Túrabeszámolók


Ajkai Lihegő

nafeTúra éve: 20152015.10.07 20:38:30

 Ajkai lihegõ 30


GPS-el mért távolság: 35,1 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 660 m. Megszokásból, illetve figyelmetlenségbõl két helyen eltértem az útvonaltól, ami párszáz méter különbséget és körülbelül 10 m többlet szintet jelentett volna, ha a kiírás szerinti útvonalon megyek.

A rajtidõ kezdete elõtt Ajkán voltam, s vártam a munkatársamat, mivel együtt terveztük a túrát. Némi telefonos segítséggel meg is találata a vasútállomást, ahol az állomásépület mérete vetekszik egy ezres lélekszámú faluéval, így elment mellette. Beneveztünk. Megkérdeztem a Sárcsi-kútig ugyanaz-e az útvonal, mint tavaly. Az igenlõ válaszra eltettem az itinert. Mint kiderült, egy kicsit azért eltért. A tavalyi túra keltette föl az érdeklõdésemet, miszerint a Déli-Bakony ezen része, talán nem is olyan unalmas, mint addig véltem. Geológiailag, meg kifejezetten érdekes. Ennek köszönhetõen, azóta elég sokszor túráztam ezen a részen.

Reggeli félhomályban, csípõs hideg szélben vágtunk neki a táv teljesítésének. Megegyeztünk, nem fogunk sietni, mivel csütörtökön egy új Haix bakancsot akartam betörni, de csak lábamat sikerült. Tíz kilométeren 3 db, egyenként húsz forintosnyi vízhólyagot tört a sarkaimra. Gondolkodtam is rajta, csak fél tízre jövök, az ötvenes távra benevezve, hogy legyen térképem, merre menne az 50-es táv, montizok egyet. Ettõl viszont egy megfázás és egy szájsebészeti mûtét, vártnál lassúbb gyógyulása térített el. Elég rondán néztem(ek) ki. Amikor a munkatársaim elõször megláttak, szörnyülködés után azt kérdezték, elestem biciklivel? Latyi aggódott, hogy sötétben kell majd menni. Megnyugtattam, mire a városból kivezetõ, bõ négy kilométeres szakaszt megtesszük, ki fog világosodni. Más munkatársakkal is találkoztam. Õk egy-két perccel korábban rajtoltak. Hamar utolértük õket, s a városból kifelé menet jót beszélgettünk. A Köztársaság utcába való letérést, megszokásból kihagytam. Annyi értelme van, hogy kisebb a forgalma. A vége felé alig vártam, a városból kiérést, mivel hívott a természet szava. Alig kiérve le is tértem egy mûszaki megállóra. Az épp csak emelkedõ úton ballagtunk tovább. A völgy egyre szebb. Ködpamacsokat sodort fölé a szél. Simán elfelejtettük fölírni, a távok elágazásánál lévõ ellenõrzõ kódot. Tavaly ez nekünk nem volt ellenõrzõ pont, ha jól emlékszem. A volt Jókai bánya után, frissen aszfaltozott úton ballagtunk, míg el nem értük a sárga jelzés letérését. Jött egy jó kis 90 méter körüli szintemelkedésû kaptató, ahol lehetett rendesen lihegni. Latyi bement a barlangba, amit én kihagytam, mivel lusta voltam elõvenni a fejlámpámat, meg különben is, az idén már vagy negyedjére járok itt.

Az emelkedõ, ez utáni része, már lazább. A fennsík erdei szakasza kellemes, az idén murvázott szakasz is jó. A Padragra levezetõ út, sokkal jobban járható, mint tavaly. Sehol semmi sár! A kilátás szép a nyílt területrõl. Padragon jött a kis eltérés tavalytól. Meglepetésemre, mûködik az Andi presszó. Tavaly sokkal jobban be kellett mennünk a településre, egy másik vendéglátóhelyre. A presszó, még a tavaly október-novemberi montizásaim idején is zárva volt. Ittam egy kólát, s mivel éreztem a sarkam, leragasztottam az egyik vízhólyagot. Gyerünk tovább. Kellemes út vezet a kilátóhoz, bár az utolsó emelkedõ szintén meglihegtet. Amíg Latyi fotózott, leragasztottam a többi vízhólyagot is, mert azokat is elkezdtem érezni. Sajnos vízhólyag tapaszt nem használhattam, mivel a nekem szükséges óriásit még sehol sem láttam. A kilátás szép, a kilátó viszont egyre romosabb, hovatovább életveszélyes.

A Padragi-szikláknál leóvakodtunk a meredek lejtõn. Az elmúlt heti esõ jót tett neki. Sokáig úgy mehettünk a Padragi-víz medrében, hogy sehol a névadó víz. Jócskán megkönnyítette a dolgunkat. A sárga jelzés kicsit trükkös letérésére már föl voltam készülve. Ezúttal nem vert át. Jobb-rosszabb, egyenes úton ballagtunk egészen az aszfaltig. Hoppá! Nem vettük észre a Bújó-lik felé vezetõ letérést. Így az aszfaltnál térkép nézegetési szünet. Utol is értük Ágiék csapatát. A Sárcsi-kútig ismét jót beszélgettünk. Pecsételés után, az üdítõt, illetve az ásványvizet kihagytam, s inkább egy bögre forrásvizet ittam. Szerintem, nagyon jóízû víz.

Megkezdtük a Lugos-tetõre vezetõ szakaszt. A Nyír-tó és láp most is jól néz ki, de tavasszal jobban megközelíthetõ. Elértük a térképen Bazaltkarszt-mezõként jelzett, geológiai szempontból nagyon érdekes részt. A felszín, kisebb-nagyobb bazaltdarabokkal fedett, de elég nagyméretû víznyelõk is találhatók rajta, amiknek elvileg semmi keresnivalójuk nincs a bazalton, mert az vízzáró. Szóval ez egy jó kis fából-vaskarika elnevezés, de itt mégis helytálló! Késõbb, az Öreg-köves-víznyelõ-barlangnál, az ismertetõ táblán meg is kapjuk a magyarázatot. Ezen a fennsíkon, csak vékony bazaltréteg borította be a mészkõhegyet, amibõl kisebb mészkõ dombok és sziklák álltak ki. A víz, csak a bazalt és a mészkõ találkozásánál tudott lejutni a hegy belsejébe, s az évmilliók során, a kiálló sziklákat és dombokat, víznyelõ gödrökké és barlangokká oldotta-koptatta el. Szerencsére az itt lévõ erdõk, csak kb. 50-60 évesek, sok a bükk (több száz méterre el lehet látni az erdõben), így még évtizedekig élvezhetjük a mohos köves, helyenként zsombékos fennsík látványát. Nagyon hangulatos. A Lugos-tetõn található Molnár Gábor kilátót, alig száz méterrõl lehet észrevenni. Természetesen fölmentünk. A kilátás pazar. Leereszkedtünk. Ágiék, és egy hölgy duó, már korábban tovább indult. Mi egy kicsit tovább nézelõdtünk. Fiatal pár jött fölfelé gyerkõcökkel. A Som-útnál parkoltak le. A kicsi talán két éves. Szívósan jött föl az emelkedõn, s a kilátó lépcsõin sem cipeltette magát. Ekkora apróságtól ez komoly teljesítmény.

Mi is mentünk tovább. A Som-úton jó meleggé vált az idõjárás. Hamarosan letértünk a 3. nyiladékba. Ez is sokkal könnyebben járható, mint tavaly. Akkor kb. a bazaltkarszt mezõ egyharmada tocsogókkal borított volt, többször kellett jókora letérõket tennem az útról, keresve a gázlókat. Most simán végig ballaghattunk az úton, élvezve a környezõ terület látványát. Így meglepõen gyorsan elértük az Öreg-köves- és az M1-es víznyelõ-barlangok árokrendszerét. Néhol, épp csak a fák csúcsa látszott ki belõle. A barlang elõtt ismét utolértük a két csapatot. Úgy kellett õket rábeszélni, hogy érdemes lejjebb menni a víznyelõnél, s megnézni a barlang bejáratát. A borostyánnal borított sziklafalával, ez a Déli-Bakony legszebb víznyelõje. Az csak természetes, hogy mi is lementünk. A barlang elõtt található rókacsontváz (tavasszal, egyesületi túránál még nem túl régi tetem volt, onnan tudom, hogy róka) a két hölgyet távol tartotta. Sajnos, az aszály miatt, most nem folyt víz a barlangba. Amikor nyeli a vizet, akkor az igazán látványos. Ismét alaposan lehagytak bennünket. Eddigre egyre rosszabb volt újra elindulni a vízhólyagok miatt. Lazább szakasz következett a K+ jelzés eléréséig. A kerítés mentén sincs nagy gond, viszont utána igen. A szalagozás hiányos egy kicsit. Ha tudja az ember, merre kell menni, akkor hamar észreveszi a távoli szalagot, másként nehezen. Fakitermelés miatt a K+ jelzés jókora szakaszon hiányzik, miközben elõször vissza, majd pedig balra kanyarodik. GPS-es segítség nélkül, könnyû rossz irányba menni. Itt egy rövid távos csapattal is találkoztunk. Leballagtunk a következõ ellenõrzõ ponthoz, ami jól volt kiszalagozva. Fölírtuk a kódot, mi Latyival az elsõ pontét is, amit az egyik rövidtávos hölgytõl kaptunk meg, s mentünk tovább. Az erdõirtásnál csak az segített, hogy többször is jártam erre, s tudtam, kb. merre kell menni. Az ösvény alig látszik a levágott-letört ágak között. Természetesen az összes jelzett fát kivágták. Itt egy kicsit megint hiányos a szalagozás. Végre lent vagyunk a völgyben. Az ellenõrzõ pontig semmi gond. Megkaptuk a pecsétet, ettünk egy kis zsíros kenyeret, s ezúttal mi indultunk el elsõként.

A Bánya múzeumnál, ahogyan azt már tavaly is terveztem, az aszfalt helyett, a fölötte vezetõ murvás útra tértünk, csökkentendõ az aszfaltos rész mennyiségét. Belefutottunk, egy terepíjász rendezvénybe. Megúsztuk. A murvás úttal együtt, mi is visszatértünk az aszfaltra. Csingerbe leérve, jobbra kanyarodtunk. Mentünk egy kicsit, majd balra letértünk, leereszkedtünk a patakhoz, kereszteztük azt, a vasúttal együtt, s megkezdtük az utolsó kaptatót. Fölérve, szép a kilátás Ajka és Magyarpolány felé. A vízmûnél fölírtuk az utolsó kódot, s elindultunk lefelé. Itt hiányzott a szalagozás, így a GPS-es turistautak.hu térkép alapján mentünk. Beérve a városba, már csak egy kis menetgyakorlat volt hátra a célig, ahol megkaptuk az emléklapot és a kitûzõt. Irány a Smaragd büfé, egy kapucsínó erejéig. Latyi hazafelé vette az irányt, én meg visszamentem a rendezõkhöz beszélgetni egy kicsit, mert valami feltûnt a térképen az 50-es távnál.

Mielõtt elmondhattam volna, hogy nem volt olyan jó a szalagozás, mint tavaly (akkor kiváló volt), már elõre mentegetõztek, hogy több helyen is leszedték valakik a szalagokat. Arra voltam kíváncsi, hogyan oldották meg a 6. nyiladék fölsõ kijáratát. Valaha többször jártam arra montival, s az idén meglepõdtem, amikor Úrkút felõl, az aszfalt utat követõen kb. 1900 m-el, a fölsõ kijárat elõtt maximum 100 m-el belépést és átjárást tiltó táblával találtam szembe magam. (Az alsó kijáratnál semmilyen figyelmeztetés sem volt.) A két kilométeren egyébként kb. 150 m-t emelkedik az út. Természetesen nem fordultam vissza (potyára menni bõ 4 km-t, 150 m szinttel, amikor már az idõnek is szûkében van az ember), hanem a kõ és fakerítés mentén jobbra fordultam s a drótkerítésnél hagytam el a területet. Elõttem, már más túrázók átjárhatóvá tették a drótkerítést. A rendezõ szerint sem volt problémamentes a dolog. Az erdészettõl valakivel megbeszélték, hogy arra szeretnék vinni a túrát, s az engedélyezte is az átjárást, viszont a szalagozásnál másvalaki, már anyázott velük a helyszínen, ugyanezért. Lehet, meg kellene nézni a 7. nyiladékot. Csak a fölsõ kijáratát láttam montiról, az pedig jó. A területre viszont jellemzõ, hogy a jó utak, sokszor, hirtelen, bozóttá válva érnek véget, például a C. nyiladék. Ha használható, akkor alig 300 méterrel hosszabb, mint a 6. nyiladék felé, és nem kell a … vadászokkal vitatkozni.

Jól szervezett, kellemes, a távhoz képest elég könnyû túra. Az ez évi útvonalon, a 30-as táv a Déli-Bakony messze leglátványosabb teljesítménytúrája. Olyan idõszakban, amikor sok a túra elõtt a csapadék, még látványosabb, de nehezebb is lenne. A túra már tavaly föliratkozott a kedvenceim közé, s az idén megerõsítette ezt a helyét.

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1000/900 Ft-ért színes térképet, itinert, igazoló lapot, emléklapot és kitûzõt, kaptunk. Saját térkép szükségtelen. A rajtnál szõlõcukor és valamilyen cukorka, a Sárcsi-kútnál müzli szelet, piskóta szelet, ásványvíz és többféle üdítõital, a Parkerdei háznál zsíros-, margarinos- és lekváros kenyér, hagyma és hegyes erõs paprika (szerencsére, az én ízlésem szerint inkább csak csípõs), a célban pedig ugyanaz, mint a rajtnál volt az ellátmány.