Túrabeszámolók


Kisgyón

nafeTúra éve: 20142014.09.17 23:31:34

Dr. Hegyi Imre emléktúra 30


GPS-el mért távolság: 32,5 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 810 m.


Nem sokkal kilenc elõtt értem Kisgyónba. Veszprémbõl indulásnál még elég elfogadható volt az idõ, de a radarkép nem sok jót ígért. A Tési-fennsíkon, néhol csak 40-el tudtam menni, mivel igen rossznak bizonyultak a látási viszonyok. Bakonycsernye elõtt elkapott egy-két zápor is, és Kisgyónban is szemerkélt az esõ. Ennek megfelelõen biciklis esõdzsekit és esõkalapot vettem föl. A rajthelyen, csak ismerõsök voltak. Gyorsan beneveztem, s neki is vágtam a táv teljesítésének. Elõször irány a Barkócás a P+ jelzésen. A murvás útnak alaposan betett a gléderezés és a sok esõ. A kaptatón sikerült kimelegedni, illetve rájönni, hogy túlöltöztem. Hiba volt a biciklis póló alá hosszú ujjú gyapjúpólót venni. Le is vetettem a biciklis pólót, s cipelhettem a túrán végig. Az alumíniumosok volt üdülõje utáni emelkedõ eléggé benõtt. Fontolgattam, hogy esõnadrágot kéne vennem. Mire eldöntöttem, elég vizes lett nadrágom. Épp csak végeztem az öltözéssel, mire rendesen rázendített az esõ. Hamarosan árral szemben gyalogoltam, de itt még jól kikerülhetõk a pocsolyák. Az elsõ ellenõrzõ ponton Lacitól kaptam a pecsétet, ami azonmód el is mázolódott. Beszélgettünk egy kicsit, s mentem tovább.


A kék jelzésen leereszkedtem Kisgyónhoz, s befejeztem az elsõ kört. Újabb pecsét. Szerencsére megnéztem, merre tovább, másként emlékezetbõl az aszfalton megyek Bakonycsernyére. Így rájöttem, ezt a szakaszt a zöld jelzésen kell teljesíteni. A jelzés levágja az aszfaltút egy nagy kanyarját, viszont eléggé benõtt. Itt gondolkoztam, hogy az aszfalton kéne maradnom, kímélendõ a bakancsom impregnálását. Mivel szerettem volna pontos túratávot mérni, ezért lemondtam a hosszabbításról. Eddigre az esõ, szemerkéléssé szelídült, viszont távoli menydörgést hallottam, ami nem sok jót ígért. Ballagtam tovább. Néhol akkora pocsolya állta utunkat, hogy külön kerülõket szalagoztak ki hozzá. Kisvártatva beértem Bakonycsernyére, ahol megkaptam a harmadik pecsétet, s megkezdtem a térképre berajzolt kerülõt. Egy vadász önkényesen lezárta a Gaja mentén vezetõ közutat. Olyan igazi dombvidéki meredek kaptatók és lejtõk váltották egymást. Az emelkedõkrõl visszanézve, még ilyen idõben is remek a kilátás Csernyére és az attól északra lévõ szélerõmûre. Az utolsó lejtõn lecsúszkálva elértem a Szápári-ért. Keresztezése könnyebbnek bizonyult, mint ahogy kinézett. Egy mezõ szélén baktattam, majd jött az elsõ igazán sáros szakasz. Láttam, volt aki bokáig merült a sárba. Az aszfalton kereszteztem a Gaját. Jó hangosan zúgva ömlött át az út alatt. Elég szépen mossa el a partot. Még néhány kiadós áradás, és ha nem kövezik, vagy betonozzák le a töltésoldalt, viszi az utat is. Hol jobban, hol kevésbé esett az esõ. A kilátás szép. Impregnálás gyilkos füves úton haladtam, majd elég meredek erdei ösvényen kaptattam. Két évvel ezelõtthöz képest, a K+ jelzés ösvényen határozottan jól kitaposott, tömörödött, egészen az emlékparkig. A dr. Hegyi Imre emlékparknál újabb pecsét, egy Balaton szelettel, amit azonnal megettem. Beszélgettünk egy kicsit az emlékpark létesítõjével, s mentem tovább. Az OKT-ig nem olyan jó az ösvény, de már gond nélkül követhetõ. A Galamb-bereknél az eddig katasztrofálisan sáros utat, kiváló minõségben murvázta le a HM VERGA. Azt hiszem, nyugodtan mondhatom az erre biciklizõ montisok nevében, hogy köszönjük szépen. Ezzel, összehozható egy olyan montis kör Kisgyónból, amely esõs idõben is járható. Az Öreg Futónén van bõven pocsolya, de kemény az alja, illetve kikerülhetõ. Ettõl függetlenül sem könnyû, viszont egyes részein igen látványos.


Visszatérve a túrához: Kényelmes sétát követõen, a kék barlangi jelzésen mentem tovább. Jó sok pocsolya állta utamat a következõ ellenõrzõ pontig. Utána viszont olyan következett, amit nem lehetett kikerülni. Ennél is rosszabbak a belógó szederindák. Eléggé féltettem a dzsekimet, mivel eddigre kiderült, megérte az árát, viszont mint általában a biciklis ruhák, nem szereti a bozótharcot, különösen a tüskéket nem. Egy szakaszon, a piros jelzésen, az esõ miatt úgy összeborultak a növények, hogy eldöntöttem, márpedig én arra nem megyek. Kerülõ utat keresve, a régi pirosra tértem, s csak az erdei szakaszon mentem vissza az eredetire. Gyorsan elértem a Hamuházat. Már messzirõl láttam az EP jelzését. Az esõ miatt, teljesen logikusan ide költözött a pontõr. Pecsételés után, a távmérés kedvéért megtettem az oda-vissza utat a Csikling-várig. Ez alatt, a Hamuháznál utolért túrázók, jókora elõnyre tettek szert. A következõ szakaszon megvariálták az útvonalat, mint kiskutya a nemi életet. Az elsõ murvás és aszfaltos szakasz kellemes (jó idõben is az, hát még most). A kék jelzésen ereszkedtem le az Erdei szentélyhez. Pár éve még egész jó volt a kilátás. Mára a fiatalos megnõtt annyira, hogy szó sincs róla, viszont lehet bujkálni a víztõl behajló ágak alatt. Lent megkaptam a következõ pecsétet.


Következett a Hosszú-Kígyós kaptatója. A legmeredekebb részen, sokkal jobb az ösvény, mint vártam. A víz lesodorta róla a humuszt, s a tömör sárgaföldön (vagy löszön) jól kapaszkodott a bakancs talpa. A meredek falú völgy így esõben is szép. Újabb menydörgések, s ezeket már esõ is követi, alig értünk ki a völgybõl. A Hárs-hegyen megelõzök egy csoportot, s szaporázom tovább lépteimet. Egy helyen benéztem két pocsolya között vezetõ gerincet. Azt hittem, megtart. Hát nem. Itt már én is bokán fölül merültem a sárba. 3-4 gyors futólépéssel túl voltam rajta, s megúsztam, hogy a sár befollyon a bakancsomba. Az utolsó ellenõrzõ ponton Pintér Józsitól kaptam a pecsétet. Nem sok védelme volt az esõ ellen. Kérdezte, milyenek az utak. Csak azt tudtam mondani, szerintem már a vaddisznók is besokalltak ennyi dagonyától. Mondta, hogy nyugodtan menjek le végig az OKT-n. Maradt végig a kiírás szerinti útvonalon. Leballagtam a Tûzköves-árok mellett vezetõ ösvényen. A vége felé már meg sem kíséreltem kikerülni a vizet és sarat, hiszen az ösvény teljes szélességében ömlött lefelé. Az esõ zuhogott. Ezen a szakaszon az esõ miatt, s mivel lejtõn mentem, elkezdtem fázni egy kicsit. Eddig nagyon komfortosan éreztem magam az esõ dzsekiben. Az aszfaltnál rátértem a piros jelzésre, s azon mentem a célig. Volt jó is az esõben. Tisztára mosta az esõnadrágomat, ami már tö.., akarom mondani, törzskezdetig sárosnak bizonyult. Az aszfaltos szakaszon újabb csoportot értem utol, és megnyugtattam õket, jó felé mennek. Az aszfalton, sok helyen folyt át a víz. Az akácbokrok csaknem a földig hajoltak a víz súlya alatt. Egy helyen a jelzés levágta az aszfalt nagy hurkát, bár nem a legkellemesebb. Az aszfalton, már nem is kerestem a kerülõket, hanem átvágtam a pocsolyákon. Az egyikben újra bokáig sikerült merülnöm. Intenzív esõben értem be a célba. Megkaptam az emléklapot és a kitûzõt, átöltöztem, ettem egy kis zsíros kenyeret, majd hazafelé vettem az irányt. A kupalapot persze elfelejtettem lepecsételtetni, de ez már csak statisztikai hiba, mivel már rég teljesítettem a kiírás szerinti feltételeket.


A túra, még ilyen idõben is jó. Száraz idõben sokkal látványosabb. Ha a Pap-hegyi kitérõ benne marad, akkor célszerû lenne a túra irányát megfordítani, mert úgy látványosabb. Ez a kitérõ, csak 2,5 km-t tesz hozzá az eredeti útvonalhoz. Ilyen esõben, nem a legkönnyebb túra, de nem is vészesen nehéz, de ha jól akarja érezni magát az ember, akkor a tényleg vízálló bakancs elengedhetetlen. A biciklis esõdzsekim túlteljesítette az elvárásaimat. Végig komfortosan éreztem magam. Egyszer sem fülledtem bele. A végén egészen kicsit fáztam. Hét óra gyaloglás, és a végén két óra intenzív esõ után, a gyapjú póló, csak jó nyirkosnak bizonyult alatta.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 700/600 Ft-ért színes térképes igazolólapot, emléklapot és kitûzõt kaptunk. Az útvonal kijelölése kiváló. Az emlékparknál Balaton szelet, az Erdei szentélynél müzli szelet, a célban pedig zsíros-, margarinos- és lekváros kenyér, vöröshagyma, házi erõs paprika krém és kétféle ásványvíz volt az ellátmány.