Túrabeszámolók


Kaptárkövek

kocázóTúra éve: 20172017.06.16 12:15:21

Polar Kaptárkövek Trail 15k






Életemben először mentem versenyre másokkal (mármint nem a családommal), és nagyon jó volt, rengeteget beszélgettünk, biztos nem ez volt az utolsó ilyen alkalom. Nagyon sokat segített a társas odaút, teljesen helyretettem magamban mindent. Mivel ők a hosszún indultak, jó korán érkeztünk, nekem még több, mint két óra volt a rajtig. Hirtelen elkapott a versenyláz, már nagyon szerettem volna indulni, teljesen bepörgetett a helyszín hangulata, a tavalyi emlékek. Megnéztem a hosszú rajtját, aztán kezdtem a bemelegítést. Volt rá időm gazdagon. Beültem bemelegítő masszásra is, az is nagyon jó volt, a szervezőknek jár az ötös ezért az ötletért. A frissítésen nagyon sokat agyaltam, végül a kis ivózsákom mellett döntöttem, amit 1 liter isóval töltöttem fel, így a frissítőponton nem kell majd megállnom. Ezen kívül még egy zselét ettem a rajt előtt, rövid ez a táv, ennél több nem kell. Valószínűleg egy kézi kulacs még jobb lett volna, mert a zsák nagyon melegít, és ezen a nagyrészt nyílt, napsütéses pályán ez nem túl előnyös, de a fél liter folyadékot kevésnek tartottam.



Az előzmények miatt teljesen el is engedtem már minden elvárást, de azért egy 80 percen belüli eredményt még így is reálisnak láttam. Rengetegen voltunk, viszonylag előre helyezkedtem a mezőnyben, és meg is lendültem a többiekkel. Ez persze azonnal a pulzusterv kukázását jelentette, de valahogy most egyáltalán nem izgatott, egyszerűen jól esett ott futni, látni azt a fantasztikus tempót, amit a menők tudnak. Egy idő után azért persze kénytelen voltam kicsit csökkenteni a pulzusomon, mert már iszonyatosan magas volt. Érdekes módon viszont egyáltalán nem úgy éreztem magam, ahogy az órán látott pulzusnál kellett volna, olyan volt mintha legalább 4-5 ütéssel alacsonyabb értékkel futnék. A meleg, a kialvatlanság, az utóbbi időben kimaradt edzések? Számtalan oka lehet ennek... Ebbe jobban belegondolva inkább meglepő, hogy egyáltalán ennyire megy a futás. Kicsit mégis előrébb álltam a kelleténél, jópáran megelőznek, ami viszont a legfurcsább, hogy többségében lányok. Mintha valami női futógálába botlottam volna :) Három kilométer után kezdődött az első emelkedő, ami mindjárt elég meredek is volt, bele is kellett sétálni. Viszont elég hamar, alig ötszáz méter múlva már fenn is voltunk a tetején, ami egyben az első ellenőrzőpont is volt. Ezen a részen változott tavalyhoz képest kicsit az útvonal, de nagyon jól volt jelölve, nem okozott problémát.



Jó kis kanyargós, egynyomtávú ösvény következett, nekem ez a kedvencem, sajnos ebben a pályában kevés van belőle. Van helyette viszont sok helyen remek kilátás. Egy lovas küzdött a dzsindzsában, mivel az ösvényt mi lefoglaltuk, kénytelen volt úttalan utakon keresztültörni. Némi enyhe hullámzás után szekérúton folytatjuk lefelé, legalább megint lehet kicsit ereszteni neki úgy, hogy közben a pulzusom is rendeződik. Ennek is hamar vége, nyílt terepre érünk, ami sunyin, enyhén emelkedve vezet el a frissítőpontig. Nem szeretem az ilyen enyhe emelkedőket, mert szemre szinte nem is látszik, közben meg a tempót síkhoz hasonlítom, és ostorozom magam, hogy mennyire elfutottam az elejét. Mondjuk persze ez igaz, de nem annyira, mint amire itt gondolok. A frissítőponton van minden, amit csak az ember megkívánhat, de én gyors dugókázás után meg is kezdem a pálya másik nehéz emelkedőjét. Hamar sétára váltok, és kicsit lassabban is megyek az indokoltnál, próbálom lenyomni a pulzust. Itt is csak pár száz méter a meredekebb rész, utána még ugyan emelkedik, de már futható nekem is. A Nap nagyon tűz, így hiába vettem vissza ennyire, egyre nehezebben megy, a tetejére érve síkon is már csak 5 percesek jönnek.



Nagyon szép innen a kilátás, az Ostorosi tó különösen tetszik ebből a szögből. Más szögből mondjuk még nem láttam :) Meredeken lejtő aszfaltos szakasz következik, amin eszeveszett tempóban kéne fussak, de most annyira fáj a jobb sarkam minden egyes becsapódásnál, hogy egyszerűen nincs kedvem erőltetni. 4:30 körüli tempóra vagyok csak képes, és a várakozásaimmal ellentétben nem is itt értem el a maximum tempót. Itt már kicsit, na jó, nagyon elengedtem a versenyt, és ha nem lett volna társaságom egy kedves lány személyében, lehet, hogy még jobban ellazáztam volna. Beszélgetve haladtunk szépen a cél felé, amin eléggé csodálkoztam, mert még mindig nem nagyon ment 170 alá a pulzusom, ami mellett nemigen szoktam tudni beszélni. A pálya vége eléggé idegtépő, először egy meredek, nagy kövekkel kirakott úton kell felkapaszkodni, majd szinte a célig nyíl egyesen murvás út vezet, a lehető legsunyibb szögben emelkedve. A verseny végén ez eléggé demotiváló tud lenni, főleg úgy, hogy az idén sajnos erőm sem maradt egy véghajrára, óvatos bekocogás lett belőle.



A szervezés az idén is remek volt, a hangulat fergeteges, a konferanszié hatalmas arc, remek a humora, és kellően harsány is a feladathoz. :) A verseny után szuper ebédet kaptunk, ami után szörp, vagy fröccs közül lehetett választani, bár nemigen iszom, most hogy nem kellett vezetnem, inkább a bort választottam. Az idén az eredményhirdetést is meg tudtam nézni, és hazaindulás előtt még egyszer átmasszíroztattam a vádlim, ami ismét nagyon jó volt.