Túrabeszámolók


Becsület útja

panareaTúra éve: 20182018.01.08 19:18:22

 Becsület Útja 45


Már tavaly is nagyon szerettem volna ezen a túrán indulni, aztán mégse jött össze, még terepen járásképtelen voltam az előző szilveszteri sérülés után. Na de idén semmi se állíthatott meg! A tavalyi zord időjárás helyett kellemes, szinte tavaszias időt ígértek, ez mondjuk előrevetette az extrém sarazás lehetőségét, de már megszoktam a dagonyázást, ez nem jelentett visszatartó erőt.


Hajnali 4:20-kor már a vonatot vártam Rákosrendezőn, az utazóközönség legalább 90%-a túrázókból állt, vasárnap ennyire korán ki más lenne úton Esztergomba? Megérkezés, szerencsére nincsenek nagyon sokan, Imre és Viktor hamar kiosztják az itinereket, és pár perccel 6 után indulás, direkt indultam a rajtidő legelején, mert olvasva a túra és a terep nehézségeiről, és magamat ismerve jobbnak láttam minél korábban rajtolni, hogy biztosan beérjek a 19 órás célzárásig.


Kifelé a városból a sárgán... úgy látszik csak sötétben járok erre, legutóbb a Sárga 70-en. Emelkedjünk, hamar melegem is lesz, megint túlöltöztem. Felérve a  Vörös kereszthez kódot írunk, és tovább, immár nyílt terepen. Kezd hajnalodni, a völgyben, ami felé tartunk, megült a köd, millió fényes szikrácskaként látszanak a ködszemcsék a fejlámpa fényében. Szép-szép, de alig látok tőlük mást, mondjuk az utat, így nagyon örülök, mikor végre eltehetem a fejlámpát. Barát-kúti erdészház, na hány ablaka van? Merthogy az a kérdés az itineren. Több szám is elhangzik, végül közös nevezőre jutunk, és indulás tovább. A sárga-sárga + leágazást jól benézzük utána, pár 100 m-t beleteszünk a távba, de aztán megleljük az amúgy elég rosszul jelzett utat, és indulhat a kaland!


Alig járt út, sár az persze van, és a patakon is át kell(ene) kelni néhányszor. Egyik helyen keresztben vaskos fatörzs, de nem merek rajta átkötéltáncolni, alternatív megoldást keresek. Bővízű a patak, nem könnyűek az átkelések, már nem is a jelzett utat nézem, hanem hogy hol tudok a legkönnyebben feljutni a műútra. Egyszer bokáig bele is toccsanok a vízbe, de a cipőm szerencsére nem ázik be. Máshol meg olyan "jól" választom meg az átkelés helyét, hogy a túloldalon négykézláb tudok csak kikapaszkodni, annyira csúszik. Közben kis társaságunk szétválik, megy mindenki a maga útján, de aztán a műútnál újra összeverődünk egy páran. Kellene egy kódnak is lennie, de nem találjuk. Mindegy, jöhet a következő erőpróba.


Feljutni a Háromszázgarádicson, csúszik, de nagyon, keskeny az út, és a meredek lejtő felé kitett, beindul nálam a "paragépezet", nagyon félek, remeg kezem-lábam, lenézni nem merek (tériszony a köbön), útradőlt fák is nehezítik a járást, a sírás kerülget, mindenki leelőzött, én meg ott szerencsétlenkedek és pánikolok a hegyoldalban. Mikor nagy nehezen felérek végre az erdészeti útra, várok pár percet, hogy megszűnjön a lábam remegése, és kijelentem magamban, hogy itt soha többé nem jövök fel! Még mindig felfelé, de könnyebb emelkedőn a Sasfészekhez. Már előre várom, hogy találkozzak a ház cicájával!


Sasfészek, pecsét az itinerre, meleg tea, kedves ismerősök pálinkával is kínálnak, és előjön a cica is, engem ér a megtiszteltetés, hogy a tízóraiját szervírozzam neki, hangosan dorombol evés közben is, és pillanatok alatt eltünteti az alutasakost. Kineveznek a ház másik macskájának, fotók cicával, cicáról, még dögönyözöm kicsit, aztán indulok tovább, könnyebb úton a Pilis-nyeregbe. Csak néhol van nagyobb sár, hamar oda is érek, szintén pecsét, és másszunk a Fekete-kőre! Fent szép kilátás, a völgyekben még ül a köd, újabb pecsét, és irány a Kétbükkfa-nyereg. Na itt kezdődtek az első komolyabb sárdagasztások, amik alattomosan felőrlik a túrázót, aztán egy idő után "minden mindegy" alapon dagonyázok-csúszkálok tovább Pilisszentlélekre. Kocsma, pecsét, és nem időzök, mert a Sasfészekben kicsit "elmacskáztam" az időt, muszáj kicsit belehúzni.


A kolostorromoknál ülök le pár percre "ebédelni", ami a rajtnál kapott nápolyiból és egy müzliszeletből áll, többet most nem is kívánok. Ettem-ittam, irány Enyedi halála, könnyű terep lenne, ha nem kellene sarazni, de sajnos kell, néhol bokáig ér a dagonya. Végre a kereszt, milyen magas? - kérdezi az itiner, végigolvasok mindent, ami ki van írva, de adat erről nincs, mellé állok, ugye jóval nagyobb nálam, beírom, hogy saccperkábé 2,5 m. Húzok is tovább, mert majd megint jön egy jó nehéz szakasz, addig is hol kevésbé, hol több sár, de elég jól lehet haladni. Kiérek a Sas-hegy bércére, szép a kilátás, na de itt kell lemenni? Tényleg? Ilyen nincs, én nem megyek itt le! - mondom magamnak. De sajnos muszáj. Megint jön a tériszony, lábremegés, szerencsétlenkedés, végül gyökkettővel, de leereszkedek, aztán felmászok a Hideglelős kereszthez. Felfelé egyértelműen könnyebb. Fent kód, pár fotó, és jó meredeken lefelé a Búbánatvölgybe.


Némi aszfaltozás, majd jelzetlen, de nagyon jól kiszalagozott úton a II. világháborús emlékhely felkeresése, kód felírás, és sietek is tovább, minél többet akarok megtenni, mielőtt besötétedik. Könnyebb szakasz a Fári kútig, csak kicsit tocsogós néhol, egy motoros banda is éppen erre jár, nem győzök félreállni / félreugrálni előlük. A Fári kútból jót iszom, meg egy müzliszeletet is betolok, majd indulok az utolsó kaptatóra a Vaskapuhoz. Mondanom se kell, hogy megint sár... már nagyon elegem van belőle. Végül is majdnem sikerült sötétedés előtt felérni, csak kb 200 m-rel a turistaház előtt vettem fel a fejlámpát, inkább a biztonság kedvéért, kicsit azért még lehetett látni. Beütöm az utolsó pecsétet az itinerre, és innen már csak lefelé... Nem tévedek el már beérve Esztergomba az utcákon se, és pár perccel 1/2 6 után jelentkezem Imrénél a célban. Szép díjazás, és mivel a vonat indulásáig még van kis idő, iszunk egyet a sikeres túra megünneplésére. 46 km 11:30 alatt, hát erre nem nagyon vagyok büszke, de ezen a terepen ennyire tellett tőlem. Kemény túra ez , majdnem 1800 m szinttel, nehéz terepen, de nagyon jól éereztem magam!


Élményekkel teli indulok haza, jól kezdődött az idei túraévem!