Túrabeszámolók

 2017.10.23. Éger-völgy túrák

Az ünnepélyes szabadtéri kormányrendezvényeket lefújták, de ezt a rendezvényt nem tudta elfújni a szél.

  40-es TÁV BEJÁRÁSA, PONTŐRKÖDÉS A BABÁS SZERKÖVEKNÉL ÉS A 20-as TÁV SÖPRÉSE.



Tegnap, vasárnap egy kis csapattal bejártuk és szalagoztuk a 40-es távot. Csodaszép kiránduló idő volt, pólóban lehetett nyomni, egészen addig, amíg megközelítettük Hetvehelyt, mert akkor feltámadt a szél, sötét felhőket hozott, amelyekből egyre szaporábban kezdett hullani az eső. Hetvehelytől a [K3] jelzésen "csak" a [K4] kereszteződésig kellett bejárni az útvonalat, mert reggel ott kezdtünk, mivel ahhoz az útponthoz esik legközelebb a szállásunk, ami kb. 2 kilométerre van onnan. Lényeg az, hogy a hátralevő út elég hosszú volt ahhoz, hogy alsónadrágig ázzak, mert csak egy könnyebb esődzsekit tettem be a hátiba. Elhittem az előrejelzést, ami kb. 6 órától mondott esőt, azt is csak csapadéknyomokban, vagy max 2 mm-ben határozta meg. Azt reméltem, hogy éjszaka jól kiesi magát, és hajnalra már tényleg csak a permetező eső marad. Hát, nem így történt. Éjjel, amikor felébredtem még mindig dobolt az eső, a fák árnyéka táncolt a plafonon. Kora hajnalban kellett felkelni, hogy 5-re a Teca mama vendéglőjéhez autózhassunk, mert 7-kor már készen kell állnunk a túrázók fogadásra az 1. ellenőrzőponton, a Babás szerköveknél, és az rohadt messze, és magasan is van. Tavaly, ahogy kinyitottam a pontot, három perc múlva már jött is az első futó. Nem tudok futókkal versenyezni, de nem is akarok, és a pontra menet előkotorni a bélyegzőt az bosszantó lenne. Az is bosszantó, hogy a hétalvók miatt késve érkezünk a Tecához. Nem várok utasításra, nem várok a pontőr társaimra, csak az lebeg előttem, hogy 7-re ki tudjam nyitni a pontot. Szakadó esőben indulok az általunk tegnap kiaggatott szalagok nyomán, a fákat tépkedi a szél. Még a Tecában mondta Geri, hogy majrézik, hogy egy fa rá fog dőlni. Ez bizony mindannyiunknak benne van a pakliban. Szél által letépett szalagot látok a murvás úton, ezzel most nem tudok törődni. A kis tavat balkéz felől mellőzöm. Elérem a tűzrakó, pihenőhelyet a három budit a másik oldalon, majd a [Z-] jelzésre világítok. Az Éger-patakon kell átkelni, ami szilajul csobog, de köveken sikerül vízbelépés nélkül átkelni. Csodálkozom, hogy ennyi esőzés után sem lépett ki a medréből. Megkezdődik az emelkedés az Éger-tető felé. Jó, hogy tegnap a szalagozás-bejárás során felelevenítettem az útvonalat, és így most nem kell kutatni a helyes irányt. Egy éles kanyarban friss [Z-] jelzés van, ez megóv attól, hogy egyenesen bemenjek a tornapályára, mint egyszer régebben, amikor gyérebb és fakóbb volt a jelzés. Ami nappal játszi könnyedséggel észrevehető, az éjszakai sötétségben már nem annyira egyértelmű. Igen, itt balra ki kell mászni az útból, nehogy a Mohosi-kiskúthoz menjek le. Ezt is kellően kiszalagoztuk, de a szél az ágak mögé fújta a szalagokat, nehéz észrevenni. Az emelkedő után a kis nádas mellett megyek el, ami tegnap még csont száraz volt, és most, a sok eső ellenére is éppen, hogy csak nedves. Ezek szerint nagyon szomjas volt a föld. Már itt van az Éger-tető rétje a kilátóval, a szélén rögtön jobbra fordulok és egy hosszabb egyenes, köves útra térek ahol nem kell pocsolyákat kerülgetni. Ám amikor egy sorompónál élesen jobbra kell fordulni olyan sármedencék állják az utamat, amelyek a szegélyező cserjék tövéig érnek, és csak technikás bothasználattal kerülhetők ki. Hosszan a [Z-] jelen kell menni, de még így, a sokadik alkalommal is félek, nehogy elmulasszam az áttérést a [P3]-re a megfelelő kereszteződésben, mert akkor egyszer csak fenn találom magam a Jakab-hegyen. Egy hosszabb szalag nélküli emelkedőn el is bizonytalanodok, hogy nem böktem-e el a direkciót, de meglátom azt a két fát, amelyek egymástól nem messze dőltek az útra; ezekre tegnapról emlékszem. Szegény embert a görcs is húzza, rám tör a harctéri idegesség. Egy darabig ellenállok a természet kényszerítésének, de mielőtt még egy óvatlan pillanatban kikönyökölne a barna maci, félre állok, illetve guggolok egy bekötő útra, és megnyitom ketrece ajtaját. A kézmosás nem probléma, a szakadó eső még az alvázmosást is elvégzi. A nem várt fogyás által megkönnyebbülten megyek tovább, bár aggaszt, hogy ez az intermezzo nagyban csökkentette az esélyemet arra, hogy időben ki tudjam nyitni a pontot. Nincs mit tenni, a körülmények adottak, megyek, ahogy tudok, aztán meglátjuk, hogy mi lesz. Megnyugszom kissé, amikor elérem azt a kereszteződést, ahol le kell térni a [Z-] jelzésről a [P3] kedvéért; ez is megvan. Kicsit odébb a jelzés kiemelkedik a szélesebb útból, itt megóvták a behívó szalagokat a bokrok. Ez is egy sarkalatos eltévedési pont. Hosszú kígyózás következik a hegyoldalban a panoráma ösvényen. Általában a bevágások alakította éles kanyarokba csúsztak le a kidőlt fák. Voltak, amelyekből egy darabot kifűrészelve tették szabaddá az ösvényt, de többnél át kell bújni alatta, vagy át kell mászni rajta. Jó időben, és nem ilyen korán elindulva ez egy valóban szép út, a fák lombjai közül fel-feltáruló panorámával. Most azonban be kell kapcsolni a pofára-esést-gátló-radart. Már erőteljesen világosodik, amikor a [K3] keresztezi az utamat. Innen már nincs messze az az enyhe emelkedő, ami a [K+] kiágazásánál levő Babás szerkövekhez vezet. A legnagyobb kőhöz megyek, ami hajló alakjánál fogva mérsékelt védelmet nyújt az eső ellen. Egy szárazabb helyre teszem le a hátizsákot, és kiszedem belőle a pontőr cuccot. Csak a bóját akasztom ki a lenn álló infotáblára, a molinót elő se veszem, mert jobb esetben csak ronggyá ázna, rosszabb esetben pedig lefújná Kővágószőlősre az erős szél. Hét óra tizenhárom perc. Késtem a pontnyitással az említett hátráltató tényezők miatt, de hál'istennek a túrázók nem jönnek még. Pólóra vetkőzök, mert csak most veszem fel a két pulóvert, amit magammal hoztam. Legkülső réteg lesz az esőkabátom. Sapkát veszek föl, ráhúzom a kapucnit, és bekucorodok a szerkő egyik bemélyedésébe az ixelő lappal, a bélyegzővel és a bélyegzőpárnával. Jöhetnek a túrázók. Félnyolc előtt megérkezik a két leggyorsabb. Látják, hogy milyen csöves helyzetben vagyok, és miközben pecsételek nekik, sajnálatukat fejezik ki, és amilyen gyorsan jöttek, úgy mennek tovább. Való igaz, nagyon huzatos a kéglim, és még be is ázik. Nemsokára megérkezik Oláh Géza és Ági, akik a pontőrséget erősítik. Rájuk vár a feladat, hogy a túrázók áthaladása után visszainduljanak a rajtba, és útközben leszedjék a szalagokat. Eredetileg a 40-et kellett volna söpörniük, de a másik ide akkreditált pontőr, András bácsi gyengélkedése miatt ők jöttek fel elvégezni az ő feladatát, és csak holnap szedik le a 40-es táv szalagjait, legalább addigra megjavul az idő. A kialakult sárban az se lesz egy könnyű meló. A két első túrázó után viszonylag sokat várunk a következőre, aki nem megy rögtön tovább, hanem kiáll a legkülső szerkőhöz megcsodálni Kővágószőlős panorámáját. Tény, hogy jó időben ez a legszebb pontja a túrának, tavaly még napoztunk is a sziklákon a rengeteg harlekin katicát lepöckölgetve a ruháinkról. Most azonban a szél felvágja a kiakasztott bóját az info-tábla tetejére. Már teljesen elgémberedtem, a lábaim nagyujjai a lefagyás határán vannak a vizes cipőkben. Lassan felkászálódok és lemegyek megigazítani a bóját. Amint visszamegyek a kuckómba Dienes Áron és Jaskó Veronika érkeznek. Áron elmondása szerint már tegnap kezdte a szarrá ázást, ma csak folytatja. Veronika jót derül a komfort nélküli garzonomon, majd kölcsönös jókívánságok után elbúcsúzunk. Hiába van rajtam póló, széldzseki, két pulcsi, viharkabát, mégis reszketek. Nem baj, mert legalább ültő helyemben is mozgok. Megint jönnek. Lazán szelfiznek a panoráma előtti szerkőnél, majd amikor feljönnek a bélyegzésért elmondják, hogy több szalagot láttak leesve, és véletlenül tovább mentek a [Z-] jelzésen, amitől én is féltem hajnalban. Fő, hogy végül idetaláltak. "Helyi erő" Átol mester érkezik túratársával. Neki nem illenék kihagyni ezt a túrát ilyen cudar időben sem, lévén pécsi lakos. Lassan elfogynak a negyvenesek, tizenpáran haladtak itt át, negatív rekord gyanús lesz a rendezvény. Lassan szállingózni kezdenek a 20-asok, őket 8-kor kezdték rajtoltatni. Kevés kihagyással jönnek szépen egymás után, aztán sokáig senki. Felhívom Tarnai Mátét a rajtban, megérdeklődöm az utolsó induló rajtszámát. Félkilenckor indult utoljára egy pár fős csapat, és már féltizenegy múlt. Már itt kéne lenniük. Mindegy. Leszedem a bóját, és Oláhék leindulnak a pontőr-cuccal; majd ahol találkoznak az utolsó indulókkal, ott adnak nekik bélyegzést. Mialatt visszavetkőzök túrázónak és szerelvényt igazítok, megérkezik a kis csapat. Megkérdezem, hogy találkoztak-e a pontőrökkel, és kaptak-e pecsételést. Igenlő válaszuk hallatán várok egy kicsit, míg elmennek, mert én söpröm a 20-as távot, és nem akarok a nyakukba lihegni. A 20-asok sem voltak többen a 40-eseknél, összesen még 30-an sem voltak. Lassan indulok neki, mert lerozsdásodtam. A következőkben több kidőlt faakadályt kell leküzdeni. Van ahol még tegnap a száraz időben is nehezen úsztuk meg elcsúszás nélkül, most még óvatosabbnak kell lenni. A szalagokat zsebre gyűröm. Egy teremtett lélekkel sem találkozok, a túrázók elvonulása után teljesen kihalt a táj. A kidőlt fás szakasz után örülök amikor meglátom a [K4] jelzést. Ez egy szélesebb, emelkedős út, nyugiban kapaszkodok fölfelé, és szedem a szalagokat. Hosszú lejtőbe csap át az út, aminek a végén ott a Petőczpusztához vezető műút. A kereszteződésben a szalagokon kívül a távok szétválását jelző laminált táblákat is le kell szedni. Némelyikhez nehéz hozzáférni, mert tegnap jobb híján tüskés ágakra akasztottuk azokat. Elsétálok a pici kápolnához, ahol Földi Roland pontőrködik. A kocsi hátsó ajtaján beadom a leszedett cuccokat. Alig akarja elhinni, hogy már nincs több túrázó, és már be lehet zárni a pontot. Visszamegyek a kereszteződésbe, ahol az imént szedtem le a táblákat, és nekivágok a szerpentinező hosszú műútnak, ami a következő pontra visz. Rögtön az elején szembe fúj a szél, rám veri az esőt. Hiába a viharkabát, szó szerint tökig elázok. Szebb időben nem ilyen hosszú ez az út, de most nem akar véget érni. Tömöm a zsebem a szalagokkal. Emelkedik a széles út aszfaltja, nemsokára meglátom a Petőcz akna bekerített területét. Mielőtt a pontra mennék leszedem a 20-asok laminált tábláját, majd a pontra menet leszedem a szalagokat is. Kálmán Attilánál megint csak leadom a gyüjteményemet, két linzerkarikát eszek a felkínált sütiből. Érintőlegesen találkozik itt a 20-as és 40-es táv, pecsételés után pedig mindenki visszatér a saját útvonalára. Attilának persze már csak a 40-esekre lesz gondja. Búcsúzom, és visszamegyek arra a helyre, ahol a laminált táblát leszedtem a fáról, és tovább megyek egy pocsolyás, zsombékos völgyben. Ha ez lehetséges, még jobban beázik a cipőm. A hidegvizes lábmosás után felérek a [Z-] kereszteződésbe. Innen a Patacsi-mezőig nem szabad szalagot szedni, mert ez közös szakasz lesz a 40-esekkel, és ők még nem értek ide. A rövid [P-] / [Z-] jelezte turistaút után a [P-] marad egyedül. Egy meghökkentő jelenség mellett megyek el. Egy domboldalból vízesés formájában zúdul le a víz a mélyútba, amibe megyek. Tegnap a bejáráson még néztük az előttünk járó túratársakat, amint lépéseik nyomán kis porfelhők keletkeztek. Hamarosan Thold Tibi pontjára érek, a Fenyves-forrás közelébe. Ez is szabadtéri pont, mint az enyém volt, de Tibi egy ponyvatetővel lakályossá tette. A ponyva alá még a túra molinóját is kifeszítette. Nagyon tüchtig. Amíg beszélgetek vele, megérkezik Dienes Áron Jaskó veronikával. Megdicsérem őket, hogy milyen gyorsan ideértek, és nincsenek is tulságosan leharcolva. Jön egy másik túrázó is, akihez szintén volt ma már szerencsém a Babásnál. Én is tovább indulok, mert szeretném már lekerekíteni a terepi tartózkodásomat. A [K-] jelzésen folytatom utamat a Patacsi-mező felé csúszkálva az agyagos úton. A pihenőbútoros, kisházas mezőn minden táv összefut. Meg kell nézni, hogy mit szedek le, és mit hagyok fönt. A 10-est, 20-ast kiszelektálom, csak a 40-esekre vonatkozó 1 db. lamináltat, és a megerősítő szalagját hagyom fent. Leindulok a [K+] jelzésen. Na, itt aztán csúszok lefelé a meredeken pedig még majdnem új a mély terepmintázat a cipőm talpán. Közben cseresznye helyett szalagokat szedegetek. Az Éger-patak ponton nekem háttal állnak a pontőrök. Széchenyi Geri és Gál Viktor úgy állnak ott, mint a pingvinek a jégtáblán. Észrevétlenül közelítem meg őket. Nem veszik jó néven az üvöltést, amit hallatok. Valahogy nincsenek a humoruknál. Nem csodálom. A harmadik pontőr Köck Roland, de most ő a soros melegedő a Tecában. Elköszönök és megyek a kirohadt lépcső felé, amin tegnap, száraz időben is csak óvakodva mentünk lefelé. Most a botokat keményen magam elé szúrva, majrézva araszolok lefelé, nehogy már a cél előtt essek pofára. A kis vízlépcsőn tegnap alig folydogált a víz, most bezzeg dübörögve hullik alá. A három budis, tűzrakóhelyes pihenőben most nem tartózkodik senki. Aki kijött a természetbe, az is inkább a Tecában issza a meleg teát. A kis tavat jobbkéz felől mellőzöm. Nem erre vezet a turistaút, de hivatalosan ezt az útvonalat jelöltük szalagokkal. Most nem látok egyet se, valaki leszedhette. Belépve a célba, az érkeztető asztalnál Máté muszlim imához hasonló meghajlásokkal üdvözöl, örül, hogy nem vitt el a förgeteg. Nekem is jólesik a köszöntés és az is jól esik, hogy idebent már nem esik. Jó kinézni a kirakatszerű ablakon. Még mindig tépkedi a fákat a szél, és rézsutosan esik az eső. Feladat teljesítve.

Ottorino