A Nahát 95 után vonatra szállva Vácra keveredtem. Fürdés, 40 perc alvás után mentem a Dómba szentmisére. Ferenc pápa missziós körlevele nem volt annyira ütõs, hogy ne csukódjanak le olykor a szemeim. Az evangélium sokkal éberebben talált, mondjuk azt állva hallgattam (ha elsõ akarsz lenni, legyél mindenkinek a szolgája). Ezzel az útravalóval indultam vissza Nagymarosra.
Már a rajtot sem nagyon találtam, de egy túratárs útba igazított. (Aztán nemsokára én tettem ezt meg mással.) A tegnapi rövidnadrág után máig nem értem, hogy miért hosszú nadrágban jöttem, úgy tûnik az éjszakai hideg mély nyomokat hagyott bennem.
Ugyan minél hamarabb túl akartam lenni a túrán (szégyellem is magam), de a stációk csak lelassítottak. Örvendtem a K+-nek is, még nem volt szerencsém végigjárni Nagymaros és Zebegény között. Ahogy a szalagos részt sem, vagyis csak sötétben. Épp azon gondolkodtam, hogy a zebegényi kálváriára való felmenetel hogyan lesz majd megoldva, nagyon jó lett (nem ismertem az átkötést).
Futkorásztam is egy kicsit, de a tegnapi megterhelés után nagyon gyorsan szétrázódtam és kezdett fájni a lábam. A bakancsom meg nyikorgott. Szobon kõkemény igazság fogadja a zarándokot: a keresztút veszélyes, igen, könnyen bele lehet halni. Én még csak kezdõ vagyok, túléltem, látszólag. És még a célba is beértem majdnem két és fél óra alatt. És még emléklapot, kupát és pólót is kaptam. A cél elõtt Hédi köszönt rám, de meg sem ismertem. Úgy néz ki, rám fér egy kis pihenés: 14 óra alvás megtette.
A Kálváriák a Börzsönyben remek ötlet, esetleg a célban még fel lehet dobni egy kérdéssel: mi az ötödik állomás? |
