Gróf Sándor Móric emléktúra XL
GPS-el mért távolság: 26,8 km; barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 755 m.
Szombatra két olyan túra szerepelt a naptárban, amelyek érdekeltek: ez és a Tanúhegyek. E mellett a túra mellett szólt, hogy erre még nem jártam. A Tanúhegyek mellett a viszonylagos közelsége. Végül pénzfeldobással döntöttem a bajnai túra mellett. A bő 120 km-es távolság miatt nagyon korán kellett kelnem, ahhoz, hogy szokásom szerint a rajtidő elejére Bajnára érjek. Ha nem a reggeli végi teázásnál nézem meg az OMSZ honlapján a radarképet, visszafeküdtem volna, amivel egy nagyon látványos túráról maradtam volna le. Ronda képet mutatott. Végig esett az eső. Nevezés előtt beöltözés: pulóvert le, esődzsekit, esőkalapot, vízálló kamáslit és rain-legs-et föl. Gyorsan beneveztem, s már indultam is.
A faluból gyorsan kiértem. Máriácskánál szorosabbra kötöttem a bakancsokat (a rajtban elfelejtettem), fölírtam a kódszámot, s gyerünk tovább. Az emelkedő tetején kiértem az erdőből, s rögtön szép kilátásban lehetett részem. Sajnos az eső miatt, csak ritkán kockáztattam meg a fotózást, pedig sokszor lett volna kedvem. Az Öreg-lyuknál kissé meg is hülyült a gépem érintőképernyője. Szerencsémre egy szárazra törölgetés elég volt. Le-föl csúszkáltam a fölázott földutakon. Keresgéltem a kevésbé süppedős részeket. Nem mindig jött össze. Az emelkedők elég jól csúsztak, nehezítve a haladást. Az idén gléderezett földutak bizonyultak a legrosszabbaknak. Szigorúan a keréknyomokban kellett maradni, különben akár bokáig is merülhetett az ember a sárba.
A következő pont is gyorsan megvolt. Az erdő után ismét nyílt terep, remek kilátással. Az eső hol esik, hol pedig csak szemerkél, de azt rendületlenül. A Csimai-dűlőben volt olyan, ahol csak a búzába begázolva lehetett megúszni, a hosszas bokáig érő sárban gyaloglást. Néhol az út érdekesen márgás, ott azon volt célszerű menni, mivel betonkemény. Elég sokszor mentem a túra folyamán az úton folydogáló vízben, mert ott nem volt sár. Jobb időben érdemes lenne közelebbről is megnézni a Csimai-kálváriát. De nem most! Végre aszfalton! Ilyet is ritkán írok. Gyorsan elértem az ellenőrző pontot. Leigazoltam, s irány vissza, miután nem látván továbbvezető szalagozást, rákérdeztem a pontőrökre, merre tovább. Ja! Az itiner is tartalmazta. Ez a kitérő többeket megzavart, ahogy engem is. Lényeg: megvan a helyes út.
A forgalom miatt alig vártam a letérést. Egy rövid szakaszon murva, majd a Szilva-kút felé nehéz fajsúlyú dagonya következett, természetesen fölfelé. Utána viszont egy darabon kényelmes murva, majd ismét sár, de itt nem vészes. Az EP előtt kicsit nagyobb a dagonya. Pecsételés. Gyerünk tovább! A kapott müzliszeletet meg is eszem. Régen volt reggeli négy óra. A kilátás, az eső ellenére változatlanul remek. Közben megnéztem az órámat és a GPS-t. Meglepődtem. Két óra alatt bő tíz km-t menetem a sár ellenére, pedig nem siettem. Ennek meg is lett a böjtje, mivel a következő egy és háromnegyed órában csak hat és felet sikerült. Ehhez hozzá tartozik, hogy a következő EP-ig, a túra bő feléig, összesen 195 m szint jött össze. Nem sok. Az Epöl – Máriahalom út elérése előtt nagyon nézegettem, milyen szép sziklás hegy van előttünk. Az állattartó telep után vettem föl útpontot: jobb időben csináljak arra egy kitérőt, ha nem arra megy a túra. Egy túratársnő ért utol, s megjegyezte, tart a következő emelkedőktől, mert nagyon meredek és csúszós az ösvény, ami az általam nézegetett hegyre visz föl. Szuper! Nem kell „eltévedésben” gondolkodnom. Kő-hídnál újabb pecsét, s irány a hegy.
Előbb a Sás-hegyet mássza meg a túra, egy elég meredek és csúszós ösvényen. Ahol lehet, inkább mellette, a füvön megyek. Végül is nem túl meredek. Az egész túrán, csak az Öreg-lyuk előtt gondolkoztam azon, hogy rövidebbre fogjam a túrabotot. Számomra a valóban meredek emelkedő ott kezdődik, ahol a túrabotomat rövidebben kell fogni. Fölértem. A kilátás gyönyörű. A lefelé nehezebb, mint a fölfelé, de megúsztam esés nélkül. Persze csak úgy, hogy az ösvény mellett a füvön mentem. Nem mentünk túl sokat, s jött a Nagy-Sziklára vezető kaptató. Fújtatok rendesen, mire fölérek. Eddigre, jobban rázendített az eső. A látástávolság eléggé korlátozott, de még így is remek. Az epöli túratársnő szerint, tiszta időben látszik az Esztergomi Bazilika is. Most nem. Eső ide, vagy oda, megkockáztattam pár fotót. Feltűnt, sokkal élénkebbek a virágok színei, mint általában. Sőt még egy tavaszi héricset is láttam! Egy kicsit mentünk a hegy gerincén, majd meredek ösvényen irány lefelé. Megmásztunk még egy dombot, majd jó csúszós úton leereszkedtünk az epöli országútra.
Végig gyalogoltuk a hosszú falut, s megkezdtük az Őr-hegy kaptatóját. Az emelkedőn Béli Laci bácsit értem utol. Beszélgettünk egy kicsit, s gyerünk tovább. Az Öreg-lyukhoz vezető kaptató végén arra gondoltam: 1. rövidebbre kéne vennem a botot, 2. hogy fogok én itt esés nélkül lejutni. Az eső miatt nem akaródzott elővennem a hátizsákból a fejlámpát, így kevesebbet láttam a barlangból. Azért persze bementem a végéig. Nekem, a Bakony köztúrázók által is elérhető barlangjaihoz szokottnak, feltűnően nagyméretű. Úgy 50 – 60 m-t lehet bemenni, s 10 – 30 m széles. Egy lapos, nagyméretű teremből áll. El is hiszem, hogy a török időkben egy-kétszáz ember is el tudott rejtőzni benne. A barlang mellett láttam egy ösvényt, s megpróbáltam azon visszamenni a jelzésre. Sikerült. Fújtathattam tovább az emelkedőn. Volt olyan szakasz, ahol a szabad stílusú sífutás mozgásformájával jutottam föl, léc nélkül, meg-megcsúszva, erősen kapaszkodva a túrabotjaimba. Némi lankásabb rész. Azon voltam, megnézem, mekkora szintet jöttem föl a falu szélétől, amikor megláttam a következő meredek szakaszt. Majd utána. A keresztnél fölírtam a kódot, s továbbmentem egy kicsit a kilátás kedvéért. Nem rossz, de többet reméltem a név alapján és a Csákberény fölötti Strázsa-hegy panorámája után.
Újabb meredek lefelé, majd zömmel kényelmes murvás utakon értem el az utolsó ellenőrző pontot. Pecsételés után, frissítés. Nagyon jól esett a fasírozott és a zsemle, mindez savanyú uborkával. Ennivaló dolgában elég finnyás vagyok, de ez a fasírozott tényleg finom. Frissítés után, nem maradt más hátra, mint begyalogolni a célba. Ehhez persze három-negyedrészt meg kellett kerülni a kastélykertet, végig emelkedőn. A célban megkaptam az oklevelet és a kitűzőt, átöltöztem, s hazafelé vettem az irányt.
Nagyon látványos, és nem a legkönnyebb túrán vehettem részt. A Gerecse és a Tata IVV túráknál sok klasszissal látványosabb. Nagyon szépek a Bajnát és Epölt övező dombok és hegyek. Persze ennek ára van. A túra kétharmada nyílt terepen vezet. Ez azt jelenti, ha véletlenül szép napsütés lesz a túrán, akkor valamilyen naptej elengedhetetlen, ha nem akar nagyon leégni az ember, illetve elegendő folyadékkal kell készülni. Minden emberes ellenőrző ponton volt víz, tehát nem gond a folyadék utánpótlás. Epölön boltban, illetve ittasellátó helyen is folyadékhoz lehet jutni. Most az eső és a sár nehezítette a dolgunkat.
A 26,8 km-re jutó 755 m szint is megtévesztő lehet. Nehezebb, mint az adatok alapján, első ránézésre gondolná az ember. Az első tizennégy és fél km-re ugyanis csak 200 m lankás szint jut. A következő bő 12-re esik 550 m, olyan „tanúhegyes” módra. Elég meredekek a fölfelék és a lefelék is, csak az összekötő szakaszok rövidebbek.
A túra szalagozása kiváló. Nem kellett a tájékozódással foglalkozni. A térségben, csak sok-sok látnivaló van, viszont az Őr-hegyre vezetőt leszámítva, nincs turistajelzés. Nagy kár. Jól kijárt ösvények viszont vannak, tehát „csak” jelzéseket kellene rájuk festeni.
Remélem, jövőre a szervezőkkel és a túrázókkal lesz az időjárás, hiszen ez egy tényleg remek túra, ahová máskor a jelzések hiányában nem nagyon jutnak el a túrázók.
A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1000/900 Ft-ért szürkeárnyalatos, itineres térképes igazolólapot (Saját térkép kell(ene), ha nem lenne ilyen jó a szalagozás. A kapott térkép kicsi, Google maps-ből nyomtatva.), oklevelet és kitűzőt kaptunk. Az Ugrató-hídnál kétféle cukorka, ropi és ásványvíz, esetleg sör; A Kő-keresztnél müzli szelet és ásványvíz; A Kő-hídnál ásványvíz; A Borbarát közösségi térnél remek fasírozott, zsemle, savanyú uborka, ásványvíz, és aki megengedhette magának (nem vezetett utána), bor és pálinka volt az ellátmány.
|
