Túrabeszámolók


Börzsönyi vulkántúra

stabatTúra éve: 20162016.12.15 16:13:37

Negyedszer a Vulkánon


A változatosság kedvéért otthonról indultam kerékpárral a rajtba, útközben felkelt a Nap is. Hányt-vetett az öltözék kérdése, mivel nem volt kéznél rövidnadrágom, maradt a hosszú. Amikor kidugtam az orrom bentről, hidegebbet éreztem a tervezettnél (már amennyire ez tervezhető), viszont tekerés közben elöntött a meleg. Ingadozásom vége az lett, hogy a bicikliről leszállva sapka nélkül és egy felsőben indultam útnak, ami felfelé nem is volt olyan rossz választás, de a gerinceken fújó szél kissé megviselt. Sebi már várt a rajtban, hagytuk a futókat, hagy menjenek. Eléggé félreérthető helyen és módon öltöztem át a ház mögött, tán a gondnok járt arra, majdnem rám is szólt, hogy mit bujkálok a fal tövében. Sebi a ruha helyett a hozandó szendvicsek számán őrlődött, ilyesmi engem nem kínzott, elégnek gondoltam a bögrét.


Már az elején elkövettem a szokásos hibát, 7 óra alatt akartam beérni. Ennek ellenére lazára vettük az első szakaszt, csak sétálgattunk a Nagy-Hideg-hegyre. Bent megkaptuk a napocskánkat, egy kis teát a bögrécskémbe, meg látáskorlátozó páraszemcséket a szemüvegemre. Egyet koccant a fogam, ahogy kiléptem, de aztán felvettem az üzemi hőmérsékletet, a csúcskő mellől megbámultam a Naszályt, mintha még soha nem láttam volna. A Csóványos felé már olykor meglódultunk, a kilátót nem hagytuk ki ezúttal sem, onnan a Pilis ragadott meg. A zöldön őrült tempóban vágtattunk le, csak Szabi miatt lassítottunk egy kicsit, meg hogy a lelkünk utolérjen. Ugyan még nem volt ebédidő, de a Fekete-völgyben a zsíroskenyerek sok hagymával egymás után csusszantak le az elmaradhatatlan tea kíséretében. A szokásosnál hamarabb indultunk tovább egy kenyérrel a kézben, de nemsokára az is a többi sorsára jutott.


Gondoltam, hogy a vágtának még meglesz a böjtje, bár a fájdalmak elkerültek, de a nyugati gerincen való hullámzás kezdett fárasztani. Azért jutott idő megcsodálni a Csóványos fölé magasodó Magosfát. Salgóvár rövid meredélyén Hédit előzzük, Lajos és Zsolti a ponton várják, mi rohanunk tovább, dél van. Páran elnézik a jobbra kanyarodó pirost, nem árt figyelni. A lejtmenet is fáraszt a folyamatos tompítás miatt. Sebi kicsit lemarad, most neki ment ki a bokája. Magyar-völgyben együttérzek a teamerővel, tényleg stresszes úgy merni a nemsokára elfogyó teát, hogy folyamatosan hatan állnak feletted. És valaki újra meg újra kér a bögréjébe egy adaggal. Benyomom a csokit is, sétálva indulunk tovább. Nevetünk a szénabálába lyukat evő birkákon. Újratervezem a hét órát, határeset, már csak két óránk van. Ahogy nő a meredekség, úgy uralkodik el rajtam a fáradtság. Újabb ismerősök, de csak pár szó erejéig lassítunk. Felküzdöm magam újra a hegyre. Most holdacska jut pár csillaggal, szerencsére azért még itt nem tartunk. A tea most kimarad. 40 perc alatt talán le lehet érni Királyrétre, lehet, de csak 34 perc van. Csapatom lefelé, fröcsög is a sár rendesen. Néha kell fújni egyet. A hosszú egyenes nem akar véget érni, lepereg az idő és még mindig tart. Nem baj, négy éve 10 órából csúsztam ki éppen, ahhoz képest a 7:05 egészen jó eredmény. A célban valaki megkérdezi, hogy mennyi volt a legjobb idő, 4:10 körül. Hát akkor az mi, ha a 7:05 egész jó?


A biciklim úgy van, ahogy hagytam, a két hozott csokit gyorsan kieszem a táskából, beöltözöm biciklisnek, és megkoronázzuk a napot egy gulyáslevessel. Sebi Vácra teker, én Rétságra, közben a lemenő nap mindent vörösre fest. Ezt jövőre sem hagynám ki. Köszönjük!