Túrabeszámolók


LeFaGySz

qvicTúra éve: 20072007.02.26 22:28:59
LeFaGySz 55 - 2007
és a globális felmelegedés

Egy legendás történet folytatása mindíg izgalmas és várakozással teli. A Börzsönyi túrát is úgy vártam, mint tavaly a Pilisit, ami ugye a történet "elsõ" (újra-elsõ) láncszeme volt. A Börzsönytõl jobban tartottam úgy alapból, mint a Pilistõl, viszont a körülmények teljesen átírták a forgatókönyvet.

Sajnos a mostani tél szinte teljesen elmaradt, így aztán már elõre lehetett tudni, hogy ez a LeFaGySz már nem lesz olyan küzdelmes, mint a tavalyi. Nagy segítség volt a túrára való készülésben, hogy a túra honlapjára még a megmérettetés elõtt felkerült az itiner és a térkép pontosan olyan formában, ahogy azt késõbb kézhez is kaptuk. Ezt szorgosan tanulmányoztam, és gyûjtögettem a fórumon közzétett hasznos infókat az útvonalról. Ez késõbb nagyon nagy plusszt jelentett a terepen. Készítettem elõre egy idõtervet is, ami elég húzósnak tûnt már úgy elsõ ránézésre is, 8:30-ról szólt a fáma, ami 6,3-as átlagot jelent.

Szombat hajnalban korán indultunk Vándorköszörûssel, és pont 6-ra oda is értünk Királyrétre. Így a mezõny elejét az autóból nézhettük végig, amint szembe jönnek velünk az úton. Sok ismerõs arcot fedeztünk fel közülük. A Fatornyos fogadó parkolója már-már megtelt autókkal, én még le tudtam bent parkolni, de egyre többen álltak már meg kint az út mellett. Jöttünk szép számmal. :) Andi nem lacafacázott, indult is hamar. Én még készülõdtem. A rajthely nagyon kellemes volt bent a meleg épületben, a nevezés flottul ment. Megvártam amíg elérkezett az elõre tervezett indulási idõm, 6:40, majd nekiindultam.

Fagypont körül volt a hõmérséklet, de úgy döntöttem, hogy sapkát nem viszek magammal, csak kesztyût... Úgyis csak beizzadnék. Nem tudom honnan jött ez a hülye ötletem, mert mindíg magammal viszem ilyen idõben, aztán legfeljebb elrakom valahova. Kikocogtam a fogadó területérõl és Királyrét központja felé vettem az irányt. Már itt megbántam, hogy a kocsiban maradt a sapim, mert elég hideg szél kezdett el fújni. Brr.. mi lesz fent a hegyen? No mindegy, most már nem megyek vissza érte. Az elsõ pontig, Kisinócig jól lehetett haladni, sár nem volt, kemény földúton robogtam és a tervezett idõ elõtt 8 perccel értem a ponthoz. No hát ez jól indul.

A pontõrrel váltok pár szót, megjegyzi, hogy majd most lehet nyomni felfelé jól. Ja, jó hosszan. Itt, ahol a Maxin oly kellemes lefelé robogni a sok mászás után, most ellenkezõ irányba hosszan emelkedve kellett eljutni a Kammerhof-ig. Egy gyors pillantást vetettem az elõzetes tervemre, és nem hittem a szememnek. 6-os átlagot terveztem be erre a szakaszra. Nyugtáztam, hogy nem vagyok normális, és nekiveselkedtem. Itt kicsit irígykedve pillantgattam a túrabottal haladó sporttársakra, éreztem, hogy itt bizony jó szolgálatot tenne a bot. Lassan, de biztosan elõzgettem az embereket és végül csak 2 perccel tartott tovább az út, mint a tervben, de még így is maradt az elõnybõl. Szuper! Egy vegyes páros fogadott a pontnál. Gyors pecsét és már gurultam is lefelé.

Útközben azon tûnõdtem, hogy a Kammerhof nevet ezelõtt nem is ismertem, pedig hányszor jártam már erre.. És önkéntelenül is az flash-elt be lefele futás közben, ahogy a pontõrök bemutatkoznak a pontnál: David Kammerhoff és Pamela Anderhoff... hát jó kedvem volt na. :) Itt meg is nyomtam az iramot rendesen, ez a szakasz nagyon jól esett. Emlékeztem a jelzésekre, úgyhogy magabiztosan haladtam. Mikor elértem a sárga négyzetet láttam, hogy az elõttem lévõk jobbra mennek tovább az elágazásban, pedig tisztán emlékeztem, hogy balra kell menni. Oda is kiáltottam nekik, és lefordultam a másik irányba. A középen lévõ szalagokat meg teljesen figyelmen kívül hagytam. :) Már másztam felfelé a jelzésen, mikor lentrõl a faház mellõl szólt a pontõr, hogy jó lenne, ha elõtte meglátogatnám. Hmmm. Valóban, most hogy így mondja, ez a pont most kicsit kiesett az emlékezetembõl. Fagyoskút. Lemásztam hát hozzájuk egy pecsétért. Szóltam azért nekik, hogy voltak akik viszont a másik irányban mentek el rossz irányba.. Na akkor most már tényleg irány a Hegyes-hegy-orom.

Újra a sárga négyzeten nyomtam felfelé, amirõl aztán a körre, majd a háromszögre kellett áttérni. Útközben valaki velem szembe jött. Kiderült, hogy nem tévedt el, hanem Õ az egyik pontõr odalent, csak szomszédolt egyet a hegytetõn. Az út szépen emelkedett, mikor egy cseles letérõhöz értem. A nagy dózerútról alig észrevehetõen ágazott le a jelzés egy kis ösvényre, ami még meredekebben indult neki a hegynek. Mikor felértem a ponthoz egy páros a hegy túloldaláról érkezett ellentétes irányból.. nekik nem sikerült megtalálni a letérõt, kicsit kerültek. Pecsét, aztán nyargalás lefelé.

A következõ pont lent volt a hegy aljában, ez volt a legrövidebb szakasz a túrán 2 pont között. Gyorsan le is értem. Itt kisebb tömeg fogadott. Két nagyobb csapat is éppen akkor indult tovább a pontról.

Irány vissza Fagyoskúthoz. Ezen a szakaszon volt sok emelkedõ, ahol nem futottam, közben ismerõsökkel is találkoztam. Egy patakátkelésnél rosszul számítottam ki a lépést, és a túloldalról még biztos talajnak látszó, valójában viszont törmelékkel borított vizes trutymóba léptem telibe. Kedvenc gore-tex-es cipõm vádlón, mérgesen nézett fel rám, mintha azt mondaná, hogy "ez te miattad volt, én kívülrõl be nem áztam volna". Hát igen, sikerült elég mélyre süppedni ahhoz, hogy felülrõl follyon be a víz. Remek. Szerencsére elég gyorsan történt a dolog ahhoz, hogy ne sok víz jusson be, így hamar túl is tettem magam a dolgon. A csoportokat megelõzve értem vissza a ponthoz. Kicsit átrendezõdött azóta a terep, és a háznál már tea fõzésbe kezdtek, én csak egy gyors pecsétet kértem. Itt újabb ismerõsöket üdvözöltem, és kis szusszanás után indultam tovább.

A kék keresztet elérve intenzív emelkedésbe kezdtem. Fent egy spori pihengetett és pótolta az elvesztett energiákat. Innen aztán a patak völgyig lejtett. Ez volt az elsõ hely, amit a térképvázlaton potenciális eltévedési pontnak jelöltek. Nagyon klassz, hogy ezek a helyek ilyen jól fel lettek tûntetve a térképen, így gyerekjáték volt nem eltévedni. Átkeltem a patakon és már másztam is fel a másik oldalt. Ezután a kék sáv vitt tovább Bányapusztáig, majd onnan a szalagokat követve másztunk fel a piros jelzésig. Salgóvár mászásánál már visszavettem a tempóból. Odafent sátorban fogadtak a pontõrök.

Lefelé elég meredek az út, figyelni kell. A piros keresztet elérve szinte vissza kell fordulni irányban. Ez egy kellemes szakasz a háromszögig. Ott viszont elég nagy káosz fogad. A turistaútra a fél erdõ rá van döntve. Úgy kell fel-fel kapdosni a lában, mintha parázson járnék. A kunyhóromnál ketten várnak a pontnál. Épp akkor ér oda egy páros még. A pontõröknél se pecsét se toll, nem tudnak igazolni. Szerencsére nálam volt toll, így azzal írtak fel egy kódolt üzenetet mindenki lapjára. :)

Ezután egy nagyon érdekes szakasz jött. Az út a hegyoldalban haladt jó hosszan szintben. Keskeny volt és lejtett is, ha le lett volna fagyva, akkor nagyon meggyûlt volna a bajunk vele. Oldalt tekintélyes szakadék kísért végig. V alakokat leírva kúszott át az út egyik hegyrõl a másikra, az átkeléseknél oda kellett figyelni, ott általában meredek lejtõ és emelkedõ következett. Egy két helyen keresztbe dõlt fákon is át kellett evickélni. A táj lenyûgözõ volt. Már-már azon töprengtem, hogy hol lesz az a sok emelkedõ, ami erre a részre ki volt írva, mikor az út tényleg emelkedni kezdett. De úgy rendesen. A háromszög utolsó kilóméterei nagyon lassan peregtek, itt ért az elsõ holtpontom. Az út meg egyre csak meredekebb lett. Magosfára szép lassan bandukolva értem fel, de még mindíg bent voltam a tervezett idõn belül. A pontõrök akkor értek fel a pontra kicsit megkésve. Az elõttem lévõknek nem jutott ebbõl a pecsétbõl. Itt egy kicsit mégis kaphattunk azért a téli hangulatból. A fák zúzmarásak voltak, a hideg északi szél pedig élesen vágott az arcunkba. A darát leverte a fákról, olyan volt, mintha esne a hó. Talán kicsit esett is. Akkor még nem sejtettem, de innen kezdve egészen Csóványosig egyetlen túratárssal sem találkoztam (utána is már csak 45-ösökkel).

Kicsit fáradtan indultam el a pontról. Tudtam, hogy most hosszú lejtõ következik Királyházáig, ami azért biztatott. Az út viszont pár száz méter után horrorrá változott. Valami iszonyat sártengerbe úszott az a dózerút, amin menni kellett. Elõszor meg sem kíséreltem az úton menni, az út menti gizgazban ugráltam mint gazella a szavannán, nemsokkal késõbb viszont úgy döntöttem inkább a sár, mert már ott is nehezen lehetett haladni. Jó ragadós trutymák volt. :) Nem nagyon haladtam, futni nem igazán lehetett rajta, tudtam, hogy így a tervezett idõ irreális lesz a pontig. És még nem volt vége a meglepetéseknek. A térkép újabb eltévedési lehetõséggel hívta fel a figyelmet egy apró leágazó ösvényre be egy jó nagy dzsumbujba. Itt szalagok segítették a tájékozódást, egyébként biztos nem találtam volna meg az utat. Átverekedtem magam a dzsungelen, és elértem a következõ pontot. Itt már hátrányom volt idõben, igaz még csak 2 perc. Újabb pecsét került a lapomra, és némi jótanáccsal is elláttak a pontõrök a következõ szakaszra.

Továbbra is kissé benõtt ösvényeken kellett követni a szalagokat, majd egy idõ után visszajöttek a jelzések is szépen. Egy lejtõs résznél valami nagyon szúrós ugrott be a cipõmbe, hirtelen mintha rajzszögbe léptem volna. Megálltam kitisztogatni a futómûvet. Éreztem, hogy itt most folyamatosan lemaradok az idõmtõl, de nem nagyon izgattam magam miatta. Kényelmesen értem le Királyházára. Itt az elágazásnál, ahol a pontõrök egy kocsiban vártak továbbmentem rossz irányban, úgy tereltek vissza, hogy õk a pontõrök. Az autót láttam, de semmi papír nem jelezte, hogy oda kéne menni hozzájuk. Visszamentem a pecsétért, itt már jó tíz perccel voltam megcsúszva.

A kék négyzeten indultam tovább, ami hamar emelkedésbe kezdett. Nem siettem, a betervezett átlag megint súlyos volt, tudtam, hogy nem lesz meg, de most jól esett kicsit visszavenni. Frissítettem is közben. Az út szinte folyamatosan emelkedett. A táj itt is lenyûgözõ volt, ahogy a magasabb hegyek körülvettek. Elmerengtem a gondolataimban, volt rá lehetõség, teljesen egyedül voltam közel s távol. Ahogy haladtam felfelé egyre hidegebb lett. Elértem a pontot, ahol a pontõr békésen egy vaskos könyvet olvasgatott. Ehhez a mutatványhoz persze alaposan be kellett öltöznie. :) Itt végre eszembe jutott rákérdezni, hogy hányan vannak elõttem, így tudtam meg, hogy én vagyok a negyedik, aki itt járt. Meglepõ módon csak negyed óra hátrányom van a tervhez képest.

Elbúcsúzok, és nekivágok Csóványosnak. Ez az utolsó nagyobb emelkedõ, egész könnyen megy, de valószínûleg csak azért mert már nem nyomom annyira itt sem. Ismét összeszedek pár percet a csúcsig. Fent már szörnyen hideg van, erõsen fúj a jeges szél, ismét zúzmarás minden. Nem idõzök sokat, indulok tovább.

Útközben sokat gondolok a jó kis sapkámra, most tényleg hideg van. A kezem kesztyûben is szétfagy. Alig várom már, hogy lejjebb ereszkedjünk, de az út csak nem akar lefelé menni. A szél meg csak fúj teljes gõzzel. Jó hosszan megyünk még a gerincen, mielõtt végre lejteni kezd a piros X. Ez a szakasz kicsit lehangol, megint lassulok. Lefelé sem megy a futás, hosszan sétálgatok, érdekes, hogy lefelé menet ér el a 2. holtpontom. Útközben egy 45-ös túratárssal kezdünk beszélgetni, az billent ki a mederbõl, pár pillanat múlva már együtt futunk lefelé. Egy darabon bírja a tempót, de aztán elköszönünk, mert bakancsban nem kényelmes neki a futás. Érthetõ. Nekem viszont visszajön a kedvem, innen már minden oké, visszajön a tempó. Az utolsó pontnál egy fiatal lány jár-kel fel s alá. Fázik eléggé. Nekem itt melegem van már. Mesélek neki a Csóványoson tomboló szélrõl, bár tudom ez neki nem vígasz. :) Pecsét és futás tovább.

Innen már tényleg nem sok van hátra, a maradék táv 10 percbe belefért, 15:50-kor nyitottam ki újra a fogadó ajtaját. Az idõvel meg voltam még így is elégedve, tudtam, h a terv kissé erõs volt. A célban nagyon finom és jó sûrû levest ehettem, ami igazán jól esett.

A szervezés profi volt az egész túrán, ezúton is szeretném megköszönni. Hogy hogy jön ide a globális felmelegedés? Hát az volt az érzésem, hogy ahogy az idõ, úgy a rendezõk szíve is nagyon megenyhült idén. A szívás teljesen elmaradt, emiatt nekem a LeFaGySz feeling is sajnos. A terep nem volt különösebben nehéz, nem volt hó, nem volt jég, nem voltak begyûjtendõ titkos pontok sem. Nem volt az arcunkba hulló szmötyi egész nap, volt viszont útközben tea és csoki. Nem mondom azt, hogy ez így nem jó, dehogynem, nagyon is jó volt... csak nem az, amit jelent nekem ez a túra. Igérem, ha tehetem majd jövõre is próbálom megszívni. :)