Túrabeszámolók


Fázós TOPorgós

nafeTúra éve: 20162016.01.18 21:25:35

 Fázós TOPorgós


GPS-el mért távolság: 24,5 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 820 m. Mivel a túra útvonala szabadon választott, ezért ez csak az általam megtett útvonal adatait jelenti.

Munka miatti, bő másfél hónapos túraelvonás után (meg is jelentek a túraelvonási tünetek) indulhattam újra teljesítménytúrán. Előző évben, a Régi Templomok Nyomában volt az utolsó, idén pedig ez az évkezdő teljesítménytúrám. Közte egy túrám volt csak, az is január 13-án. Ennek megfelelően, az állóképességem a bányászbéka hátsó fele alatt leledzik.

A kiírásban, számomra félreérthető volt a rajthely megközelítésének leírása. Szerencsémre megnéztem a túra letölthető térképét, s menten egyértelmű lett. Pont a falu másik végén van, mint azt én következtettem a leírásból. Lovasberény felől jövet szépen kitáblázták az útvonalat, tehát semmi gond. A rajtidő kezdetére sikerült odaérnem. A hideg szélben igen gyorsan készülődtem, s irány nevezni. Hamar megvolt. Ez évre, csak kisebb eltéréseket terveztem, egy szerintem jó útvonaltól.

Elindultam Velence felé, mert a térkép jelzett egy keresztutat, amin föl lehet menni a sárga jelzésre. Ha nem létezne, akkor sincs gond, mert akkor az aszfalton gyalogolok be Velencére, kissé hosszabb útvonalon. Az út létezik, így alig 300 méternyi séta után jöhetett a jó húzós bemelegítő kaptató. Vissza is kellett vennem a tempóból. Fölértem a gerincre, s máris kereszteztem a Panoráma-utat. Néha alig látni az alacsonyan lévő, de annál fényesebben ragyogó nap miatt. A Bence-hegyen sehol a pontőr. Fölírtam a Gyapjaszsák éjszakai tt. kódját, s szétnéztem egy kicsit. Egy túratárs szólt, hogy egy másik túrázó lement a parkolóba ellenőrizni egy gyanús kocsit, hátha az a pontőré. Megvártuk. Annak bizonyult. Leballagtunk, s pecsételés után szóltam, kéne egy papírlapot kitenni fönt, hogy nem ott van a pont. Túl korán jöttünk, s még nem volt rá érkezése. Tény, a parkolóig is csak 1,4 km a táv, ami nagyjából negyedóra.

A továbbiakban Velencén belül tekeregve lementem a főútra, s azon talpaltam Sukoró irányába. Az utolsó utcán irány a hegy. Az eddigiektől eltérő irányon akartam elérni az Olasz gránitfejtőt. A bozót miatt kerülnöm kellett egy kicsit, de megvan. Néhány fát és bokrot kivágtak, hogy látványosabb legyen. A Gyapjaszsák érintésével, az új kerékpárúton értem be Sukoróra. Remélem, nem azon az emelkedőn vitték föl a kisebbik templomhoz, amit eddig még sohasem tudtam kitekerni a meredeksége miatt (meredekség tábla nincs ugyan, de átlagban 20% körül lehet, a fölső vége pedig szerintem eléri a 30%-ot is). Az ellenőrző ponton megkaptam a következő pecsétet, ittam egy bögre teát, beszélgettünk egy kicsit, s gyerünk tovább. A Barlang-kútig, a normál Z – P▲ jelzésen mentem. Az EP közelében láttam, a pontőr éppen fát gyűjt, ezért egy nagyobbacska ágat én is odahúztam a pontra, ha már épp az ösvény mellett volt, s csak le kellett hajolni érte. Pecsételés után, zsebre vágtam a csokit, s gyerünk tovább.

A Hurka-völgyön át terveztem a János-forráshoz menni, de a Velencei-hegység legszebb völgyét sem akartam kihagyni. Oda-visszát terveztem a Bodza-völgybe. Hamar módosítottam rajta. Odafelé a völgyben mentem, visszafelé pedig a völgy fölső peremén. Föntről néha szép a kilátás. A legszebb sziklás részeken pedig érdemes lejönni a derekukig. A végén leereszkedtem, s irány a Hurka-völgy. Kicsit nehezebben járható, mint utoljára, de most is ugyanolyan szép. Épp az első sziklákat fotóztam, amikor egy páros kezdte meg leereszkedését a völgybe. GPS alapján, toronyiránt igyekeztek a bónusz ponthoz. Az utolsó alkalommal utamat álló kerítést lebontották, így ballaghattam a völgyben is. Ennek köszönhetően, az idén is tudtam zöld hunyort fotózni. Most se a Barlang-kút, sem pedig a János-forrás közelében sem láttam. Azt viszont sajnálattal kellett észlelnem, bár nem váratlanul, hogy a völgy fölső vége elég bozótos és dagonyás, ezért kikapaszkodtunk belőle. A nálam egyébként is gyorsabb páros folytatta a toronyiránti haladást, én pedig egy szélesebb vadcsapáson kimentem az oktatási központhoz vezető murvás útra (murva alap, bazalt zúzalékkal), ahol igen jó tempóban tudtam haladni. A murváról letérve, hamarosan megláttam a bónusz pontot. Pecsételés, egy kis beszélgetés, s gyerünk tovább. Ekkor érkezett meg a páros. A bozótosabb részek alaposan lelassították őket.

Csak a második elágazásig mentünk együtt, mert ők közvetlenül mentek a Meleg-hegyre, míg én tettem egy kitérőt a Likas-kőhöz.

A nevével ellentétben cseppet sem meleg, Meleg-hegyi EP is hamar megvolt. A kissé átfázott pontőrök már alig várták a váltást, pedig szorgalmasan rakták a tüzet. Az egyenesen levivő jelzetlen ösvény könnyebben járható a számítottnál. A P – S jelzésen viszont néha meglehetősen csúszik a felolvadt út. Hál istennek ez csak egy csekély töredéke a túrának. Tettem egy kitérőt, megkeresni az Új-hegyen lévő ellenőrző számot. Ez úgy a fejemben volt, hogy meg kéne nézni, azt viszont elfelejtettem, hogy a Géczi-hegy is itt van a közelben, s ott sem ártana megkeresni. Így még mindig van két olyan pontja a Gyapjaszsák éjszakai tt-nek, ahol még nem jártam: Géczi-hegy és a Kanca-hegy. Ez legyen a legkisebb baj. Legalább okot szolgáltat egy újabb túrára. Leballagtam a bicikliútra, majd a sárga jelzésen irány a János-hegy, s azon keresztül a cél. A nyílt területen nagyon ért a szél. Úgy voltam vele, ha célban is így fúj, akkor lőttek a szalonnasütésnek. Nem így lett.

A célban megkaptam a kitűzőt, megettem a pitét, s kimentem a kocsihoz átöltözni. Magamhoz vettem a csomagtartóból a szalonnasütéshez szükséges dolgokat, köztük a két legfontosabbat: a nyársat és a szalonnát. Félreértés ne essék, a szervezők is kínálták a szalonnát, s mivel épp senki sem sütött, így nyárs is akadt volna. Azonban ma Magyarországon nem is olyan egyszerű megfelelő minőségű szalonnát kapni. Nekem sikerült. Úgy néz ki, hogy a vastag, úgynevezett füstölt csemege szalonnák alkalmasak rá. A gyorspácoltak nem igazán, mert a sülés előtt a benne lévő víznek kell elpárolognia, ráadásul gyakran sütve is rágós marad. Szépen sikerült megsütnöm, miközben jót beszélgettünk a szervezőkkel, akik javában főztek. Alaposan megnézték az 1982-ben vásárolt „Alföldi szalonnázó bicskámat”.

A sültszalonna bőrét, odaadtam a helyiek kutyájának, ami nagyon ízlett neki. Oda is ült a közelembe, hátha van még. Az egyik szervező kenyérrel próbálkozott nála. Nem nyert. Jót nevettünk rajta, milyen pofát vágott neki a kutya. Így aztán, bármilyen jó is lett a szalonnám, egy falatot félretettem a kutyának. Elpakoltam a cuccaimat, s kissé átfázva, hazafelé vettem az irányt.

Szeretem ezt a fajta túrát. Jó páran kihasználtuk a kötetlen útvonal adta lehetőséget egy kis kalandozásra. És ehhez, még csak „eltévedni” sem kellett. Az időjárás is velünk volt. Szép, nagyrészt napsütéses időben lehetett részünk. A hideg széltől azért eltekintettem volna. Az is igaz, hogy azok közé tartozom, akik nem bánnák, ha az érdeklődés hiányára való tekintettel a tél nevezetű évszak elmaradna. Az éjszakai fagynak köszönhetően az utak jobban járhatóak a számítottnál.

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló 1000 Ft-ért színes térképes, igazolólapot és kitűzőt kaptunk. Sukorón meleg tea, a Barlang-kútnál Sport szelet (és Becherovka), a célban pedig forralt bor (esetlegesen fröccs), zsíros- és margarinos kenyér, szalonnasütési lehetőség, amihez a szalonnát, kenyeret és hagymát is adták, a János-forrást is érintő túrázók számára pedig plusszban meggyes pite volt az ellátmány.