent Iván éji sóút

Pavi74Túra éve: 20142014.07.10 08:17:01

                                 2014 06 28-2014 06 29 (éjszakai)  Szent Iván Éji Sóút  31.2 km.-es teljesítménytúra.


 

Napokkal elõtte neveztünk erre a túrára, részben az éjszakai rendezés miatt esett rá a választásunk! Meg persze az is hogy ha valaki 100 km.-t összegyûjt a só utakból, akkor kap egy 100 km-es jelvényt! Valamint Krisztiánéknak 31km. hiányzott a bronz fokozatú (250 km.) túrázó jelvényhez. Délután 16.30-ra volt megbeszélve a találka Gyulával,Krisztiánnal és Emesével a Bodza fagyizónál a találkozó, ahol kávéztunk egyet, majd elindultunk csapatunk ötödik tagjáért Éviért. Mivel a túra rajtja és célja nem egyezett, ezért úgy döntöttünk hogy Gyulát,Emesét és Évit kirakjuk a rajt helyszínénél (szolnoki vasútállomás) és mi Krisztiánnal átkocsikázunk a célba (Tápiószele Faház kocsma)  és onnan visszavonatozunk Szolnokra, hogy ne kelljen hajnalban fáradtan még a kocsi után caplatni órákon át!A kocsit lerakva a vasútállomásig gyalogoltunk kb.2.5-3 km-t ahol kb. 15 túrázó várta velünk a vonatot, ami kb. 10 percen belül meg is érkezett. A történethez hozzá tartozik hogy elfelejtettem magamnak övet vinni a nadrághoz és Tápiószelén Krisztián az útfelbontást körülkerítõ vízmûves mûanyag szalagból tépett egy darabot! Ami csak ideiglenes megoldás volt,mert folyamat csúszkált le rólam a nadrág. Mivel nem volt ismerõs a terep és nem tudtuk mennyi idõbe telik ezt kivitelezni,ezért szántunk minderre 4 órát (Szeged-Szolnok-Tápiószele kocsival+Tápiószele-Szolnok vonattal) Ami jó ötletnek bizonyult, mert pont a rajtra (21.00) értünk Szolnokra! Ott még kb. negyed órát pakolásztunk és 21.15 körül elindultunk az elsõ ellenõrzõ pont Szolnok Abonyi út vasúti megálló felé!

 

A vasútállomást elhagyva kb. 100 métert mentünk egy keresztezõdésig ahol jobbra fordultunk és követve az utat haladtunk a városból kifelé. Egy vasúti felüljáróhoz érve jobbra fordultunk ismét, ekkor szembesültünk vele, hogy milyen nagy is a szolnoki vasútállomás! Nem számoltam de legalább 20 sínpárt láttunk felülrõl. A felüljárót elhagyva még egy darabig kb. 1.5 km.-t a városban  caplattunk,itt még senki sem használta a fejlámpáját. Hamarosan elértük a Szolnok végét jelzõ táblát, ahol beléptünk a sötétség birodalmába. Csapatunk két tagja Emese és Krisztián hoztak magukkal láthatósági mellényt, ami hasznosnak bizonyult a késõbbiekben,noha a fényképeken elég vicces aurába burkolta viselõjét és az így készített fényképek sem voltak túl hasznosak. A rendezõség erre is gondolt és minden indulónak aki nem gondolt rá, névre szólóan osztottak ki 1-1 mellényt,amit a célban kellet visszaadni! Szóval a Szolnok táblát elhagyva egy macskaköves útszakasz következett,ahol már a fejlámpák játszották a fõszerepet. Hamarosan kiértünk egy országúti részhez ahol kb. 1.5 km.-t haladtunk az út szélén az autósok nem kis ,,örömére”. Letérve az országútról egy szervizút szerû aszfalt út következett, itt bal oldalon egy félérett ringlókkal teli kis fát találtunk amit Gyulával szakszerûen megleptünk és begyûjtöttünk róla némi cuccot. A mellettünk éppen elhaladó pár fõs csoport hüledezett hogy jóízûen majszoltuk a zsákmányt. Nem értettem az értetlenségüket, biztos gyerek korukban vérhasból-vérhasba betegedtek és féltek,ha látják mit csinálunk újra elõjön rajtuk a nyavaja! Én a szõlõt vagy a barackot is simán pusztítom úgy hogy tejet iszok rá, sosem volt tõle semmi bajom, akkor egy kis útszéli ólmozott,éretlen ringlótól mi bajom lenne…?! Nem sokkal késõbb balra a bokrok rejtekében egy WC csészét láttunk, meg   is jegyeztük hogy biztos a rendezõség rakta oda és ez egy frissítõ pont lehet!  Koptattuk tovább a szerviz utat ami annyira jól sikerült hogy egyszer csak elfogyott. Itt balról kerültünk ki egy tanyát majd földúton folytattuk utunk. Futó ruhában egy pár haladt el mellettünk , le sem tagadhattuk volna hogy a gyengébbik nem, nem csúnya idomait bámultuk,mert (az én lámpám legalább is)  fénycsóvája a hölgy fenekén táncolt!Úgy bambultam a tomport hogy ha szakadék lett volna elõttem,simán bele gyalogolok! Sajnos nem sokáig élvezhettem(tük) mert perceken belül élvezhetetlen távolságra nõtt köztünk a különbség. Jobb oldalunkon egy vasúti sínpár bontakozott ki, amin hamarosan egy tehervonat jött velünk szembe, majd nem sokkal késõbb velünk megegyezõ irányba egy személyvonat robogott el. Nem sokkal késõbb egy éles bal kanyar jött és megérkeztünk az elsõ ellenõrzõ ponthoz! Itt sorba kellett állni,mert kb. 15-20 túrázóval majdnem egyszerre értünk ide. Egy szív alakú nagy gyertya volt meggyújtva,ami nem adott túl sok fényt, viszont szépen mutatott, valamint olajfáklyák pislákoltak itt-ott. A pontõr úr telefonján épp passziánsz futott, biztos unatkozott! :-P Itt vizet és valami rumos csokit osztottak. Mivel a pontõrök szerint az elkövetkezõ pontokon nem lesz több vízpótlási lehetõség, magunkhoz vettünk fejenként 1-1 fél literes ásványvizet,ki szénsavast, ki mentest. (mint kiderült,tévedtek a pontõrök mert majd minden ponton volt vízvételi lehetõség!) Toltunk a fejbe némi kalóriát én szoptam pár deci izotópost is (izotóniás ital) majd megindultunk a második ellenõrzõ pont Pléh Jézus felé.

 

Nem igazán tudtam miért adták neki ezt a nevet amíg oda nem értünk, de ezt majd késõbb. Itt egy elég lábgyötrõ szakasz következett, sóder szerû útborítás,remek kis kátyúkkal tarkítva. Sajnos  nincs jó cipõm az ilyen terephez,mert amit neten rendeltem kicsi lett a másik rendelt pedig még nem érkezett meg és most egy puha talpú futócipõ volt rajtam,amiben a legkisebb kavicsok is szögeknek tûntek…  Alig indultunk el, Gyula egy világos barna zsinóros baseball sapkát vett észre a földön a sötétben (mondjuk messzirõl melltartóra tippeltünk)  amit felvéve  a sötétben vizslattuk esetleges gazdáját, de nem észleltünk semmi mozgást. Alig tettünk meg kb. 200 métert amikor egy öreg úr látszólag sietve jött velünk szembe de nekünk nem esett le hogy esetleg a sapkáját keresi! Elég csapzottnak tûnt de nem volt nála semmi, így azt hittük valami eltévedt ember fia. Pár perccel késõbb az út bal oldalán egy elhagyott túra felszerelést láttunk meg, ekkor esett le hogy az öreg úr elhagyva az ellenõrzõ pontot elszórta a sapkáját és a súlytól megszabadulva visszasietett az ellenõrzõ pont felé hátha ott hagyta. A sapkát Gyula az elhagyott túra cucc tetejére dobta ,majd tovább indultunk. Azon tanakodtunk hogy ha öreg visszaér a cuccához és meglátja a sapkát,érteni fogja-e hogy mi történt?!   Szépen fogytak a méterek, egy kocsi tûnt fel mögöttünk,amibõl a rajtnál már látott õsz hajú úr szólított meg minket,mondta hogy hamarosan egy Krisztus szobor mellett fogunk elmenni és lassan a sóder út átvált föld úttá,majd tovább hajtott. Alig ment száz métert,ismét megállt,majd visszaszaladt hozzánk és balra mutatott be a bózótba, tényleg egy Krisztus szobor rajzolódott ki a sötétbõl. Nem sokkal késõbb az út porában egy rendszámtáblát csillogása hívta fel a figyelmünket. Magamhoz vettem, mondom majd  a következõ ellenõrzõ pontnál leadom a pontõröknek, azok majd eljuttatják a rendõrségre. Végre elfogyott a sóderes út és következett a földút balról napraforgó, jobbról kukorica táblákkal tarkítva. Itt megjegyzem, hogy  ennyi egeret még életemben nem láttam mint amennyi a további útszakaszokon szaladgált a lábaink között! Volt hogy azt kellett figyelni hogy nehogy valamelyik szerencsecsomagra rátapossunk mert folyamat hol ide hol oda spuriztak lámpáink fényében. Mondjuk itt már csak én használtam a fejlámpámat, mert a bogarak fellelkesedve  az éjszakában bóklászó teremtményeken szinte percenként szálltak bele a számba és az orrlyukamba! Prüszköltem mint egy kehes ló! Végre megérkeztünk a Pléh Krisztushoz ahol kiderült a titokzatos név mivolta. A kereszten megfeszített Krisztus ugyanis pléh lemezbõl volt….még jó hogy nem PET  palackokból lett összerakva… Itt egy sajnálatos dologgal szembesültünk, ugyanis az egyik rendezõ (Kenyó Gyula) fényképe  és a halálának híre fogadott minket,aki víz osztó volt egy ellenõrzõ ponton még tavaly, és szakács titulust is betöltött Csemõ  virágünnepén de sajnos 2014 januárjában már csak emléke maradt meg. A rendezõknek a tisztelet hogy elhunyt társuk emlékét ily módon is próbálják megtartani! Itt nem vártak minket pontõrök, itt annyi volt a dolgunk hogy Kenyó Gyula nevét felvezessük az itinerünk második ellenõrzõ pontjának rubrikájába!  Itt megint 6-8 túrázóval összefutottunk és egy túrázó fekete blöki is feltûnt, aki láthatóan élvezte az éjszakai ámokfutást! Némi frissítõ után tovább indultunk a harmadik ellenõrzõ pont Újszász-Rózsás felé.

 

Folytatódott a rovarok  által rám gyakorolt terror! Itt nagy hasznát vettem a rendszámtáblának,járt a kezemben mint a cséphadaró,néha koppant rajta valami,olyankor egy kicsit elérzékenyültem de az megnyugtatott hogy nemén kezdtem az egészet! Hamarosan egy újabb kocsi tûnt fel mögöttünk, az egyes pont õrei voltak azok,mellettünk elhaladva utánuk kiabáltam hogy találtunk egy rendszámtáblát és nem vinnék-e magukkal,mert bár hasznosnak tûnt a rovarok,testnyílásaim ellen indított kamikaze akciói ellen,mégsem akartam kilométereken át még cipelni. Na nem a súlya miatt, hanem kezdett kényelmetlen lenni a vékony lemez markolászása. Lelassítottak majd ajándékom átvétele után tovább álltak. Balra a távolban narancssárga volt az ég alja, azon tanakodtunk hogy mi lehet az. Valaki felvetette hogy biztos Budapest fényei….hát akár Vlagyivosztoké is lehetett volna evvel az erõvel!  A lámpa fényében jobb oldalon egy kupac fekete-fehér szõrgombolyagot vettünk észre, amit kicsit közelebbrõl is megvizsgáltunk de nem tudtunk rájönni hogy milyen állat lehetett. Mentünk még pár száz métert és ott meg egy õz láb volt az út közepén! Biztos a chupakabra szedte az áldozatait a környéken, mert elég bizarrnak tûnt az állati maradványokat látni. Gondoltam hogy ha emberi maradványokat találunk, akkor leszünk bajban, de erre nem került sor.  Kb. 3 kiló rovar beuzsonnázása után megérkeztünk az Újszász-Rózsás ellenõrzõ ponthoz ahol egy idõsebb hölgy és úr fogadott minket. Megkaptuk pecsétjeinket,ásványvízzel és meggyel kínáltak minket. Elõször nem kívántam a meggyet, mert szoptam egy kis izotópost és eltelített,de Gyula olyan jóízûen tolta be hogy csak markoltam pár szemet, ami tényleg jól esett! Kb. 5 perc tollászkodás után megindultunk tovább a negyedik ellenõrzõ pont (Pokol tanya) felé. 

 

Na itt egy kb. 7 km. hosszú aszfalt út következett, megint találtunk egy õzlábat, de ez dögszaggal is párosult! Tényleg nem tudtuk hogy mi lehetett az oka de valószínûleg a közeli tanyákról éjjel portyára induló kutyák szedték szét szerencsétlen áldozataikat. Itt elég büdös szag terjengett, Gyula felvetette hogy keressük meg a forrását!Még egy rózsa illatú marhapörköltet galuskával  sem lett volna kedvünk megkeresni, nem pláne egy dögszagú tetemet!  Így bánatára tovább robogtunk! Jobb oldalt feltûnt egy barna,Pest megye tábla, amin én egy kicsit meglepõdtem, mondjuk nem néztem meg elõzõleg hogy a cél eléréséhez megyehatárt fogunk-e átlépni. Az ellentétes oldalon feltûnt a Jász-Nagykun-Szolnok megye tábla is, amit magunk mögött hagytunk. Mindkét táblánál csináltunk 1-2 fotót, közben feltûnt hogy jó pár méter  manila madzag volt a földön,amibõl Gyula vágott nekem egy jó darabot, amivel kiválthattam az ideiglenes nadrágszíjamat. Egyenlõre zsebre vágtam a madzagot,mondom majd a következõ ellenõrzõ pontnál lepakolok magamról és kényelmesen kicserélem.   Derült volt az ég, Évi kiszúrta a csillagok között a Göncöl szekeret, az idõre nem lehetett panaszunk, se meleg se hideg, pont kellemes túra idõt fogtunk ki. Elég monoton volt az aszfalton a sötétben bandukolni, különösebb történések nélkül tõlünk jobbra, bent olajfáklyák pislogtak ,és tábortûz fényei világították be a környéket. Pokol tanya feliratú tábla jelezte,hogy újabb ellenõrzõ ponthoz érkeztünk. Itt ásványvízzel és müzli szelettel vártak minket. A tábortûz mellett egy túrázó a mezitlen lábait szárította a tûznél, egy pár pedig egy asztalnál ült és csöndben falatoztak. Megkaptuk pecsétjeinket és itt tollal ráírták a 02.00-ás érkezési idõt is (Tápiógyörgye-Pokoltanya) beszédbe elegyedtünk a pontõrökkel aki egy férfi és egy nõ volt. Érdeklõdtem hogy mennyi van még hátra, mire készségesen mutattak a távolban látható fényekre hogy azok már Tápiószele fényei!Ezt lelkesen fogadtuk,mert szemmel látható volt a cél, a talpaim sajogtak rendesen minden kis talaj egyenetlenségtõl, ezért kifejezetten jól esett hogy már csak pár kilométer van hátra.  Fejlámpám fényénél, tõlünk kb. 30 méterre kirajzolódott valami állat féle! A pontõröket kérdeztem hogy lámát látok-e (mondom a bakonyi láma után meglesz az alföldi láma legendája is :-P ) és meg lehet-e nézi hogy mi az (azt hittem élõ állatok) de közeledve kitisztult a kép és akkor esett le hogy egy ló egy vaddisznó (ha jól emlékszem 2 malaccal) és egy szamár mûanyag  mása tréfált csak meg!  Nyugtázva a tévedésem visszasomfordáltam csalódottan a többiekhez. Gyula szólt hogy cseréljem ki a nadrág szíjam, ami eszembe nem jutott volna egyébként…Nagy levegõt vettem letéptem magamról a mûanyag szalagot, és a klasszisokkal jobb manila madzagot tekertem magam köré. Hát nem tudom hogy egy Gucci övre kicseréltem volna-e, mert olyan jól tartotta zsenge testemen a nadrágot! Itt eltöltöttünk kb. 10 percet és újult erõvel vágtunk neki utolsó elõtti ellenõrzõ pont (Tápiószele-Dózsatelep)  felé vezetõ rögös útnak. 

 

Az itineren azt olvastuk hogy közeledve az ellenõrzõ pont felé látni fogjuk Tápiószele fényeit és még valamit….na erre csak tippelni tudunk mi lehetett, de ezt majd kicsit késõbb. Egy kövesút keresztezte utunkat amin hirtelen a sötétbõl feltûnt bal oldalról egy biciklis. Ami nem is lenne olyan nagy dolog ha nem éjszaka 02.30 környékén történik. Kivilágítatlanul tekert el elõttünk de olyan fényvisszaverõ cucc volt rajta hogy majdnem nappali világosságot produkált! Rendesen aura szerû fényjelenség lengte körül. Na mondom itt az a valami amit látnunk kéne. :-)  Egy feszített Jézus mellett mentünk el ismét, itt újra földút következett, néhol egy nyomsávos úttal a sár miatt. Feltûntek régi ismerõseink az egerek. Komolyan mondom 50-100 méterenként láttunk belõlük legalább egyet! A talpam itt már mind a kettõ szúrt,vízhólyagjaim mosolyogva telepatikusan üdvözletüket küldték! Elértünk egy csatornához, ami fölött egy hídon megpihentünk kicsit. Gyula,Krisztián és Emese a híd jobb oldali alacsony falára ült, míg Évi a bal oldalira, én középen álltam és szoptam egy kis izotópost. Évi mögött megmozdult a nádas, a chupakabra lehetett az, de miután közelebb léptem és fejlámpámmal megvilágítottam a nádast, abba maradt a mozgás. Szörnyû tekintetemtõl még a többieket is kirázta a hideg, így nem csodálom hogy meghátrált a fenevad! 2-3 percet pihenhettük, majd megindultunk a fények felé, na itt észleltünk a távolba egy kb. 10 méter magasan villogó piros lámpasort ami egy ufóra emlékeztetett. Talán erre utaltak az itinerben, nem tudtuk eldönteni. Közeledtünk a fényhez, mint bogarak a fejlámpámhoz. Alig pár száz méterre lehettünk hozzá amikor kicsit balra az út végén feltûnt a következõ (Tápiószele-Dózsatelep)  ellenõrzõ pont. Két férfi volt a pontõr, õk túró rudival vártak minket. Én mint az út során eddig egyszer sem, most sem igényeltem az ellátmány szilárd részét, ezért Évi két rudit vett, mert mondtam neki hogy ha kéri zuzza be az enyémet is. Az egyik pontõr látta hogy Évi két rudit vesz el és megállt a tevékenységében de nem mert szólni, vagy nem akart. Pecsétjeinket megkapva immáron utolsó résztávunk fogyasztását kezdtük meg.

 

Alig hagytuk el az ellenõrzõ pontot amikor is egy egér szaladt ki elénk, mit sem zavartatva magát. Krisztián próbálta lefotózni de mindig kifutott a képbõl, Gyula próbált gátat csinálni a cipõjével hogy feltartóztassa az ide-oda szaladgálásból de azon kívül hogy remek kép készült a cipõjérõl nem volt túl eredményes a próbálkozás. Egyre jobban kõrvonalazódtak a házak és már a kutyák ugatása is nyomokban hallható volt. A földút amin haladtunk, néhol úgy nézett ki mintha kimosta volna valami föld alatti patak a földet, embernyi beomlott lyukak és repedések tarkították. Volt közte 2 olyan lyuk amibe én is simán bele fértem volna! Beértünk Tápiószelére ahol még megtettünk kb. 1.5-2 km.-t amikor is feltûnt végre egy kanyar után a Faház kocsma. Beérkezésünkkor kb. 15 túrázó várta a pecsétjét,oklevelét és kitûzõjét, és voltak páran akik az 50 km.-es távon indultak,azok az itteni ellenõrzõ pont pecsétjét. Mi Gyulával ittunk 1-1 csapolt sört, a többiek nem kértek semmit. Mondjuk itt járt a beérkezõknek 1 pár virsli mustárral és kenyérrel valamint tea. A sör jól csúszott de a virslibõl megmaradt 3 szál, öten nem bírtunk megenni 10 szál virslit….na nem a minõségével volt baj hanem fõleg a folyadék csúszott, az étel valahogy nem esett jól! Elmentem WC-re de itt hosszabb sor várt, mint egy balatoni lángososnál…. Lassan beszlopáltuk a sört majd szépen lassan összeszedtük magunkat és elindultunk haza.

 

Mindent egybevéve jó kis túra volt, kellemesen elfáradtunk! Köszönjük a Tápiószelei Természetbarát Klubnak a lelkes lebonyolítást! Valamint köszönöm túra társaimnak Sipos Gyulának, Varga Krisztiánnak, Bakodi Emesének és Bürgés Évának a jó társaságot!