Elsõ Mátrabérc próbálkozásom:
Sirokra kellemesen állva eltöltött utazás után valahogy 8 után érkeztünk. Összefutottunk a sportcsarnokban Nagyondinnye topiklakóval.
Este, cimborával 3/4ed 10 magasságában vendéglátóipari egységet kerestünk éhünk agyonütése céljából, így az egyik étteremig jutottünk. Én egy sör, õ egy pohár baracklé társaságában vártuk a kaját, ami finom volt, csak kicsit kevés.
Mókás közjáték: A "TOALETT" feliratú ajtó a sötét, de hatalmas ürességre nyílott, egy idõ után már kellemesen röhögtünk a közelítõ emberkéken :))).
Alig bírtam felkelni másnap, így csak az 5:50es busszal indultunk a rajthoz. Kicsit tartottunk a laza 20 kilométer emelkedõtõl, és volt is benne egy két emelkedõ, aminek láttán rémült sóhaj szakadt fel belõlünk, hogy "ODA fel???".
Valamelyik csúcson elszáguldott mellettem akibacsi, ott beszélgettem épp Larzennel és skottal. Akibacsi visszamászott néhány métert. :)
A Kékesre felérni majdnem olyan feeling volt, mint amikor tavaly beértem az elsõ Kinizsi céljába :)).
Most voltam elõször fent, és hát elsõ alkalommal a saját erõmbõl feljutni... Kicsit büszke vagyok rá.
A lefelé ereszkedés (helyenként majdnem gurulás) figyelmeztetni kezdett, hogy van térdem, és hogy ez még kicsi talán sok neki a Zöld 45-ön bekövetkezett kihûlés után :(.
A Mátra nyeregig szépen tartottam magam a jelzések által kijelölt úthoz, azaz nem mentem ki a betonra (eszembe se jutott, nagyon nem szeretek betonon menni bakancsban).
A csór hegyi ponthoz még komolyabb gond nélkül feljutottam, de már sokkal gyakrabban kellett megállnom, és gyúrni kicsit a térdem körül az inakat, izmokat. A pontnál bekentem és befásliztam a térdemet, valószínûleg már késõn.
Azt éreztem, hogy a Galyatetõig el bírok menni, de komolyan felmerült bennem, hogy ott majd kiszállok.
Hát tényleg csak épp hogy bírtam elmenni odáig :(
A nagyszállóval szembeni büfénél leültem, újratekertem a fáslit, aztán ráköszöntem fat és csanya sporttársakra Csanya gratulált a diplomámhoz :)) (köszi!), és felajánlott egy adag ben-gayt a térdemre, hogy menjek csak végig, max idõn túl érek be, de megcsinálom. Szvsz nincs értelme, hogy a fájdalom elfedésével végigmenjek, mert a térdemet kicsinálhatja :(. (Mintha csipkebogyót láttam volna elhaladni a háttérben, de nem biztos.)
A pontig elmentem, ott kértem a pontõröktõl részletes infot a buszról, meg a többi túrázótól, hogy mire lehet számítani térd szempontjából a továbbiakban. Mindenki emlegette az Ágasvár és a Múzsla lefelé szakaszát, és azt tanácsolták, hogy ha fáj a térdem, inkább nem menjek tovább. Nem mentem.
Visszamentem a nagyszállóhoz, mire oda értem, megint fájt a térdem. (Felmentem a kilátóba közben, de nem kellett volna, lefelé a lépcsõn sziszegtem rendesen.)
Közben felhívtam a volán menetrendinfóját, és kiderítettem, hogy Gyöngyösön át tudok leggyorsabban Szurdokpüspökire jutni. (Na ilyenkor van értelme a mobiltelefonnak.) A mentõbuszon nem volt kedvem órákat üldögélni.
Gyöngyösön üldögéltem egy kicsit, aztán elsétáltam a Szurdokpüspökire vezetõ út felé, és stoppal 25 perc alatt, 3 autóval a célnál voltam.
Nagyondinnyével ettünk egy jó adag babgulyást, és vártuk egy cimboráját, akiért jöttek kocsival, én is befértem volna. Közben gratuláltunk az iskola kapujában Lükepéknek és Ronibélának. Nagyondinnye is térdgondok miatt szállt ki Mátrakeresztesen.
Larzennel beszélgettünk egy kicsit, persze hogy térdbajokról, kaptunk tippet dokira, köszi!
Közben cimborám befutott, és nem akartam otthagyni. Vonattal jöttünk el.
A konklúziók:
-Korábban be kellett volna fáslizni a térdemet.
-Ez tényleg sok volt még a zõd után.
Erõvel bírtam volna szvsz, de másfél hónap múlva kinizsi... Ha egyáltalán a dokinéni elenged rá. |
