Túrabeszámolók


Kincsesbánya

nafeTúra éve: 20152015.01.27 19:20:07


Kincsesbánya 30


GPS-el mért távolság: kb. 26,4 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 560 m, én legalább is ennyit mentem, de most is volt egy figyelmetlenségbõl adódó apró eltérésem (elkeverés).


Mióta járok a Kincsesbánya teljesítménytúrákra, most tudtam a leglassabban eljutni rá, pedig kivételesen nem is keltett világvége hangulatot az OMSZ és a média. Amikor igen, akkor sokkal gyorsabban tudtam vezetni. A megszokottnál, bõ félórával hosszabbnak bizonyult a száz km-es út. Parkolni viszont, még háromnegyed nyolckor is könnyen tudtam. Látszott, hogy az idõjárás azért sokakat távol tartott. Bánhatják! Gyors készülõdés, s irány nevezni. Pár perc sorban állással sikerült is. A kupára még nem tudtam nevezni, megbeszéltük, majd a túra végén.


Szépen esett a hó, a szél viszont gyenge. Volt a túrának olyan szakasza is ahol nagyon fújt, de többnyire megúsztuk. Nem felejtettem el elhozni az esõkalapomat, így föltettem a sapkámra, hátha használható marad a szemüvegem. Elég hülyén nézhettem ki, de a funkcióját teljesítette: csak kevés vizet kapott a szemüvegem, nem ázott el a sapkám és nem potyogott a nyakamba a fákról a hó. Kb. 10 cm-es hóban vágtam neki a nem túl hosszú távnak. Elég könnyen lehetett haladni. A letaposott hó alatt sáros a talaj, de nem túl zavaró, s alig nehezítette a járást. A szokásos Szeg-hegyi emelkedõvel kezdtük, csak úgy mihez tartás végett. Igaz, hogy ez a túra csak a Bakony peremén halad, de azért az is a hegység része. Hamar rájöttem, túlöltöztem, de a hóesésben semmi kedvem vetkõzni, inkább a tempóból vettem vissza az emelkedõkön. Gyönyörû a téli erdõ. 3-4 cm-es hó volt a fák ágain.


Néhol méretes pocsolyákat kellett kerülgetni, de nem vészes. Hamarosan elértem az elsõ ellenõrzõ pontot, ahol banánt kaptunk a pecsét mellé. Kutyás túrázó érkezett egy megtermett magyar vizslával. Hiábavaló kísérletet tett rá, hogy kicsukja. Bejött, s meg sem állt a pontõrök asztaláig, amire föltámaszkodva üdvözölte a pontõröket. Túl gyors és határozott volt ahhoz, hogy bárki is megakadályozza. Megszabadultam egy réteg ruhától és mentem tovább.


Most igyekeztem egy kicsit tempósabban haladni, hogy újra kimelegedjek. Néhol rá lehetett látni a víztározóra, de a hóesés miatt nem mentem le a partra. Nem volt kedvem a telefonomat kockáztatni a fotózással. A Bakonyi Mikulás után, órákra meghülyült a kijelzõje. Ráadásul most a látás is elég korlátozott. Csakhamar elértem a Gaja-szurdok bejáratához. Itt szokás szerint fölerõsödött a szél. A második ellenõrzõ ponton, Gábortól kaptam a pecsétet, s mellé egy müzli szeletet. Megkérdeztem, készen van-e a híd az Ádám-Éva fánál. Az igenlõ válasz alapján eldöntöttem, csak ott váltok majd partot. Kipróbálom az új hidat. Így is tettem. Legalább közelebbrõl is megnézhettem a jobb parti sziklákat. Az elõzõ napi esõnek köszönhetõen, jócskán megemelkedett a patak vízszintje. Mederteltség mellett, zajosan rohant a sárgás zavaros víz. Kellemes meglepetés, a kerítéseken nem kell létrákon átmászni, mivel kapuk készültek rajtuk, végig, az egész útvonalon. Ezek szerint ez már nem része a vadasparknak. Következett a Varjúvári meredek kaptató. Elég jól csúszott. Fölérve remek a kilátás. Az ösvényen bujkálhattam a hó súlyától lehajló ágak alatt. A Bodajki sípályát lassan, de biztosan benövi a bozót. Bodajkon utolért két túrázó, akikkel megbeszéltük, jól jártunk a havazással. Az elõzõ napi esõ után kegyetlen sár lenne. Sokkal jobb és, szebb a havas túra. Kitárgyaltuk azt is, mennyire megfürgülnénk, ha a kerítések mögül acsargó kutyák kiszabadulnának.


Elértük a következõ pontot. Eleinte itt sem sokat láttam a szemüvegemen keresztül. A szintén szemüveges pontõr hölgy ezt meg is jegyezte. Õ is lépten-nyomon szembe kell nézzen ezzel a kellemetlenséggel. Pecsételés után, ittam egy kólát, bár ingadoztam egy kicsit, mivel a kínálatban meleg tea is szerepelt. A vendéglõ felkészült a túrára.


Továbbmenve, jött a következõ kaptató a kálváriára. A kilátás most nem a legjobb. A szoborparkot inkább kihagytam. Eleinte meredek, majd nagyon kellemes út vitt az Alba-Regia-forráshoz. Ez az elsõ, hogy itt automata pont található, pontõr helyett. Fölírtam a kódot, mentem tovább lefelé, csak azért, hogy közel a szurdok aljának szintjérõl kezdhessem a Vasutas-pihenõhöz vezetõ meredek emelkedõt. Nem láttam ajánlatosnak kimenni a szurdok fölötti sziklára, így kihagytam. Továbbmenve, hamarosan becsatlakozott a húszas táv. A következõ kaptató hosszabb lett, mint gondoltam. Arra számítottam, hogy itt is kapu lesz a kerítésen, a létra helyett. Ez így is lett, csak párszáz méteres kaptatót követõen értem el. Itt teljesen megváltoztatták az OKT nyomvonalát. Már tavaly sem lehetett az úton menni, mert a paraszt lezárta a közutat. Az erdõgazdaság rugalmasabb. Az új nyomvonal bõ 300 m-el hosszabb, a réginél. A kapun kilépve, menten be is néztem az irányt, s elmentem balra. Pár métert jobbra kellett volna menni, de hát figyelmetlen voltam. Amikor rájöttem mi van, úgy döntöttem, nem megyek vissza, hanem a párhuzamos utcán megyek, s majd egy keresztutcán térek vissza a kék jelzésre. Így is történt. A víztározó felé menet látszott, jobbra világosabbak a felhõk, viszont Kincsesbánya felé szinte feketék. A gáton szokás szerint élénk szél fújt. A túra legsárosabb szakaszának, a víztározó fölött, a hegyoldalban vezetõ ösvény bizonyult. Az igazi feketeleves, viszont az Õs-Gaja oldali gát. Viharos, jeges szél akarta földönteni a túrázókat. Északnyugati szél esetén, mindig ez a legrosszabb rész. Láttam, a többi túrázó is igencsak behúzta a nyakát. Végre szélárnyékban gyalogolhattam, s elértem az utolsó ellenõrzõ pontot, ami az elsõ is volt. A pecséthez újabb banánt kaptam (alighanem annak köszönhetõen, hogy az elõzõ napi rossz idõ miatt az alkalmi túrázók zöme távol maradt), amit gyorsan megettem, s mentem tovább. Mielõtt letérhettem volna az aszfaltról, lemerült az akkumulátor a GPS-emben, de erre a rövid távra, már nem volt kedvem kicserélni. Egy régebbi túrámból adtam hozzá ennek a szakasznak a hosszát. Mielõtt beértem a célba, a kocsinál átöltöztem, elraktam a túrabotokat. Az iskolában megkaptam a kitûzõt és emléklapot, átvehettem a 9. Észak-Dunántúl Kupámat, beneveztem a 10-re, beszélgettem egy kicsit, ettem egy-két szelet zsíros kenyeret, ittam két bögre jó forró (még nekem, „szõrös torkúnak” is idõbe tellett mire meg tudtam inni, de én így szeretem igazán), és szerencsére nem túlcukrozott teát, s hazafelé vettem az irányt.


Igazi, gyönyörû téli túra volt. Szinte végig esett a hó, ami még hangulatosabbá tette. Mivel eléggé tapadt a hó, ezért mindenütt havasak voltak a fák és bokrok ágai. A táj egyébként is szép, különösen a Gaja-szurdokban, de sokat tett hozzá a hó.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1000/900 Ft-ért itineres, színes térképes igazoló lapot, emléklapot és kitûzõt, kaptunk. A víztározónál mindkét pecsételésnél banán, a Pisztrángos tónál müzli szelet, Bodajkon szõlõcukor, a célban zsíros, margarinos és lekváros kenyér, bár ez utóbbi a végére elfogyott, az itt szokásos fûszerezett hagyma, erõs paprika krém és a legfontosabb: forró tea volt az ellátmány. Valamint már reggel is lehetséges volt kávét venni.