Julianus 50 (majdnem)
Mi tudjuk Gabival, hogy a 7 órára Nagymarosra meghirdetett rajthoz miért kellett 1/4 6-kor a Nyugati elõtt találkoznunk. Már a városi futóversenyeken is a lehetõ legkorábban beállunk a rajtba, hiszen a késõbb érkezõ "vérprofik" úgyis megelõznek bennünket (lásd még a tilton-féle "Hogyan õrizheted meg lelkibékédet" virtuális gyûjetményt). Teljesítménytúrán is jó pszichés hatású, ha maradnak mögöttünk is emberek.
Pontban 7-kor rajtoltunk, magunkhoz képest meglehetõsen tempósan. Hideg is volt, na meg készültünk Kriszti érkezésére, aki korunkra való tekintettel mindig ad nekünk egy-két órányi elõnyt. Szegény Z. -a fekete lovas- még mindig az inaival, porcaival bajlódik, nem tarthatott velünk, pedig nagyon hiányzik a csapatból.
A kék jelzésen indulunk a Hegyes-tetõ felé, és már az elsõ métereken találunk örömködni valót. A lombfakadás elõtti erdõ alját a kötelezõ odvas keltike és salátaboglárka mezõk borítják. Korán kelõ rigók, harkályok, cinkék hangoskodnak, és persze sokan mások, akiket sajnos hang alapján sem ismerek meg. Nagy meglepetés egy rozsdafarkú fiú és egy barázdabillegetõ feltûnése és a múlt héthez képest nagyobb számban megjelenõ galambvirág.
Szépséges hegyi úton kapaszkodunk fölfelé, balról néha kivillan a Duna ezüstje. Mögötte a Visegrádi-hegység, hátulról megvilágítva a kelõ Nappal, fényfoltok az ösvényen, nyugalom, friss földszag. Egyszerre nyögünk fel Gabival. Érezzük, ahogy símulnak az idegek, oldódnak a görcsök, endorfin fröccs. Már fent is vagyunk az elsõ pontnál, gyors pecsét, szõlõcukor, irány Törökmezõ. Az út kellemes, sûrû kék jelzések, majd egy elágazásban a zöld Zebegény felé. Nehogy elbizonytalanodjunk festett felirat egy fatörzsön, melyik hová visz. Muszáj megállnom fényképezni, a tavaszi héricsnek nem lehet ellenállni. Ismerõs a környék, többször jártunk már erre, nosztalgiázunk kicsit. Pár perccel 9 után a túristaháznál vagyunk. Számításaink szerint mostanában fog Kriszti utolérni bennünket. Helyette, ma már sokadzsor egy házaspárt és virgonc kutyájukat elõzzük, a kerülgetés egész Márianosztráig tart majd. De most még csak Kóspallag felé indulunk a habos-babos fehérbe öltözött kökénybokrok mellett. Meleg van. Lekerülnek a dzsekik, fontolgatjuk a pulóvert is, de korai még, meg aztán csak cipelni kellene. Gyönyörködünk a Börzsöny csúcsiban, szép emlékeink vannak a Börzsöny vulkántúráról. Leszámítva Z-t, aki a Kövirózsás tetején szíve szerint egy kerekesszéket rendelt volna magának. Ehhez képest még lelépte a hátra lévõ alig 20 km-t. Igaz, hogy azóta is azt nyögi szegény.
Mintha tengeliceket látnék, egyikük ragadozónak képzeli magát, és szitálni próbál a szántóföld fölött. Kicsit suta, kicsit csapkod a szárnyaival, és folyamatosan hangoskodik hozzá. Megjelennek a rovarok is. Az idén láttunk már lepkéket, de ennyit, mint ma, még nem. Kis rókalepkék, nappali pávaszemek kísérnek bennünket, késõbb egy citromlepke és egy szépséges gyászlepke lesz a társunk több száz méteren keresztül. A kóspallagi elágazásnál áttérünk a pirosra. Kicsit morgok, mert mintha folyamatosan emelkedõn haladnánk, aztán egy holló klokk-klokk-ja kiengesztel. A hegyoldalakon helyenként szabályos tarfoltok, remélem, hogy ott az új telepítés a helyén. Innen biztosan nem látszik-nyugtatom magam, és egy gyönyörûséges erdei gyöngyköles portréval vigasztalódom. Hamar Márianosztrára érünk, a pontot el sem téveszthetjük, vidám sokadalom, ragyogó napfény, jó hangulat fogad bennünket. Itt a 20-as táv vége, elköszönünk a kutyustól, indulunk tovább. Egy hét alatt sokat változott az erdõ képe. A bükk hegyes rügyei még duzzdatabbak lettek de a juharok és a gyertyánok már ki is pattantak. A Koppány-nyereg kicsit megizzaszt bennünket, de sebaj, befut Kriszti. Éppen idõben, hogy kb. 200 méteren belül eltévedjünk. Nyilván hallgatólagosan egymásra vártunk a jelzések figyelésével, így esett, hogy némi tanácstalankodás után végül is villámlátogatást tettünk Ipolytölgyesen. Hiba volt, bár az idõnk még mindig nagyon jó és erõnléttel is bírjuk, kicsit bosszankodunk. Néhány km-es kitérõ, patakfutás és gazgázolás után sikerül a nagybörzsönyi útra feljutnunk és máris a Szent István templomhoz érkezünk. Hátulról. Pecsételés, és mire a tájházhoz érünk, eldöntjük, hogy itt mára be is fejezzük, pedig még mindig csak 1/4 3. Átnevezünk a 30-as távra (bõségesen megvolt majdnem 40 is, ezen a pár száz méteren kiventilláljuk magunkból a frusztrációt. A tilton-féle módszerrel meggyõzzük magunkat, hogy a mai nap tulajdonképpen (Gabi:tonképpen) egy sikertörténet. Miért? Hát nem?
http://www.flickr.com/photos/7752560@N08/sets/72157600051750133/
(menjetek a View a slideshow-ra) |
