Túrabeszámolók


Éger-völgy 40/20/10

OttorinoTúra éve: 20152015.11.06 10:06:00

ÉGER-VÖLGY 2015; BEJÁRÁS, PONTÕRKÖDÉS


ELSÕ NAP, A 20-AS ÚTVONAL BEJÁRÁSA, 2015.10.21. SZERDA (Táv: 20.587 km; Szint: 780 m; Szintidõ: 7 óra)


8 óra tájban érkezünk a pécsi Éger-völgy bejáratához, a Teca Mama Kisvendéglõje elõtti parkolóba. A vendéglõ kirakatot idézõ ablakán át még nem látunk mozgást és a NYITVA tábla LED diódái sem világítanak, ezért a kerthelyiségben szedjük elõ a reggelinket a málháinkból. Falatozás közben a spontán érkezõ vendéglõ-névadót üdvözöljük, majd az éppen kinyitó intézménybe szagolunk be mintegy bemutatkozó látogatásként, az új bérlõ örömére. Csak a túrázás kellékeit vesszük ki Karcsi kombijából és négyfõs csapatunk, Ebola, Geri, Karcsi és csekélységem megkezdjük az Éger-völgy 20 útvonalának a bejárását. A [Z-] / [K+] jelzések mentén indulunk a kis mesterséges tó felé, aztán egy pihenõhely után nem sokkal, ott, ahol elhagy minket a [K+] balra fordulunk, és egy sikkes mozdulattal átlépjük az Éger-patakot. Egy hosszabb, de nem durva emelkedõ kezdõdik. Levetem a kabátomat, mielõtt még beleizzadnék. A második hajtûkanyarban véletlenül sem megyünk be a tornapályára, bármennyire is ezt sugallja az út vonalvezetése. Egy nagy, az órajárással ellentétes irányú félkört írunk le, mire felérünk az Éger-tetõ füves tisztására, ahol képek készülnek a fakilátó elõtt, a játszótéri alkalmatosságoknál. Akik nyári futócipõben vannak, azok morognak a dús, harmatos fû jóvoltából történõ alsó mosás miatt. Zsigerbõl egy kis jelzetlen ösvényen hagyjuk el a tisztást, de pár lépés után rájövünk, hogy vissza kell menni, mert igaz, hogy vizes a fû, de a [Z-] jel bizony a tisztás másik végében folytatódik. Néhol az út teljes szélességét agyagos pocsolya foglalja el, de kezelhetõ a probléma. Hosszabb kanyargósat megyünk, mire a jelzés útirányunk megtartásával [P3] lesz. Ebben a keresztezõdésben elfér majd egy-két szalag, hogy ne a már "megszokott" [Z-]-t kövesse a túrázó, hanem szeme ezután a [P3]-et keresse, de ez már a holnap szalagozó Moiwáék munkáját szaporítja majd. Innentõl a hegyoldalban kanyargunk, a fák közt néha lelátunk Cserkút házaira. Napos idõben még szebb panorámában gyönyörködhetnénk, de most sajnos nem süt a Nap, sõt úgy látszik, hogy a hegynek ez az oldala huzatosabb, mert a nem túl erõs, de annál hidegebb szél arra kényszerít, hogy visszavegyem a kabátomat. A hegyi keskeny ösvényre több helyen fák dõltek. Legtöbbnek a törzsébõl már kivágták az ösvény szélességének megfelelõ szeletet, de a frissebben kidõltek alatt, vagy fölött muszáj átmászni. Néhol már látni a Babás Szerkövek anyagából való képzõdményeket, de ezek ahhoz túl kicsik, és távol vannak a többitõl, hogy a neves csoporthoz tartozzanak. Mélyutat keresztez az ösvényünk. A mélyút könnyen eltérítheti a túrázókat, de a túra napján itt is lógni fog a piros-fehér sávos szalag. Nemsokára a Cserkútról feljövõ, és Hetvehelyre tartó [K3] ösvényt keresztezzük, innen már nincs messze a 40-es és a 20-as táv elsõ ellenõrzõpontja.


Babás Szerkövek (ÉV40, 20) Megállunk egy kis fotózásra. A szobortalapzatként álló szerkõ hátterét, Kõvágószõlõs pazar panorámáját, laza ködfátyol tompítja. Karcsi nem hagyja magát lebeszélni, felmászik szobornak. Amire mindenki, több beállításban lefényképezi, majdnem tényleg szoborrá mered a kellemetlenül hûvös szélben. Néhány lépéssel arrébb, az ösvény belsõ oldalán egy nagyobb szerkõ-együttes menedéket nyújthat a mindenkori pontõröknek szeles, esõs idõben. Nagy valószínûséggel erre nem lesz szükség az idei rendezvényen. Tovább megyünk a [P3] ösvényen a sziklás hegyoldalban. Enyhe hullámvasút és az õszi erdõ színesítik utunkat. Könnyû a tájékozódás. Ameddig tart a [P3], addig hozzá kell igazodni. Egy [P4] keresztezõdésben hal el, ahol irányunkat megtartva a [P4] jobbos ágán folytatjuk. Egy enyhén emelkedõ mélyút oldalában még mindig ott áll az a fa, amelyet a 2010-es, elsõ ittlétem alkalmával fényképeztem le. Az rajta a különleges, hogy a mélyút oldalából kiálló gyökérzetével azóta is rendületlenül fogva tart egy nagy követ. Hamar leérünk a [P-] jelezte mûútra, amelyre a következõ pontról visszajõve kell majd rátérnünk. Természetesen "csontig" bejárjuk az útvonalat, elmegyünk egészen a kápolnáig.


Petõcz puszta, kápolna (ÉV40, 20) Fotózás után nem megyünk tovább a [P4]-en, mint ahogy a 40-esek fogják tenni holnapután, hanem hátraarcot hajtunk végre, és visszamegyünk a [P-] mûút keresztezõdéséhez és új irányunkhoz képest balra térünk rajta. Ez az út is hosszan kanyarog egy hegyoldalban, itt is lehet lélegzetelállító képeket készíteni. A hegy felõl [K-]/[K3] jelzések kötnek utunkba. Amikor vége a mûutazásnak, nem megyünk le rögtön a turistaútba váltott [P-]-on, hanem elõször elsétálunk a kerítéssel körülvett, cserjékkel körülültetett, valamikori Petõcz aknához, és megnézzük, hogy ott vagyok-e, de még nem vagyok ott, mert csak két nap múlva silbakolok ott Attilával. [K-]/[K3]


Petõcz akna (ÉV40, 20) Ez nem egy különleges hely, sok idõt nem is töltünk el itt, hanem sarkon fordulunk, és visszamegyünk az elhagyott [P-] leágazáshoz, és balra mi is leágazunk. Itt majd furfangosan kell kihelyezni az útbaigazító táblákat és a szalagokat, nehogy rögtön borítsanak le erre a túrázók, kihagyva a pontot. Kedélyesen társalogva megyünk tovább, nekünk már nem lesz számottevõ emelkedõnk, leszámítva a vakondtúrásokat. Csatlakozunk a Petõcz-pusztánál elhagyott 40-es útvonalhoz, amire egy bejövõ [Z-] jelzés emlékeztet; ezen jönnek majd fel az Orfû felé ágazó mûútról. A [Z-] azonban mindkét útvonalat hamar elhagyja; a jó öreg [P-] jelzésen baktatunk el a következõ pontig.


[P-]/[K-] keresztezõdés, Fenyves-forrás (ÉV40, 20) Itt rögtön át is váltunk a [K-] jelzésre, amin csupán csak a közeli Patacsi-mezõig megyünk. Egy elektronikus térkép még "ócska ház és pihenõhely" felirattal jelöli az itt található objektumokat, de örömmel jelentem, hogy ez már nem így van. A házikó újszerû állapotban, elõtte vadonatúj pihenõbútorokkal áll az úttól néhány méterre. Itt megint leakadunk a 40-es útvonalról és jobbra kanyarodunk a [K+] jelzésre, amin gyakorlatilag el- azaz lejutunk a kiindulópontunkra, csak útközben dokumentációs célból még lefényképezzük az összes táv utolsó ellenõrzõpontját.


[K+]/[P-] keresztezõdés, Éger-völgy (ÉV40, 20, 10) Az Éger-patakot követve megtekintjük a mini mesterséges vízesést, a kis, zavaros vizû tavat, és hipp-hopp már végeztünk is a 20-as táv bejárásával, mert visszaértünk a kocsihoz, a Teca Mama Kisvendéglõje elé...


 


MÁSODIK NAP: A 40-ES ÚTVONAL BEJÁRÁSA, 2015.10.22. CSÜTÖRTÖK (Táv: 45.486 km; Szint: 1295 m; Szintidõ: 11 óra)


András bácsival indulunk félnyolc tájban szintén a TMK elõl. A mai reggel is csípõs, de tisztább; a fák közt hegyesszögben beszûrõdõ fények fotózásra késztetnek. Az Éger-tetõre felérve már nem is tudok fényképezni, mert totál szembevakít a Nap. A babás szerkövekre ma viszont több megabájtot ellövök. Kellemetlen, de érdekes jelenségnek leszünk szenvedõ alanyai. A napsütéses hegyoldalból átérünk egy sûrûködös területre, mintha csak egy felhõbe gyalogoltunk volna bele. A reggeli napsütés azt sugallta, hogy ma egész nap szép idõ lesz. A Petõcz-puszta kápolnájának ajtajában lefényképezem András bácsit, aztán egy pár méteres kitérõt teszek az egykori IV-es légakna emlékköveihez. Az egyik kõ felirata: URÁNÉRCBÁNYÁSZAT IV.NY-I LÉGAKNA; PETÕC PUSZTA ÉPÍTÉS KEZDETE: 1964; AKNAMÉLYSÉG: 1090 m; BEZÁRÁS IDEJE: 2000. A másikon a felirat a következõ: URÁNÉRCBÁNYÁSZAT IV./A. LÉGAKNA; PETÕC PUSZTA; ÉPÍTÉS KEZDETE: 1981; AKNAMÉLYSÉG: 865 m; BEZÁRÁS IDEJE: 2000. (A köveken következetesen PETÕC a felirat, a hivatalos térképen pedig Petõcz, így cézével. Vajon melyik a helyes?) Tehát 2000-ben bezárták. Persze, közeledett az uniós belépés idõpontja, megkezdõdött a leépülés... Innen már azt az utat tapossuk, amit holnap csak a 40-es táv fogyasztói fognak. A [P4]-en levergõdünk a Sás-völgybe. Azért a vergõdés, mert a kanyargós lejárati utat lekvárrá nyomták az erdõben közlekedõ jármûvek. Amikor végre leérünk, az út közepén futó harmatos, füves sávval töröltetem a cipõmrõl menet közben a sarat. A völgy maga szép látványt nyújt a magasleses tisztásaival és a színesedõ fáival. De akármennyire is szép a látvány, mégis monoton a hosszas, síkban való gyaloglás. Elõször egy modern kulcsos ház jelzi, hogy haladtunk valamit, aztán egy tûzoltó emlékmû tûzcsapja vonja magára a figyelmet, majd egy panzió feltûnése ígéri, hogy nemsokára elérünk a fordító településre. Idõnként hátratekintgetek, mert Moiwáék szalagozzák ma a 40-es távot, és az a valószínû, hogy kb. Hetvehelynél érnek majd utol minket. Jó lenne, ha minél késõbb érnének utol, mert annyira nem tudunk loholni, hogy lépést tudnánk tartani velük, még ha közben szalagoznak is. Néhány kanyar után feltûnik az elsõ vasúti híd, ami alatt áthaladva érünk be Hetvehelyre. Innentõl a jelünk [K3]. Emlékezetemben a hídhoz közelebb volt a pont, mint a valóságban, ezért elõbb még elmegyünk egy középkori templom kapubéllete elõtt, és csak utána lesz látható majd srégen szembe a kocsma legújabbkori homlokzata.


Hetvehely, kocsma (ÉV40) A rendezvény napján itt kalóriát is pótolhatnak a résztvevõk parizeres szendvics és egyéb falatok képében (mértékletes italfogyasztás sem tiltott), mi azonban csak lefényképezzük a mûintézményt a felirat nélküli piros-fehér-kék P€psi cola reklámjával és a barna Nemzeti kohánybolt cégérével, majd továbbmegyünk a fõúton. Amerre járunk kutyaugatás kíséri lépteinket. A portákról minden tekintet ránk szegezõdik. Kis horgásztó mellett megyünk el, a víztükör nem fodrozódik, senki sem lógat. Persze, hétköznap van, a nagy teherautó-forgalom is erre emlékeztet, már alig várom, hogy megint erdõben legyünk. Jobbra kanyarodunk, hogy átmehessünk a második vasúti híd alatt, aztán egy keskeny mûút bevisz a Nyárasba. Kanyarokban fatörzsek vannak az út mellé, az útra merõlegesen lefektetve, az úthoz közelebbi végükön laminált A4-es felkiáltójel van sárga alapon. Beszélgetõ favágóktól érdeklõdik András bácsi, tõlük tudjuk meg, hogy múlt szombaton autóverseny volt itt. (Azóta sem szedték össze a rendezési cumót.) Késõbb a jó minõségû erdei mûút jobbra elkanyarodik, és a [K3] egy zúzalékköves alapig lekoptatott, valamikori mûútra visz. Sok esõ eshetett itt is az elmúlt napokban, mert állandóan halljuk az út mellett folydogáló patak csobogását. Olyan hosszan megyünk ezen az úton, hogy õszintén szólva már kezdem unni. Szépek a fák, meg a nyiladékok, de már kezd monoton lenni, és a néhai mûút is már inkább akadálypálya. Végre egy támpont! Jobban el tudom magam helyezni a térben, amikor a [K4] keresztezi az utunkat. - Most vagyunk kb. egyvonalban a Petõcz-pusztával - közlöm András bácsival. Egy hosszú ív után elérjük a Lenke-forrást, ekkor megállok, hogy a mohos útszegélyezõ kõkorlátra tegyem a hátizsákom, amíg levetem a dzsekim, mert nemsokára izzasztó emelkedõben lesz részünk. (Figyelitek az automatikus tárgyeseteket?) Párszáz méter után balra fordulunk, és átlépünk egy sáros szélû patakot, majd megkezdjük a dagonyázó emelkedést a találó nevû Ragadáson (-ban). 80-90 m szinttel tapossuk magunkat feljebb, és jobbra fordulunk a fonódó [K-] jelzésen. Már nem kell feljebb menni, de idefent meg az erdei jármûvek gyúrták szét az utat, ez akadályoz az elõrejutásban. Faltól falig lekvár van, alig ússzuk meg beázás nélkül. Így evickélünk, a végén egy lejtõvel, a volt Petõcz akna kerítéséhez.


Egykori Petõcz akna (ÉV40, 20) Ennek az a nevezetessége - amint azt a tegnapi 20-as bejárásnál említettem -, hogy holnap Attilával pont itt fogunk pontõrködni. Nem eseménytelenül, de errõl majd a megfelelõ fejezetben szólok. Most a 40-es táv útvonalához igazodva egy éles visszafordulással a [Z+] jelzésen megyünk tovább egy nehezen kikerülhetõ sármedence leküzdése után. András bácsi az út baloldalán egy takaros menedékházat fedez fel, amihez vadonatúj pihenõbútorzat is tartozik; mellette oszlop, mindenféle piktogramokkal. Itt a szabályokhoz igazodva, kulturáltan (nem csámcsogva, nem böfögve, no puki) el tudjuk fogyasztani a Hetvehelyen nem kapott kaját, majd tovább megyünk - többnyire lefelé - a Vásáros úton. A sok sár után kövessé válik az út, a végéhez közeledve már öklömnyi kövekre kell fokozottan odafigyelni a bokaficam elkerülése végett. Felfelé jön egy tag, két kutya szalad jóval elõtte. - Nem bántanak! - kiabál az ember. A kutyák úgy néznek ki, és úgy is viselkednek, hogy nem bántástól félünk, hanem attól, nehogy puszit adjanak. A lejtés miatt hamar leérünk a következõ pontra.


Orfûi mûút (ÉV40) Átszaladok az úton, hogy a pihenõasztal egyik résében két ötforintost rejtsek el üzenetként a holnap itt õrködõ Egonéknak. Gyönyörûen süt a délutáni nap. A kõvérfüvû zöld mezõt az Orfû felé tartó mûút szürke szalagja szeli ketté, a kék égen fehér felhõdunnák úsznak, a háttérben erdõsáv. Egy az egyben monitorra való háttérgiccs. Lefényképezem. A [Z-] jelzésen kell továbbmenni, amitõl kissé fo5ok, mert párszáz méteren keresztül a kanyargós, hegyi mûút lesz a pályánk, és rossz ómen, hogy a szalagkorlát itt-ott be van horpadva. Nem akarok fejfát, rajta takaros kis koszorúval az útszélen. Végül sikerül elkerülni a kanyarodó autók hûtõrácsait, az út túloldalán bemehetünk az erdõbe. Rövid, de tisztességes emelkedõvel kezdõdik a köves út. Direkt jólesik a sok lejtõ után. Késõbb pocsolyák és sáros szakaszok következnek, de mind kikerülhetõ, nem úgy, mint a Ragadás környékén. Holnapra valószínûleg még jobb lesz a helyzet, mert az állandóan érezhetõ szellõ szárítani fogja a terepet. Az emelkedõk vége felé jobbról megkapjuk a [P-] jelzést, amelyen a tegnapi 20-as bejárása alkalmával érkeztünk. Röviden a [P-]/[Z-] jelpáron megyünk tovább, aztán a [Z-] jobbra elhagy. Egy darabon szalagozás mentén megyünk, mert idõközben Attila kiszalagozta a 20-as táv útvonalát. Szintbeli gyaloglással érjük el a következõ pontot.


[K-]/[P-] keresztezõdés, Fenyves-forrás (ÉV40, 20) Elõre sietek a Patacsi-mezõig, és az elõtte álló asztalra téve az idõzített fényképezõgépet, felvételt csinálok magamról, amint a balra továbbmenõ [K-] jelezte útra mutatok, mert a tegnapi [K+]-al ellentétben, most erre ágazunk. Megmásszuk a Vörös-hegyet. Ez nem is annyira mászás, mint inkább folyamatos emelkedõ. Itt is látunk szalagokat, mert ez a 10-es táv útvonala is, és ezt tegnap Gábor szalagozta ki. A hetvehelyi lakosokon és a favágókon kívül nem láttunk teremtett lelket az útvonalon. Meglepõdök, amikor a Cserkesz kereszt környékén szembe jön egy négyfõs kiránduló társaság Nordic Walking botokkal. Errõl jut eszembe, hogy a 40-es távot szalagozó Moiwáék még mindig nem értek utol minket. Egy nyiladékhoz érünk, ahol beton oszlop-alapok sorozata mutatja, hogy itt valamikor villanyvezeték szállította az áramot. Lejtõsbe megy át az út, már hallani lentrõl a motorzajt. Beletelik még jó néhány percbe, míg leérünk a mûútra, keresztezzük azt, és felmegyünk a nagy alapterületû esõházhoz.


Remete-rét, esõház, (ÉV40, 10) Innen a [P-] jelzésen kell továbbmenni, de nagyon fontos, hogy az esõházhoz közelebb esõ ágon induljunk, mert 10 méterrel feljebb is van egy ág, de az rettenetesen elvisz a pécsi állatkerthez, sõt messzebb. Fatábla mutatja, hogy: Éger-völgy 4,5 km, de nekünk egy bõ kilivel több van még, mert a völgyön is végig kell menni a kisvendéglõig. Kellemesen lejtõs és kedvezõ talajú az ösvény, kényelmesen belekocogunk. Rövid ideig flaszteren ereszkedünk Mecsekszentkút völgye mellett. Apró temetõt mellõzünk; csupán néhány mohás, megdõlt sírkövû sír van benne. Egy harangláb mellett murvás útra ereszkedünk; a folyondárral benõtt kerítések mögött hétvégi házakat sejtünk. Egy trükkös, rámpa-szerû ösvény emel ki jobbra errõl az útról. Ezt jól ki kell szalagoznia Moiwáéknak, mert könnyen benézhetõ, és akkor a figyelmetlen túrázó olyan mélységekbe száll, hogy bedugul a füle. Az erdõben kanyargunk tovább, két kis fahídon is átkelünk. Az egyik mellett otthagyták az elõdjét, ami már enyhén szólva leszolgálta az idejét. Remélem nem várták meg, amíg leszakadt valaki alatt. Eddig párhuzamosan kanyarogtunk a fõúttal, most felmegyünk, és átlépjük a szalagkorlátját, majd a túloldalon kezdõdõ, töredezett, valamikor az uránbányához tartozó betonúton emelkedünk. Amikor jobbra, derékszögbe kanyarodik, akkor balra letér róla a [P-], és megint bevisz az erdõbe. Ide, a sarokra is elkél majd néhány szalag. Erõs lejtõ következik, ez egyenesen levisz a túra utolsó pontjára.


[P-]/[K+] keresztezõdés, Éger-völgy (ÉV40, 20, 10) András bácsi valahol lemaradt, de most már csak a célban fogom megvárni, mert olyan lehangolóan sötét van ebben az erdõben, mintha este lenne, pedig még csak most lesz. A Teca Mama kirakatában senki ismerõst nem látok, felhívom Moiwát. Reggel késõbb értek Pécsre a tervezettnél, ezért még csak most hagyták el a Remete-rétet. Ez azt jelenti, hogy kb. szûk egy órán belül lesznek itt. Addig András bácsival beülünk egy forró teára a vendéglõbe. Ránk fér, mert nagyon lehûlt a levegõ, és künn a padon pillanatok alatt megfagynánk. A várakozás perceiben a nagy laptévén egy lövöldözõs BrAngelina filmet nézünk. Arról szól, hogy csak akkor tudnak szeretkezni, ha elõtte egymásra lõnek egy kisebb háborúhoz elegendõ lõszert. Nudli!


HARMADIK NAP: PONTÕRKÖDÉS A VOLT PETÕCZ AKNÁNÁL, MAJD ONNAN SEGÉDSÖPRÛSKÖDÉS A 40-ES ÚTVONALON A CÉLIG, 2015.10.23. PÉNTEK


Attila kocsijával megyünk az egykori Petõcz aknánál levõ ellenõrzõpontunkra. Úgy indulunk, hogy pontnyitás elõtt megtudjunk még tenni néhány fontos elõkészületet. Ezt a pontot a 40-es és a 20-as táv érinti, mégpedig olyan speciális módon, hogy mindegyik a saját útját mintegy megszakítva jön be a pontra, és az igazolás beszerzése után visszatér a maga útvonalára. Na! Ez így egyszerûnek tûnik, de gondoskodni kell arról, hogy pl. a 20-asok ne rögtön folytassák útjukat a [P-]-on, hanem elõbb jöjjenek ide a [K-]/[K3] jelzésen hozzánk. Ez persze le van írva az itinerben, de ki olvassa el azt? Keresünk egy hosszú póznát, hogy a ráakasztott piros-fehér bóját már messzirõl, a mûútról lássák a 20-asok. Laminált A4-eseket is kirajzszögezünk, hogy nyilakkal, szöveggel tájékoztassuk a túrázókat a teendõjükrõl. Éppen egy ilyen táblával megyek a 20-as letérési pontjára, amikor nyitás elõtt 12 perccel megjelenik az elsõ futó. Tájékoztatom, hogy merre menjen Attilához a pecsétért, és hogy jöjjön vissza ide. Addig egy olyan fára helyezem az útjelzõt, amit az érkezõk még nem látnak, hanem csak a pontról visszatérve lesz számukra látható. A pontról közeledõ futótól kérdezem meg, hogy jól látja-e a táblát. Néhány perc múlva beesik még néhány 20-as futó, azután egy kis pauza következik. Egy hármast látok a mûút végén érkezni. Gyanúsan sokáig idõznek az általunk be nem látott területen. - Te, ezek tovább mentek! - mondom Attilának, és élesen fütyülni kezdek. A harmadik füttyre újra feltûnnek. Karlengetéssel hívom õket. Idekiabálnak, hogy mi van? Odakiabálom, hogy jöjjenek ide. Visszakérdeznek, hogy minek. Kezdem feladni, de azért még odakiabálom, hogy pecsétért. Erre megindulnak felénk. Huh! Ahogy közel érnek ironikusan megjegyzik, hogy jó helyre tettük a pontot. Én kérek elnézést, és elmagyarázom, hogy a 40-eseket is mi ellenõrizzük és a két útvonal itt nem érintkezne egymással, de mindkettõnek be kell jönni a pontra, és úgy ildomos, hogy a 20-asok tegyenek hosszabb kitérõt. Bla-bla-bla, hú, de komplikált! Amikor éppen nem jön senki, (ritka pillanat) arrébb rakjuk a bójás póznát és Attila még a kocsival is arrébb áll, hogy elõbb lássanak meg minket az útról. Száll az idõ, megjelennek az elsõ 40-es futók. Nekik könnyebben elmutogatjuk, hogy merre kell folytatniuk, és nekik is ki vannak rajzszögezve laminált táblák. A bonyodalom akkor kezdõdik, amikor igazán beindul a 40-es oldal. A tõlünk távozó 20-asokat nézik, és velük mennek, ahelyett, hogy visszamennének a mezõre való leérkezésük pontjára, és a [Z+]-on mennének tovább, a Vásáros úton. Egy 40-es trió egyik tagja érdeklõdik, hogy hol tudnának leülni falatozni. - Szerencsétek van, mert a [Z+]-on, innen kb. 100-150 m-re van egy zsír új pihenõ egy kisház mellett. Átküzditek magatokat a sáron, és már ott is vagytok - mondom nekik, és a [Z+] irányába mutatok. Közben többen jönnek. Amikor két bélyegzés között felemelem a fejem, látom, hogy az iménti trió a 20-as útvonalon sétál tovább, már az akna kerítésének a túloldalán járnak. - Né' má' Attila! Ezek mégis ellenkezõ irányba mennek?! A lelkiismeretes Attila fáradságot nem kímélve utánuk fut. Megteszünk minden tõlünk telhetõt, de nem tudunk mindenkit lepkehálóval hajkurászni. Attila még kétszer fut ki ilyen ügyben. Jó, én sem szeretem az itinert olvasni, de a fákra tûzött tájékoztatókat mindig elolvasom. Sokszor fakitermelésre figyelmeztetnek, de inkább olvassak el tizet fölöslegesen, mint hogy egy fontos kimaradjon. Ha egyszerre csak egy irányból jönnek, akkor automatikusan mutatom az irányt, vagy ha valakit bizonytalankodni látok, megkérdezem, hogy tudja-e, hogy merre kell menni... Sokáig nem jön ismerõs, de aztán többen is jönnek. Átol Csabának kivételesen nem kellett átutaznia fél Magyarországon, hogy teljesítménytúrázhasson, mert most Õ van itthon, mint mi a Budai-hegyekben. Aztán jön Kovács Andi a túratársnõjével; hármunkról Attila fényképet készít. (Elnézést kérek azoktól, akiket kifelejtettem.) Negyedóra ködszitálás után, egyetlen percre kisüt a nap. Attila azt mondja egy éppen érkezõ hölgynek, hogy napfényt hozott az életünkbe, mire a hölgy ezt ráíratja az itinerére, és hálából csokoládéval bevont áfonyát tartalmazó zacskót bont. Attila eredményesen bókolt, a hölgy engem is megkínál a csemegével. Jó utat kívánunk, és Attila még megjegyzi, hogy a hölgynél levõ bot kb. 40 km-tõl jó lesz csípõprotézisnek. A bot gömbös vége valóban egy emberi combnyakat idéz. Késõbb jön két jókedvûen beszélgetõ hölgy. Õk kifejezetten kacagva távoznak tõlünk, nevetésüket még a beláthatatlan kanyar után is halljuk. Nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan megy az idõ pontõrködés közben, igaz, hogy ez egy nagy koncentrációt igénylõ, eseménydús, frekventált pont. Lassan ritkul a mezõny, a 20-as oldalról egyre kevesebben jönnek. Úgy tûnik egyenként félrehúzódhatunk egy-egy percre, de nem, még mindig fel-felbukkan valaki. Aztán egy nagyobb buborék után, mialatt elvégeztük halaszthatatlan dolgainkat megjelenik egy fiatalokból álló, népesebb csoport, nyomukban Krisztával, aki a Babás-szerköveknél pontõrködött, és onnan söpri végig a 40-es távot. A csoport meg van ijedve, hogy utolérte õket a söprû, azt mondják, ilyesmi még nem fordult elõ velük, és lõttek a rekreációs kirándulásuknak. Megnyugtatom õket, hogy bõven idõn belül vannak, Kriszta csak azért lihegett a nyakukba, mert velem akart találkozni minél elõbb. Nem valószínû, hogy ezt el is hiszik, de valamelyest megnyugszanak. Ketten felmásznak egy magasabb fára, lentrõl a többiek fotózzák õket. - Nem ér ám leesni a fáról, ki tudja, hogy milyen messze van innen az orvosi ügyelet?! - szólok fel nekik. Tegnap megbeszéltük Krisztával, hogy ha Õt nem zavarja, akkor én hívatlan söprûként végigsöpörném vele a fennmaradó 17 km-t levezetés gyanánt, közben segítenék a leszalagozásnál, meg aztán én már szénné jártam az útvonalat, így nem kell jelzést keresgélni sehol. Hagyunk egy kis laufot az utolért csoportnak, aztán elköszönünk Attilától és megindulunk a [Z+] felé. Mára mintha egy kissé zsugorodott volna az ezt bevezetõ sármedence. Gyorsan letrappolunk a Vásáros úton. Éppen, hogy megállunk a mûút szélén, Egon és Éva már messzirõl integetnek. Amikor nem jön autó, átszaladunk a pihenõbe, ahol a pontõrség székel. Saját készítésû kókuszgolyókat kapunk tõlük, és természetesen jut az ellátmány csokis nápolyiból is. Az ikszelõlapon fennmaradt számok telefonos egyeztetése után búcsút intünk. Irány a rövid kanyargás a mûúton, a hirtelen köves emelkedõ az erdõben, akárcsak tegnap. Elõre jelzek mindent Krisztának, hogy tudja, mire számítson. Elõttünk sétál egy pár, a férfi Kriszta kollegája. Kicsi a világ. Elmondjuk, hogy egy 45 km-es teljesítménytúra útvonalát söpörjük. Nagyobbat akarnak mondani, és a Kinizsi Százast említik. Kriszta azt mondja, hogy az is könnyû. Én is ráteszek egy lapáttal, és azt mondom, hogy nálunk az rutin. A szalagok zömét Kriszta szedi le. Nekem máig a szalagok a tájékozódást segítették, nehezen élem bele magam, hogy ezeket most le kell szedni. A következõ ponton, a [K-]/[P-] keresztezõdésnél Tibit mentjük fel a szolgálat alól. Elmondja, hogy nem rég ment el a népes csoport, amit tulajdonképpen követünk. Amíg Kriszta megiszik egy kávét, addig még egy kis elõnyre tehetnek szert. A Patacsi-mezõnél is idõzünk egy kicsit, mert ott ágazik el a 40-es és a 20-as táv, és be kell szedni onnan 3 laminált táblát, amit a tegnap esti megbeszélés alkalmával Moiwa a lelkemre kötött. Nagyon szégyellném, ha valamelyik kint maradna. A pontõrködésem alatt tapasztaltak alapján el tudom képzelni, hogy a sok tábla ellenére itt is eltévedtek néhányan. Minden létezõ szalagot, táblát leszedtünk az elágból, most már nekimehetünk a Vörös-hegynek. Latolgatjuk, hogy mikor sötétedik. Én arra tippelek, hogy lámpa nélkül nem ússzuk meg, még ha karnyújtásnyira érezzük is a célt. A Nap már nagyon laposan süt. Csak a lefelé szálló ágban, majdnem a mûút elõtti parkolóban érjük utol a sereghajtó társaságot. Én maradok hátra söprûnek, mert Kriszta szomjúhozik; átrohan a mûúton, sebtében letép két szalagot a szalagkorlátról, és felrongyol a Remete-réti esõházba Karcsihoz, hogy a szomját oltsa... Miután felkísértem a társaságot, én is töltök a tankból egy nagymálnát. Nyáron mennyei felüdülés lenne egy ilyen jéghideg málna, de most csak aprókat kortyintok belõle, mert félek, hogy megfájdul tõle a torkom. Elõveszem a hátizsákból a kabátom, mert a társaság nem igazán mutatja jelét annak, hogy tovább akarnának menni; egy elgyötörtebb tag hanyattfekszik egy padon. Nekem is tetszik a hely, de már szívesebben tartanék az Éger-völgy felé. A Nap már lement, de a tök sötétségig még van úgy 40 percünk. Egy hirtelen ötlettõl vezérelve Kriszta odamegy a túrázókhoz és megkérdezi: - Hány lámpátok van?! Ez megteszi a hatását, mert szedelõzködni kezdenek... Hagyunk egy kis idõt a távozóknak, hogy mégse érezzék azt, hogy választékot fújunk a hajukba (copiright by Olsen), aztán elbúcsúzunk Karcsi és Hanga pontõröktõl, majd elindulunk a hozzánk közelebbi [P-]-on. A kétágú pirosra Krisztának is felhívom a figyelmét a jövõre vonatkozóan. Bele-belekocogunk, de inkább csak sietünk, nehogy utolérjük a záró csapatot. Gyorsan mennek, mert csak az uránbányához tartozó betonút aljából pillantjuk meg õket. Olyan hamar eltûnnek a kanyarban a szemünk elõl, hogy nem tudjuk, elbökték-e a letérést. Elõremegyek a pontra, míg Kriszta fent várja a jelzésemet, hogy nem kell-e besöpörni õket a betonról. Szerencsére a [K+]/[P-] elágban, az Éger-völgy ponton Geri és Roli éppen csekkolják õket. Kiáltok Krisztának, hogy lejöhet. Bizony már kitört a sûrû sötét éjszaka, elõ a fejlámpákkal. Geriék fürgén lebontják a pontot, és irány a cél. Kis gond akad Geri "nincslámpájával", amíg lecsúszkálunk egy lépcsõfokait veszített, agyagos lejtõn, de aztán az Éger-patak kitartó csobogását követve, megkönnyebbülten sétálunk tovább. Váratlanul Karcsi ront ki ordítva egy bokorból, de juszt sem ijedünk meg tõle. Mintegy a rendezvény záróakkordjaként megérkezünk a bázisra, a legénység utolsó tagja (én) belülrõl becsukja az ajtót. Nagy az öröm. Fölzabáljuk az összes maradék virslit, és ki-ki kólával, sörrel öblögeti. Én megkapom a fiúktól a 20-as és a 40-es díjazást is. Meghatott vagyok, és örülök, hogy jól sikerült az elsõ pontõrködésem, és összességében az egész rendezvény. Remélem a résztvevõk és az MVT-sek is így gondolják...


Ottorino