Bakony 50 TT (Turista Magazin)
Patinás, sok éve megtartott túra (a 28. rendezés volt az idei), és voltam már Bauxit-eseményen, ami tetszett is – de ez valahogy eddig kimaradt. Pedig a Bakony közeli táj nekem (még így száz kilométerre is, sajnos), és hát múltkor nagyon megtetszett ez a környék… Ott kell lennem!
Elegáns mozdulattal gurul be a nyolcas főút szélén lévő megállóba a fehér busz, és a jókedélyű sofőr barátságosan megígéri, hogy segít majd, hol kell leszállnom Veszprémben. A megálló látszólag a senki földjén van; igen sokszor elmentem már mellette. De a látszat csal: pár perces gyaloglással érkeztem ide fel a városlődi focipályától, ahol a kocsimat hagytam. Mindebből kiderül, hogy nem körtúrára készülök ma: Veszprémből Városlődre vezet a Bakony 50 teljesítménytúra útja. Az efféle vonalvezetés hátránya (és első kihívása) a logisztika. Ha ezt sikerül megtervezni és véghezvinni, akkor már csak teljesíteni kell a túrát…
A vasútállomáson hamar lebonyolítják a szemmel láthatóan gyakorlott rendezők a nevezést-rajtoltatást, és pontban fél nyolckor útra is kelhetek. Tudom, hogy jó sok aszfalttal kezdek, de ez most kivételesen nem zavar. Veszprém óvárosa lenyűgözött másfél hete a Tekeres-völgyi maratonon, és most is hasonló (ám nem azonos) vonalvezetésre számíthatok. Zöld jelzés, hosszú ereszkedés a Séd patak mellett. Bár a város közepén járok, mégis zöldövezet, madárdal és csend fogad. Hamar feltűnnek az Óváros épületei: ezúttal felettem magasodnak, mert alulról érkezek. Megkerülöm a Benedek-hegyet, többször látom rajta a feszületet is, ahol múlt héten fotóztam a tájat. Visszaívelő kanyar, és letérek a zöldről: innen sokáig a piros sáv lesz a kalauzom. Elvezet a Viadukthoz – sőt, elvisz alatta is: újra lenyűgöz a látvány.
A patak partján zöldellnek a fák, hangos a madárdal, és nagyon-nagyon tavaszi hangulatom van. A kocsiból kiszállva (még Városlődön) rövid gondolkodás után kitettem a kis zsákomból a bekészített futófelsőt. Most áldom a döntésemet, mert a póló – vékonyka mellény – dzseki variáció is sok már; le is vetem a középső réteget. Az Állatkerthez érkezek, de az alatta lévő parkolóban – egy kocsinál – előbb beszerzem az első pecsétet. Lépcsősor következik, majd kerítés mentén szűk ösvény: ha jól sejtem, a majomház környékét látom – kívülről. Aztán felbukkan a Gulyadomb tetején a kis kilátó: most sincs szívem elmenni mellette. Visszatekinteni mindig jó, megteszem most is. Aztán zúgás le a lejtőn, a balos kanyar azonban megint fékezésre – és pár fotó elkészítésére – késztet. Ezúttal előre szalad a tekintetem: felmérhetem a következő 6-8 km kihívásait. Aztán leérkezek a domb aljába, kis kitérőt teszek a Laczkó-forráshoz, és átvágok a nyolcas főúton.
A Séd-patak hűségesen kísér továbbra is, de itt hamarosan – egy időre – elválunk. Az Ördögrágta-kőnél járok már: furcsa látvány a múlt heti ellenőrzőpont üres helye. Háromszáz éves tölgyeket mellőzök, kerékpárutat szelek át, és tavaszi héricsek látványában gyönyörködhetek. Átszelem a kopár rétet, és már fel is tűnik a fehér-narancs bója: második EP. Adom az itinert, kedves hölgyektől kapom a pecsétet, gyerünk tovább! Bevetem magam Csatár hétvégi házai közé, barátságos bácsi kérdezi: a kilátóba, ugye? És már mondja is, merre menjek… Nem ábrándítom ki, hogy tudom – és hogy ez a túra oda pont nem visz fel. Azért megköszönöm neki, és csak megerősít az elhatározásomban: naná, hogy felmegyek! Kilátót kihagyni számomra mindig vétek. Így hát a kis kápolna mellett átmenetileg a piros háromszögre térek. A kilátás most is megfog, fényképezek egy sort, és már futok is lefelé… És ez pont elég ahhoz, hogy a három túratársat beérjem, akiket az imént előztem.
Hosszú kellemes lejtő, emlékeztem, hogy itt nagyot lehet futni, és éppen több csapatot érek utol: könnyen megy az előzés. A hóvirág-mező még mindig szép, az (újra felbukkanó) patak csobogása szívderítő, és máris a márkói völgyhíd közelébe érek. Teljesen oda nem, mert előtte lekanyarodunk a pirost követve. Azért felpillantok a Malom-hegy meredek oldalára: hát igen, csinos kis szakasz, tényleg. Megkapom a pecsétet a kocsiban ülő pontőrtől – mást nem. Érdeklődésemre (ellátmány itt sincs?) egy rövid „nincs” választ kapok. Lassan 13 kilométernél járunk, ilyenkor már elő szokott fordulni valami apróság (müzli vagy gyümölcs)… na, mindegy, tovább! Sík rész következik, továbbra is a Séd partján, az út minősége kifogástalan, a mezők szép zöldek. Balra a Miklós Pál-hegy: sajnálkozva nézem. A Tüses-völgy és a kilátó, meg persze a tiszafás szép emlékeket ébreszt bennem, és szívesen mennék arrafelé. Ráadásul a piros is arra kanyarodik, de éppen itt hagyjuk el – innentől a herendi vasútállomásig a piros kereszt vezet bennünket.
Előtte azonban előbb az új híd, majd Bánd jön. A faluban – természetesen – aszfalt, amit csökkentek kicsit: betoldok itt is egy plusz kanyart. A pár perce előzött hármas csapat félreérti a helyzetet, és jönnek utánam. Bakony ötvenen vagytok? Az a piros kereszten megy, tovább! Én a látványos Esseg-várhoz igyekszem… Ők maradnak a „hivatalos” úton, bár szerintem rosszul döntenek. Pazar napsütésben csodálhatom és fotózhatom a romot (és a falut), ráadásul lefelé egy remek lejtő enged meg egy príma futást. És forgalomtól sem kell itt tartanom… Aztán ismétlődik az előbbi eset: leérkezek, és újra utolérem őket. Jön a fő utca, bal kanyar, járda a falu végéig. Ott már látható az új, nyolcas utat átívelő felüljáró: magam is arra tartok. Hatalmas beton-szörny, de hát ez is kell, értem én. Egy kis gyalogút-bicikliút azért jó lett volna… A rálátás azonban kellemes Herendre – meg a távolabbi hegyekre (amik egyúttal a távolabbi terveim is).
Herend békés kisváros, csendes kertes utcákkal, és nagyon sajnálom, hogy a híres Porcelán-manufaktúra előtt nem megyünk el. Kicsit bosszús vagyok magamra is: ide is terveztettem volna egy kis kitérőt… Helyette a meglehetősen lerobbant állapotú és külsejű állomás épülete fogad (meg Veráék): itt a negyedik EP! Pecsétet kapok, meg lehetőséget víz töltésére – a mosdóban. Hú, hát ez sem „etetőpont”: de hát akkor az hol lesz? Nos, kiderül, hogy: sehol. Olyan ezen a túrán nincs. Nyelek egyet, és a vész-tartalék szendvicsemre gondolok (amit mindig hazaúton szoktam megenni). Meg talán mintha egy müzli-szeletem is lenne… igen, itt van, ki is veszem. Kezdésnek jó lesz, a szendvicset meg majd – beosztom.
Sárga kereszt visz ki a város széléig, ahol átkelünk a síneken és hosszú egyenes emelkedő aszfalt jön. Szerencsére több helyütt is figyelmeztettek, hogy itt új vonalon (és ami fontosabb: erdei ösvényen) vezet az út. Örülök neki, jóval kellemesebb itt menni, és szebb is. Utolérem Veráékat, beszélgetésbe kezdünk – és ezt abba se hagyjuk a célig. A maradék harminc kilométert tehát együtt tesszük meg (most húsznál tartunk ugyanis). Szép erdők jönnek, kicsit emelkedünk is közben, időnként jobban is. Remek erdei utak, néha csak egy nyomon, de többnyire szélesebb, „beszélgetős” szélességűek. Ki is használjuk, jókat adomázunk, sztorizunk, nevetünk. Igen gyorsan fogynak így a kilométerek, a Magyal-tetőt mellőzzük, majd az Alsó-Hajag is mögénk kerül. Jöhet a középső, ahol EP is van. Teázó: így írja az itiner, és lám, tényleg! Komoly sátor, kedves kínálás fogad, és – langyos március végi idő ide vagy oda – jól esik a forró nedű, ízes citrom-darabkákkal. Repetázhatunk, kerül a kis kulacsomba is, és mehetünk tovább a pompás hagyma-illatban. Itt ugyanis már tart a hosszú-hosszú szakasz, ahol a medvehagyma-rajongók paradicsoma van. Kaszálni lehetne, szó szerint! Üde zöld színe, illata egészen egyedivé varázsolja ezt a szakaszt.
Felső-Hajag, kissé köves, de igen jól járható, hullámzik is, de komoly emelkedő vagy lejtő nincs. Nem is lesz, ezt tudjuk: 50 kilométeren 900 méter szintkülönbséget adtak meg: ez meglehetősen szerény. Néhol futunk is keveset, de többnyire inkább a beszélgetés diktálja a tempót. Az sem kicsi; szépen haladunk, gyönyörködünk a Bakony erdeiben, fáiban és élvezzük a tavasz illatát, hangjait. Nagyon szép ez a rész! És a következők is: itt van hamar az Öreg-Hálás, a következő EP-vel. Két kedves hölgy adja az igazolást, mi meg a szendvicset halásszuk elő. A helyére a dzseki kerül, mert teljesen felesleges már: igen kellemes egy szál pólóban is. Ki is tartunk így a célig, még a sűrű, árnyas helyeken is. Mert akad ilyen is: szép fenyvesen is átkelünk, pompás az illata, látványa egyaránt. A „Szénahordó úton” megyünk, Pápavár felé, itt már jó ideje a piros sávon. Egy helyen alaposan figyelni kell; majdnem rossz irányba megyünk, de aztán segít a térkép és a track.
Pápavár alja a következő pecsételőhely, ahol jobbról megérkezik a kék: az OKT-n megyünk innen tovább – egészen a célig. Kis réten át, majd újra erdők, hol vékonyabb, hol szélesebb utakkal. A turistajelzés néha letér, néha vissza: figyelni kell, de nincs gond. Az erdők és a fák gyönyörűek, a napsütés és a meleg pedig plusz ajándék. Errefelé több helyen érdekesen hullámos a terep: ritkán látok ilyent. Nagy árkok, vagy kis völgyek, nem is tudom – de tetszik, különleges látvány. Gyorsan a Jáger-réthez érkezünk: Németbánya közelében járunk, EP megint. De nem csak az: OKT-pecsét is van itt! Emiatt füzetet is hoztam, mivelhogy ez a szakasz még hiányzik nekem. Tényleg kis kitérővel meg is szerzem a lenyomatot, és mehetünk is tovább.
A Vámos- és a Torna-patak völgyében járunk már, többször át is kelünk kisebb-nagyobb vizeken, szerencsére gond nélkül. A délutáni nap fénye egészen káprázatos színeket varázsol környezetünkre, és fogynak, fogynak a kilométerek, észre se vesszük. Az utolsó EP-t azért igen: elköszönünk, átkelünk a hídon, tovább, lefelé. Aztán nagy rét szélén megyünk: vannak, akik kb. 50-60 métert spórolnak, és középen levágják az utat… Egészségükre. Kicsit, de folyamatosan ereszkedünk, kis kavarás egy felhagyott legelőnél, de megint megvan az ösvény, semmi gond. Aszfalt jön, de tudom, ez már nem lesz sok. És igen, felbukkan Városlőd széle, halljuk a nyolcas út zaját, majd át is bújunk alatta. És hát itt a cél is: a focipálya, beérkeztünk! Kocsim hűségesen vár az út szélén, megnyugtató látvány. Bemegyünk a kis öltözőbe, leállítom az órát: 8.49 a vége, szuper! Nem is gondoltam volna, egy beszélgetős sétának éreztem Herend óta. Gratuláció, oklevél és kitűző: a tengelic nagyon tetszik rajta! Egy-egy croissant-t kapunk, meg teát – a még mindig kellemesen meleg napsütésben, kint fogyasztjuk el.
Elbúcsúzom a lányoktól, és megköszönöm remek társaságukat. Nekem még hátravan egy kis gyaloglás, mielőtt hazaindulok: még egy OKT-pecsét – hogy a szakaszom meglegyen. Így válik teljessé a nap, és örülök, hogy nem kell buszra várnom, és visszamennem Veszprémbe – és még világosban hazaérkezek. |
