Túrabeszámolók


Tátika-Rezi

nafeTúra éve: 20142014.08.06 21:50:01



Tátika-Rezi hosszú két várút.


GPS-el mért távolság: 48,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1015 m.


Reggel, szokásomnak megfelelõen a rajtidõ elején érkeztem Zalaszántóra. Gyors készülõdés és nevezés. Mivel a lúdtalpbetéthez szoktatást félbeszakítottam egy hónapra, így hosszas latolgatás után döntöttem csak a hosszú táv mellett. Meglátom, hogy bírja a talpam. 06.20-kor, a ködöt leszámítva, még viszonylag kellemes idõben kezdhettem meg a táv teljesítését. Nem számoltam túl jó látási viszonyokkal. Ehhez képest, rögvest az elsõ kilátó ponton, a Szent Donát kápolnánál remek kilátás várt, ahogyan itt-ott kiemelkedtek hegyek és fák a ködbõl. Még a fotózás alatt elkezdett feloszlani a köd, s lehetett a mélyebben fekvõ területekbõl egyre többet látni. Számomra,alföldi származásúként, bár már 32 éve élek a Dunántúlon, fantasztikus ez a fajta látvány. Frissen talpaltam tovább, s a majd végig emelkedõ úton, csakhamar elértem a Sztupához, ahol megkaptam az elsõ ellenõrzõ pecsétet. Beszélgettünk egy kicsit. Néhány a közlekedésre, illetve a közlekedési rendõrökre vonatkozó kérdésben nem értettünk egyet. Megérkezett Gábor, majd Zoli, s gondolom felmentek a Sztupára is, amit én kihagytam. Mentem tovább. Amíg erdõben vezetett az út, addig igazán kellemes volt, azonban számomra érthetetlen módon, letért a szalagozás az OKT-ról, s egy jócskán lucskos, magas füves úton értük el az országutat. Igazán indulhattam volna késõbb, hogy kisebb legyen a lucsok. Késõ bánat.


Szerencsére hamar letérhettem az aszfaltról, s megkezdõdött a Tátika várához vezetõ tikkasztó kaptató. Eddigre elég meleg is lett, ráadásul a páratartalom 90 % körüli. Folyt a víz rólam rendesen, de végül csak letudtam a nagyjából 150 m szintet, s a várban megkaptam a következõ pecsétet. A hátizsákot letettem, s szétnéztem a várban, jó néhány fotót készítve, hiszen a kilátás remek. Kiválóan látszott a távolban a következõ pont, a Rezi vár. Zoliékkal együtt ereszkedtünk le a hegyrõl. Egy darabig együtt haladtunk, aztán a sok fotósmegállóm, és a rosszabb állóképességem miatt leszakadtam. Elõtte azonban egy vegyes, kecske- és birkanyájban, idei õzgida harapdálta a füvet, de nem akart fotómodellkedni. Valószínûsítettük, hogy a nyájban nevelkedett.


Nyílt terepen ballagtunk ugyan, de a szép kilátás miatt, egy csöppet sem volt unalmas. A Rezi várba vezetõ kaptató elején levetettem egy pólót, s egy keskenyre szabott csõsál darabot tettem föl, homlokpántként. Bejött. A bõ kétszáz méteres szintû kaptatón, nem kellett törölgetnem a homlokomról az izzadságot, pedig nagyon izzasztó volt. Fölérve, a vár elõtti pihenõhelyen megkaptam az újabb pecsétet, s mivel már egyébként is fontolgattam, hogy meg kéne ennem egy szendvicset, ettem egy szelet zsíros kenyeret, s ittam egy kis szörpöt. Eddigre elõkerültek a várnézésbõl Zoliék. Õk mentek tovább, én pedig irányba vettem a várat (ez a 380 m-es kitérõ nincs benne a 48,1 km-ben). A kilátás, a párásság ellenére is pazar. Mentem tovább. Az elsõ lejtõt leszámítva, a jó utakon gyorsan fogytak a kilométerek. A falu elõtt nem sokkal elfogyott a vizem. Reziben, a kocsmában feltöltöttem vízzel, ittam egy alkoholmentes sört és a pecsételés után mentem tovább.


A kék jelzésen közeledtem Zalaszántóhoz, de nem sokkal elõtte letértem a jelzésrõl és szalagozáson haladtam, egy kukoricaföld széli dzsindzsában, illetve a kukoricásban. Istenátka egy szakasz volt. Ha ez a túra, kukoricatörés közeli idõpontban lett volna, itt fel is adtam volna, mivel allergiás vagyok a kukorica porra. Almás melletti, kiváló murvás útra tértem rá, majd annak sarkánál egy elég rossz földútra, amin végül elértem Vindornyalakot. Nagyrészt aszfalton értem Vindornyaszõlõs közelébe, ahonnan elvileg turistajelzésnek kellett volna lennie. Sokáig nem láttam egyet sem. A kõbánya elõtti aszfaltúton jelent meg, s ettõl kezdve követhetõ is. Eddigre, három dolog lett egyértelmû a számomra. 1: a táv bõven több lesz, mint ami az itinerben szerepel (43,3 km), 2: A talpam nem fogja végig bírni az új lúdtalpbetéttel, 3: túl sok idõt töltöttem fotózással és a hosszabb táv miatt ki fogok csúszni a 11 órás szintidõbõl. A forrásnál kihasználtam a pad adta lehetõséget, és 39 km után lecseréltem a talpbetétet, az ivózacskómban kicseréltem a vizet. Jobb ízû, mint a Rezi klóros (az ivózacskó sajnos nagyon kiemeli a klór, meg minden egyéb idegen ízt). Rezitõl, egészen a bánya elõtti letérésig, nagyon monoton az út (nehéz rajta ébren maradni), attól kezdve viszont végig kellemes. A Vadlány-lik-barlanghoz vezetõ letérésnél, meglepetésemre Zoliék jöttek szembe. Azt hittem, sokkal elõrébb járnak. Megviselte õket a párás meleg. A barlangnál megint csak Enikõ adta az ellenõrzõ pecsétet, miközben egy szender a kézfejét használta pihenõhelyként (szendergett a szender). Mivel elõtte töltöttem föl forrásvízzel az ivózacskómat, így csak egy müzliszeletett ettem meg, ásványvizet nem kértem, pedig alaposan fölpakoltak belõle, s mondták, hogy a Bazaltutca végébe is raktak le egy kartonnal, az elõzõ évek kérése alapján. Szûk szintidõ ide, vagy oda, a Bazaltutcában gyakran megálltam fotózni. Nem lehet csak úgy rohanni. Ettõl kezdve jó minõségû utakon talpaltam a cél felé. Meglepõ volt, de murvás út moha borítása, az elõzõ napok esõi és a magas páratartalom miatt csúszott, mint a jég. Igen csak figyelni kellett. Végül, olyan tizenegy és fél óra alatt beértem a célba. Átvettem az emléklapot és a kitûzõt, s a sajgó talpaimon hazafelé vettem az irányt. A kocsihoz menet, két, szintén bicegõ túrázó tõlem kérdezte, mennyi volt a táv, mert az egyik rendezõ azt mondta nekik, hogy 48 km-t mértek a szalagozáskor. Megerõsítettem, hogy nekem is akörüli eredmény jött ki, s a szint is több, mint a kiírásban. Ezt nem lett volna rossz, még az indulás elõtt mondani.


Jórészt kellemes túra volt, szerencsére nem túl meleg idõben (bár az emelkedõk alaposan befûtöttek). A hosszú táv egy szakasza nagyon monoton, ráadásul a szervezõk, most is hadilábon álltak a térképpel. Ha ez nem lenne ilyen gyalázatos, akkor azt mondanám, hogy kiváló túrán vehettem részt.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1000/900 Ft-ért itineres, szürkeárnyalatosnak nevezett térképes (a valójában a sokszori rossz minõségû fénymásolástól fekete-fehér, használhatónak nehezen nevezhetõ) igazolólapot (saját térkép elengedhetetlen) jó szalagozást, emléklapot és kitûzõt kaptunk. Tátika várában és a Vadlány-lik-barlangnál müzli szelet, a Rezi várnál zsíros- és margarinos kenyér (lehet, hogy volt lekváros- és mogyorókrémes is, csak nem figyeltem igazán), hagyma, kétféle szörp, a Vadlány-lik-barlangnál kétféle ásványvíz, a Bazaltutca végén szénsavas ásványvíz, a célban pedig szörp volt az ellátmány.