Túrabeszámolók


Nyergesi Emléktúra

goomTúra éve: 20172017.04.25 15:16:39

Nyerges 20 TT (Turista Magazin)


A szeszélyes április télies tavaszt hozott hét közben: hóesést, vihart, kitört fákat. Sajnos jó néhány teljesítménytúra elmaradt emiatt. A Nyerges-túrák rendezői (ahová készültünk), köztes megoldást választottak: a hosszabb, negyvenes távot törölték, a húszast viszont megtartották.

Húsz kilométerért nem szívesen utazunk 160-170 kilométert… de a szállást már lefoglaltuk és leelőlegeztük, és ez a túra nagyon vonzott már 2014 óta. Akkor a hosszabbat teljesítettük, és igencsak megtetszett a táj is, a rendezés is. Két év azonban kimaradt, és most duplázásra készültem. Itt lehetőség van ugyanis erre: ha a húszast hét és tíz között sikerül teljesíteni, akkor jöhet még egy negyvenes is! Kihívás, ami vonzott – de így, a hosszabb táv törlésével ez a lehetőség nyilván elúszott – bár, mint a végén kiderült, nem teljesen…

Laci öcsémmel nem sokkal háromnegyed hét után már rajtra készen álltunk. A nevezés és regisztráció ugyanis elképesztően gyorsan megtörtént (igaz, előneveztünk), és már csak a hetes indítást vártuk. András lépett mellénk: ő most nem velünk jött, hanem a fővárosból, a kollégiumból – de megtisztelt ismét társaságával. Jól együtt tudunk menni, amint az már többször kiderült: ezúttal mindvégig hármasban is maradtunk.

Aztán hét óra, jó utat kíván a rendező. A mezőny legelején indulunk, bár két futó mindjárt meg is előz. Zöld sáv jelzés visz: a Búzás-hegy mellett megyünk el; néhány fácska és bokor tarkítja. Most még azonban az útra figyelünk jobban: az elmúlt napok alapján elsősorban sárra, csúszós szakaszokra, faágakra számítunk. Hamar kiderül, hogy aggodalmaink feleslegesek voltak: kifogástalan ösvényeken, száraz lábbal járhatjuk végig a túra minden méterét. Így hát jobban fókuszálhat a figyelem a környezetre és a tájra. Zsenge zöld erdőknek örülhetünk; a Sándor-patakot mellőzzük, de közben – szinte észrevétlenül – emelkedünk is. Ahogy feljebb jutunk szintben, szép panoráma is fogad. A Hosszú-bérc oldalában haladunk, és messzire fürkészhet a tekintet: a horizonton a Nagy-Gete és a Hegyeskő, közelebb pedig a Kőszikla vehető ki. Ez utóbbin hamarosan tiszteletünket is tesszük…

Remek a rálátás az alattunk-előttünk előbukkanó falura, Mogyorósbányára is. Jártam már itt többször is: most is nagyon gondozott, rendes. Szép házakat, rendben tartott pázsitokat és játszóteret hagyunk el, majd kiérkezünk a község fő terére. Itt egyenesen megyünk tovább, elhagyjuk a temetőt és vele együtt az aszfaltot is. Ez már az Országos Kék vonala: ismerem ezt a szakaszt oda-vissza a SzuperKatlan 30 TT óta. Most felfelé kapaszkodunk a mélyútban, nem is kicsit. Szuszogtató kaptató, így hát még nagyobb elismeréssel tekintek az itt megérkező terepfutókra. Ők fél órával később, tömegrajttal indultak utánunk, és most ér utol bennünket az „előőrs”, azaz a leggyorsabbak. Figyelünk hátra is folyamatosan, de azért közben haladunk is: így jutunk fel a Kősziklára. Első ellenőrzőpont, a pecsét mellé többféle csokiból is választhatunk, és a szomjazók vizet is kaphatnak.

Ereszkedés jön a kék kereszten, kifogástalan jelzések segítenek, de a „figyelős” szakaszokon gyakori a szalagozás is. Mi is örülünk ennek, a futóknak meg egyenesen áldás… A Csikós-völgy és a Látó-hegy következik – ez utóbbi rá is szolgál nevére: tényleg igen kellemes körbetekinteni. Az út itt is remek, futók jönnek még mindig a kellemes lejtőkön. Az időjárásra továbbra se lehet panasz: András konkrétan már egy szál pólóban érzi jól magát – én még elviselem a széldzsekit. Aztán torony a távolban: szép lassan Péliföldszentkeresztre érkezünk. Megkerüljük a szaléziak templomát, aztán OKT-s pecsételő helyet látunk: igen, megint a kéken járunk. Kellemes kinizsis emlékeket idézek fel, és belefeledkezem a látványba. Nagyon szép épületek, gondozott környezet fogad. Meg a második ellenőrző pont, ahol nagyon finom zsíros deszkával kínálnak a kedves rendezők. Gyors ebéd tehát, és indulhatunk tovább. A Szent-kút forrásnál persze újra megállunk: kiváló vizét nem szívesen hagynám ki.

Jöhet az újabb emelkedő – ma már a harmadik! Az Öreg-kői pihenő felé tartunk a Kéken, miközben elhagyjuk az utolsó épületeket is. Kerítést mellőzünk, majd a terep egyre jobban emelkedik. Az Öreg-kő balra látható, fenséges látvány a függőleges falú sziklákkal. Tudjuk, oda nem megyünk fel, csak a tövében lévő kereszteződésig. Így is kellemesen megmozgat bennünket, de hamar az asztalnál állunk, ahol egészen ifjú pontőrök is szorgoskodnak. Ellátás, itt is! Ropi, cukorka, keksz, ha valaki nassolna még az iménti bőséges ellátás után is. Aztán megiramodunk: itt elköszönünk a Kéktúra vonalától, és a kék barlang jelzés vezet tovább. Nevéhez híven egy sziklaüreg is dukál mellé: a Jankovich-barlang. A lejtő mértéke egyre meredekebb, de még kiválóan futható. Élünk is a lehetőséggel, pazar jó is leszaladni! András közben zsályát fotóz: na, megint tanultam valamit! Az erdőből kiérkezünk, mélyútban folytatjuk, és már látszik is a kis falu: Bajót templomtornya. Oda érkezünk le, és félig körbe is járjuk, majd rátérünk a zöld sávra, amit aztán a célig el sem hagyunk.

Az utolsó kaptató ma, biztatom Lacit, hajrá! Szép kilátás fogad majd odafönt. Meg a pontőrök, ma utoljára ők is. Naná, hogy ők sem üres kézzel: ropi, alma, víz… nem is emlékszem, egy almát elfogadok, és uzsgyi! Tart a lendület, meg itt, ezen a kopár tetőn elég huzatos is az idő. A távolban Szlovákia, de látszik a határ is, ami ugye a Duna. Meg Nyergesújfalu, a cél. Szőlők és gyümölcsösök között, kellemes hétvégi házak mellett ereszkedünk le, kertészkedő vagy csak pihenő emberek néznek meg bennünket. Át a székely kapun, elhagyjuk a Szt. Donát-szobrot is, itt a város! Meg persze aszfalt, most már végig: előbb a kerékpárút, majd járda és kis utcák. Remek a tempónk most is: még futókat is előzünk, hajrá! Rengeteg parkoló autó, zöld gyep és a sátrak: beérkeztünk! Nézem az órát, és csak nevetünk, nevetünk a fiúkkal: három – nulla - kettő! Azaz, simán meglehetett volna a bűvös három óra, ha odafigyeltünk volna rá. Persze nagyon örülünk ennek a remek eredménynek – és alig várom már a következő évi alkalmat (ami jubileumi, tízedik rendezés lesz). Egy friss, ropogós pizza szelet is dukál, ami igen jól esik – aztán kocsiba ülünk: irány Pannonhalma! Ott még egy kellemes tízes táv vár, levezetésként…