Corvin János Emléktúra 80
Hajnal van, a busz neve még éjszakai járat, a hétköznap reggeli csúcsforgalom méreteit meghaladja a tömeg. Az elsõ Veresegyházon át Vácra induló motorvonat ajtajai többségükben nem nyílnak, mégis sikerül beszállni, belülrõl oldja valaki a zárat. Veresegyház nevezetes vasútállomásán nosztalgiázhatunk majd' negyedórát, ugyanis nem engednek továbbmenni, Erdõkertesre erõs késéssel érkezünk. Helyismerettel rendelkezõ sporttársak nyomában baktatok a rajt felé, elhaladva egy kissé gondozatlan benyomást keltõ kis díszkert mellett. A rajtnál ismerõsök, van, aki már indul, van, aki még nevez, vár. Jómagam nevezés után nem akarok várni, minél többet szeretnék a reggeli, hûvösebb idõben gyalogolni. Belenézek gyorsan az itinerbe, megszemlélem rajta a térképet, utóbbit használom majd többet. Az ajtóban pecsételnek, nagy levegõt veszek és nekivágok életem elsõ Corvinjának. Sokszor, sokat olvastam a beszámolókat, így nagyjából sejtem, mire kell számítani.
Kiérve az elsõ burkolat nélküli útra, eszembe jut, mi is volt az egyik fenntartásom: a várható sok homokos útszakasz - végül nem okoztak különösebb problémát. Elõzgetek, köszönök mindenkinek és már el is érem az elsõ pontot, ahonnan gyors bélyegzés után már indulok is tovább. Kellemes erdõben haladok itt, nagyon barátságos, reggeli idõben. Az imént megelõzött sporttárs pedig elkocog mellettem, õt nemsokára beérem, egy idõ után pedig együtt haladunk, beszélgetünk. Váckisújfalu elõtt gyönyörû völgybe ereszkedik le az út, van szerencsénk észrevenni az erre ritkán járó vonatok egyikét (V43+Bhv+BDt összeállítás, akinek ez mond valamit). Útitársam taktikája a következõ: emelkedõn meghalni, lejtõn futni, jó terv, magam is szoktam követni mindkét felét, a másodikat némi fenntartással. A falu után elhaladunk a horgásztó mellett és a Gödöllõi-dombságban már megismert 400 kV-os távvezeték alatt, közben balra a Visegrádi-hegység és a Börzsöny vonulata látszik, kiegészülve a Naszállyal, amelyet ebbõl a szögbõl sem láttam még. Ahogy beszélgetünk és közben haladunk Püspökszilágy felé, útitársam történeteibõl arra következtetek, hogy Spottal haladok együtt, rákérdezek, valóban így van.
A faluban csodálatos szép templom mellett gyaloglunk el, érkezünk az elsõ frissítõpontra, kedvesen adnak még repetát is az italból, érzem, szükség van a folyadékra. Innen több az emelkedõ, komolyabbak is egy kicsivel. Egykoron a honvédség használta ezt a területet, a lõtérbõl egész sok maradt meg, arra gondolok, hogy még mindig járhatnak ide gyakorlatozni. Az egyik emelkedõ hangulatos gerincútra visz fel, itt elválnak útjaink, kicsit gyorsabb tempót diktálok hegynek fel, így jó utat kívánunk, én pedig ellépek. Nemsokára gyönyörû kilátás nyílik elõször a Börzsöny déli részére és a Naszályra, majd kibontakozik a teljes börzsönyi panoráma, hihetetlenül szép. Erdõbe érek, emelkedik az út, én pedig lassan várni kezdem a geodéziai tornyot, amelyet mindenáron valamilyen magaslat csúcsán képzelek el, ez így is van, csak nem ott, ahol én sejtettem. Ezen a szakaszon szalagok tájékoztatnak az útról, nincs túl sok, de egyszer sem bizonytalanodok el, ahol kell szalag, ott van, ennyi pont elég. Végre a geotoronynál vagyok, ahol Kerek Repkény és Gethe sporttársak pontõrködnek akiknek nincs sapkájuk, viszont adnak pecsétet és mindenfelé fényképeznek :). A toronynak a létrái viszont drasztikus mértékben megcsappantak, így lemondok a mászásról.
Innen többnyire lejtõs úton haladok, néha tényleg belekocogok a távba, így hamar elérem Penc szép faluját, ahol is kihagyom a Gethe úr által ajánlott kocsmát, viszont megvizsgálom a vegyesbolt hûtött kóláját, valóban kóla és valóban hûtött. Elõtte még egy nyomóskútnál megmosakszom, egy futó sporttárs példáját követve, a helybéli nénik csak néznek. Pencrõl kifelé betonút visz, többek között egy kis kápolna mellett, amelyet éppen festenek, jó munkát kívánok, õk pedig nekem jó utat. Kedves vidék a Cserhát. A mûútról a letérést prímán észre lehet venni, a csapás is majdnem eléggé lejárt, láttam már nagyobb susnyást is. Felérve a Mónika-pihenõhöz azért nem bánom a földutat. Itt szénsavas és mentes ásványvizet kínálnak, az elõbbit választom, majd legurulok a dombról és feldöcögök a másikra. Egy ideig itt is eléggé benõtt jellegû az ösvény, de jól követhetõ és szép kilátás nyílik jobbra. Csõvárra viszont még nem ez visz fel, le kell menni egészen egy patakvölgyig, onnan pedig felkaptatni meredeken a várba. Ezt meg is teszem, sokszor látott sporttárs mondja már a nyeregben, hogy ide 150 méter már csak. Ez az emelkedõ már könnyebben megy, felkaptatok, köszönök egy családnak, akik kissé meglepetten nézik az érkezõ futókat, gyalogosokat. A ponton gyors bélyegzés, a kilátás szemrevételezéssel történõ ellenõrzése, búcsúzás, majd rövid kocogás a nyeregig vissza. A Vas-hegyrõl talán még szebb panoráma nyílik, de a rákövetkezõ lejtõn ugyancsak oda kell figyelni. A lejtõ legvégén pedig Nézsa vár, szép fák között kastély, átellenben, a nyomóskútnál pedig ellenõrzõpont. Pecsételés után mindenféle vízvételezést és póló-, sapka-, fejmosást tartok.
Hosszú országúti szakasz következik, sok dícsérõ szót olvastam már róla, most mégsem olyan veszélyes, néha leng egy kis szellõ és egész sok az árnyék. Arányaiban, persze. Nógrádsápon majdnem besétálok a faluba, úgy kiabálnak utánam, köszönöm itt is. A ponton zsíroskenyér készül, van hozzá uborka, savanyúság és só. Valamint víz, ebbõl is kérek. Kisgyermek tölt a poharamba, nagyon kedves tõle :). A pont után csatlakozom Zsolt nevû sporttárshoz, akivel együtt tesszük meg a túra hátralevõ szakaszát. A Patay-kastély gyönyörûen felújított épülete mellett elhaladva érkezünk Acsára, ahol a ponton szilvát, a kocsmában kólát, a nyomóskútnál mosakodást kapunk. A pontõr elmondása szerint is ez a Rózsa-kút elõtti utolsó hely, ahol vizet lehet venni. Továbbmegyünk, közben kitárgyaljuk a BME gépészkart, majd mindenféle túrákat. Nagysokára elérjük a fent nevezett forrást, nagyon finom, hideg vize van, de a piknikezõ társaság által ott hûtött dinnyék megkóstolását inkább mégsem ejtjük meg. Futó/kocogó sporttársnõvel leõzgetjük egymást az Ecskend dûlõin, az ellenõrzõpontra érve nagyon örülünk az ott kínált víznek. Az itiner innen nem ír emelkedõt Galgamácsáig, amit látunk, az optikai csalódás. Szántók között, majd mûúton érünk be a faluba, keresztezzük a vasutat, majd felkaptatunk a templomhoz, ahol megint zsíroskenyér vár és pezsgõtabletta a vízhez. Itt utolér megint a sporttársnõ, de már késõ a figyelmeztetés, miszerint nekünk nem jár semmi :). Kis pihenõ után a faluban egy plusz kanyart beletéve a távba eljutunk a cukrászdáig, ahol életmentõ fagyizást tartunk.
Új erõre kapva folytatjuk az utat, eleinte megint sok mûúton, majd mindennemû földek peremén, a szalagozást erõsen követve, mivel jelzésbõl nincs túl sok. Az Öreg-hegy kerülõjén felírjuk a kódot, lerajzolva az alatta levõ jelzések képeit is, még jó, hogy van egy tollam, mert zsírkrétát nem találunk. (Bár a kód bonyolultsága nem is indokolja, elég lenne megjegyezni.) Vácegresen a helybéliek igazítanak el meglepõen pontosan, a játszótérnél kis kitérõt teszünk a nyomóskúthoz, majd nem túl hosszú gyaloglás után már meg is érkezünk a Egres-pataknál levõ "meglepetés-ponthoz". Itt az elõzetesen írt és általunk számított kód helyett rendes ep. üzemel, mindenféle innivalóval, üdítõvel és péksüteménnyel vendégelnek meg. Itt én zakkanok meg fejben egy kissé, utunk folytatásában egy motokrossz-pályán kell átkelni, majd a szalagokat követni... hová is? Benézzük az elágazást, késõbb korrigálunk, visszajutunk a piros sávra. Ezen nagyon sokáig fölfelé megyünk, majd a P+ jelet követhetjük - lefelé. Ez még több kapaszkodást jelent majd az ellenkezõ irányban, de a pont - szerencsére elég közel van, limonádéval kínálnak, nagyon jólesik.
Itt Moiwa sporttárssal kiegészülve, hármasban baktatunk fel a Margitára, már talán sosem jutok fel a toronyba, gondolom én, mondják, sokat azért nem veszítek vele. Még egy susnyás, kellemetlen emelkedõ van hátra, ez hasonlóan benõtt, kellemetlen lejtõvel folytatódik, majd hirtelen megjelenünk Erdõkertesen. Sok-sok utcanévtáblát nézünk reménykedõn, csupa író és költõ mind. Nemsokára változik a helyzet és végre befordulunk a Rákóczi utcába, a célban jó társaság (pár kedves ismerõs), kedves célszemélyzet, finom virsli és jégkrém (!) vár ránk. A jelvény nagyon szép, az oklevél kicsit egyszerûbb, de sebaj. Kicsit elidõzöm a célban, majd elköszönök útitársaimtól és mindenki mástól, végül, némi szervezés után autóval jutok haza, Egerbe. Szeretném megköszönni a túrát a szervezõknek, a társaságot útitársaimnak, a biztató szavakat a pontõröknek. Gratulálok minden táv minden teljesítõjének!
|
