Less Nándor Emléktúra 2015. - 66 km
Szinte Miskolc óta szakad. Az elmúlt napokban is esett. Kiíváncsian várom milyen lesz a pálya. Tardi elágazás, jobbos. Cserépváralja elõtt kis reggeli technikai szünet:) Hirtelen az esõt mintha elvágták volna. Lehet, mázlink lesz és mégsem ázunk? Az elmúlt hetet tekintve már abban is kiegyeznék, ha nem esne. A napfényben fürdõ aranyszínû õszi Bükkrõl már rég letettem. A faluban a korán kelõk már koptatják az aszfaltot. Szõlõhegyek és Cserépfalu célegyenesében újra szembetalálkozom a mezõnnyel. A sulihoz közel kapok parkolóhelyet. A helyi polgárõr rábólint, és irány a suli. Nevezés az udvar hátuljában. Leperkálom a díjat (a külföldrõl érkezõk helyben fizethetnek). A feleségemét is, bár õ betegség miatt otthon maradt. Úgy érzem, ez így fair.
Papír megvan. Telefon Zalánnak. Most ér be a faluba. Megcsörrentem Lovas Lacit. Épp most kászálódik ki a szállásról. Felveszem a túrafüzeteiket, de az aláírás miatt meg kell várnom õket. Végre 7 elõtt 5 perccel összeáll a csapat. Gyors rajtidõ, óra indít, és spuri. A kocsimba bedobjuk Laci cuccait, és már tépünk is ki a faluból. Zalánnal legutoljára a Mátrahegyen futottam össze - ott is rohamtempóban -, van mit megbeszélni.
A reggeli tornát letudva szûk, bozótos ösvény, ahol szerencsére elengednek minket a lassabbak. Hamarosan Cserépváralja. Az idõ kitart, a reggeli esõnek se híre, se hamva a környéken.
Jobbos, és fel a templom mellett. Zalánnal a tájfutás finomságairól beszélgetünk, míg a meredekebb kaptató vissza nem vesz a társalgási kedvünkbõl.
Jó tempóban haladunk, a futók kivételével elõzzük szinte a teljes a mezõnyt. Hamarosan a Mangó-tetõ kaptárkövéhez ereszkedünk. Gyors pecsét, aztán vissza a mélyútra. Laci kicsit elkalandozik az út mentén, de végül visszatalál hozzánk. Örülök, hogy a kalsszikus Mangó-tetõ kerülõ útvonalon megyünk, jobban szeretem, mint a szembemenõs verziót.
Hamarosan a Felsõ-szoros bejáratában vagyunk, ahol Zalánnal annyira belemerülünk a beszélgetésbe, hogy el is felejtem felhívni Laci figyelmét a vulkanikus Dél-Bükk itt megnyilvánuló csodálatos formavilágára. Szerencsére - mint utóbb kiderült - nyitva tartotta a szemét:)
Dobi-rét. A szürkeség kitart, de megvan a 2. pecsét. Kis kapaszkodó, aztán szintút a sárga kiágazásáig. Nosztalgiázunk a régvolt rét emlékérõl, aztán be a bozótosba, hogy hamarosan Hidegkút-laposára kapaszkodhassunk. Idén se gúlyás, se szarvasmarha. Mondjuk ahogy indult a reggel, megértem:)
A Hór-völgyet már csak egy nagyobbacska domb választja el tõlünk. Felérve meglepõdünk, hogy a szokásos bozótrallyt, a kökénybokrokat teljesen kiírtották. A haladás könnyebb, de azért én hiányolom õket. Zalán elõre fut depózni, Laci beér minket, és pár perc mnúlva újra együtt a csapat.
Hór-völgy, és jön a 3. EP. A pontban rövid kajálás-piálás, de hajtom a népet, eddig 6-os az átlagunk, nem kéne itt az elején ellazsálni:)
Egres, aztán indul a reggel utolsó küzdelme, az Ódor-vár. Zalán valahol féltávnál ellép, mire felér, kb. 50 méter ver rám. Laci valahol mögöttem liheg, de mire odafent lecsapolom a fáradtolajat, már utol is ér minket.
A pontoban búcsú Zalántól. A szokásos 38-at tolja: innen futhat végre:)
Lacival a forrás felé vesszük az irányt. Veszek két liter vizet, beletolom a 2 literre való Isostart. Sajna nem rázom kellõen össze, így a következõ tízenpár kilométeren elég tömény izót tolok:)
Az Ódor-hegy gerincláncolata mentén kanyargunk végig az enyhén lejtõ dózerúton. Balos, és hamarosan bozótos: a KSH házhoz futunk lefelé. Kényelmesebb, mint keccsölni, és az átlagot is szépen helyrepofozza. Lent a háznál egy váratlan EP, de sebaj, gyorsan pecsételtetünk egyet.
A bitumenúton visszakötünk a Hór-völgybe. Menetközben elmellõzünk egy csoportot, akinek nõi tagja folytonosan “dudál” a nadrájgával:) Biztos nem idegesítette a túratársakat:)
A mezõny örömteli módon megritkult, az összes rövid táv elkanyarodott, így végre nyugalmasabb az erdõ.
Monoton menet következik Tebe-pusztáig, amit idén nem is unok annyira. Jól haladunk, és a következõ pontban már a futócsemegéket is tukmálják:)
A Csúnya-völgyben érünk utol egy futót, akivel végül egészen a Nyomó-hegyig elõzgetjük egymást oda-vissza.
A szürkeségben a völgy nem a szép arcát mutatja, a lehullott levelek alkotta aranyszõnyegen sétálás ma kimarad a programból.:)
A Pénz-pataki nyelõ elõtt eldöntjük, hogy a pont után eszünk. Laci meg sem várja, míg véget ér kaptató, már tolja is a szendvicsét. Én megvárom a dombtetõt, de kicsit késõbb jön el, mint ahogy emlékeztem.
Lejtmenet, majd az utolsó kaptató Répásra. A faluban hétvégi nyugalom. Végre van térerõ: életjelet tudunk adni magunkról.
A falu végi közkutat nagyon várom, de az ott álló két helyi kisgyerek közli, hogy ezt is lekötötték. Hurrá. Jó lett vola izot hígztani:)
A következõ kapaszkodón egy érdekes futópárt elõzünk, akik ezután a vízszintesebb szakaszokon mindig elfutnak mellettünk, míg a kapatatókon menetrendszerint elmellõzzük õket:) Mindez egészen az Imó-kõ völgyéig tart, onnantól már kevesebb a szint:)
Végre megvan a mûút, innentõl lazsálás a pontig, aztán majd vivát Fennsík:)
A pontot 5.9-es átlaggal érjük el, ami 5.8-ig romlik, mivel vételezünk némi ellátványt és szusszanunk is egyet. Az izo végre hígul:)
Sokat azért nem pepecselünk. Jó tempóban vesszük be a fennsíkot. Három-kõ felé hullámzunk. Laci elesik, de azon kívül, hogy kicsit kidekorálja magát sárral, semmi baja. Mázli, könnyen letérdelhetett volna egy követ a sziklás terepen. Ezen a szakaszon csak egy-két túrázót mellõzünk el, nomeg néhány futó minket:)
Három-kõ elõtt ipari köd van. Sejtelmes az erdõ. Sötét szürkeség ül a tájon, annyira elnyeli a napfényt a mindent beborító nyirkos vízpára.
A kõ tisztására érve átemelkedünk a rétegfelhõn, ami miatt igencsak kivilágosodik. Szûrt napsütésben érünk a csúcsra, de azért ipari mennyiségû, több rétegû felhõ van alattunk és felettünk is. Tar-kõ orma fennségesen emelkedik a ködpára fölé.
Csúcsról le, Büszkés-hegy, aztán nosztalgiázunk: a kék kb. 20 évvel ezelõtti vonalain megyünk:)
Tar-Kövön Gabi vár rám. Jó újra talizni, mint mindig. A csokit tukmálja, de rendesen:) Az Iszinik 100 is szóba kerül. Gabi is jön, majd ott talizunk. Jól állunk, a fennsík csak egy tizedet rontott az átlagunkon, még 5.7.
A csúcsról ledöngetünk. Egy túrázó figyelmeztet minket, hogy hiányos a jelzés. Talán így, a 100. alkalommal nem fogok itt elkavarni, de ki tudja?:)
Becsatlakozunk a zöldbe, a Toldi-kapu “kellemesen” nyirkos, de azért lehet haladni. A közel szintben kanyargó dózerúton egy kesztyûbe botlunk, de mire észbe kapunk, már túlhaladunk raja, így nem vesszük fel és visszük el a pontba.
A Hereg-vágás kezdetéig szedjük a tappancsot, majd laza kocogásba kezdünk. Elmellõz minket a korábban említett érdekes furópár, aztán bevetjük magunkat az Imó völgyébe. A nyíltabb részen haladva begyûjtünk egy kabátot, amit Lacinak adok át megõrzésre - õ nem botoz. Párszáz méter után egy fáslit találunk. Az elfér a zsebben is, csak el ne felejtsem leadni a pontban! Azon filózunk, hogy hogyha így megy tovább, egy teljes túracuccot összegyûjtünk a célig.
Az EP a forrástól lejjebb, egészen a Lambot-lápára mászás lábánál van, mint újabban mindig. A pontban töltünk egy kis kólát, megfürdetem sárban a kulacsom, aztán indulunk is tovább. Persze hogy elfelejtem leadni a fáslit. A felmászás kezdetétõl fordulok vissza, plusz 100 méter:)
A kaptató jól megy, nem fáradt még az izomzat. Laci picit lemarad, de nem vészes a dolog. Hullámvasút a Bujdosó-kõig, aztán rally a tárkányi úthoz. A következõ helyen újabb adag kedves pontõr. Sokat itt sem idõzünk. Titkon még reméljük, hogy egy tizedet tudunk javítani a napon:)
Halas-tó, aztán mûút. Pár túratárs feltûnik elõttünk, akiket lassacskán befogunk. Jobbos a dzsungelba. Laci végre lemossa a sarat a kezérõl a patakban, aztán nekiállunk a Völgyfõ-ház kaptatójának. Szeretem ezt a részt, nem túl halálos, jó tempóban vehetõ emelkedõ, és egészen hamar a háznál van az ember.
Az Erzsébet-forrás mellett koptatva az aszfaltot érünk be egy újabb adag túratársat. Nekilátunk az utolsó komolyabb szintnek, az Ódor-hegynek, aminek a túloldalán a reggel már megismert pont vár ránk. Egy sráccal együtt érünk fel a csúcsra. Õ is ismeri a M115-öt, arról beszélgetünk a csúcsra érve.
Laci futva ér be minket a pont elõtt pár méterrel. Gyors pecsét, és örömhír: mehetünk a kalasszikus úton, mert a vadkerítés le van már zárva a Mákszem felé. Király! A bükkzsérci verzió nem a szívem csücske:)
A pontból a lefeléket megfutjuk. Most Laci megy elõl, és húz egy picit, ami jól is esik így a vége felé. Vadetetõ, és rátérünk a hétvégi házakhoz vezetõ célegyenesre. Sikerült, felkúszott az átlag 5.8-ra.:) Ezt innen már tartani tudjuk:) A csúnya-völgyben utolért futót fogjuk be ismét. Kb. egy tempót haladunk egészen a bükkzsérci mûút Nyomó-hegyi kiágazáaásig. Itt elõre enged minket, mert õ már nem siet, kiesett a szintitdõbõl.
A Nyomó-hegy az utolsó finomság a napban, de szerencsére kellõen rövid:) Pár rövidebb távos túratársnak nem esik már annyira jól, meg-megállnak a meredeken, pedig itt már nem szabad (vagy talán helyesebben fogalmazva itt sem szabad:)):)
Felérve gyors pecsét és húzok tovább, tartani kell a tempót 5.8 felett:) Laci gyorsan beér, majd kocogva-sétálgatva kanyargunk le a szõlõsdomb utolsó kaptatójához. Felérünk, célegyenes, cél. Ismét megvan. 11:37 perc. Örülünk.
Köszönjük szépen a rendezést, és remélem, jövõre is kapok jó árban repjegyet a túrára:)
Utószó: a 9. jelvényem a nevezési lappal és kitûzõvel együtt sikerült elhagynom, míg a kocsiba kászálódtam be… Szerencsére a kitûzõ pótlás alatt, a track õrzi a menetet, az élmény pedig elvehetetlen.
| 