Kiss Péter 37 - a hit harca
" Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszerettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, sarut húzva lábatokra, készen a békesség evangéliuma hirdetésére. Vegyétek fel mindezekhez a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosz tüzes nyilát. Vegyétek föl az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely Isten beszéde" ( EF6:13-17)
Ezt a túra felszerelést kapta a lelkem Istentől, kiegészítve egy kis raklaphasogatásos edzéstervvel a testemnek. Szükségem lesz holnap lelkierőre, mert síkvidéken az eső, Kékes közelében pedig a hó ömlik.
LE - FELÉ 1
Míg sorban álltam 7 kor a rajtpozicós barlangja előtt, örültem neki, hogy felvettem Anyósom segtségével létrehozott bujtatott esőkabátomat, mert igencsak csepergett az eső. Rajtolás után pedig kezdetét vette életem egyik legjobb és legnehezebb kalandja.
Sokkal gyorsabban tudtam teljesíteni az első etapot mint tavaly pro és kontrával: lépcsőn nem kellett sorban állni,, viszont a talaj már készült a dagonyára. Rákóczi Forrás után pO, rettenetes mocskos cipő és már túl is voltam a túra legkönyebb részén.
HÓRA FEL
Le a patakhoz, amely most mint a túra egész útvonalán nem csobogott hanem zuhogott. Kicsi gyaloglás a műúton majd felkapaszkodás a K3 nél. Kicsinyke hegyoldal lankás ereszkedése után szép napsütéses napot kívántam a feltételes ep-nek, madj csakhamar kis emelkedés után felkészültem az első lábmosdatásra, az első patakátkelésnél. Istennek hála egy bátor túrázó mindenkinek segített át kelni aki épp arra járt. Jól van kezdődik a móka, már mindkét cipőm csurom vizes,épp jókor jön a hó. Már az első hófoltok az első komolyabb emelkedőnél megjelentek. A következő még komolyabb emelkedőnél pedig már mindenhol fehérség vett körbe. Jávor forrásnál pedig már hamisítatlan téli időjárás fogadott. Még kis mászás és fent is voltam a síháznál....
HÓ és esések
...de még el se értem már hátasba vágtam magam a havon. Jóformán még lejteni se lejtett, mi lesz még később lefelé az országos kéken!?Szükségem volt a meleg teára, hogy még tovább kitartsak még leérek a Csevicére.
Természetesen ez a táv volt az amit meg akartam húzni, ez helyet a táv húzott meg engem. Folyamatosan lejtett egyre lejjebb és lejjeb az útvonal de a gyönyörű hó, olyannyira levolt taposva, hogy ha kikerültem volna legurultam volna a hegyoldaláról. Ez helyett csak a turista útvonalon csúsztam lefelé, de olykor métereket és nem álló helyzetben.Mikor már megkönnyebültem volna hogy középnehézzé vált a táj, elkezdett fájni a bokám egyre jobban és jobban. Ezt a jó vivős haladós szakaszt kénytelen voltam lebicegni és rengeteg időt veszíteni és lelkileg lesüllyedni.
Az sem segített amikor lentebb már eltűnt a hó mert megjelent helyette az az iszonyatos nagy sár, ami az egész hátralevő túrát végig kísérte: sár, amelyben bokáig ért a víz minimum. Bár a cipőm nem szellőzött ki, de ahogy mentem lefelé ezen a reménytelen terepen, valahogy a víz lejegelte annyira a bokámat, hogy kezdett visszatérni belé az élet. De belém még nem. Úgy éreztem a következő ep-nél feladom, mert ami Ilona vízesésnél várt rám....
Addig is feltűnő volt, hogy amik itt nyáron sőt még tavasszal is kicsinyke vízátfolyások amik még a cipőm orrahegyit se nagyon érintik, most komoly gondokat és fejtöréseket okoznak, olyan mértékben, hogy nem tudom bele merjek e lépni, hiszen jókora sodrásnak néz ki. Na most a vízesés fenti részénél nem volt ám piskóta a helyzet:
1. lekelett ereszkedni a felső párkányhoz(biztos ami biztos volt biztosító kötél, de engem csak megzavart)
2. átkellett kelni a felső párkányon a zuhogó patakon(úgyh egyensúlyodat ne veszíts ne hogy több méter zuhanj lefelé
3. ezt még kikerülni sem lehetett a Z- kényelmes földútján, mert a túloldalt vár, a feltéles ep
4. lekellett jutni a merő sárban nagyon meredek szirten.
Amíg kecmeregtem és csúszkáltam és esegettem lefele szóba elegyedtem egy párral akik túrázni jöttek ide. Ilyen időbe? kérdeztem. Igen. Mondták. És te? Teljesítménytúra. Ilyen időbe? kérdeztek vissza.
Miután ez megvolt a még többször megfürdettem a lábamat az ide odakanyargó patakon át, hogy aztán végre szintbe érve a betonútra, úgy érezzem magam mint egy elázott túrista. Úgy éreztem elég volt, nem ezért jöttem,feladom. már Úgy sem lesz meg az idő, félórát csúsztam és ennél csak nehezebb lesz. Csevicénél még párommal se tudtam beszélni térerő híja miatt. De aztán arra gondoltam, hogy Istentől elsősorban lelki erőt kértem, aminek úgy érzem itt az ideje, hogy használatba vegyem. bokámból teljesen kiment a fájdalom, gyógyulást is kaptam. HARCRA FEL!
SOMBOKOR - somfordálva
Még kértem egy kis lelkierőt Istentől és folyamatos jelenlétét, miután a leágazás után az S-a most már lábszárközépig érő patakon át folytatódott. Cudarul fáztam, de az emelkedő és visszatérő lelkesedésem új erőt adott, valósággal nyargaltam a mocsokban. Arra gondoltam, miért adnám fel? Elfáradtam. Nem. Fájt a bokám, rossz az idő. De megkaptam Istentől azt amit vártam: a lelik erőt, hogy ne adjam fel. Hogy a természet számít, hogy ott lehetek és nem az hogy úgy sem sikerül szintidőn belül. A természetért járok túrázni, nem a teljesítményért. Azért hogy kézben tartsam a testemet, nem azért hogy híres sportoló legyek.
Rózsaszállásig ezzel az eszmecserével társalogtunk Istennel, míg felértem és előrelátván kikerültem a patakmedert és a fenti földúton jöttem. Mások nem , ezrét segítettem nekik felmászni belőleg. Kis műút majd folyamatosan felfelé felfelé...hókásába....havacsakába...majd masszív hóba és hóesésbe újfent. Visszatért a tél, de pont olyan szinten vezetett az S+ ahol mégiscsak olvadt és jó párszor telibe talált a fáról leeső hó. De aztán megérkeztem Sombokor melegéhez
KÉKESTETŐ - álomban
Nagyon jól esett a sajt. Itiner szerint már Kékesen kéne járnom, de ekkor már végképp nem törődtem az idővel, csak annyi szempontból hogy sötétedés előtt megkéne úszni.
Legalább nem lentről a nyeregből kellett felmászni, hanem csak félúton, de így is elég tüdőszűrősre sikeredett ez a táv. De ahogy fogyott a levegő, úgy terült el a köd. Körülöttem most már minden csupa hófehér volt és igazából mást nem is láttam a lépéseimen kívül. Csodálatos volt! Ezért jöttem túrázni.
Kis-kő búcsú a téltől és a "naptól"
Kékestetőti forró tea és zsíros kenyér frissítő után elég monoton vezettett a p- útvonal. Nem csúszott, nem volt saras, elég nyugis volt...mindaddig amíg hirtelen el nem kezdett lejteni négyeshatárig. Itt már résen kellett lennem, és elég sokat kell még ebben fejlődnöm, mert bár megúsztam esés nélkül, de így is sok időt pazaroltam el rá a nap hátralevő részéből. Kis kőig a műúton haladtam és Kis kőnél nem irigyeltem azon 57eseket akiknek szinte le kelett zuhanniuk a Markazi várhoz, hogy aztán visszamásszanak ugyanide. Nem sokáig nosztalgiáztam a gondolattal, mert kezdett sötétedni.
MÁTRAFÜREd egy vakond áldásai
Kiemeltem lépteimet a latyakos műton,de azért arra figyelve, nehogy eltvészem a leágazást, mert akkor az életben nem tudom hogy találok le Mátrafüredre elemlámpa híján. Míg nyáron a következő szakaszt fél óra alatt lenyargalom ezt most dupla időtt vett igénybe vagy még többet.
A turista útvonal ugyanolyan sáros bokáig érő olykor mélyebb vzes süppedés volt. A nem létező nap folyamatosan ment le, nem tudtam, hogy az utat nézzem vagy a jelzést kereseem a fákon. A Mátra egyik változatos tája most egyhanú pocsolyás sötétséggé kezdett változni én meg vakon ugrabugráltam, időnként majdnem lábamata törve egy két kiálló kőbe.
Újabb Áldás következett egy 40 éves 57km levő sporttárs tekintetében. Elemlámpával jött mögöttem és a csepegő forrásig együtt dacoltunk a sötét dagonyával. Sokat jelentett, hogy lelkileg megint feltöltődtem, jól elbeszélgettünk vele és időnként majden mjónagyokat tanyáltunk. Nem is tudom, hogy jöttünk le olyan viszonylag könnyedén a patakhoz, amikor ot t csúszott legjobban.
Még egy fürdetés a kiáradt patakban fénymegvilágítás mellett, majd elváltak útjaink, mert ő jobban bírta kondival meg futással. Beszéltem feleségemmel utána míg egy kicsit szintbe voltam felkapcsoltam mobilom lámpájat majd folytattam az ereszkedést Mátrafüredre a túristaútat szelő patakkal együtt. Könnyebb volt benne menni mint mellette. El sem hittem hogy lakott településhez értem és nem kell átvágnom a patakon hanem a hd vezet át rajta. HALLELUJA.
Az epsek nagyon segítőkészek voltak, kisegítettek egy fejlámpával ami nélkül igencsak veszélyes, és időigényes lett volan a célba érés.
SÁSTÓ egy ködös nap után
Megköszöntem ezt a fejlámpa áldást Istentől, sőt még dicsőítő énekeket is énekeltem. Oly mindegy volt már. A sár most már minden lépésnél masszaként vonta körbe lábamat, a víz hűtötte a lámpán kívül tök sötét volt minden. Az S0 nagyon nehéz volt,sokkal nehezebb mint tavaly. Annyira megkönyebültem, hogy felértem az S+ leágazáshoz, hogy nem az Adrenalin park felé, hanem sástó felé mentem tovább. Talán ez is Áldás vot, hogy inkább a műutat másztam meg a parkolóig és nem sáros lépcsőfokokat.
CÉL és egy nehéz nap folytatódik
a Várak a Mátraában 44 az esetemben a 2.helyre csúszott és átvette az első helyét ezen túra. Ha ezt teljesítményből és tesből próbáltam volna megcisnálni, feladtam volna. De Isten mindig velem volt és mindig segített,---
... mint ahogy hazafelé is, miután a jobb felfüggesztés megadta magaát kissé a parkolóban a kocsimba így még várt rám egy idegfeszítő 2-3 óra vezetés 40 kmen keresztül. De a nap végén megkaptam jutalmamamat: a családomat.
| 