Túrabeszámolók


Teleki

stabatTúra éve: 20172017.04.06 16:09:16

Teleki 50


Póló, rövidnadrág, bögre. Csíp a reggel, kékül is a kezem rendesen, főleg, hogy éppen előttem ér be a vonat a rajtba. Kézfogások, pár szó, megemlékezés a hiányzókról és amikor már nagyon lefagyóban van a kezem, kocogóra fogom. Azt tippelem, hogy 7.35-kor már egészen jó idő lesz, a Nap és a drégelyvári emelkedő közösen megteszik hatásukat. A kutat azért nem hagyom ki. A várban az egyik sporttárs alkudozik Oszival a Kálváriáról, hol van az még. Óvatosan kapdosom a lábaim, még mindig benne van az Árpád vezér okozta sokk, de úgy néz ki, a tompa fájdalom ellenére elég jól tudok haladni. Az út már fejben van (5. indulás) a virágokra is emlékszem, a kék négyzeten például bogláros szellőrózsákra. Csánki kert után a sárga az elejét leszámítva egészen jól futható, néha feltűnik a Csóványos, igen, oda megyek. Hat perc szenvedés, míg a piroson leérek Királyházáig, de a lábam bírja. A csokit zsebre vágom, kérek egy kis vizet és információt az áthaladókról: eddig egy volt 25 perce. Idén se fogok elsőként beérni. Észreveszem a piros jeleket bal kéz felé, meg is járom vele, csak a patakátkeléseket kerüli, nyilván az utolsó kivételével. De most könnyedén járható a patak. Brutális emelkedő, aztán harangjáték, tervezem is, hogy beavatkozom a csendbe, de a szél sokkal szebbet játszik rajta. A pontot a Nagy-Mánán érem utol, a bércen újra (itt mindig) valami magával ragad, ahogy ugrándozom az árnyékommal a sziklákon. Milyen jó, hogy itt vagyok! Hóvirágok a taposott ösvényen, a szél igazítja a frizurámat, fergeteges a kedvem. Egy óra kell a nyeregig, erősen esik az átlag. A Csóványos körül a várakozásnak megfelelően megint a hóvirágok uralkodnak. Egyedül nem ösztönöz semmi, hogy felmenjek a kilátóba, csak átcsapok a csúcson, érdekes módon senkit nem látok. A csokit elpusztítom, Nagy-Hideg-hegyen iszok is rá egy kis vizet és űzöm tovább magam. Az Inóci vágástól féltem a legjobban, de az óvatos menet miatt a lábam jól bírja. Öregek jönnek szembe sokan, egészen jól bírják. A Barna Feri kereszt előtt nem sokkal jobbról vadak csapnak zajt, majd előttem vágnak át az úton, két szarvas. Hihetetlen gyorsulással érik el az utat és gyakorlatilag átrepülnek felette, akkor már kicsit lassítva. Fenségesek. Fél 12-kor esem be Kisinócra kicsit éhezve, szerencsére, ahogy számítottam is, ezt a problémát itt egészen jól lehet kezelni, most májas kenyérrel, medvehagymával. Elég hosszan időzöm, apa-fia duó ér utol és egy csapatnyi buszos, akik a rövid távra jönnek, indulok, hogy ne kelljen annyit előzni. Egy ugrás a Kálvária (és kilenc a Királyhágó). Egy kereszt és minden állomás felújítás alatt. Harangszóra beérek Kóspallagra. A buszmegállóban öreg néni ül, talán el se mozdul onnan. Alig kocogok; húzzál bele - biztat, és még az öklét is rázza. Hát jó. De a csapnál megállok. A piroson kezd fogyni a lendület, több a séta. A tó mellett kis csapat üldögél, közte egy tanítvány. Fel a toronyba, le a túloldalon, most kivételesen nem csúszik. Mivel Lajos a múltkor megmutatta, hogy merre vannak a pálos romok, felvágok a dombra, megvan a kút, bele is nézek. Az ott üldögélők egyike azt hívén, hogy vizet keresek, megkínál. Nem utasítom vissza. Ugra-bugra a patakon és amiért erre megy a túra: héricsek mindenfelé. Törökmező. Oszi éppen érkezik, hozza a pecsétet. Addig iszom egy kis vizet. Többet kellett volna. Innentől eléggé porzik a szám. A fent említett duó jobban bírja az utolsó hegyet, engem igencsak megkínoz a Hegyes-tető. És ami soha nem volt, égető fájdalom az Achillesben. Mindegy, innen már fél lábon is. Fent azért kértem egy kis vizet, kaptam is, jó volt. Aztán volt egy pont, hogy majdnem megborultam, a meleg, a kiszáradás megtette hatását. De már látom a templomot. Végül 14 óra 45-kor érek be, ismét másodikként, nem szomorkodom, végre ihatok és még a hármas vonatot is elérem. Köszönöm, idén is nagyon jó volt!