Túrabeszámolók


Börzsöny vándortúra

stabatTúra éve: 20162016.10.26 12:30:50

Miután eldőlt, hogy a Börzsönyben túrázok szombaton, azon vacilláltam, hogy Vác-Szob, vagy Kemence-Vámosmikola felé induljak a túrára. Mivel rövidebbnek tűnt, az utóbbit választottam, ami legalábbis kalandokban bővelkedőnek bizonyult. 6.26-kor indult a busz Rétságról, a sofőr honti átszállást javasolt. Hontra 6.55-kor érkeztem és mikor megláttam, hogy Vámosmikolára csak 7.30-kor indul busz, elkezdtem nagyon fázni. Elsétáltam a falu másik vége felé, nem mozdult sehol semmi, csak egy-egy kémény pipált, a kutyák álmosan vakarództak. Visszafelé (bár nem is kellett volna visszajönnöm, de álldogálni sem akartam) kitértem a templom felé, eszegettem egy kis diót, végül ismét a megállóban voltam. Újra megnéztem a busz indulását: 7.30. Megnéztem az órámat: 7.25. Aztán megnéztem még egyszer a menetrendet: 7.30, de csak munkanapokon. Ennek nem akartam bedőlni, mert a menetrendek.hu szombatra is írt csatlakozó járatot. Megnéztem az órámat: 7.32. Megnéztem még egyszer a menetrendet. Látom, hogy van még egy, ami órás beosztású, mutatja, hogy a járat az adott órában mikor is közlekedik. A 7 órás sávban szabadnapon egy 20-as virított. 7.20. Lúzer. Rögtön jókedvre derültem. Futásnak is eredtem Parassapuszta felé, majd rátértem a nagy forgalmú Ipoly menti útra. Gondoltam, elmegyek Bernecéig, ha nem vesz fel senki, hazamegyek a hegyen át és meglesz a túra. Pár perc után az első kocsi nem vett volna fel, ha nem ismerősök ülnek benne. Elvittek Kemencéig. A busz fél óra múlva jön, de most nem megyek el sétálni, pedig már kéne. Negyed óra alatt három leinthető kocsi közlekedett az úton, a harmadik megint egy ismerős volt, vele fél kilencre a rajtba értem. A kocsiban még azzal hetvenkedtem, hogy a 30 km-t 4 óra alatt próbálom meg teljesíteni. Erre nagyjából három km megtételéig volt esélyem.



Beleolvastam az itinerbe, lesz szalag is meg egy éles balkanyar. Beveszem a kanyart, látom, szemből is jönnek a szántóföldön át. Hasznos dolog az itiner. Térképet viszont nem hoztam, az is hasznos lett volna, pedig a táska ott lötyög a hátamon. Valahol valamit elnéztem, mert éppen a vadászlesnél értem ki a rétre. Arra nem szabad menni, de akkor balra, vagy jobbra. Téblábolok egy kicsit, míg mások is jönnek és egyesült erővel a jobboldal mellett döntünk, ahol megtaláljuk a piros négyzetet és a rét jobb oldalát is. Innentől már sínen vagyunk. A pirosra térve elhagyjuk a mozgó pontot, akik szintén megjárták a sötétben a szántóföldet. A Gömbölyű-kő kicsit meredekebb és hosszabb volt, mint gondoltam, meg is izzasztott rendesen. Az itiner az emelkedő mellé kilátást is ígér, abból nem sok látszik. A Kis-Koppány felé majdnem elvétem balra a feljárót, de a szemből jövők útba igazítanak. Sanyi elrobog mellettem. Jön a Nagy-Koppány, majd a kék kereszt lefelé, az úton maradok és még két főt csábítok magam mellé, akik bizalmatlanul méregették a leágazó ösvényt. Nagyirtáson Sanyi újra leelőz. A pont még árnyékban, de sok finom falatot kínálnak, a kutyának is hull le némi morzsa. Beérem egy szelet kenyérrel és egy almával. A Sós-hegyen van némi kilátás, a gyerekek rotációban pecsételnek. Lesz még jobb idő is, biztatom őket. Toci, Karesz mennek előttem, megemlékezünk a Pálosról. Aztán engedek a lejt csábításának. Nosztrán beérem Lajosékat, éppen mennek tovább, eszek mindenféle kenyeret, a szörp is nagyon finom. Oszi számolja a falvakat, ahonnan már indult Vándortúra, már alig van kimaradó. Pont megállapítottuk, hogy nincs sár, rögtön lett Nosztráról kifelé menet. Itt mindig elgondolkozom, hogy jó irányba megyek-e, alig látok magam előtt nyomot. Felvágok a fűre, jobban lehet haladni. Napraforgók búsulnak feketén, éppen megvigasztalnám az egyiket, jó, megnézném, hogy van-e benne mag, mikor a felkaromra ráhúznak egyet. Villanypásztor. Innentől kezdve nem érdekelnek annyira azok a magok. A zöld eddig ismeretlen utakon vezet, aztán jön a kanyar, ahol szemből érkezve, nehezen ugyan, de mindig jobbra kanyarodtam. Vadászok egy elejtett vadat vonszolnak. A Piribék-tisztáson elfekvőben még van pár kikerics. A Nagy-Galla 5 perces emelkedője után újra beérem Lajosékat. Még egy kis lejt, egy kis út, Sanyi bá’ tűzoltószekeret fényképez, együtt érünk be a célba, kész a leves, szedhetem magamnak, lehet repetázni, élek is vele. Nagyon finom. Ráadásul Sanyi bá’ elvisz Vácra, hála neki.


Nagyon jó idő kerekedett, de ilyesmit vártam aznapra, gyönyörködöm az ősz színeiben, bár az asszociációim a pusztulás előtti állapotot idézik. A túra remek volt, bár az ellenőrző pontok itt-ott billegtek. Viszont nagyon finomakat lehetett enni. Köszönjük!