Rákoskerti komédia
Merzse-mocsár 20É (2016. 07. 01.)
Olvasva talán nem annyira vicces, de megélni elég komikus volt ezt az éjszakát.
Érkezés fél kilenc tájban, még könnyű parkolás. Nevezés, a 20-as távon első bálozás. A 9 órási hivatalos rajtig már vagy ötvenen neveztek, a szervezők azt mondták, nincs hivatalos indítás, kilenckor lehet menni. A nálam korábban nevezettek azonban valahogy elszivárogtak, kevesen várták ki a hivatalos rajtidőt, kilenckor csak egy-két ember lézengett a játszótér kapujában.
Pontban kilenckor nekiindultam a távnak, még az 1. EP (Vida-domb, 1 km) előtt megelőzve sok korábban rajtolót. Kiérve a városból a Merzse-mocsárhoz vezetett az út, ahol a második pecsét is a füzetbe került (2. EP, 4 km). A mocsárból kiérve széles földút, táblával, jobbra 10, balra húsz. Balra vettem az irányt. A jelzetlen utak szakasza következett, az itiner szerint szalagozás segíti a tájékozódást. Megelőztem egy túratársat, majd egy kereszteződésben elbizonytalanodtam. Amerre a széles földút folytatódott, onnan vad kutyaugatás hallatszott, behajtani tilos tábla, felirattal: fegyveres őrrel és kutyával őrzött terület. Kicsit visszamentem, gyanús volt, hogy a túratárs sehol. A leírás nem segített, utólag belátva a térkép segíthetett volna, elég egyértelmű volt. Hozzátéve, hogy az ember százszor meggondolta a zseblámpás térképezést, mert rögtön köbméteres rovarfelhő vette körül.
Jött szemből egy csoport túrázó, hozzájuk csatlakoztam, mind úgy véltük, hogy mivel elkanyarodást jelző szalagot nem láttunk, biztosan a széles földút a megfelelő. A mellettünk lévő kerítésen kikandikált egy ló, és tucatnyi kutya mind vadabbul ugatott. A gyanú, hogy nem jó felé megyünk, fokozódott, ezt csak tovább erősítette, hogy a kerítésen belülről ránk kiabáltak, hogy mit keresnek itt, ez magánterület. Ekkor már teljesen sötét volt. A hang elhitte, hogy eltévedt túrázók vagyunk, így kutyák vagy golyók ránk eresztésére nem került sor. A kis csapat egy GPS-t hívott segítségül, beállították rajta a feltételezett következő ellenőrző pontot, és indultunk is az új irányba. Ekkor már jó úton voltunk, csak épp a másik irányban, ám mindezt akkor még nem tudtuk. A biztonságot újból a pont hozta vissza. A pont, ami olyan frissen érkezett, hogy még meleg volt, ám kiderült, hogy akik pont odaértünkkor érkeztek, ők egy pont, de pont nem az pont, amit mi szerettünk volna. Ez volt a 4. EP, a Radar, amit a jelzett 13,1 km helyett kb. 10 km-nél értünk el. A pecsétet megszereztük, és tovább indultunk azon az úton, ahonnan érkeznünk kellett volna, a 3. EP felé. Annyit tudni kell, hogy a szerkezetileg nyolcas alakú túra alsó szárán jártunk, így elvileg mindegy volt, merről haladunk. (Utólag kiszámoltuk a GPS adatok és az itiner összevetésével, hogy tévelygésünk csak párszáz méter pluszt jelentett.) Ahogy várható volt, innen kezdődtek az újabb komikus jelenetek. Szembe jöttek ugyanis a leggyorsabbak, akik a megadott úton haladtak a 3-astól a 4-es pont felé. Ők gyorsak voltak és magabiztosak, öt tévelygő látványa nem bizonytalanította el őket. Köztük volt a lehagyott srác is, akivel tisztáztuk, hogy ő még kiabált is utánam, hogy túlmentem, de én ezt a kutyák ugatásától nem hallottam. A később szembe jövő csoportokban azonban már komoly aggodalmat, elbizonytalanodást keltettünk, gyakran kellett magyarázni, hogy ők jó úton járnak, nekünk nem kéne ott és úgy lennünk. Szűk 14 km-nél elértük a 3. EP-t (Repülőtér széle), aminek 9,1 km-nél kellett volna bekövetkeznie. Folytattuk utunkat tovább ott, ahonnan érkeznünk kellett volna, a nyolcas épp ellenkező csücskében lévő 5. EP felé. Természetesen erős szembeforgalommal, újabb magyarázatokkal. Végre megtaláltuk a nyolcas két szárát összekötő rövid, közös szakasz elágazását, ahol egyesültünk a jó irányból érkező virtuális énünkkel, és megállapítottuk, hogy igen, ez az elágazás, amin túlmentünk, ahol kiabáltak utánam, ahol kollektíve elrontottuk. Ahogy korábban írtam: a térképen tényleg egyértelmű volt ez a kettes ponttól jőve balos lefordulás, de egy rövidzárlat okán elvétettük. Viszont itt meggyőződtünk arról, a saját felelősség beismerése mellett, hogy még más elágazásoknál a gondolkodást elkényelmesítő táblák és szalagok voltak, itt egy árva jel nem utalt arra, hogy a széles földutat egy alig észrevehető, fűvel benőtt szekérúton balra el kellene hagynunk. Így lett az, hogy a nyolcas alsó szárán ugyanazt az utat, a kis kutyás kitérőnkkel, mentük végig, csak épp fordított irányban. A hiba korrekciója azonban összességében remekül sikerült.
Innentől már minden a legnagyobb rendben ment, az 5. EP (Gémeskút, 16,7 km, nekünk kicsit több) finom, mézédes barackkal lepett meg bennünket, és ütemesen haladtunk a széles, homokos földúton Rákoskert felé, ahol a platánsoron (6. EP, 19,9 km, nekünk kicsit több) megkaptuk utolsó pecsétünket, és négy óra gyaloglás után, immár szombaton beértünk a célba.
A számtalan hullócsillag, amit útközben láttunk, az éj jótékony hűvöse és a jó társaság felülírta végül a botlás frusztrációját, és ismét megfogadtam, hogy erősebben kell támaszkodni a térképre, „mindig, minden körülmények között”.
A Rákoskerti Lemaradás ismét jó túrát szervezett. Nekem tetszik ez a Lemaradás szó. Mert emberarcú különc. Nem Torpedo, Dinamo, Haladás, Előre. Amolyan árral szemben. Ahogy mi is csináltuk :-).
|
