Túrabeszámolók


A híd túl messze van...

AuerTúra éve: 20152015.01.31 21:02:32

Fél 8 körül rajtoltam az ATIKÖVIZIG Irinyi utcai épületébõl, ahová visszatérni is terveztem, tekintve, hogy biciklivel jöttem a városból a rajthoz, ergo a 90-es túrára neveztem, ámbátor feltételes eshetõségként felmerült bennem, hogy Makónál kiszállva tömegközlekedéssel jövök vissza Szegedre és markolom fel az alumíniumpacit. Életemben elõször túrabotot is vittem, amit az algyõi ellenõrzõpontig nem aktiváltam, utána azonban óriási segítség volt.


Az út kétféle arcát mutatta: vagy dagonya volt (tekintettel a fel-felélénkülõ szitálásra), vagy egyszerûen aszfalt. A dagonya a délutáni, valamint a késõ éjszakai órákban vált kritikussá, amikor csak a botoknak köszönhetõen nem nyaltam el ki tudja hányszor a cuppogós terepen.


Nehéz sokat mondani az útról. Az összesen 30 méter szintemelkedõ értelemszeren nem tétel, ez sajnos kihatott a változatosságra is, a túra bizonyos tekintetben tényleg az elme próbája volt, hiszen fejben nehéz bírni a csekély változatosságot, ami óhatatlanul a sík terep része. Azért voltak nagyon szép mozzanatok: a rõtbarna fûzfák csodálatos látványt nyújtottak a kopár fák hátterébõl belógva, olyanok voltak, mint megannyi óriási oroszlán sörénye. Az alkony közeledtével a kopár fás területek egészen idegen táj benyomását keltették. A hajnalban leereszkedõ köd pedig szimplán gyönyörû volt.


Ellenõrzõ pontok 15 kilométerenként voltak, gyakorlatilag pontonként egy mini túrát kellett tenni. Ezeken a pontokon azonban mindig elégséges ellátás várt, ha jól emlékszem, minden ponton legalább egy csokival vagy gyümölccsel fogadtak, tea is rendszeresen jutott. A makói zsíroskenyér pláne jólesett, és külön óriási piros pont a Máltai Szeretetszolgálat által biztosított télifagyiért.


Az utolsó ellenõrzõpontig jól bírtam a túrát, nem csipkedtem magam különösebben, kb. végig hoztam a kényelmes ~5-ös sebességet. Az utolsó 16 kilométer aszfaltján viszont úgy éreztem, meg kell döglenem. Az aszfalt nagyon kicsinált, nem bírtam, utálom, és a monotonitással karöltve ez eléggé elcsigázott, egy ponton le is ültem egy épp adódó betonplaccra. Persze aztán beértem a célba, elfogyasztottam a finom lencsegulyást, a néhány túratárs által kínált borból jóízûen kortyolgattam, végül nyeregbe pattantam, és otthon a bakancs, bot letisztítása után elfogyasztottam egy ünnepi sört.


Eredetileg nehezményeztem, hogy nem volt elõre kiírva, hogy az elõnevezetteknek jár csak meleg étel, ezt korrigálom: fel volt tüntetve, én voltam figyelmetlen. Az azért így is kár, hogy a nem elõnevezetteknek kevesebb szolgáltatás mellett drágább volt a túra. De ez teoretikus probléma maradt, mert jutott bõven a "fölöslegbõl", pedig én elég késõn értem célba. Ezúton is köszönet a szervezõk rugalmasságáért.


Ha viszont az elõnevezés lehetõsége biztosított, jó lenne, ha átutalással is lehetne rendezni a tartozást, nemcsak rózsaszín csekkel. Ami engem illet, nincs az az elõnevezési lehetõség, aminek a kedvéért én hajlandó lennék befáradni a postára és csak egy másodpercet is sorbanállnék ahelyett, hogy a kényelmes akolmelegben, a gép elõtt ülve interneten átutalnám az összeget, és kitöltenék egy interneten hozzáférhetõ adatlapot. Remélem, ezekre lesz lehetõség a késõbbiekben.


Muszáj megemlíteni az egyik ponton a hét cicát, akik a teraszon mind összegömgölyödve, mozdulatlanul hunyorogtak a világra. Az utolsó, klárafalvi ponton is volt egy fehér cica, aki mindenféle kaját el akart kuncsorogni tõlünk, persze nem ízlett neki (a gyümölcs, müzlisszelet nem kifejezetten macskatáp).


Összességében jó túra volt, pláne mivel sikerült teljesítenem. Nagy kihívás, büszke vagyok rá, hogy sikerrel részt vettem rajta. Jó dolog, hogy a rideg feltételek ellenére jutott megfelelõ ellátás a túra közben és a végén is mindenkinek. A viszonylag sok aszfalt azért meggyötört (bár szó ami szó, hálás leszek érte, amikor majd biciklizünk a töltésen Klárafalvára kocsmázni).


P. S. Kedves "szegediek", az Algoflexet nagyon szívesen adtam. :-)