Káli 30.
Barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 645 m.
Még az ébresztõóra megszólalásakor is azon hezitáltam, neki merjek e vágni fájó talpaimmal a túrának, vagy menjek el horgászni. Végül is nem éreztem olyan vészesnek a dolgot ezért a 30-as túra mellett döntöttem. (Másnap kiderült kiváló pontyfogási lehetõségrõl maradtam le. A túra utáni éjszaka betört hideg front viszont nagyon elvette a halak étvágyát, amint azt sajnos észre is vettem.)
Révfülöpön jó sokan vártuk a vonatot, hogy Ábrahámhegyre vigyen bennünket. Mivel egyszerre estünk be a rajthelyre, így jó tíz percbe telt, mire nekivághattam a távnak. Jó néhány ismerõssel találkoztam az indulásnál. A kapott igazoló füzetet átnéztem, összevetettem a térképpel, s irány a piros sávjelzés. Melegebb volt, mint elõzõ nap, így egy réteggel kevesebb ruhát vettem föl, de alig vártam az elsõ ellenõrzõ pontot, ahol megszabadultam a hosszú ujjú pólótól. A kolostorromot szokásom szerint alaposan körbejártam. Már az elsõ emelkedõn volt részünk jó kis süppedõs homokból. Az elsõ pontig, meg utána még egy kicsit erdõben vezetett az utunk. Ahogy elértük az erdõ szélét föltûnt a következõ ellenõrzõ pont a Tóti-hegy. Láttuk, vannak a tetején. Homok úton értük el az erdõ szélét, majd jó párszáz méteres dzsungelharc következett. Miután leküzdöttük elértük a hegy derekát, ahol kis ideig kellemes úton mehettünk, majd következett a túra legnehezebb emelkedõje. Ezen az emelkedõn megelõztem néhány embert. Könnyû nekem, lehet mondani, hiszen már emlékezetbõl mentem, mivel két héttel elõtte az egyesületünkkel is túráztunk erre. Ennek megfelelõen nem idõztem túl sokat fent, hanem tovább indultam. Ez a tovább indulás, persze azt jelentette, hogy lefelé ismét végig kellett menni a bozóton, ugyanazon az úton, amin feljöttünk. Ezen a szakaszon felötlött bennem, miszerint egész jól bírja a talpam, s lehet, hogy mégis csak bevállalhattam volna a 60-as távot? A túra utolsó 10 kilométerére azért kiderült, ennyi is éppen elég, sõt sok is. A kék jelzésen tovább mentünk Salföldre, ahol pogácsával, nápolyi szelettel pótolhattuk a hegynek felfelé elégetett kalóriákat
Ettõl kezdve tényleg bent voltunk a Káli-medencében, ami a terepre rányomta a bélyegét. Egészen a Fülöp-hegy lábáig csak, mint távoli tájképi elem jelent meg az erdõ. Többé-kevésbé hullámos murvás-, vagy aszfalt utakon, nyílt terepen értük el Kari bácsi kilátóját Kékkúton, ahol borral, és vöröshagymával alaposan megpúpozott, csípõs piros arany pöttyökkel díszített zsíros kenyérrel vártak a rendezõk. A kilátóból beláthattuk az egész Káli-medencét
A faluból kiérve, a Theodora-forrásnál feltöltöttem az ivótasakomat ásványvízzel, s irány a tanösvény. Az elején könnyû volt követni a szalagozást. A távok szétválása sem jelentett gondot. Ettõl kezdve megritkultak a túrázók, de sajnos a szalagok is. Azon a helyen, ahol el kellett hagynunk a patak partját, ezt csak egy az úttól négy-öt méterre lévõ szalag jelezte. Látótávolságon belül semmi jelzés. Két idõsebb túratárs, az igazoló füzetben lévõ térképvázlatra bízva magát tovább ment a patak mellett. Nekem ez gyanús volt. Megnéztem a térképet is, ami szerint a patak jócskán el fog kanyarodni a szükséges iránytól, elindultam jobbra, fel a dombra, hátha onnan többet látok. Fent egy itatótól és a helyes útvonaltól, vagy 30-40 méterre megláttam a következõ szalagot, de aztán a többi is feltûnt a jó irányban. Vissza a domb tetejére, integetni a két patak mentén egyenesen tovább menõ túrázónak. Hiábavalónak bizonyult, nem vették észre. A hallótávolságon jócskán túl voltak már.
Megnéztem a Sóstókáli-templomromot, pecsételtem, s gyerünk tovább. Minél hamarabb szerettem volna magam mögött tudni ezt a monoton szakaszt. Közben az aszfalton gyalogolva a talpam ismét egyre jobban fájt, alig vártam, hogy ismét erdei úton mehessek. Rövid, nem túl meredek kaptatón értem föl a Fülöp-hegyre. Miután letértünk a jelzett turistaútról, egy szakaszon nem lett volna rossz, ha kicsit több a szalag, és némelyike egyértelmûben van elhelyezve. A Milleniumi kilátónál, a kiírás szerint megint csak magunknak kellett volna pecsételni, de még mielõtt a pecsétet kezdtem volna keresni, szóltak a pontõrök, menjek hozzájuk pecsétért. Felmentem a kilátóba, nézelõdtem egy kicsit 150 forintért, majd elindultam lefelé. A kilátóból már lehetett látni a célt. Ahogy a lépcsõkön lefelé beértünk, kezdõdött a túra tájékozódás szempontjából legnehezebb szakasza, a lakott terület, ahol csak elvétve található jelzés. Végül azért csak beértem a célba.
A Káli-medence szép, de biciklivel jobb bejárni, mivel gyalogosan elég monoton. A frissítõ pontok jók voltak a túrán, s azon felül is több helyen lehetett vízhez jutni.
|
