Túrabeszámolók


Szurdok / Útvonalkövető

csibaTúra éve: 20072007.07.02 13:18:33
Szurdok 40

Kora reggel, még inkább hajnalban csörög az óra. A kelés nehéz, majdnem visszaalszom, de a túra csábít, hiszen talán a legszebb részeken kalauzol végig bennünket a Pilis és a Visegrádi - hegységen keresztül. Úgyhogy erõt veszek magamon és összepakolom a "túlélõ-felszerelést", majd irány a Batthyányi tér. A HÉV-en érdekes emberek sokasága:) Vége a szombat esti bulizásnak, és hazafelé támolyognak. Egy kis alkoholszag így reggel, egyik ürge 3 helyet foglal el, ahogy keresztbe kasul fekszik a székeken. Érdekes látvány. Begurulunk Pomázra, majd beállunk a buszmegállóba. Itt már vannak azért szép számmal, és a busz indulásáig még be fog futni még egy HÉV. Elnézve a tömeget néha elõtörnek belõlem azok az emlékek, amit még a Börzsönyi Farkas Zsolt emléktúra alatt szereztem, mikor alig fértünk fel a buszra. Végül is sikerült, de azért jól megpakoltuk. Felfelé az emelkedõkön elég érdekesen mentünk, szinte másodpercenként váltott a busz, hol fel majd utána rögtön vissza. Ennek meg is lett az eredménye, mert sikeresen elfüstölte magát Két - bükkfa - nyereg után. Ez is jól kezdõdik. De nézzük a dolog pozitív oldalát, megvolt a bemelegítés. Egy jó 2-3 km-t fel kellett gyalogolni Dobogókõre.
.
A szervezõk már vártak, és a buszmegállóban már a kezünkbe nyomták a nevezési lapot. És utána meg jött egy emberke tele bögrékkel, majd mindenkinek átnyújtott egyet, hogy ebbõl igyunk meg, hogy majd legközelebb is hozzuk el, és így keletkezik szemét a mûanyag poharak által. Nagyon jó ötlet, dicséret érte a szervezõknek. Gyors nevezés után indulás. Elég hamar, a Rezsõ kilátóban megkaptuk az elsõ pecsétet. Kifele jövet a kilátóból egy túratársnak szólok, hogy be kéne menni pecsétért. Majdnem benézte. Szerencsére még korán volt, és nem kellett embertömeget kerülgetni. Egy gyors leereszkedés a S jelzésen Rám - szakadék felé, ahol sikerült elkolbászolnom. Ügyesen lementem végig az aszfaltos útig, és ott meg nem értettem, hogy hol vagyok, mert az itiner szerint valahol máshol kéne lenni. Aztán sikerült valahogy visszatérnem a kijelölt útra.
.
Lukács árok felé csemegéztünk a vad málnából, és néhol dzsindzsás részen törtünk elõre. Maga az árok valami csodálatos volt. Még nem volt alkalmam végigjárni, így csak ámultam. Egyszer - kétszer sikerült belelépni a vízbe, néhol bokáig süllyedtem a sárban, de a látvány kárpótolt. Lukács árok végétõl a Rám - szakadékig együtt mentem egy túrázóval, jót beszélgettünk, majd elnyúltam tõle, de késõbb még viszont láttam magam elõtt, mert késõbb hozzátettem még egy ~4km-t a túrához egy újabb eltévedés miatt.
.
A Rám - szakadék is nagyon szép volt, bár én személy szerint jobban örültem még a láncos idõszaknak. Nem is nagyon értem miért kellett létrára kicserélni. Persze így biztonságosabb, de a Mount Everestre sem lehet kiépített ösvényen feljutni. Szerencsére a nagyobb tömeget itt is elkerültük, úgy látszik még túl korán volt.
Örültem, hogy a túra útba ejti a Rám - hegyet, mert még ott sem voltam eddig. Egy jó meredek emelkedõ vezetett felfelé, és irigykedve néztem azokat, akik már visszafelé jönnek, rólam meg még folyik a víz. Elidõztem itt egy kicsit, és gyönyörködtem a kilátásban. Lefelé egy - két helyen gyorsabban mentem, mint ahogy szerettem volna, de szerencsére mindig a két talpamon maradtam. Aztán jött a Miklós forrás, amit sikeresen kihagytam, és szerencsétlenségemre ellenõrzõ pont is volt ott. Ezt csak a következõ ep-nél vettem észre, mikor láttam, hogy az elõttem lévõnek eggyel több pecsétje van. Bár kicsit megnyugodtam, mikor megtudtam, hogy nem én voltam eddig az egyetlen aki nem ment le oda. Úgy értelmeztem az itinerbõl, hogy az csak azért van odaírva, mert vizet lehet venni, de tévedtem. Szerencsére a rendezõk rendesen voltak és nem csináltak belõle nagy ügyet. Még a célban a pecsétet is odanyomták mondván, hogy ne árválkodjon egyedül ott az az üres hely.
.
Ezután következett talán a túrának a legnehezebb része, fel a távvezeték alatt egészen a Thirring körútig. Rendesen megizzasztott, be is lassultam, és iszonyatos meleg volt. Végre elfogyott az emelkedõ, és a hegy oldalában húzódó kis ösvényen mentünk elõre. Azért ez sem volt a legkönnyebb terep, mert nagyon könnyen le lehetett csúszni, ha az ember nem figyel oda. Majd egy túrázó megmutatta azt a helyet, ahol tavaly Hegedûs Róbert sporttársunk életét vesztette, és megnéztünk a neki állított emléktáblát is. Itt megkaptuk a következõ pecsétet és mellé csokit is, ami nagyon jól esett. Majd visszakapaszkodtunk Dóbogókõre, ami ekkor már jobban hasonlított valami zsúfolt piachoz. Irdatlan mennyiségû autó, és embertömeg. A régi K jelzést kicsit nehezen találtuk meg, el is idõztünk a keresésével egy jó 15 percet. Közben meg megérkeztek a bicajosok is, akiknek valamilyen versenyük volt. Az elején még egy ideig egy úton mentünk velük, majd elváltuk. Itt egy kis csapat verõdött össze, akikkel együtt mentünk Pilisszentkeresztig. Zsivány szikláknál megkaptuk a következõ pecsétet és mellé cukrot is. Valamint ismét lehetett gyönyörködni a csodálatos kilátásban, és abban, hogy milyen hosszú út áll még elõttünk.
.
A s +-on gyorsan leereszkedtünk, majd áttérve a P +-ra itt tévedtünk el a legjobban. A Vaskapu völgyben lementünk egészen Mária padig, és ott kezdtünk el gyanakodni, hogy itt valami nincs rendben, mert a Vaskapu-szikla nem épp erre van. A kupaktanács összeült, és rájöttünk, hogy nem kellett volna lejönni a P+-on. Ezt rendesen benéztünk. Nem volt mint tenni, irány visszafelé. És tényleg ott volt az elágazás, ráadásul még szalagokkal is. Ezt jól benéztünk. Enyhén emelkedõs úton elértünk a Vaskapu-szikláig, ami valami csodás képzõdménye a természetnek. Itt sem voltam még soha, úgyhogy megint csak ámulta és bámultam. Lefelé kicsit izgalmas volt, néhol itt is gyorsabb tempóban mentem, mint ahogy szerettem volna. De egyben leértem.
.
Pilisszentkereszt elõtti Klastrom-kút megváltásként jött, és végre a kapott bögrét is hasznosítani tudtam. Ez a rész nem épp a legkellemesebb volt, tûzõ napon, tikkasztó melegben, de hamarosan bent voltunk Pilisszentkeresten és onnan már csak egy karnyújtásnyira volt a szurdok. Kár, hogy nem igen volt benne víz, de így is nagyon szép látvány. Az aljában igazi terülj - terülj asztalkámat rendeztek be a szervezõk. Volt mi szem - szájnak ingere. Illetve itt volt a célja a 25km-es távnak.
Sokat nem idõztem itt, úgy éreztem, hogy jobb a lábaimnak ha inkább folytatom. A Szent - kút felé vezetõ úton sokan jöttek velem szemben, akik vizes kannákat cipeltek. Úgy látszik ez is olyasmi hely lehet, mint a Lajos - forrás. Itt kaptunk megint pecsétet, és a pecsételõtõl egy kis útravalót, hogy most jön az utolsó durvább emelkedõs rész, amiben igaza is volt. Nem volt piskóta ez a szakasz felfelé, és már azt vártam, hogy mikor tér el a K+, mert állítólag utána könnyebb lesz. Aztán idõvel csak csak feltûnt az égbolt a láthatáron, és már nem emelkedett tovább. Innen nagyon szép kilátás nyílik Dobogókõ felé. Aztán itt újra utolértem azt az embert, akivel még a Lukács árok aljánál találkoztam. Rögtön tudta, hogy eltévedtem:). Majd kettéváltak útjaink ismét. Õ bement a Salabasinai - árokba. Én meg úgy éreztem, hogy talán jobb lenne ezt most inkább kihagyni, majd jövõre bepótolom.
.
Holdvilág árok felé utolértem talán a legidõsebb indulót a túrán. Minden tiszteletem neki. Elképesztõ, hogy még ilyen korban is hogyan tudja csinálni. A Holdvilág - árokban kaptunk egy újabb pecsétet és mellé választhattunk csokit is. Majd egy 100m-el feljebb finom forrásvízhez is jutottunk, ami nagyon jól esett. Betankoltam elegendõ vízkészlettel Pomázig és folytattam utamat. Szomorúan vettem észre, hogy a kereszt az árok végében eltûnt, biztos valakinek nagy szüksége volt rá.... Majd felkapaszkodtam a vaslétrán, magam mögött hagytam a régészeti területet és kis idõ múlva át kellett menni az árok túl oldalára. Innen kezdõdött az utolsó emelkedõs szakasz. Ami azért már annyira nem volt vészes, vagyis inkább nem lett volna vészes, csak már bennünk votl egy jó 35-40km. De feltûnt a pontõr egy fa árnyékában a csúcstól nem messze és tudtam, hogy innen már szinte nincs is emelkedõ. Lényegében egy kis hullámvasutazás jön a Kis - Csikóvárig, onnan meg már csak lefelé.
.
A Janda Vilmos kulcsosháznál megszereztük utolsó pecsétünket, pihenésre is invitáltak bennünket a kedves pontõrök, de inkább mentünk tovább, hiszen már tényleg alig volt hátra. Hamarosan elfogyott az erdõ, és feltûntek Pomáz legszélsõ házai. Itt egy kicsit hosszan kellett menni a városon belül, de annyira nem volt vészes. Egy két útba esõ kocsma csábítóan hívogatott, de tudtam ha betérek oda, akkor nem jövök ki egy hamar. Így inkább folytattam. Az utolsó métereken még beszélgettünk egy jót egy túrázóval, elmeséltük jövõbeli terveinket egymásnak, majd megláttuk a célt. Boldog voltam, hogy sikerült megcsinálni, a szervezõk nagyon rendesek voltak, mert egy hiányzó pecsét ellenére is simán adtak oklevelet meg kitûzõt, ráadásul még a hiányzó pecsétet is megkaptam a célban. Kicsit leheveredtem a ház udvarán a fûben, majd rövidesen elbúcsúztam és folytattam utam a HÉV felé.
.
Összességében állíthatom, hogy ez volt az eddigi legjobb túra, amin részt vettem. Nem csak azért mert csodálatos helyeken vezet végig, és tényleg megmutatja a legszebb kincseit a Pilis és a Visegrádi - hegységnek. Hanem azért is, amit a szervezõk nyújtottak nekünk. Köszönet érte! Jövõre újra találkozunk.