Túrabeszámolók


Visegrádi-hegycsoport

Málnusz MaximusTúra éve: 20162016.09.26 16:31:16

Táv: 24 km.


Ezen a környéken az első túrám, az idő nagyon szépnek ígérkezett és nem kellett csalódnunk, mert végig így is maradt. Amiben viszont igencsak csalódtunk, az a megérkezéskori káosz. A kiindulás a Pilisszentlászló Gesztenyés Söröző, melynek nincs parkolója, és gyakorlatilag sehol sem lehetett parkolni a közelben, vagy ahol igen azokat a helyeket már elfoglalták, így azt lehetett látni ahogy kétségbeesett emberek kóvályognak az autóikkal a falucskában egy autónyi helyet keresve, ahol letehetik a vasszamarat.


Miután ez sikerült a regisztrálás és a formaságok már gyorsan mentek és végre elindulhattunk, bár az első órára rányomta a bélyegét a szervezetlenség miatti dühöngés.


 


Az útvonal kétségtelenül nagyon szép, és változatos, hol egy rét, hol egy hegy, pazar kilátással a Dunakanyarra. A Telgárthy-rétet követő 5 km-en kifejezetten technikás rész következik a patakmeder mellett haladva, ahol annak hol a jobb, hol a bal partján kell haladni és értelemszerűen mindig átkelni a csúszós köveken. Mivel én kutyával voltam ez még inkább izgalmas volt, de nagyon élveztük az ugrándozást - és néha a pancsolást.


 


Amit még szintén a szervezés számlájára írok, hogy ételt és italt nem a célban oszotttak, hanem az utolsó ellenőrző ponton azaz a Telgárthy-réten. Eszembe sem jut magamba tömködni az ételt, ha tudom hogy még 5 km-ert mennem kell.


 


A szervezetlenség ellenére az útvonal nagyon szép és nem túl nehéz.