Badacsonyi Barangolás 30
GPS-el mért távolság: 30,2 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 1145 m. A valóságban 600 m-el és 16 m szinttel többet tettem meg.
A tavalyi évvel szemben, kánikulai melegre lehetett számítani a túrán, és ez be is jött. A rajtidő előtt sikerült Badacsonyba érnem. Készülődés közben láttam, Viktor tekintget ki a váróteremből. Adta magát, ott lesz a rajt. Gyors készülődés, amibe most bizony a naptej használata is beletartozott. A nevezésen hamar átestem. Megkaptam az igazoló lapot. Imre rögtön mondta, hogy a tavaly problémát okozó Köböl-kút ellenőrző pont kimaradt (Jó messze volt a kúttól!). Megnéztem az útvonal elején melyik jelzést kell követnem. Nagyjából emlékeztem a tavalyira, ami időnként segített. Láttam, hosszasan a kéken kell ballagni. Neki is indultam. Elég hamar elértem az első tanúhegyekre jellemző húzós emelkedőt. Rendesen folyt rólam a víz mire fölértem. Az ilyen emelkedőkön még mínusz tíz fokban is meleg van, hát még plussz 30-ban. Fölérve egy kis szintmenet, majd áttérés a piros jelzésre, s irány a kolostorrom. Rá kellett jöjjek, az erdőben nem célszerű „műszaki megállót” tartani, pláne nem emelkedőn, vagy közvetlenül utána, mert ahogy megálltam, azonnal rám támadtak az apró legyek, de főként a szúnyogok.
A kolostorromnál fölírtam a felújítás dátumát, s kényelmes terepen sétáltam tovább. A jelzésről letérésnél jól jött a tavalyi emlék. Az elején ugyan nem a dózerúton mentem, hanem egy gyep szélében, mivel innen szép a kilátás. Gyorsan beértem Salföldre. Az első nyomós kútnál csurig töltöttem az ivózacskómat (3 literes). Tanultam a tavalyiból. Tudtam, hogy a Klastrom-kútig nem számíthatok vízvételi lehetőségre, viszont közben lesz a három tanúhegy. Kényelmesen ballagtam át a falun. Az utolsó kutat leellenőriztem, nem ad vizet. Szép kilátás mellett gyalogoltam tovább. Az erdei rész eleinte jó, azonban a zöld, az erdőirtáson nehezen járható, s ott a követhetőség sem a legjobb. Végül elértem a Tóti-hegyet. Jó meredek a kaptatója (röviden kellett fognom a túrabotokat). Meglepetés! Érett somot láttam az ösvényen. Normál esetben augusztus végén, szeptember közepén érik. Megálltam, s az elérhetőket leszedtem, s megettem. A csúcsról remek a kilátás, mint mindig. Nézelődtem is egy darabig. Irány vissza. A lefelé rosszabbul esik, mint a fölfelé. A lankásabb szakaszon megettem egy bajor perecet. Az aszfaltút elérése után, irány a Gulács. Az aszfalttól, a csúcsig 219 m szintemelkedést kellett letudni, folyamatos emelkedőn. Viszont sehol sem kellett röviden fogni a túrabotot. Sokkal kevesebb a kilátás, mint a Tóti-hegyről. Mire fölértem, a túrabotok csuklópántja átázott. Közben bemutattam a figyelmetlenség magasiskoláját. A kék és zöld jelzések elágazásánál megnéztem a magasságot: 167 m. A csúcson is megnéztem. Ott is 167 m. Ez nem lehet. Ja! Egy sorral följebb néztem! Az nem a magasság, hanem a pulzus volt. Jót vigyorogtam a figyelmetlenségemen.
Tapolcai túratárs ért utol. A hegy derekától, a hátralévő távot jórészt együtt tettük meg. Hárman voltunk, akiknek elég hasonló volt a sebessége. A hegyek oda-visszáin, ez jól látszott. Jó darabon nyílt terepen gyalogolva értük el a Köböl-kutat. Jó kis kaptató vette kezdetét, de már szerencsére árnyékban, egészen a Kuruc-körútig. A körút nagyon kellemes, helyenként szép kilátással. Idén a felhagyott kőbányák megnézését kihagytam. Ahogy a Köböl-kútban, úgy a Dongó-kútban sincs víz, ráadásul le is van zárva. Ide tulajdonképpen csak azért jön le a túra útvonala, nehogy egyetlen lépcsőfokot is kihagyjunk a Bujdosók-lépcsőjéből. A forrás utáni első elágazástól a hegytetőig végig emelkedik az út. Az első lépcsőtől, a volt turistaházig 42 m szintet szedtünk össze, majd a további lépcsőkön még 93-at. Ráadásul a lépcsőfokok is elég magasak és egyenetlenek. Eléggé csípte a szememet a belefolyt izzadság, mire fölértem. A lépcsők után, megálltam megtörölni az arcomat. Hiba volt. Mire előbányásztam egy papír zsebit, megcsípte a karomat egy bögöly (abból is a Dunántúlon, bagócsnak nevezett fajta), s olyan nagy szúnyogok (igazi méretes gyötrő szúnyogok) zümmögtek körülöttem, amire tréfásan azt szoktuk mondani, ha egy ilyen megcsíp egy kisbabát, az belehal a vérveszteségbe. Ráadásul leszállás után, nem is tapogatóznak hosszasan a, hanem egy másodpercen belül csípnek. Elmenekültem. Némi hullámvasutazással értem el a következő ellenőrző pontot. Fölírtam az állítás évszámát, bár még vagy húsz évszám látható rajta, s mentem is tovább. Egyszer csak szembe jött velem, a tapolcai túratárs. a GPS-e alapján, más útvonalon jött mint én, s épp ellenkező irányba tartott, mint kellett volna. Megfordulás után, a ketyeró is rájött, hogy nem az volt a helyes irány. Leballagtunk a Kőkapuhoz, majd a sárga jelzésen a Klastrom-kúthoz. Eddigre, a harmadik túratárs is előkerült. Idén, ők voltak úgy, mint tavaly mi, amikor úgy vártuk ezt a forrást, és hogy legyen benne víz, mint zsidó a messiást. A vízzel takarékoskodva is kiszáradtak. Ez évben, minden takarékoskodás nélkül, bő fél liter vizem maradt. Frissítés, amibe egy kis mosakodás is belefért, felújítottam a karomon a naptejet, s gyerünk tovább. Rendszerint az EP-ken meg szoktam nézni, milyen jelzésen kell tovább menni. Ezt most kihagytam. Murphy törvénye szerint, rossz irányba is indultunk. Itt szedtük össze a plussz 16 m szintet.
A Rózsa-kőnél fölírtuk a készítő nevét, s immár eléggé eseménytelen úton értünk vissza a célba. Imre szundikálni próbált az autóban, Viktorra hagyva a „kisboltot”. Persze, mi nem hagytuk. A célban átvettem az oklevelet és a kitűzőt, s hazafelé vettem az irányt.
Nagyon látványos, nem könnyű tanúhegyes túra. Tavaly az eső, idén a hőség tartott távol sok túrázót az indulástól. Most légy okos túraszervezőként! A turistajelzések nagyrészt jók, tehát az itiner alapján meg lehet csinálni.
A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó 500 Ft-ért itineres igazolólapot (saját térkép elengedhetetlen), oklevelet és kitűzőt kaptunk.
Jövőre célszerű lenne beírni a túra kiírásába, hogy a 30-as távon, Salföld és a Klastrom-kút között nincs folyadékpótlási lehetőség, van viszont a 16km-en majd 900 m szintemelkedés. Az útvonal leírása alapján, a két túratárs, akivel beszéltem, számított a Köböl- és a Dongó-kútra, akár csak tavaly én.
|
