Túrabeszámolók


Bodajk-Gaja-völgyi Mikulás

nafeTúra éve: 20182018.12.04 20:44:39

 


Bodajk-Gaja-völgyi Mikulás 25


GPS-el mért távolság: 24,3 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 653 m. Ezúttal egy fotós kitérőt leszámítva, ami jelentett még akár 20 méteres többlet utat is, sehol sem tértem el a kiírás szerinti útvonaltól, mivel szerettem volna pontos mért adatokat kapni.


Reggel, fél nyolc körül értem Bodajkra. Még lehetett volna akár a rajt közvetlen közelében is parkolni, igaz, csak szűken. Ezért úgy döntöttem, inkább a strandon túl állok meg, ami azt jelenti, hogy a parkolási lehetőség bő 400 m-re van a mozitól. A nevezés várakozás nélkül megtörtént. A gyors készülődésből ezúttal semmi sem lett. Sőt!!! Pénteken, a bakonybéli túrámon, éreztem, hideg a túranadrágom, ezért kitaláltam, a rajtban veszek fel térdmelegítőt, mivel így is vacak a térdem, ne fázzon még meg ráadásul. Kipakoltam a fél hátizsákot, mire rájöttem, a térdmelegítőket bizony a kocsiban felejtettem. Irány az autó. Nagyon hideg szél fújt, ezért jobbnak láttam, ha a rajtban veszem föl. Irány vissza, és ezúttal tényleg átestem a készülődési procedúrámon.


Végre megkezdhettem a túrát. A már megszokott útvonalon irány a Kálvária. A kilátás nagyon gyér, minden szürke az alacsony felhőalapok miatt. A szél is cudar, ezért megállás nélkül menekültem le róla. A Szobor-parkhoz vezető utcán, jól megkiabáltak bennünket a kutyák. Bodajkról kiérve, végre erdőben mehettünk. Rögvest nem fáztam. Nagyon hangulatos fenyves, vegyes erdőben vitt az út. A Károlyi-kilátó közelében újra, és egyre jobban ért a szél, pedig már gondolkoztam rajta, hogy lecserélem a sapkámat egy kevésbé melegre. A kesztyűmet pedig már zsebre is tettem. Mire a kilátóhoz értem, a sapkát újra megkötöttem, és a kilátónál pedig visszakéretőzött rám a kesztyű is. Szépen zenélt a jeges szél a kilátó vasszerkezetén. A gyér kilátás ellenére is készítettem egy-két fotót, aztán menekülés. Itt futottam össze egy fiatal párossal, ahol a hölgy eléggé beburkolta az arcát a hideg ellen. Erről jutott eszembe, elő kéne kerítenem a decathlonos vadász balaklavámat (amin van nyílás a szájnak, tehát és talán, nem fog minden kilégzésnél bepárásodni a szemüvegem). Elvégre is három hónapig nem nagyon túrázhattam egy arcüreggyulladás miatt. Egy darabig visszamentem a K▲ jelzésen, majd a K+-on ereszkedtem az Alba Regia-forrás felé. A pontőrök az idén is leköltöztek a forráshoz, és most is sütögettek valamit. Gyors pecsételés, és már mentem is tovább.


Kellemes sétával értem el a víztározó környéki üdülőket, ahol épített környezetben ballaghattam. Ez azért nem olyan jó, mint az erdő. Csakhamar kiértem a Fehérvárcsurgói-víztározó partjára. Ha jól tudom, itt fogták meg az ország legnagyobb pontyát, aki azóta is itt úszkál. Szerencsére (bár sok húshorgász átkozza, egyre kevesebb vízről lehet elvinni a nagy (pontyok esetében általában 5 kg feletti) halakat. Ez viszont az jelenti, hogy a horgászvizeken évről-évre egyre szebb halakat lehet fogni. Most is láttam pár horgászt a lapos parti részen. Vissza a túrához. A víztározó gátján egyre jobban ért a dermesztően hideg szél, ahogyan ez általában lenni szokott. Bármily szép is a tározó és környéke, nem bántam, hogy elhagyhatom a partját. Begyalogoltunk Fehérvárcsurgóra. A sportpályánál többen is letértek jobbra, bár arra semmi jelzés sincs. Nézegetem a térképet, mi legyen. Szerencsére van egy nyíl ami azt mutatja, arra kellene visszajönni. Ennek megfelelően megyek egyenesen. Hamarosan lett is egy szalag. Egyébként ez a túra legrosszabbul jelzett szakasza. Az ellenőrző pontig bevitt a K■ jelzés. Az ellenőrző ponton gyors pecsételés, aztán a saját teámból ittam egy bögrével, mert abban nincs cukor, amitől eltiltott az orvos. Közben nézegettem, merre tovább.


Teázás után továbbindultam. Arra, amerről páran jöttek, tehát a kastély felé. Se szalag, se jelzés. Ez az első itteni túrámon is gondot okozott, s nem is arra mentem, amerre a szervezők szerették volna. A következő elágazásnál, két helyi versenyző elindult jobbra. Egy másik túrázó balra. Én is jobbra indultam, majd balra nézve, a kastélyon túl, egy fa törzsén, mintha valami gyanús fehér csíkot láttam volna. Megálltam és elkezdtem figyelni. Lehet, hogy szalag? Csak hát ebből a távolságból már elég rosszul látom. Egy fél perc múlva megvan: mozog, tehát nem festés, hanem szalag. Akkor gyerünk arra! Közelebb érve, kiderült tényleg a túra szalagozása, sőt már a következő szalag is látható. Itt kellett volna még három darab szalag. Egy az ellenőrző pont sarkánál, egy az elágazásban, és egy pedig az elágazás után 20 – 30 m-el. Kár, az egyébként jó szalagozást ilyen apró hibával elrontani. Ettől kezdve semmi gond a tájékozódással. Hamarosan visszatértünk az útvonalra, amin ezt a kitérőt tettük az ellenőrző pontra. Nem sok idő múlva ismét a víztározó partján gyalogoltunk. Mit mondjak, a part ezen része borzalmasan néz ki. A vízügyesek valamilyen „tereprendezésbe” kezdtek, és a tározó délnyugati oldalán az összes parti fát kivágták, tönkretéve ezt a hangulatos helyet. Azt megérteném, ha csak az elöregedett nyár, akác, és fűzfákat vágták volna ki, hiszen azok viharban már veszélyesek, és a bojlizás térnyerésével egyre több horgász táborozik vihar esetén is a parton, ami előtte nem volt szokásban. Az viszont már nem elfogadható, hogy a fiatal fákat is kiirtották. Nem is bántam, hogy az út elkanyarodott a vízparttól.


A következő, a vadasparkig vezető rész elég monoton. A bejárattól kezdődik viszont a túra legszebb szakasza. Hangulatos úton értem el a Pisztrángos-tavat, és ott az ellenőrző pontot. Pecsételést követően, mivel nagyon delet korgott a gyomrom, előkészítettem a pogácsákat és egy banánt, hogy a következő szakaszon majd megeszem, s már meg is kezdtem ezt a következő szakaszt, ami Zseri-szálláshoz vezet.


Az út végig emelkedik, viszont a meredekség nem gond. Olyan 5 % körül lehet, és 130 m szintet jelent, amivel ez a túra legnagyobb szintemelkedésű kaptatója. Jól kimelegedtem. A visszafelé jövő túrázók szóltak, ne keressek jelszámot, mert nincs. Azért szét néztem. Csak egy papír lapot találtam egy fa oldalán, a „Ne lopj el!!! Köszi” felirattal. Alighanem alatta lehetett a kód. Nos azt viszont ellopták. Alighanem viccesnek gondolták, pedig csak bunkóság. De hát mit várjon az ember egy vadászház közelében. Irány vissza. Lefelé egy kicsit könnyebb haladni. Én is szóltam a szembejövőknek, ne keressék a kódot. Hamar elértem a K▲ jelzés kezdetét, s újra kaptathattam, ezúttal egy kicsit meredekebb ösvényen. Hamar meg is álltam fotózni, amikor ibolyát láttam az ösvény mellett. December 2-án! Kiderült, ez csak az első. Ezen a szakaszon láttam még jó párat. Gyorsan fölértem a vaskereszthez. Változatlanul nem túl jók a látási viszonyok, a szél meg nagyon ért, ezért gyorsan tovább is mentem. A lefelé vivő ösvény jó meredek. Egy fekete jeges szakaszon sikerült egyet esnem is. A zsebemben lévő banánon tompítottam. Ezután már baj nélkül leértem. Az Ádám és Éva fa maradványainál megálltam fényképezni, olyan jól néztek ki a jeges fák és kövek a zúgónál. Átmentem a hídon, előbányásztam és menet közben megettem a „banánlekvárt”. Egy felirat ütötte meg a szememet, amely tartalmazta a pisztránghorgászat szabályait. Érdekes. Még soha semmilyen halat sem láttam a patakban. Ezek szerint, viszont kéne benne pisztrángnak lennie. Ettől kezdve egy túrázóval jót beszélgetve mentünk tovább.


Gyönyörű a szurdok. A víz elég mély, de letisztult. Túl hamar vége szakadt ennek a gyönyörű résznek, s megérkeztünk az utolsó ellenőrző pontra. Itt egy kicsit hosszabb időbe telt a pecsételés, mert egy nagy iskolai csoportba futottunk bele. Megkezdtük a túra utolsó és egyben legmeredekebb emelkedőjét. Jó köves, de a legnehezebb részt letudva szép a kilátás, ami kárpótol a meredekségért. Hóban sokkal nehezebb ez a rész, mint most, s volt már benne részem. A látási viszonyok viszont javultak. Egy pontról, olyan éppen hogy csak formán, de lehetett látni a víztározó csücskét is. Fönt a tetőn tettünk egy kitérőt a K▲ jelzésen. Balinka felől tisztult az ég, a falu már nagyon jól látszott, s kezdtek visszatérni a színek. Még egy kis kaptatás és elértük az elhagyott sípálya felső végét. Ma már a sípálya helyén, bozótosban vezető ösvényen ereszkedtünk lefelé. Valaha ez szép tiszta volt. A kilátás viszont nem rossz. Ettől kezdve nem maradt más hátra, mint besétálni a célba. Némi várakozást követően megkaptuk az emléklapot és a kitűzőt. Ettem egy szelet zsíros kenyeret, vettem egy kávét, ittam még egy kis teát, s hazafelé vettem az irányt.


Az időjárás nem igazán volt velünk A Gaja-szurdok és környéke most másként szép, mint napsütésben de így is gyönyörű.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1300 Ft-ért színes térképes igazoló lapot (saját térkép nem feltétlenül kell, bár Fehérvárcsurgónál nem szerepel a K■ jelzés, se kilométeres négyzethálót, sem pedig méretarány jelzést sem tartalmaz, illetve ez a kastély környéki rész lehetne „egy kissé” kinagyítva), kitűzőt és emléklapot kaptunk. Az első ellenőrző ponton szőlőcukor és sós keksz, a kastélyban forró tea és Sport szelet, a Pisztrángos-tónál kétféle alma, és müzliszelet, a Varjú-várnál müzliszelet, a célban pedig zsíros kenyér és tea volt az ellátmány. Ezen felül a célban lehetett jó erős és forró kávét venni, ahol gondoltak azokra is akik nem akarják cukorral inni. Lehetőség volt megunt játékok cseréjére is. Illetve különböző savanyúságot, illetve szörpöket lehetett vásárolni.