Túrabeszámolók


Együtt a Magyar Családokért! teljesítménytúrák

DJ_RushBoyTúra éve: 20162016.02.15 21:05:28

Együtt a Magyar Családokért 20 + 15 + 4


Bár mér elég fáradt voltam, de átkukkantottam Hűvösvölgybe, mert azt csiripelte a ttt oldal, hogy itt lesz ma valami :) Halál pontosan 8 órakor megnéztem mi folyik itt, és máris 20 km várt rám. Majdnem 7-es átlaggal kellett haladnom, hogy be tudjak egy 15-ösre is nevezni. Így a hátizsákomat a rajtban hagytam, és egy üdítővel, és egy müzlivel vágtam neki az útnak. Egy darabig minden jól ment, de a kábelfektetés érzése elhatalmasodott rajtam, eszköz viszont nem volt... Így folyamatosan lestem az avart, de nem volt ok semmi.. Másodjára a Virágos-nyeregben már görcsölt a hasam, így elsétáltam a szemeteshez, amit még a Kitörés túra pontőrei hagytak ott, és próbáltam keresni egy megfelelő eszközt :) Sikerrel jártam, kreatívságból ma nem volt hiány. Jó 10 perc mínusz viszont az időből. Szerencsére a Z- Z+-en jól lehetett haladni, ráadásul a K- Fenyőgyöngyéig is adta magát. Árpád-kilátó következett, majd lefele az Apáthy-szikla után összefutottam Annával, és Lajossal, akik szintén a Kitörés után jöttek. A Széher úton még "felemelkedek" a S- jelzésig. 2000 ember nyomában haladhatok a végén a S-n Hűvösvölgyig. 2:53 alatt lett meg, így van 7 percem a 15-ös rajtzárásáig. Tökéletes. Indulás újra. Érdekes módon ezen több szint van mint a 20-ason :) Kicsit kamu az a 20-as szintadat úgy érzem.. Határ-nyeregig ugyanaz az út, majd azon a rövid, meredek, és nagyon saras S-n föl a K-körsétáig. Kétszer megálltam, és úgy éreztem magam mint aki épp az Everest legtetejét mássza. Minden jó ha a vége jó, irány a Hármashatár-hegy. De rég jártam már itt. OKT pecsét az igazolás. Tinta nincs nálam, kb egy nagy semmi látszik az itineren, de még kivehető a körvonal. Utána ugyanaz az út a célig. Végig sétálva, kényelmesen, mert ez jó. Vészjósló felhők érkeznek, de azért én még egy 4 km-est megyek, a rajtzárásba beleférek. Dóri jön velem kicsit, viszi haza a kutyát, és pont útbaesik az útvonal., A vadaskerti emlékműnél még harmadjára is ugyanaz a kód (milyen meglepő :) Viszont egyből mögöttem jött a szervező srác, akiről azt hittem hogy egy túrázó. Egyből szedte le a kódos papírt. Hú baze, még jó hogy nem söpörtek be engem is ;) Megdícsértem, így kell ezt túra után, nem ott hagyni kallódni a papírokat. Végül ismét 2000 emberrel szemben (Kitörés) a S-n vissza a Vadaskerti-hegyen át Hűvösvölgybe.