Túrabeszámolók


Gémes 30/20

kekdroidTúra éve: 20172017.09.27 18:51:24

Gémes 30


Magyarkút, megáll a bézé, leszáll szinte minden túrázó, nekik Nagymaros-Hűvösvölgy a mai úticél, vagy ami sikerül. Nógrádon elhagyja a vonatot a nemtúrázó közönség nagyobb része, alig néhányan maradunk a végállomás Diósjenőig. Megvárom a rajtnyitást, nevezek, kapok egy részletes itinert: színes térkép, szintdiagram, leírás, miegyéb szerepel benne. Reggel nyolc óra két perc, indulás, az ég felhős, a levegő kellemesen hűvös. Végigballagok Diósjenőn, a szokásos reggeli mozgolódás zajlik, boltból, boltba, néhányan kocsmába, néhányan az erdőre, dolgozni. A strandnál hagyom el a falut, sárga a jelzés, meg van valami szalagozásféle is, amit nem tudok értelmezni, tehát a biztonság kedvéért figyelmen kívül hagyom. Később kiderül, hogy nagyon helyesen teszem, mert nem a túrához tartozik. Völgyoldalban sétálok fel a Jenői-Závozig, a pontőrrel egyszerre érkezem. Amíg megkapom az igazolómatricát a papíromra, körülnézek: keleten, ameddig a szem ellát, hullámzónak tetsző felhőkkel borított eget tör át néhány napsugár a Cserhát dombjai és a Naszály tömbje felett. A nyereg felett, az erdőben a Kő-szirt sziklafala szürkéllik.


Sétálok tovább, magányos favágó aprít egy, korábban kidöntött fát az út feletti sűrűben. Valamivel feljebb a Kun-forrást írja tíz méterre a jelzés, kitérek, mert miért ne. Mohás kövek közül lassan csordogál a víz, merítek egy kortynyit belőle, mielőtt visszamászok az úthoz. Tisztásra érkezem, ez a Kun-rét, keleti végében fatákolmány szolgál kilátóként és talán lesként is. A Závozról megtekintett kilátást figyelhetem meg más szögből, a láthatárt a Mátra és a Karancs zárják le. Hegyre battyogok fel, nyeregbe le, tisztás mellett sétálok el, kilátópontra nézek ki és végre felérek a Kámorra, ahonnan kilátás ugyan nincs, de várkód van és a meredek kaptató is véget ér. Ledöcögök az Oroszi-Závozba, majd állott tócsa mellett elhaladva érkezem meg a Csánki-kerthez, ami ma a túra két távjának az elválását jelzi. A lelkes pontőrtől megkapom a következő matricát és utamra eredek, követem a hegy gerincét a Magas-Börzsönytől egy völggyel északra.


Balra, dél felé a Csóványos tömbjére nyílik nagy ritkán kilátás a fák között, közben elhaladok a térképen reptérnek nevezett helyszín mellett – egy különc Wenckheim építtetett ide repülőteret, ha jól emlékszem valamelyik tanösvény valamelyik tábláján olvasottakra. Megelőz egy futó, az első a mezőnyből a mai napon, és bőven nem az utolsó. Elsétálok a Bugyihó sziklatömbökkel körülbástyázott csúcsa alatt, Királyháza fölött kanyarog velem a hegyhát, méretes sziklák sorakoznak az út szélén, mintha feledékeny óriások hagyták volna szét őket. A Lopona-fő elágazásában elengedem a sárga jelzést Kemence felé és élesen észak felé kanyarodok, immár a piros sávon. Ismerős lejtő következik, mindkét irányból kényelmetlenül meredek, fölfelé az ember kiköpi rajta a tüdejét, lefelé meg széttapossa a lábujjait. Nagy sokára a végére érek, a völgyben futó úton kerékpáros csapat érkezik fentről, némelyiküknek sikerül visszaköszönni. Pár méterrel feljebb az Oszlopó-forrásnál vár a következő ellenőrzőpont, kapok tőlük matricát és figyelmeztetnek, hogy a forrás vize iható, de lakott. Nem zavarom a békésen pihengető gőtét, van vizem rengeteg.


Bandukolok tovább a Deszkás-patak völgyében, néhol sáros, néhol köves, néhol aszfaltos burkolaton, sűrű erdőben. Betérek a merítős Betyár-kúthoz, ahol egy táblán Sisa Pisa arcképe szerepel, valamint idézet tőle korabeli nyelvezettel és mai átiratban. Nem mintha nem lehetne érteni az eredetit. Ami még van itt, az egy piros kör turistajelzés, kék felfújással, rondán áthúzva. Feljebb a völgyben a felújított deszkáspusztai Mária-barlang után érkezem a megszűnt deszkáspusztai kulcsosház helyére, az itt váró pontőrökhöz. Kapok vizet és egy szelet édességet és megállok pár percre beszélgetni. Továbbhaladva hamarosan elhagyom a völgyben futó dózerutat, kikapaszkodom Drégelyvár felé. Tanösvény táblái szórakoztatják az ilyesmire fogékonyakat, irányító táblák sokasága tereli az egyszeri kirándulót a várhoz. A soron következő ellenőrzőpontot a várkódos padnál találom, a matrica beszerzése után felsétálok a romokhoz, körülnézek kissé, elácsorgok néhány pillanatra, nézem a romos falmaradványokat, a tájat, a távoli hegyeket.


Elbúcsúzom a helyszíntől, visszasétálok a vár alatti nyeregbe. Innentől a Börzsönyi Kék jelzéseit kell követni a célig, jórészt erdőben, minimális emelkedőkkel, hosszú lejtős szakaszokkal. Átbóklászok a Pénzásáshoz – ide speciel rögtön egy kis emelkedő vezet fel – és begyűjtöm a mai utolsó matricát, a pontőr egy szelet medvés édességgel és tetszőleges mennyiségű vízzel kínál. Elfogadom az édességet és egy bögre vizet is. Lesétálok az átépített, felújított kulcsosházhoz, mellette rengeteg autó áll, a ház maga azonban zárva. Néha találkozom egy-két rövidtávos túratárssal, a vár óta nem érzem magam teljesen egyedül az erdőben. Fel-le, de inkább lefelé oldalazva ballagok, elérem a Kámori-völgynél épített pihenőhelyet, odébb tisztásra érkezem, tőlem balra lassan megszűnik az erdő és kaszálónak adja át a helyet. Oda kell figyelni a jelzésekre, ahogy az itiner is írja. Tanyához érkezem, magányosan kérődző szürke néz mélán a karámból. A kerítés túloldalán műanyag csövön vezették át a Zsibak-kút vizét, nem hagyom ki a lehetőséget. Innen már csak le kell sétálni Diósjenőre, először be az erdőbe, majd málladozó falú pincéknél ki, le a főutcára és végig a reggelről ismerős főutcán. A vasútállomáson a NOHAB-GM Alapítvány különvonatára parancsolják vissza az utolsó pillanatig fotózgató utasokat, kihasználom a lehetőséget, felveszem a vonat indulását és csak utána lépek a váróban berendezett célhoz. Kapok kitűzőt és majd postán kapok oklevelet és zsíroskenyér és mindenféle kiegészítő fogyasztható helyben. Ezúton is köszönöm a rendezőknek: korrekt, szép túrát kaptunk mára.


-Kékdroid-


Képek