Túrabeszámolók


Népek Tavasza

VadMalacTúra éve: 20182018.04.04 14:55:45

Garadna


(Népek Tavasza)


„Hé te, mindenkit megölnél?” (egy régi westernfilmből) 


Itt mindig dózerral építenek. Feldübörög a gép és eltűnik, ami volt. Életünk egy darabja. S az éktelen zajban nem hallani a sírást, az emlékezet nem talál helyet, ahol fejet hajthatna.


Mindig dózerral építenek. Mert el kell pusztítani mások emlékeit pusztán azért, mert nem sajátjuk, nem ellenőrizhető általuk. És ilyenkor két lehetőséged van, azazhogy három. Engedni magadnak, hogy elfelejtsd vagy elhanyagold, amit megéltél, amit építgettél a magad eszközeivel, szembe helyezkedni a szisztémával vagy pedig balesetet szenvedni. Az „engedni” esete a halálos ítélet utólagos aláírása.


A diósgyőri turisták ma is korán keltek. Garadna a cél. És az eszköz is, hogy megmutassák, milyen a turista vendégfogadás, mikor a házigazda szereti vendégét, legyen régi ismerős vagy először erre járó. Most is a szeretet a kulcsszó. El lehet mélázni felette.


Úgy fogadnak, ahogy sehol máshol. Mert ennek a helynek hatása van az emberre. Lehet kutakodni a rétegekben, mik rárakódtak a belsőre az évek alatt. Aludtam itt szeptemberben Bükk 50 előtt emeletes ágyon, felkészültem számtalanszor az Aranylépcsőre, mintha a Mennyeknek Kapui felé vezetne, pedig valójában az Író emlékezetébe vésődött délutánok voltak csupán irányadók s az emlékkőnél az elfáradt tekintet belerévedt a távolságba. Egy itt készült fénykép háttérként szolgált a telefonon, hogy valahányszor a gép felpislákol, a házikókat lássam a patakparton. És őrzök egy lepréselt falevelet is, amit egy őszi vasárnap az autó szélvédőjére hullva találtam, mikor az istenért sem akartam volna eljönni, olyan csend volt, olyan ősz, hogy abba belesajdul a szív még ma is. Indultam s érkeztem, megtértem mindenhonnan, Kövekről, Fennsíkról s a közeli Ómassa sziklák közé szorult házaitól hoztam üzenetet. Barátokat találtam.


A diósgyőri turisták tudják ezt. Hogyne tudnák. Otthonuk ez a talpalattnyi telep, az volt mindig is. Ide jöhettek bármi elől, bármi felé. Telt itt aktív szombat, méla ünnep, hétköznapokon is kihozta őket a helyi járat. Vagy inkább innen el. Mert ez a kiindulópont, ahonnan szemlélve egész elfogadható tud lenni a világ.


És most gyászszalagot kötöttek a táblára, amely a Pihenőt hirdeti. El fog veszni. Elveszik. A dózerral építők, akik fülvédőt tesznek fel és nem hallják az emberi hangot. Turisztikai fejlesztés, mondják cinikusan. Bűncselekmény.


Garadna örökké a diósgyőri turistáké. Akik formálták, lakták, élték és éltették. Nem elvehető módon. A körülmények ideális együttállása folytán úgy alakult, hogy az életünket erőteljesen befolyásolta a völgy egy jól behatárolható része. A csevegő patak, a levegő, a bükkök elegáns nagyvonalúsága, a Szövetség forrása. De legfőképpen az emberek, akikkel volt szerencsém  ismeretséget kötni, mi több, ragaszkodni hozzájuk, látogatóként otthon lenni náluk. Mert vendégek vagyunk itt, múltat s jövőt kapjuk ajándékba a jelentől, időtlenné avatva a helyet és az eszmét. Diósgyőri turista lettem és őrzöm, megőrzöm, amit Garadna jelentett, jelent és jelenteni fog mindenkor.