Túrabeszámolók


Patai Mátra

VadMalacTúra éve: 20152015.07.27 14:38:48

Keddves lányog és fijjug!


 


Mostan meggint levélirás által kezdeg nektekk. Az elõszõ pár évbenn nem iggen jelentgezdem egy ballul sikerült girándullás miatt. Kirándullt a bokkám futázs közbenn és a rendõrrök elgaptak. Asz úgy volt, hoty a Piszok Alfréd (aki mindégg gavarja…) azt mondá negem a Négy Viddám Hullarabló nevû hejen, hoty: - Fijjam, teneged pénc kell. (honnan tudja esz mindég?) Gyere vellem a bankba, aztán lesz pénszed. Mondom: - Maga egy pisszog, minek adnna bénct? Mire õ: - Mer segítesz negem, én is teneked. Erre ityunk. Itunk, így delt asz idõ. Éjféll elmúld, mirre odaérénk a bankkhoz. Már zárva találáng. Mondom: -Freddy bátyám, szárva van. – Hát márr esz is gond neged? Nyizsd ki! Kinyitám és mek lett a pénc is, de ekor megjellenteg a rendõrrök. Itt dörtént a girrándulás. És a Pisszog Alfréd jól elsliszolt, nem segíte semit sem. A fene asz ilyen emberrt, mék jól viszaadom nekki.


 


Az idéllet után unalmassan telt asz idõ. Mivel kiráj izs voltam egygor, hád igénnyes leddem, meg a hírreget is szereddem volna tudni. Fiszettem ety kis bénct a szintén hosszaban odd tartózkoddó Düsskés Vannegnek, hogy szereszen egy újsákot. Ebben az újsákben  írtág, hogy enkem geresnek. Mondom, megvatyok én, bánadomra. Giderrült, hoty az újsák pár hónnapos. Jól szájba vertem a Vanneget, mek viszagövetelltem a pénc felét. Erre hosza egy könnyvet is, hoty ne gelljen fizetni, mer õ aszt már rék elitta. Úriemberr vatyok, hát elfogadám. Ebben a gönyvben olvastam, hoty Djöndjöspattán (micsoda név esz?) lesz ety túrra, hol felmérrheti asz ember az erejéd.


 


Migor újra szabadd levegõt éresztem, hát eszembe juta, hoty ezt a Piszok Alfrétot elõvesszem és jól mekkérdeszem, mér nem segíte nekem. És aggor ety ötletem volt, elmetyek asz erõbróbára, amit a könyvbenn láddam és meklátjug, elégg erõs és gitartó vatyok-e a Fred elkapásárra. Mer esz iggen veszélyes 1én.


 


Odaérreg a Djöndjösbattára, hát mondák, hoty neveszés kell. Megporzongtam, az ütyész is aszt kéri mindég, nevesze meg a bûntársaid. De it csak magamat kelle mekneveszni. Elindulék, nagy iszadás volt az elõszõ esti essõ miatt, de sieték erõssen. Odaérék egy ellenõrszõ pont nevû hejre. Mondomm, itt baj lessz, merd egyenruhás embereg álltak ott. De eszek az egyenruhások csak adának egy pélyegzést meg ételt és ittalt is, bár rum nem vold benne. És mosolyogtak etyre. Biztos, nem issmernek ezek. Esgüszöm, hoty jobb volt esz, mint a Bolondsák-szigeteken, ahhol girályi minõsékben voltam. Mer ott mindég pikkelyezés vold meg ott vala a Gombperec nevû, aki hídlakó. Itt se pikkelyezés, se Gomperec, csak a finomságokk.


 


Sog hegy gövetkezett ezudán, mek ellenõrszõ pontog hasonló etyenruhásoggal. Mind nevetteg és adának viszet meg limonáddé nevû szõrt. Esz iggen jól esett, pedik nem lehed tõle berúkni. Menék csag, de a meleg ojan volt, mint Szumátra sziggetén, ahol egy csembészhajóval járttam egykor. Aztán kisütödd a nap is, hoty mék neheszebb legyen.


 


Egy Sippi nevû, akinek két gerékkel kevesebb volt, mer egy pár gerék nevû eszköszel jára a hegyekben, eccer aszt mondá, léteszik egy Galapátsos Emberr, aki fejbe vág a hetyen, és nem pírsz tovább meni, úgy elvesszi az erõd. Na, én ilyet Friskóban láttam, de asz utcasarkon állt és ólmosbot volt nálla. Eszen gívül nem asz erõt vette el, hanem a pénsztárcát és asz iratokat. Gontoltam, ha etyszer ilyennel találgozom, hát jól elveszemm az ólmos potját, aztán mehed a Naty Fõnökhösz szerezni iratogat, ha van bénce, mer tõlemm nem kap, az biztos.


 


De én montom negtek: enek a Sipinek ikaza volt! ( asz ékben most isszig ránk ety jót.) A Galapácsos Ember léteszik! Asz úgy volt, hoty jó tempóbban menék a Havas nevû hetyre (milyen ostopák eszek a dérképészek, hoty ilyen neveget adnak, mer egy centi hó sem vala fenn, de mék csak a hiddeg sem jöt.), amigor etyszer csag ott terme a magáról elneveszett Kalapátsos Ember. Úgy vága fejbe vaty hatszor, hoty mek sem bírtam mosztulni, a lábam nem agart otébb lépni. Ollyan volt, mind amikor ety kisebb nészeteltérés alkalmával a Tüskén Vanneg az asztal alól mekragadá a lábam. De aszt jól orrba rúktam. Eszt a Galapátsost nem lehetett, mer eldûnt, csak asz erõmet vidde, de aszt deljessen. Csak állék odd dermetten. Nem vatyok babonnás, de esz mégiscsag valammiféle átog lehetet. Hiába göptem minden éktáj fellé, nem dûnt el asz érszés.


 


Lassan öszeszedém makam, nézék hádra a Kalapátsos miatt, de már nem vold sehol. Vánszorgám dovápp, és vízzel is locsolám makam a hegy aljában. De nem szendelt vísz volt asz, csak vas volt bene. És idd szerencsémre dalálkoszám Gombi nevvû tzimborával, aki ety régi girándulló. Õt gérém mek, hoty segítsen be a tzélba. Mire õ mene elõll és beszélgeténk. Említénk Döme nevvû közös barátot, aki egy másigg villágban járja asz utakat már. Ha volt esze, mekbeszélte a Szent Péterrel, hoty egy kicsit hûvöseb világba gerüljön, mer itt a foróság már elviselhetlenn volt. Felkeresénk egy forrázst mék, hoty lehûtsük magunkkat. Esz a Gombi nagy seggítséget tett, és még mosolyga is gözben. Megköszöném neggi, amikor beérénk.


 


Idd egy Hoffmann Ádám nevû úr (aki biztos ety lord, ojan udvarias) gratulállt. Valópan naty dolog, hogy mekúsztam a galandot. Na, gondoldam, nem elék esz az erõm a Piszok Alfrédhosz, mer asz olyan ravasz, hogy még a Galapátsosnak is ellopja asz eszköszét, azt nézheti magát. Ingább hagyom most, de eccer úgyis elkappom õd.


 


Aszért fogám a levélírráshosz, hoty tudjátog: a Kalapátsos Ember léteszik, és bárgit elkap a hegyen, ha úty akarja. És mikor natyon erõssen süt a Nap és repett a föld, a füveg elszáradtag, és felfelé mész a Nagy Hetyre, akkor eljön és gíméletlenül fejbe vág. És aggor átgondollod asz ekészet, hoty mineg is mentéll oda.


 


Kelt mint fent sajátúlag, úgyis dudjátog ki:


 


a Véemm