Túrabeszámolók


Iszinik 100/ Iszi 50 / Nik 50/40 / Iszinik 40 / Csillaghegyi Csillagok 15

atomcatTúra éve: 20142014.12.12 22:03:43

Iszinik ötödször


Idén sem sikerült. Idén sem sikerült sokat aludni és idõben hazaérni a túra elõtti csütörtökön. Pénteken repülök. Otthon szokásos szertartás: kóla, sör elrejtése a nyomvonal mentén, Felvidéken kiflivásárlás, aztán húzás Zebegénybe. Szusszanás, majd indulunk a Morgóba egy fennséges vacsorára.


Vacilálok, hogy melyik lámpámat vigyem, végül a LedLenser H7 mellett döntök. Gyors rámolás, majd minden eddigi túra elõtti ágybekerülési rekordjaimat megdöntve 10-re már fekszem is a meleg kuckóban.


A reggel óracsörrenéssel robbantja szét az álomvilág nyugalmát hajnal 5-kor. A szokásostól eltérõen pihentetõen aludtam. Gyorsan kiverem a szüleimet is a fekhelyüktõl, és pár pillanat múlva már robogunk is az autóban a start felé.


Teljesen meg vagyok gyõzõdve róla, hogy a start 7-kor van, így hajtom édesapámat, hogy meglegyen a 60-as átlag, és elérjük a startot Szárligeten. Az úton szerencsénk van: se köd, se nagyobb forgalom nincs a hajnai órán, így 6:55-re megérkezünk Szárligetre. Búcsú nélkül startolok ki a kocsiból és indulok a starthely felé. Hirtelen feltûnik, hogy mitha a szokásostól kevesebben lennének. Mindenki tök nyugodt. Semmi start hangulat. Asciimo nyugodtan köszön, átadom neki az ajándék Akvivitet, amit az 5. rendezés alkalmából hoztam Neki, és elgondolkodom, hogy milyen rossz is hogy ilyen kevesen lézengenek a startban pár percnyire az indulási idõtõl… Aztán lassan csak leesett, hogy valamit benéztem.:)


Odabent megkapom az elõnevezési lapom, majd rá két percre megérkezik a budapesti töltöttvonat. Ez fogalom. Egy piros acél-üveg kalitka túrázókkal töltve. Mint egy nagy emberhurka. A teljes szerelvény kiürül, ahogy lényegében a túra teljes mezõnye megérkezik a starthelyre.


Nem gondoltam volna, hogy az idei túrán reggel f8 elõtt lámpát kell kapcsolnom, de a két betûs kitérõ rákényszerít:) Ha villany nincs is, legalább víz van. Talán fontosabb, mint az elõzõ, fõleg ha az embernek van fejlámpája.:)


A start elõtt összefutok pár ismerõssel. Trécselés, majd végül Zolival úgy döntünk, együtt vágunk neki a távnak.


A fél 8 csak eljön, viszont senki sem startoltat minket. Egyszer csak a tömeg spontán megindul, és ezzel el is startol az 5. Iszinik 100 mezõnye. 


Szerencsére elõl vagyunk a tömegben, így a falu utáni keskeny ösvényen elég jól tudunk haladni. A terep jól járható. Pont annyira nedves, hogy komfortossá teszi a haladást, de még nem nehezíti azt. A Somlyó-várra 6 feletti átlaggal jutunk fel. Zolinak és nekem is jobban megy a menet, mint tavaly - bíztató.


A pontban nem répázunk sokat, van még 1-2 kilométer hátra:) Átbukunk a Somlyó hátán, és usgyi le a tronyói útra. A Nap továbbra is sikeresen bújkál a novemberi szürke fellegek mögött. Úgy tûnik, nem sok esélyünk van, hogy a túra folyamán elõdugja a buksiját.


Tronyónál Asciimo épp csomagolja az asztalt: frissítõpont volt a futóknak. Gyors köszöntés, és spuri tovább. 


A bodzás-völgyi földút idén sincs beszántva, így jó tempóban haladhatunk, miután a föld elején raktunk egy kapujelzést Zolival:) A Koldus-szállási EP-t picivel terv felett,  3:15 alatt teljesítjük. Itt elõkerül némi szendvics, mert a rohanós elsõ 50-en könnyen elkajálhatja magát az emer, ha nem figyel.


A jellegzetes öreg tölgyet hátrahagyva hamarosan a mélyúton kapaszkodunk kifelé. Elérjük Pes-kõ szikláit, majd a Vértestolnai mûút elõtti fiatalosban haladunk. Itt némileg sárosabb a terep, de azért még hibahatáron belül van:)


Az EP-ben paradicsom és a futók által hátrahagyott rágcsa vár ránk. Nekem gumicukor paradicsommal a menü - ami így utólag elég extrémnek tûnik, de akkor és ott azt kívántam leginkább. Zoli szóba elegyedik egy ismerõs konzulens hölggyel, aki barátnõjével az 50-esen van. Velük jópár kilométeren keresztül kerülgetjük egymást, mígnem Mogyorósbányához közeledve elhúznak majd.


Rövidke bitumen után be az erdõbe, és fel a Vadföldhöz. Idén nincs átvágás, beszántották. Talán életemben elõször látom beszántva, pedig már jártam itt jópár alkalommal. Gyors panorámafotó a földröl, és már futok is Zoli után. A jelet idén ismét bevitték a bozótosba. Vicces, hogy minden évben máshol megyünk a Vadföld után:) Bánya-hegyet terv szerint megcsípjük. A pontban nápolyi, izo utántöltés, majd indulás tovább: sürget a rövidre szabott világosság.


A Gerecse oldalával szerencsénk van. Az elmúlt napok esõzései nem vágták gallyra az utat, jól tudunk haladni. Hamarosan a Sandl-hárs és a Gyermeküdülõ következik. Balos a Tûzköves-Jura kiágazáshoz és ismét elérkezünk túrám kedvenc szakaszához. Sajnos napfény idén nem örvendeztet minket, de ez a rész még szürkeségben is csodaszép:)


A Kis-gerecse köves-csúszós oldalától Zoli elõre tart, de végül problémamentesen letoljuk a szakaszt. Pusztamarót, majd húzás tovább a Bika-völgybe a jellegzetes U alakú fordítókanyarral.


A Bika-völgy pár éve szépen ki van pucolva a villanyvezeték alatt, nagyon jól lehet haladni a korábbi évek keskeny kis bozótharc ösvényéhez hasonlítva. A hullámvasútpálya után lerongyolunk a bajóti mûúthoz, és meg is érkezünk a kényszerpihenõt jelentõ hot-dogos ponthoz. Hirtelen feszökõ kis domb tetején áll a sor az út szélén, ami jópár dombtetõn felbukkanó autósra hozza rá a frászt, dehát ez van. A pontba 5.9-es átlagsebességgel értünk, de a kb. 20 perces várakozás és hot-dog evés lerontja 5.7-re. Sebaj, majd a mogyorósbányai pontban nem pihenünk annyit.


Hot-doggal a gyomorban vágunk neki a Péliföldszentkereszt elõtti nagyobbacska dombnak, ami Zolinak nem is tetszik annyira, de azért szépen tartja a tempót. Odafent szokásos éves életjeladásom telefonon keresztül, majd ki az erdõbõl. Idén a szántóföldön húzódó alternatív földutat választjuk a zúzalékköves út helyett, így a szakasz felén tudjuk kímélni az izületeket. A bitumen így az 50-hez közeledve már senkinek sem esik jól. Láthatóan mindenki szenved a kemény padlótól, de szerencsére rövid ez a kék keresztre átvezetõ betétszakasz. Péliföldszentkereszten eszembe jut Hariék tavalyi SMS-e, amikor írta, hogy Budapesten szakad az esõ, õk színházba, de gondolnak rám:) Így írok neki egy üzenetet, hogy ma is színházban vannak-e? Már csak két hupli a közöttük levõ kis iránykorrekcióval, és már zúzunk is le Mogyorósbányára. Végül 4 után valamivel érünk a pontba, az elsõ 50 km 8:36 alatt megvan. A kocsma elõtt kapok választ a korábbi kérdésemre Haritól: idén nem, a várban sétálnak. Ezek szerint emlékezett még a tavalyi üzenetre.:)


A pontban Zoli vizet tölt, én pecsételtetek, sört iszom és teát hozok magunknak. A sör rekord idõ alatt lemegy, az ízét sem érzem. Ez nem az élvezetrõl szól ma. A kocsma elõtt várok, aztán végül megsürgetem Zolit. 10 perc ment el, indulni kéne, még világos van.


A Kakukktól elstartolva hamarosan az újonnan megszépült buszmegállónál koptajuk az aszfaltot, majd már kapaszkodunk is ki a falucskából. A világos még kitart, és titkon remélem, hogy elérjük a Tokodi-pincéket. Ez az eddigi négy menetbõl egyszer sikerült.


A mélyúton a Kõsziklára kapaszkodva erõs tempót diktálok. Zoli picit lemarad, de nem jelentõsen. Egy elágazásban találkozm Zsolttal, aki éppen a rossz irányba, lefelé induló túristaúttal szemezget. Szólok neki, hogy inkább a felfelé menõ, jobb oldali ágat válassza, még ha rövid távon gravitációs potenciál szempontjából a bal ág számít is csábítóbbnak:) Együtt haladunk tovább. Elmeséli, hogy a faluban már sikerült eltévednie, de a helyi Józsibá rendes volt, átengedte a kertjén, így relatíve kis töblettávval megúszta a kalandot.


A Kõszikla tisztására érve örülünk a többletfénynek amit a megritkuló lombkorona okoz. Zolinak hátrakiáltunk. Jön, semi gond.


Lefelé adjuk az orrunkat, indul a pincerally. Nyílt területen, bokatörõ vízmosásban haladunk. Lámpát persze nem kapcsolunk, most már dacból is elmegyünk a mûútig, de szerencsére még kellõen világos is van.


Jön a dózerút és a trükkös balos, amit ha benéz az ember, szintén jó helyre jut, csak kicsit hosszabb úton (2008-as tapasztalat:)). Ez ismegvan. Zolinak hátrakiáltunk, hogy vigyázzon a sunyi kis leágazással, amit  egyébként Asciimo is gondosan fényvisszaverõvel jelölt.


Végül a kiskert, a jellegzetes fehér ház, és ismét vissza a fent elhagyott földútra. Hamarosan szaletli és mûút. Itt kicsit megállunk. A 6 körüli tempó erõs lenne a még majd’ 45 kilométerre, és Zolit is be kell várnunk. Megérkezik. Mondja, hogy menjünk, neki ez a tempó túl sok, de megnyugytatom, hogy ez csak presztízsmenet volt, hogy elérjünk lámpa nélkül a mûútig, a továbbiakban némileg megfontoltabban fogunk haladni.


A Suunto Ambit GPS óra Mogyorósbányától végig csökkenõ átlagsebességet jelzett. Most van idõm kicsit ránézni: a GPS chip nem veszi a jelet, a táv maradt a Kakukk 51 km körüli értékénél. Öröm. Sebaj, jövõre újra jönni kell, hogy meglegyen a túra track-je:)


A mûúton kisebb csoportverõdik össze. Hamarosan jobbos és fel a Hegyes-kõ meghódítására. A csoport jól halad együtt egészen az utolsó ínszaggató felmenetelig, ahol végül Zolival ketten érünk a tetõre hátrahagyva az ifjúságot:) Az enyhülõ hegytetõn Zsolt is hamar beér minket, és együtt haladunk a tokodi leágazóig. Idén ez az út volt fényvisszaverõzve, és Asciimo is arra intett a kitérõvel kapcsolatos levelem válaszában, hogy jobban járok a jelzett falumenettel idén.


A túristaút leszállópályaként világít lámpáink fénye és a gyakran elhelyezett fényvisszaverõknek köszönhetõen. Nagyon gondos a jelzés, még nagy ködben is könnyen el lehetne igazodni, ami azért megesett már néhány Isziniken…


Próbálok életet lehetni a GPS-be, de reménytelen az ügy. Leérünk a faluba. A bitumenen kicist több idõm van az órával játszani. Váltok a sport módot kerákpárra, aztán vissza túrára, de a GPS makacs. Eldöntöm, hogy több energiát nem fircölök bele. Az óra idõalapon azért tovább rajzolja a magassággrafikont. Legalább ennyi adat lesz a 2. 50 km-rõl…


A faluból ismerõs úton haladunk. Pár éve, 2010-ben itt raktam le a kocsit, hogy megnézzem a Kõszikláig az utat a trükkös kis elágazásaival.


Hamarosan megjön a patakocska a földút közepén, ami már a Halas-tó közeledtét jelzi. Erõs balos, és jön az “áldás”, a Nagy-Gete. Ebbõl az irányból mindig kedvencem. A faluban a biztonság kedvéért betoltam egy energiagélt, mert a tavalyi eléhezés képe még igencsak erõs emlékeimben. Elindulunk felfelé, Zsolt adja az ütemet eleinte. Valahol az Öreg-kõ után félreáll, elhúzok. Utolérek egy túrázót, aki azon morfondírozik, hogy ez a Tokodi kitérõ legalább 30 méter plusz, és ajjaj, ez mekkora kár. Amikor már elhagytam õket, de még 2 perc múlva is ezen megy a beszélgetés, megemlítem, hogy igazából tök mindegy, hogy a szint 300 vagy 330-e, inkább koncentráljuk a felmenetelre. Ez végre elzárja a panaszcsapot:)


A Gete nem kiéhezve sem gyenge. Jól megy, elõzöm az embereket, míg végül csak a lámpamentes és embermentes sötét erdeõ marad elõttem a tetõig.   A rét elõtti utolsó kis felszökellés különösen tetszik idén is - az egyetlen jó benne, hogy a végé ott a várva várt csúcs a maga 617 méterével:):) A tetõn frissítés és várakozás a többiekre. A pontõrök tüze isteni a hiden éjszakában. Zoli és a pálinka 3-5 perc lemaradással jön utánam. A hideg estében jól esik a lélekmelegítõ:) Zsoltra várunk, és pont mielõtt meghozzuk a döntést, hogy elindulnuk, és majd lefelé beér minket, betoppan. Fent szusszan egyet, majd újból együtt indulunk tovább a Dorogig vezetõ pihentetõ szakaszra.


A Molnár-sörözõben ismét jófej helyiekkel találkozunk:) Egyikük megjegyzi, hogy sok itt a horgász ma este - a fejlámpahadra téve finom utalást. A sörözõ idén készült: lenejlonozták a belsõ részt, hogy a túrázók sárkárát minimalizálják:) Pecsét után kikérek két sört és leülünk az egyik kényelmes kanapéra.


A kényelemben mindenki telefonálgatni kezd. Én uncsitesóm hívom vissza, aki Mogyorósbányáról hívva nem vette fel, de valahol Dorogig megcsörrentett, amit persze nem vettem észre a nagy menetben. Megnyugtatom, hogy jövök már hozzájuk: röpke 40 km és ott vagyok az ígért gyereklátogatón:)


A sör, szendvics, magneB6 energiautántöltés után nincs más hátra, mint az indulás az éjszakéba. A dorogi búcsú elõtt még betérünk az éjjel-nappaliba, ahol egy Powerade-et rekordidõ alatt tolok le, aztán spuri tovább.


A városból idén is Google Maps-sel optimalizáljuk a kivezetõ utat. Sebészi pontossággal találjuk el a kivezetõ Kesztölci utat, és a Homokvasút melletti vashidat hátrahagyva már toljuk is Kesztölcre a távot. Az erdészet alaposan megritkította a jellezgetes kis erdõcskét, és némi dagonyát is varázsoltak, de szerencsére túlélhetõ a helyzet. Jókedvú, lakókocsiban sörözõ, de köszöntést nem viszonzó faõrök mellett vezet utunk, majd hamarosan meg is érkezünk a 117-es úthoz.


A faluban új úton vezet a kék. A Getén panaszkodó entitásnál a plusz kis pukli minden bizonnyal újból kiverte a biztit, de szerencsére eddigre már kellõen hátunk mögött hagytuk, hogy megússzuk a panaszáradatot:)


A plusz pukliról lefelé haladva már látjuk is a pontõr jellegzetes sátrát. Sokat nem idõzünk itt, indulunk a Kétágú-hegyre. A gerincren rémisztõ magasságokban himbálódzik egy lámpafény. Jobb nem is felnézni rá:) A réten haladva rájövök, hogy a Lefagyszon már jártam az új kéken a nem létezõ elmúlt télen:)


A szint egy jó részét már a pontig letudtuk, így gyorsan fent vagyunk a Kétágú gerincén, ami a Pilis-gerincre vezet miutál letudunk egy vicces kis kapaszkodást. Felérve kivágott fák rönkjein szusszanunk, de Zsolt nem sok pihegésre hagy idõt, egy percen belül odaér.


A Pilis-gerinc hosszú, sötét és kicsit talán még unalmas is így este, bár az utóbbi években valahogy nem szokott annyira monton lenni.


Az nyereg elõtt páran vadul tartanak Klastrompuszta felé. Zsolt is ráfordul az irányra, de Zolival szinte egyszerre figyelmeztetjük, hogy ez csúnya lenne így este tíz után…


Az eltévelyedetteket is visszahívjuk, akik nem örülnek a megtett plusz métereknek, de elhihetik: Klastromról visszajönni jóval nagyobb szívás lett volna. Jókor voltunk nekik  jó helyen. A nyereghez közeldve meglepõdve tapasztalom, hogy a jéghideg, szeles bagolysikolyos éjszaka jelét sem mutatja. A levegõ meg sem moccan, úgy tûnik, idén nem kell öltözködni az emlékmûnél.


Az ponthoz érve megtartom szokásos energiafeltöltésemet. A MagneB6 harmada sajnos a padra megy. Bosszant, mert az utolsó ampulla volt. Keverek izot is. Közben Zoli rámun, és elindul - majd a gerincen beérjük. Végül Zsolt is fázni kezd, õ is belehasít az éjszakába. Én sem ücsörgök sokat, hamarosan utánuk eredek, és a Gerincre érve már újra együtt a csapat.


A nyereg után minden évben unalmas, de kényelmes terep várt ránk. Most ezt a monotonitást törte meg az erdészet a fakitermeléssel, és az ahhoz használt lánctalpas szörnyeg hátrahagyta dagonyával. Majdnem végig, a Pilis-tetõig felszaggatott, sáros-pocsolyás terepen haladunk. Szerintem a sofõr anyukája nem aluszik, hanem csuklik ezen az éjszakán…


A ganéj terep után végre javul a pálya, és hamarosan a Pilis-tetõn vagyunk. Közben azon gondolkodom, hogy olyan jól elmúlattuk az idõt az erdészet szidalmazásával, hogy a nyereg-tetõ szakasz pikk-pakk elrepült ahelyett, hogy szokásosan monotonitásba fulladjon.


Zoli kicsit hátrébb marad a tetõre érve, de azért jön. A Szerpentin érdekes módon idén nem tûnik végtelennek. Kezdek rájönni, hogy sokkal jobban megy az éjszakai szakasz, mint eddig valaha. A terep is jó, álmosságnak nyoma sincsen, hacsak valami váratlan nem történik, meglesz az 5. teljesítés is.


A sorompóhoz érve bevárjuk Zolit, és indulunk Sistergõ Mennyországpontjába:) Végre a piros szintjén vagyunk, innem enyhül a lejtszög, és egy kellemes kis átvezetõ erdei út után már a sörömnél is vagyok:) Kiásom, és pár méter múlva már Magyarország Legjobb Ellenõrzõpontjában iszunk-eszünk, mulatunk.


Nem tudom, hány percet ülünk itt, de Sistergõs a fél életét elmeséli neknünk. Ülünk, hallgatunk, hümmögünk, és próbáljuk megemészteni a hírt, hogy ez a nagyszerû ember ezzel a nagyszerû ponttal, és ezekkel a nagyszerû szolgáltatásokkal nem lesz itt jövõre… A végén csak a bizodalom marad, hogy egy év nagy idõ, és addig jobbra fordul minden. Reméljük!


Így a 80. kilométerben már macskásan indul meg  a pontból a Péterrel négy fõsre dúzzadt csapat. Végül magamra parancsolok, és próbálom növelni a tempót. Az izületek és az ínak engednek, melegednek, lassan beáll a menettempó valahol 6 körül. Péterrel a térdet jobban kímélõ erdei utat választjuk, Zoli és Zsolt a dózeren marad. Kb. egyszerre érünk a visszakötésbe, majd a következõ beágazás az erdõbe immáron kötelezõ.


Elõl haladok, és húzom a csapatot. A Hosszú-hegy mindig gyorsan megy. Ezt tolni kell. Valahogy fekszik az emelkedési szöge. A pontig szinte végig emelkedik, de pont csak annyira, hogy jó, 6 körüli tempót lehessen rajta menni.


Elõcsúcs, kis átvezetés, és a kitett kód papírján csillan meg lámpám fénye. Gyors fotó róla, 1:02 percet mutat az óra. Örülök. Jól állunk!


A Hosszú-hegyrõl lefelé kicsit szétszakad a csapat. Lefelé belefurok picit, ami erõs nemtetszést vált ki, így gyorsan abbahagyom, mielõtt valaki ledöf bottal:)


Hamarosan  a hajdan volt fiatalosban haladunk, majd leérünk a gerincrõl, jön a Csobánkára átvezetõ unalom. Átvillan az agymaon, hogy fogom-e bírni ezt az erõs tempót, de gyorsan el is hesegetem magamtól a káros gondolatot. A csapatnak jó, hogy most húzok, és nekem is jól esik az elõl menés, állandó figyelés. Az utat várom, aztán eszembe jut, hogy a gerincút elõtt még van egy keresztezés, és csak utána vesszük fel az irányt a kólámra, amit a nyeregbe rejtettem el még péntek délután.


Kisebb csoportot érünk be, velük haladunk, de lassan lemaradnak tõlünk. Tényleg jól megyünk. Ahogy állnak a dolgok, ebbõl még a legjobb menetidõ is kisülhet. 


A mûúthoz érve rövid pihenõ. Kinyerem a kólámat, és iszom belõle picit. Zoli azt mondja, hogy õ innen beboldogul egyedül is, kicsit lejjebb tekeri a gázt, menjünk nyugodtan. Péterrel vágunk bele a Kevély hajnali meghódításába. Lassan Zsolt is a nyomunkba ér. Az út idén is idegtépõen sokat tekereg, mielõtt végre kapaszkodni kezd. A felmenetel is jó tempóban megy. Pár embert elmellõzök, aztán végre enyhül a meredek, és megérkezünk a volt túristaház tisztására. A pontõr tûz mellett pecsétel. Rövidke kis leülés, és már indulnék is. A többiek beérnek, õk még maradni akarnak. Végül abban maradunk, hogy elindulok, és majd utolérnek.


A Kevély teteje könnyebben jött tavaly, mint idén vagy csak az idõ megszépítette az emlékeimet. A csúcs körül utolérek pár srácot. Egy darabon együtt haladunk az Ezüst-hegyen át. Idén nem tör rám a szokásos hajnali éhség - úgy tûnik, jobban gazdálkodtam a készletekkel.


Az Ezüst-hegyrõl lefelé menet újabb csoporot érek be. Húzom a gázt, és hamarosan hátrahagyom a bagázst a még fentebb begyûjtött túratársakkal együtt. Jól haladok, lassan biztos vagyok benne, hogy a többiek már nem fognak be, és a legjobb idõ is majdhogynem garantált.


Az ürömi mûút felé baktatva egy srác hátán lévõ vilogóval szemezhetek, míg utol nem érem. Szólok neki, hogy esetleg az erdõben lekapcsolhatná, mire kiderült, nem is tudta, hogy égett. Ez azért így a 95. km-ben megbocsájtható:)


Idén nem Csillaghegyre megyünk, hanem Békásmegyerre. A szokásos útról balra térünk, és hamarosan megjön a bitumen. Eleinte szintben, aztán pár átvezetás után meredeken megy le az aszfalt. A kemény talaj örömére a jobb lábamon eldurran az egyik vízhólyag. Pár percig nagyon rossz, aztán lassan neyhül az égetõ fájdalom. Sajna a sebességen picit visszavesz a dolog…


Elõttem, a távolban lõdörögnek páran, de nem tudom, hogy túrázók-e vagy helyiek az éjszakában. Pár kanyar után nem vagyok benne biztos, hogy jó helyen járok. Egy srác lépdel felém. Megkérdem, jó-e az irány a gimnáziumhoz. Eleinte nem válaszol, aztán mégis. Elbeszélgetünk. Megdböbben, hogy vannak ilyen marhák, akik hajnalban lassan a 100, km-be érve koptatják az aszfaltot Budapesten. Utána egy ismerõsérõl mesél, aki állítólag nõként a leggyorsabb volt az El Caminon.


Lassan a fõúthoz érünk. Talán ez volt az egyetlen hely, ahol kicsit hiányoltam a szalgozást a túra során:) Egy kevésbé kommunikatív éjszakai entitásból semmilyen releváns információt sem tudok kinyerni a gimi irányát illetõen. Végre jön egy segítõkészebb hölgy - nyilván a célban várt valakire -, aki útba igazít. A kis bizonytalansággal megugrott az idõ, így a gimnázium utcájába érve kicsit bele kellett futnom, hogy 132.000 lépéssel a hátam mögött 20:30 perc gyaloglás után benyithassak a gimnázium ajtaján:)


A célban Asciimo vár, és örül, hogy idén is beértem:) Az 5x-ös teljesítõknek járó jelvények sajnos nem készültek el - hiányzik a gravírozás. Sebaj, így a 100. km-ben az a fontos, hogy beértem:)


Én már a virslit majszolom, mikor Péter és Zsolt is beérkezik kb. 15-20 perces késéssel. Õket Zoli is követi, így megnyugodhatok, beért a kis csapat:)


Köszönjük szépen a rendezést, kiváló szalagozást idén is, és jövõre újra találkozunk Szárligeten:)