Reggel 6-kor akartam indulni és ez szinte percre pontosan sikerült is, hála édesapámnak, aki kifuvarozott Cserkútra. Egy határõr túratárssal indulunk együtt, elõször könnyedén megy, majd ahogy az emelkedõ durvul – fõleg a Babás szerkövek után – kissé érthetetlenül megrogyok. Megyek folyamatosan, de még a korai kiszállás gondolata is felmerül bennem. Egy kis sziklamászás után végre felérünk a Jakab-hegy gerincére, innen már közel az elsõ EP, ahonnan rövid beszélgetés és pár szem szõlõcukor után immár egyedül indulok tovább. Az útvonal ismerõs, a terep nem túl nehéz, teljesen rendbe jövök Tubes aljáig. A Rotary körsétány elsõ ellenõrzõpontján levõ vidám hölgy kedvesen felvázolja az alternatívákat, én elõször a körsétányt választom (tényleg szép!!!) utána kapaszkodom fel a Tubeshez, de ez most nem nehéz. Itt visszautasítva a tényleg szíves kínálást, saját ellátmányt fogyasztok (ne kelljen már cipelni). Végigsétálok a gerincen, majd a néha kissé bokatörõ ereszkedést sikeresen letudva megérkezem a Dömörkapuhoz, ahol csinos lányok és nyomóskút fogadnak (utóbbi sokkal jobban érdekel, ez már az öregkor biztos jele :))) . Kedvenc Kisrétem most is lenyûgözõ, utána már sok helyen fiatalabb sarjerdõk között vezet az út. Egy kis idõ után ráállunk az RP Kéktúra útvonalára (Kövestetõig ezen is maradunk). Könnyû szakasz, hamarosan megérkezek a Tripamer-fánál levõ EP-ig, ahol finom süteményt lehet vételezni. Érdeklõdöm a további szakaszok vízellátását illetõen, a válasz (pár tervezett forrás kiszáradt, víz a következõ EP-n) némi óvatosságra int a vízkészleteim felhasználását illetõen. Gyorsan indulok a tisztásról a jelzett kivezetés felé, de ugyanezzel a lendülettel el is követem a túra leghosszabb eltévedését. Az induló szélesebb út rendben, de nem veszem észre (az útra összpontosítva), hogy a kék pár lépés után jobbra letér egy kis csalánoson át (pedig rendesen ki volt szalagozva, még a jelzés is látható a távolabbi fákon). Felmászok feleslegesen a dombra, majd az elsõ keresztezõdésnél rájövök, hogy ez az út nem az az út. Vissza, rá a kékre. Az Extrém Park mellett tovább, majd rövid erdei rész után jön a túra leghosszabb aszfaltos szakasza. Ez a rész és a következõ Ep-ig több helyen is napos, néha tarvágásokkal szegélyezett, nem ez a kedvenc szakaszom. A volt Hársas kh.-nál életmentõ víz fogad, bár a készletek korlátozottak. Magas aljnövényzetben kitaposott úton vezet tovább az ösvény. Egy kis víztározó után egy kegyetlenül napos aszfaltút, jobbra egy külszíni fejtés mérsékelten szívdobogtató látványával. A letérés elég elvadult részen vezet keresztül, egy szederág kis híján megskalpol, egy darabig tapogatom a fejem, hogy véres-e (szerencsére semmi komoly). Az emelkedõ nem túl vészes, de a hotel melletti mûút keresztezése után jön a nagy mumus, a Hármas-hegy. Eleinte szélesen vezet az erdei út, majd a szalagozásokat követve kapaszkodom a fák között a gerincig. Meredek, nagyon fárasztó szakasz, de egyszer ennek is vége. A toronynál levõ EP-nél sajnos már csak buborékos ásványvíz van, de most ez is kimondhatatlanul jól esik, megiszom majd egy palackkal. Meredeken leszerpentinezünk az aszfaltúton, majd többnyire ereszkedve ívben a Zengõ lábához kanyarodunk. A felvezetõ út közel sem annyira meredek mint a Hármas-hegyi, viszont iszonyúan hosszúnak tûnik, fõleg az eddig megtett úttal a lábomban. A tetõn pecsételtetek, kicsit iszok és rögtön tovább. A görgeteges, meredek lejtõket nem szeretem, ezt sem fogom. Késõbb a lejtõ kicsit lanyhul, az út minõsége javul, de itt már nagyon szeretnék beérni, megyek kissé zombi üzemmódban. Ilyen világi hívságokra mint kocogás, nem is gondolok, próbálom kiheverni az utolsó két csúcs okozta traumát. Pécsvárad mellet megint napos szakasz, majd a lekanyarodás a Dombay-tó felé a Z+-ra. Innen végig aszfalton, de ezt itt tényleg nem lehet elkerülni. Ahogy közelebb érünk a tóhoz, egyre szebbek a házak, üdülõk, a kertek végében patak csordogál, egész hangulatos. Sikerül bemennem egy jókedvû társasághoz (fiatalok, vidámak, biztos túrázók :))), kiderül hogy csak sima mezei buli. De innen már nem messze a tényleges cél a tó partján. Megkapom az oklevelet, kitûzõt, gratulációval, kézfogással, kínálnak valami kellemes illatú bográcsos finomsággal, de a gyomrom erõsen tiltakozik bármi szilárd ellen, így 3 pohár ásványvíz után lesétálok a bekötõ útig, ahonnan sikeresen haza is fuvaroztak.
Összegezve: ez egy keményen kezdõdõ és befejezõdõ túra, amely sok szép helyet érintve ismertet meg a Mecsekkel. A szalagozás kifogástalan (ez itt nagyon fontos is, mivel nincs szöveges itiner, csak térképvázlat), minden erõfeszítésemre szükség volt, hogy a szokásos eltévedésemet hozni tudjam. A pontõrök, szervezõk mindenhol kedvesek, barátságosak voltak, az ellátás megfelelõ. A Dombay-tó kellemes meglepetés, ide kijövök egyszer a családdal.
|
