Túrabeszámolók


Komárom IVV Túranap

Brady85Túra éve: 20152015.06.06 22:47:01

Komáromi IVV túra 20 km


Reggel 6-kor ébresztõ, kinéztem az ablakon szakadt az esõ… Megnéztem a neten az idõjárási radart és láttam, hogy pont elfele halad a vihar. Így nem a reggeli indulást választottam, csak olyan 10 körül mentem át Komáromba, akkor már nem esett, csak az úton egy kicsit odáig. Már a rajtoló hölgyek vártak és megismertek a tavalyi túráról, szóval pár szóváltás, majd rajtolás, most csak a 20-as távra, mivel a nevezési idõn belül nem értem volna be másik távról. Térképet, itinert megkaptam és irány az elsõ ellenõrzõpont, útvonal ugyanaz, mint tavaly, szóval a térképet nem is kellett használnom. Elsõ pecsét begyûjtve, irány a második, ott értem utol egy kisebb családot. Õk is a 20-ason mentek, felvettem a tempójukat, nekem pont tökéletes volt. A harmadik ellenõrzõpont elõtt, ahol az egyetlen eltévedési lehetõség van, ott csatlakoztam hozzájuk és mutattam az irányt, ahol az elágazás van a Monostori erõdnél, vagy kimész a fõbejárathoz, vagy hátra ahol van a 3. ellenõrzõponthoz a Duna mentén. Természetesen a térképen jól látszik, hogy Duna mentén kell menni, de az IVV felfestés tényleg kicsit zavarón van felfestve, az elsõ megrendezésnél is egyedül csak itt kellett elõvennem a térképet, most már itt se. Gyors zsíros kenyér és irány tovább Koppánymonostor felé be az „erdõbe” és végig a Duna mentén. Innentõl a családdal mentem és végig beszélgettük a túrát. Monostor végén 4. pecsét, majd vissza a rajtba, ott már vártak engem. :) Oklevél, kitûzõ, IVV pecsét, pár jó szó és irány haza.


Negatívumok:



  • A 3. ellenõrzõpont elõtti, a Monostori erõdnél az elágazásnál lévõ IVV felfestést egyértelmûbbé kellene tenni, hogy a fõbejárat felé vagy a Duna menti út felé mutat e.


Pozitívumok:



  • Az egyik legkönnyebben beszerezhetõ IVV pecsét, semmiért nem hagynám ki

  • Jó ár/érték arányú túra

  • Itinerként egy fénymásolt térképet kaptunk, ami 100x hasznosabb volt, mint bármelyik csicsás itiner.

  • Kedves, segítõkész rendezõk és segítõk.

  • Szinte eltévedhetetlen útvonal

  • Tetszetõs emléklap és kitûz


Jövõre ugyanitt, remélem akkor már reggel is jó idõ lesz és lehet korán rajtolni!


Köszönöm a rendezõknek és a segítõknek ezt a napot!


Üdvözlettel: Szilágyi Szabolcs