Igyekeztem olyan korán rajtolni, amennyire lehetett, hiszen meleg, felhõmentes napra lehetett számítani. A lovasberényi sportcsarnoknál történt gyors nevezést rövid séta követte a faluban, majd a Técsi-völgyben búzatábla mellett haladtam egy fûfélékkel-gazzal teljesen benõtt földúton, amit nemrégiben kaszáltak le. E nélkül meglehetõsen nehezen lett volna járható ez a szakasz.
Az elsõ ellenõrzõ pontot (csoki) követõen értem a nadapi aszfaltútra. A turistajel kb 1 km után befordult az erdõbe, ahol az ösvény (?) a közúttal közel párhuzamosan haladt, tele csalánnal. Nem egészen értettem, hogy miért kell ennek a turistaútnak ott mennie, ahol. Vagy ha már ott megy, lenne felfestve tisztességesen. Nagy nehezen azért csak keresztezte a sárga sáv a közutat, és egy szintén sûrû aljnövényzettel benõtt nyiladékon jutottam fel az Antónia-hegyre, majd egy korrekt erdészeti útra becsatlakozva fel a Meleg-hegyre (2. ep). Innen folyamatosan lefelé haladt az út a Z+-en, hangulatos tölgyesben. A következõ pont Zsuzsi sörözõ Sukoró szélén - itt lehetett nem hivatalosan folyadékot pótolni.
Innen pincék és hétvégi házak között mentünk kifelé a faluból, és rövidesen beértünk az erdõbe. A hivatalos út a zöld sávon vezetett felfelé az Angelika-forrásig, de bizony jó lehetõség volt a piros háromszögön rövidíteni is… Sikerült is errõl lebeszélni az elágazásnál tanakodó pár túratársat. Szerintem tanácsos lett volna pontot tenni az Angelika-forráshoz is, vagy legalább egy jelszót.
Hangulatos völgyben leereszkedve jutottam el a Barlang-kút ep-ig. Gyors pecsét, és már kint is voltam az erdõbõl. Kis hullámvasút következett homokos úton, tûzõ napon. Igazán „kellemes” volt. Következtek az ingókövek, elõbb Pandúr-kõ, majd a Kocka nevû, itt volt az 5. pont, ahol volt vízutánpótlás. Szükség is volt rá, mert kezdett nagyon melegem lenni.
Az ingókövektõl leereszkedve Tompos-hegy felé vettem az irányt, de annál jóval elõbb a zöld sáv elvileg jobbra bement az erdõbe. Itt a jelzés meglehetõsen hiányos volt pár száz méteren, és ugyan a cserjés növényzet között szalagozással segítettek a rendezõk, az elég ritkásra sikeredett, és aki nem ismerõs erre, annak bizony akadt lehetõség elkavarni.
A gránit „hegyeket” magam mögött hagyva ereszkedtem lefelé István-major irányába, ahol a 6. pontnál ismét bõséges vízutánpótlás volt, majd irány a pátkai víztározó. Még egy kis erdõfolt segített elviselni a meleget, aztán kiérve a víztározóhoz, annak gátján kellett eljutni a faluba. Kb 3-4 km-nyi út vezetett a gáton, ez nekem a tûzõ napon nagyon hosszúnak tûnt. Az egyhangúságot megtörte ugyan az azzal járó izgalom, hogy az egyik horgász nem kicsi kutyája engem nézett ebédnek, de sikerül egészben megúsznom a helyzetet, és végre elértem a sportpályát, ahol újabb csoki, meg egy köz-csap kényeztetett.
Közel egy kilométer aszfalt következett, mire kiértem Pátkáról, közben egy padon beiktattam pár perc pihenõt. A falu szélén a vasúti sínek mellett vitt az út, és itt kezdtem rájönni, nem éppen kellemes délben itt gyalogolni.
Azért elérkezett a 8. ep, ahol a vasút keresztezi a 811-es fõutat. Újabb nagy mennyiségû víz-fogyasztás, aztán lélekben felkészültem, hogy a vasúti õrház mellett kell elhaladni, aminek kutyáiról a túlélés fogalmával párosítva az itiner is megemlékezett. Szerencsére csak az ugatásával jelezte létezését, amit nem bántam.
Árnyas út következett egy kis szakaszon, de elérve a Lujzamajori halastavakat, már semmi árnyék nem volt. Meglehetõsen elpilledve értem a 9. ep-hez, és itt már nagyon untam a meleget. Innen egy sporttárssal (aki idõközben utolért) együtt nyomtuk le az utolsó szakaszt, ami a lovasberényi kastélyparkban kanyargott. Aki a turistaút ezen szakaszát kijelölte, az tényleg kihozta a maximumot ebbõl a kis erdõbõl, ennél kacskaringósabbra már nem nagyon sikerülhetett volna. De legalább itt árnyék volt.
Ismét kereszteztük a 811-es utat, és innen már pár száz méter volt csak a sportcsarnok, a cél, ahová 14 óra elõtt érkeztünk. Itt megkaptuk a kitûzõt és egy szép emléklapot. Aztán még gulyásleves várt az éhes turistákra, bár én a frissítõ zuhanyozásra tudtam csak koncentrálni.
A túra távja barátságos, a szintemelkedés nem nagy, ráadásul a túra elején van jórészt, igazából az utolsó 10-12 km volt számomra kicsit egyhangú, bár ez a nagy meleg miatt is lehetett. Összességében jól éreztem magam, köszönet a szervezésért. |
