Julianus 20 (családi kirándulás)
Eredetileg egy jó kis kocogós 50-est szerettem volna menni a túrán, aztán felmerült bennem egy gyerekkel lesétált 20-as ötlete, és végül ez a verzió gyõzött. A két nagyobb fiú közül Matyit (7 éves) kaptam meg, õ már "tapasztalt" túrázó két éve ezen az útvonalon visszafelé már teljesítette a Tomi túrát (meg persze több kisebbet is). Nagyon kellemes idõ esetén a legkisebb (1,5 éves) Sebestyén fiamat is vinni szerettem volna háti hordozóban, és ez esetben persze jött a párom is. Egyedül a Hegyes-tetõ mászástól tartottam, de ez szerencsére még a túra legeleje, és ezt letudva jóval barátibb az útvonal. Több kellemes pihenõhely is adja magát, középen Török-mezõvel, tehát maximum egy 20-30 perces szintidõtúllépéssel kalkuláltam.
Kellemes szép idõben értünk Nagymarosra, ahol azok járnak jól, akik a vonat végére szállnak, õk ugyanis közelebb vannak a nevezéshez. Ami sajnos a rendezés leggyengébb pontja. Kétszer kell sorba állni: egyszer fizetni a nevezési lapért, másszor rajtidõt és igazoló térképet-lapot szerezni. Ez a vonatról lezúduló több tucat túrázó esetén igen embertpróbáló tud lenni. Azt gondolom, hogy egy elõre osztott nevezési lappal sokkal gördülékenyebb lehetne a dolog, de erre szerintem minden túrázó rájött a rendezõk kivételével :-( Lassan leküzdjük a nevezés nyûgjeit, és kényelmesen kávé után nézünk. Egy állomás melletti kocsmában hozzá is jutunk az áhított italhoz. Innen kilépve néhány túrázóba botlunk, akik a túra igazolólap-térképét nézik szomorúan rajta a jelzéseket (hiába) keresve. Az apróbetûs útvonalleírásban benne van persze.
Szépen sétálunk ki a faluból a szép reggelen és az erdõbe érve már el is párolog a rajt-bosszúságunk, élvezzük az éledezõ, zöldülõ, virágos természetet. Az idõjárás csodálatos. Mivel a kisbabával és az egyéb cipelt dolgokkal 20 kiló lehet a plusz súly amit cipelek, jól jönnek a túrabotok. Kényelmesen elérjük a gerincen futó út meredek elejét, közben persze sokan elhaladnak mellettünk. Iszunk, fényképezgetünk, pihengetünk, etetjük-itatjuk a babát, aki persze mint mindig élvezi a sétát (neki is sokadik túrája ez). Tempósan, óvatosan (elosztjuk a botokat ezen a részen), haladunk a nyáron igen csúszós úton, de közben megcsodáljuk néhányszor a kilátást a Pilisre. Még egy kis kapaszkodás, áthaladunk az Ürmös-réten is és végre a toronynál vagyunk. A mászás kb. 1 órát tartott. Itt lepakolunk, Matyival felmászunk a toronyba, eszünk, a baba is mászkálhat egy kicsit. Megkapjuk a túra legszebb pecséteit a Julianus-tornyosakat (nagyon szép pecsét, le a kalappal!!!). Lassan újra felcihelõdünk, a következõ nagyobb pihenõt már csak Török-mezõre engedélyezem :-)
Most a könnyebb részen egy kicsit tempózni kell. Óvatosan botozva leereszkedünk a térdgyilkos lejtõn, és kicsit jobban kilépve hamar Köves-mezõn vagyunk. Újabb nagy csapat túrázó húz el mellettünk, többen komoly futófelszerelésben nyomják. Innen látszik, hogy jó túra ez is : lehet kisgyerekkel egy kisebb szakaszt lesétálni, de a komolyabb távon túrafutást is lehet mûvelni. A pici elalszik, párom minél kevesebb rázkódással járó gyaloglást kér tõlem :-) Jön az elsõ létra, csodálatos látképpel a magas-Börzsönyre, és precíz, lassú átkeléssel. Letudjuk a következõ átkelést is, és némi technikai szünet után csapategységet megbontó, kellemetlen mászással jutunk Török-mezõ közelébe :-) Végre itt a féltáv, lerogyunk egy padra. A szokásos baba etetés-itatás jön, mi sörözünk, Matyi kólázik, helyrerázódunk lassan.
Majdnem félórás pihegés után vágunk neki a táv második, könnyebb felének. A K-Z közös szakaszán kevergõ csoportot igazítok útba, de nem nagyon akarják elhinni, hogy pontosan visszafelé kéne elindulniuk :-) Keményen nyomjuk a Békás-réten (ez kb 4,5-ös sebesség lehet), mivel sok túra ellenkezõ irányból jön , ezért nagyon tetszik, hogy a nagy hegyek felé haladunk. Nagyon kedves ez a rét, sok kisiskolás emlék ugrik be , hiszen minden évben volt börzsönyi kirándulásunk. Miközben bozótos-pocsolyás erdei úton haladunk, kisebb csoportokkal elõzzük oda-vissza egymást. Végre felbukkan alattunk az aszfalt, és elérjük az elágazást. Pecsét, 5 perc pihenõ, és "idõellenõrzés" jön.
80 percünk van Márianosztráig, és már csak kisebb emelkedõk várnak ránk. Továbbra is próbálok egy egyenletes, mindenki által tartható, de elégséges tempót menni. Nagyon meleg van. Szeretem ezt a P jelzést. Letudjuk végre az utolsó emelkedõket is és lassan felbukkannak a telkek is elõttünk. Az évrõl-évre egyre rozogább hidacska hozza a formáját, de a túrabotokkal biztonságban átjutok rajta. A többieknek pedig kapaszkodóként nyújtom õket. A kertek között haladva 30 percünk lehet hátra, ez már biztosan elég lesz.
Leérünk a fõúthoz, majd itt van végre a kocsma-cél. Begyûjtjük a díjazásokat (nekem nagyon tetszik ez a szép kis botcímke), és a dicséreteket a kedves rendezõktõl. Az idõnk 5:50 lett végül, tehát mégis befértünk a szintidõbe. Nem volt egyszerû, Matyi ugyan élvezte, a kicsi jól bírta, de a párom (immár sokadszor) megfogadja, hogy sose jön velem többet túrázni :-) Idõ van bõven a busz indulásáig, a kicsi kutyázik, mi iszogatunk, lassan eltelik az idõ.
Jó kis túra volt ez a Julianus 20 (bár a rajtoltatás kicsit gáz), a Börzsöny megint nagyon szép "díszletül" szolgált. Imádom.
|
