RPDDK

RPDDK fórum

lista a hozzászólások időrendjében

<<< Kaposmérõ Zselickisfalud >>>
32. Szenna
bakonyigyerek Bejárás: 2023.12.18. Rögzítve: 2023.12.19 11:58:12

 Szennán a Vadász vendéglő előtti kiülőnél van a bélyegző. Rövid kitérő a kékről kék pecsét felfestéssel jelezve.

 
hdanee Bejárás: 2023.12.14. Rögzítve: 2023.12.15 10:30:24

Szennán a Vadász presszó melletti kiülőben rejtőzködik a pecsét, a puska csövétől balra. Vagy jobbra. Attól függ, jó végén állsz-e a puskának.

A presszóhoz a buszfordulónál lévő kereszteződésben kell letérni, behívótáblák sora jelzi ezt. Három egységből álló komplexum van itt: vegyesbolt, kocsma és pizzéria múködik láthatóan egy vállalkozásként. Elvileg 9-11 óra között szünetet tartanak, a gyakorlatban sokszor nyitva van olyankor is. 

Patca felől érkezve az erdőben a forrásnál asztal és padok várnak a megéhező turistára, viszont a forrás vize nem iható, amit mondjuk a környék mezőgazdasági területeinek közelsége miatt el is hiszek. A dobozgyár előtt csapadékos időben hosszabb sártenger várható. A műúton vezető szakasz nem különösebben forgalmas, biztonságosan lehet haladni. Ebből az irányból érkezve a jelzettség jónak bizonyult. Elszórt lövöldözést hallottunk, miközben nem volt tudomásunk vadászatról a környéken, de ha már egyszer a Vadász presszóba igyekszik az ember...

Buszközlekedés Kaposvár - Szenna - Zselickisfalud - Szilvásszentmárton útvonalon jellemzően 1-2 óránként, időszaktól függően Patca betéréssel. 

Szállásunk Kaposvár főterén a Hotel Kaposban volt, a három hullócsillagos szállodában garantált a 6 órai ébredés - harangszóra. Egyebekben átlagos áron, központi fekvésű helyen, tiszta és tágas szoba jár, udvarias személyzettel. Ezen kívül ajánlom még Kaposdadán a Ló-Beállót, ha valaki kifejezetten a túraútvonalon keres szállást, kis túlzással valóban a lovak között hál az ember, persze egy színvonalas faházban - és némi wellness is jár. Nem a lovaknak, hanem a fáradt túrázónak.

 
KFeri Bejárás: 2023.10.23. Rögzítve: 2023.10.29 00:09:04

A Vadász teraszán a pecsét rendben.

A túra fényképes beszámolója a következő oldalon olvasható: https://turaelmenyeim.blogspot.com/2023/11/rpddk-08-simonfa-kaposmero-20231023.html

 
Winston Smith Bejárás: 2022.10.20. Rögzítve: 2022.10.21 15:08:53

Rendben megtalálható a bélyegző a kocsmánál.

Egy hosszabb aszfaltos szakaszon való ereszkedéssel érkezik a kék Patca felől a faluba, a bélyegző pár perc letérő. Jó volt az őszi napsütésben üldögélni egy kicsit a teraszon. Utána megnéztem a skanzent is, nagyon szép.

 
Beni0120 Bejárás: 2021.12.18. Rögzítve: 2021.12.23 10:39:43

 Pecsét rendben a Vadász presszó kerítáésénél.

 
striker11 Bejárás: 2021.11.05. Rögzítve: 2021.11.06 14:56:45

 Rendben a pecsét a trafik előtti pihenőben. Szenna-Simonfa szakaszolást választottunk, kaposvári kiindulóponttal ideális a buszközlekedés Szennára is, és Simonfáról Kaposvárra is. (Kaposváron ingyenesen lehet parkolni a pláza mögötti parkolóban, és közel a "Berzsenyi utca, felüljáró" megálló.)

A kocsmában terveztünk kávézni reggel, de elkövettük azt a hibát, hogy nem néztük meg a nyitvatartást, így miközben szendvicseztünk a pecsét mellett, 9.00-kor bezárt a kocsma. Szerencsére készültünk kávéfőzővel a túrára, így feldobtunk egyet a saját gázfőzőnkre. :)

 
Widike Bejárás: 2021.02.21. Rögzítve: 2021.02.24 09:36:32

 Pecsét a dohányboltnál rendben

 
SzenteKálmán Bejárás: 2020.10.24. Rögzítve: 2020.10.27 09:45:35

Kaposmérőről aszfaltos út vezet ki a tavak, majd Kassai lovasíjász bázisa (https://www.lovasijaszat.hu/)  mellett Kaposdada felé. Kaposdadán semmi sincs (mármint vendéglátóhely) A hegygerincig tart az aszfalt.
Néhány könnyű emelkedővel tarkított, helyenként sáros, de alapvetően szép erdőfoltokban és legelők között mezei utakon haladunk. Egy ponton figyelni kell, itt kitér jobbra a kék, de egyenesen a kék háromszög halad (kb 300 méterre a Dada településrész végén álló feszülettől)! A távvezeték alatt áthaldva kiérünk az egyre jobb (zúzottkővel szórt) útra, és egy jó kilométer után Szenna központjába érünk. Innen jobbra 500 méter a Vadász presszó (egyben dohánybolt) ami délelőtt és délután van nyitva. Szennának ez az egyetlen kocsmája (legalábbis mi nem találtunk mást...). A pecsét a kocsma teraszán egy fa oszlopon van.
Szennán régi kedves visszatérő vendégei voltunk Miszlang Jánosné Ágnesnek. Remek vacsorával fogadott és a reggeli is tökéletes volt.
http://www.szenna.hu/?page=agnes

 

 
papprobert12 Bejárás: 2020.08.21. Rögzítve: 2020.08.24 15:25:15

A dohánybolt mellett a kis pihenő faoszlopán a pecsét rendben. Udvarias, kellemes volt a kiszolgálás a kocsmában.

 
Okulare Bejárás: 2020.06.12. Rögzítve: 2020.06.17 09:10:16

 A dohányboltnál a pecsét rendben. (Majdnem elfelejtettem kitérni érte, már párszáz méterrel túlmentem, amikor eszembejutott! ;-) )

 
marietina Bejárás: 2020.01.06. Rögzítve: 2020.01.11 11:47:57
A pecsét a presszónál rendben, folyamatosan elérhető.
A skanzen téli szünetet tart, a kiírás szerint a várható nyitás: 2020. február 22.
 
ExGESes Bejárás: 2018.11.05. Rögzítve: 2018.11.07 22:07:14

 Pecsét rendben, két pulikölyök vigyáz rá.

 
nussy Bejárás: 2018.06.02. Rögzítve: 2018.06.04 23:04:51

A kocsma / dohánybolt előtti pihenő oszlopán a pecsét rendben.

Mi kb fél 3-ra értünk oda, de mivel a nagy melegben mindenki vágyott már a hideg italra, jégkrémre, így kivártuk a 3-as nyitást. Míg várakoztunk, érkeztek mások is, akik próbálkoztak a csengetéssel, de sikertelenül...

 
Donjuan1984 Bejárás: 2018.05.01. Rögzítve: 2018.05.04 09:13:30

 Kaposmérőn a Centrum panzióban szálltunk meg, amit csak azoknak merek ajánlani akiknek nincsenek túl nagy igényeik, illetve max 1 éjszakát maradnának. 

Olcsónak olcsó ugyanis, de ha kifogtok  pár nemnaponbarnult vendéget az megkeserítheti az ott tartózkodást. A zuhany sincs a legjobb állapotban, de legalább meleg víz az volt és a pizza is hamar odaért, ráadásu finom is olt és viszonylag oclsó is :) Közel a vonat és busz pályaudvar, ez is érv lehet az itt tartózkodás mellett.

 

Ami a szakaszt illeti: Kaposmérő után található Kassay Lajos lovásíjász tanyája is, mi láttuk is motoszkálni az udvaron :) Elkezdődnek, pontosabban visszatérnek a szintek is és sokkal igalmasabb a táj is. Szennán mi meglátogattuk a skanzent, a felnőtt belépő ha jól emlékszem 800 Ft + 300 Ft ha a református templomot is meg akarja valaki látogatni, de ezt viszont vétek kihagyni, mert olyan szép :) A pecsét rendben volt.

 
Janka és Zoli Bejárás: 2018.04.29. Rögzítve: 2018.04.30 22:34:18

 A Vadász presszó melletti dohánybolt előtt a fedett pihenő oszlopán a pecsét rendben.

A "Vásárlási szándékát csengetéssel jelezze" megtévesztő felirat nyitva tartási időben (13-15 óra között ZÁRVA!!!) a dohánybolt vevőinek szól, mivel a presszót és a dohányboltot is ugyan az a személy szolgálja ki.

Nyitva tartási időn kívül nem érdemes csengetéssel próbálkozni.

 
Pulmy Bejárás: 2016.11.05. Rögzítve: 2016.11.05 11:08:07

  Szennán a Vadász Presszó előtti kerthelyiségben a pecsét ok! Mivel délidőben jártunk ott,ezért zárva volt az egység,de egy félreérthető cetlin az olvasható,hogy a delikvens csengetéssel jelezze vásárlási szándékát. Mi így tettünk,de semmi reakció nem volt rá! Közben jött haza a ház "Úrnője"(mivel családi házban van kialakítva a kocsma) és a kérdésemre,hogy miért írják ki,ha nem reagálnak,még jól ki is oktatott és elküldött melegebb tájakra. Úgy látszik ők nem a vendégből élnek.      Az MTSz helyébe én elvinném innét a pecsétet,.mivel úgyis kitérő és az ilyen modortalan vállalkozók nem érdemlik meg,hogy növeljük(turisták) a forgalmát. A faluban egyébként sok lehetőség lenne kirakni a dobozkát.

 

             Mi a Skanzenben is pecsételtünk az egyedi Szennás stemplivel,ahol szívélyesen segítettek és nem úgy nézett ki,hogy szívességet tesznek(mint sok más helyen). Egyébként a Skanzen meglátogatását vétek kihagyni,mindenkinek ajánlom.  Kaposmérőtől Zselickisfaludig a táv jól járható,bár több helyen hiányos,nehezen észrevehető a jelzés,de odafigyeléssel könnyedén követhető.   Zselickisfaludon épphogy elértük a kiszemelt buszt,úgyhogy az ottani pecsételést legközelebb ejtjük meg.

 

 

Okt.25.én jártunk a szakaszon,a túra beszámolóját,több mint 300 képpel itt olvashatjátok:  boglariturazok.blogspot.hu/2016/11/rp-ddk-osz-vana-regia-tavalyi-osz-s-e.html

 
vaterlo2 Bejárás: 2016.07.28. Rögzítve: 2016.08.09 22:04:59

Vadász presszó kiülős részen a bélyegző rendben. A skanzent érdemes volt megnézni.

 
buszosbandi Bejárás: 2016.04.15. Rögzítve: 2016.04.16 22:05:28

 Vadász presszó teraszán az oszlopon a bélyegző. A presszó 13:00 - 15:00 közt zárva tart.

 
efemm Bejárás: 2015.12.21. Rögzítve: 2015.12.21 00:00:01

Szenna, MTSZ azonosító: DDKPH_32, GPS: N46.304792, E17.726177
Cím: 7477 Szenna, Árpád u. 39., Leírás: Vadász presszó. A presszó melletti dohánybolt előtt, a fedett pihenő oszlopán.
Elérhetősége folyamatos: Igen, Nyitvatartástól függ: Nem

 
HEV Bejárás: 2015.11.05. Rögzítve: 2015.11.08 19:52:14
Új pecsét a Vadász presszó jobb oldalán az egyik oszlopra szerelve. Párna kell.
 
oiler85 Bejárás: 2015.08.17. Rögzítve: 2015.08.21 18:24:02

A Coop boltban az eladó hölgy szívesen adta a céges bélyegzőt. Hétfő lévén, a skanzen zárva volt, a Vadász presszót már nem néztem meg.

 
lefevre Bejárás: 2015.08.12. Rögzítve: 2015.09.05 23:29:45

Vadász presszóban zajlott az élet este, kint már nem is volt hely, így kénytelen voltam beülni a ventillátor alá egy gyenge fröccs társaságában. Pecsét rendben, a hozzájáró párna is. Meglepődve konstatálták, hogy van még olyan hülye, aki a legnagyobb melegben vág neki túrázni. Két nappal később már én is annak éreztem magam.

 
non.mte Bejárás: 2015.05.17. Rögzítve: 2015.05.17 20:30:05

Vadász presszóban a pecsét rendben, párna is van hozzá. Jelzések nagyon jók.

 
cserha2 Bejárás: 2015.04.06. Rögzítve: 2015.04.07 13:55:45

Pecsét a Vadász presszóban.

 
zodir Bejárás: 2015.03.30. Rögzítve: 2015.03.31 10:21:49

Vadász presszóban a pecsét rendben! A kocsma a faluban több helyen is ki van táblázva és turistajelzés is mutatja, könnyű rálelni.

 
Bakancsosturista Bejárás: 2015.01.03. Rögzítve: 2015.01.06 06:46:44

A COOP boltban is van céges  bélyegző!

 
FoJo Bejárás: 2014.10.19. Rögzítve: 2014.10.22 09:53:18

 Vadász Presszóban az MTSZ-es pecsét és az addigi 5 nap legfinomabb kávéja rendben van.

Az amúgy 17.00-ig nyitva tartó skanzenhez 16.32-kor érkeztem, így már nem vehettem jegyet, mert jegykiadás fél órával zárás előtt van. Annyit  kértem csak, hogy legalább sétálhassak egy gyorsat, hogy a házakat és a templomot kívülről megnézhessem, de 16.35-kor már szóltak, hogy legyek szíves kimenni mert zárnak... (a hozzáállás elég sajátos volt...) Szállás van dögivel a faluban, én Zóka Krisztina vadonatúj vendégházában aludtam (3000Ft). Kb 1 km a Vadásztól felfelé a szőlődombon.

 
Darko Bejárás: 2014.10.04. Rögzítve: 2014.10.20 09:32:00

A Vadász Presszóban a nyitva tartás változatlan. Többféle konzerv (bab, székelykáposzta stb.) 400-500 Ft-ért kapható. Pecsét rendben.

 
hörpölin&son Bejárás: 2014.09.06. Rögzítve: 2014.09.09 19:43:08
Lehet pecsételni a Skanzen szépen faragott pecsétjével is. Rá van faragva a "Szenna" szó is. Pont 1 óra után értem a kocsma + dohánybolt kombóhoz, az ivó már zárva volt, az ND-ben kaptam céges bélyegzést.
 
PJoco Bejárás: 2014.07.27. Rögzítve: 2014.11.19 16:01:09

Vadász presszóban pecsételtem. A skanzent érdemes megnézni, a jegyben benne volt  2 féle gyógytea és cukkini tócsni kóstolása is.

 
Puffin Bejárás: 2014.06.__. Rögzítve: 2014.10.20 21:34:55

 A szállásom a lejjebb is ajánlott Ágnes Vendégházban volt. Mivel aznap csak egymagam túráztam, vagyis nem csoportosan érkeztünk, így a szállásom nem a főépületben volt, hanem a hátsó melléképületben. A fürdőszoba tiszta és felszerelt. A szobában volt TV is, bár nem volt valami jó a vétel. Az aznap esti meccset azért meg tudtam nézni rajta :-) A házinénivel sokat beszélgettem, nagyon kedves. Kéktúra bélyegzője is van!
Vasárnap korán akartam tovább indulni, de még előtte a kisboltban be akartam vásárolni, ami - ha jól emlékszem - csak fél nyolckor nyitott :-( , így egész nap sietnem kellett, hogy elérjem a buszom.

 

 
AttHunter Bejárás: 2014.05.03. Rögzítve: 2014.05.05 11:08:07

Vadász presszó igaz csak 3-kor nyitott, de az MTSZ  pecsét rendben volt. Az Ágnes Vh-ban is adtak a háziak céges pecsétet.

 
benzsopat Bejárás: 2014.04.29. Rögzítve: 2014.05.02 06:20:38

 Vadász Presszóban a pecsét rendben.

 
HEV Bejárás: 2014.02.19. Rögzítve: 2014.02.19 15:50:22

A Vadászban a pecsét és a párna is változatlanul rendben van.

 
HEV Bejárás: 2013.12.02. Rögzítve: 2013.12.03 11:25:17

Vadász Presszóban jó minőségű pecsét és párna is van.

Érdemes benézni a balra lévő nagyterembe az az igazi Vadász-terem.

 
vViktor Bejárás: 2013.10.23. Rögzítve: 2013.10.27 17:40:45

 A skanzenban kaptunk szép feliratos bélyegzőt

 
Pocimus Bejárás: 2013.08.15. Rögzítve: 2013.09.19 13:45:27

Vadász Presszó rendben, pecsét szintén. Aki pihenni, inni, enni szeretne, az ügyeljen a kora délutáni időszak zárvatartására. A posta déli nyitva. A Kaposdadáig tartó szakasz jól jelölt, de figyelni kell, mert eléggé rapszódikusan kanyarog. Ahogy az út.

 
robertbardos Bejárás: 2013.01.02. Rögzítve: 2013.01.05 17:28:42

A Vadász presszót egy tábla jelzi, Patca felől - a bárdudvarnoki elágazásnál. A lenyomat tökéletes, a nyitvatartás változatlan.

 
HEV Bejárás: 2012.09.20. Rögzítve: 2012.09.20 11:20:33

Szennában megváltozott a pecsételés helye. Az MTSZ gumi bélyegzője a Vadász Presszóban található ez a település egyetlen ilyen jellegű intézménye!

Nyitva tartás: 7-13 és 15-21, minden nap.

Helye: http://turistautak.hu/poi.php?id=145087

 
HEV Bejárás: 2012.09.__. Rögzítve: 2012.09.20 11:12:14
 
pinyo Bejárás: 2012.08.04. Rögzítve: 2012.08.17 16:13:38

Mire beértünk már zárva volt, mire elindultunk még nem nyitott ki a skanzen. Szállást és bélyegzést az Ágnes Vendégházban kaptunk. Kossuth L. u. 1. Tel.: 82/484-027

 
Richeus Bejárás: 2012.07.31. Rögzítve: 2012.08.01 08:53:03

Kedd reggel fél tíz körül a skanzen zárva volt (nyitva 10-től) de szemben vele van a Postahivatal, ott szívesen adtak céges pecsétet. A Della vendéglő nem tudom milyen állapotban van, nem találkoztam vele.

 
Doki Bejárás: 2012.06.25. Rögzítve: 2012.06.26 09:06:22

A Della vendéglő zárva. A sanzenben nagyon szép egyedi pecsét megvolt. Hétfőn elvileg zárva, most Hétfőn mégis nyitva volt, érdemes odatelefonálni előtte.

 
zsvirus Bejárás: 2012.06.17. Rögzítve: 2012.06.20 07:47:55

Patcáról Szennára menet a jelzések szinte minden helyen le vannak festve fehérre (valószínűleg a közelgő ddk vándorlásra készítik elő az új friss jelzéseket). Szenna után a pincéknél megismerkedtünk a vendégszerető Feri bácsival, aki beinvitált bennünket két-három pohár finom háziborra a pincéjéhez, ahol a nagy cseresznyefa árnyékában kicsit megpihenhettünk a nagy melegben...

 
zsvirus Bejárás: 2012.06.17. Rögzítve: 2012.06.20 07:42:32

A Denna vendéglő továbbra is zárva, de a skanzenben (hétfő kivételével) minden nap délelött 10 órától kb. este 6-ig be lehet szerezni egyedi Szenna Feliratú bélyegzőt.

 
futosz Bejárás: 2012.05.27. Rögzítve: 2012.05.31 15:37:14

Sajnos a Denna vendéglő bezárt, az MTSZ-es pecsét tartozkodási helye rejtély. A skanzen viszont hétfő kivételével minden nap nyitva van kb. este 6-ig, ott lehet bélyegezni.

 
Güszi2 Bejárás: 2012.03.16. Rögzítve: 2012.03.18 13:37:16

A skanzen a 4 napos ünnepre tekintettel nyitva volt, hivatalosan csak május 1-től lesz nyitva.

A folyamatos leépítések miatt gyakorlatilag nincs személyzet, aki volt, az nagyon lelkes volt.

A skanzen bélyegzőjének lenyomata pazar.

 
Váci Bejárás: 2012.01.12. Rögzítve: 2012.01.13 16:25:55

A Denna kocsma a hasonlók sorsára jutott: bezárt, megszűnt, kiadó, eladó. Bélyegzőt (NEM kéktúrást!) a Falumúzeum pénztárában lehet kapni.

 
Túrázó1111 Bejárás: 2011.11.19. Rögzítve: 2012.02.28 11:43:28

A Denna Vendéglőben lehet pecsételni. Mi épp az évenkénti Hurkafesztiválra csöppentünk be, úgyhogy nem volt kérdés mit ebédelünk...

 
vilmabertajuni Bejárás: 2011.07.23. Rögzítve: 2011.07.26 01:55:06

Reggel 9kor indultunk Patcáról, és kb. Szenna előtt félúton az erdőből a kukoricatábla mellé érve a jel eltűnt, ill. a szakadó esőben magától értetődően mentünk tovább, kanyarodás helyett. Lehet, hogy némi nézegetés után rá lehet lelni, de nekünk nem volt arra energiánk. Így sikerült Szennát nyugatról megközelíteni, jelentős időveszteséggel. Miután az eső továbbra is szakadt (mintegy 3,5 órán át) a falu közepén még éppen nyitva lévő ABC-ben bélyegzést kértem és nem mentünk el a Falumúzeumba. (E döntésben szerepe volt annak, hogy tegnap a mesztegnyői tájházat hivatalos nyitvatartási időben is zárva találtuk.) Szennából a kijutás szintén trükkös. Egy mélyúton indultunk, ami egyre bozótosabbá vált, mígnem el is tűnt a jel. Ezen a ponton azt gyanítottam, hogy a csalánban kell tovább is mennünk, de nem: Berta észrevette, hogy az út megint egy kukoricás mellé visz ki. Egy hatalmas diófán ott a jel. Ha valaki ezen az egy ponton nem keveredik el, akkor utána egészen a következő bélyegzőig, azaz Kaposmérőig simán eljut. Bele se mertem gondolni, mi lett volna, ha mégis a csalánosban kell továbbkecmeregnünk. Abból az a kb. 2o méteres szakasz is elég volt.

 
nrobi88 Bejárás: 2011.07.16. Rögzítve: 2011.07.16 16:53:54

A pecsét a kocsmában rendben, de párna nincs, mert ellopták. A sörük kellemesen hűs.

 
oilos Bejárás: 2011.04.08. Rögzítve: 2011.04.11 16:07:37

A Dennába a bélyegző még mindig kifogástalan!

Szállás-tipp: Patcán, a polgármesteri hivatal tetőterében igényes turistaszállás lett kialakítva (Fő u. 9.), amely kéktúrásoknak kiváló (felszerelt konyha, stb.). Ágyneművel 1690 Ft/fő/éj, hálózsákkal olcsóbb. Tel.: 30/ 411-6002.

 
wenthy Bejárás: 2011.03.__. Rögzítve: 2011.03.08 21:57:27

A Dennában a pecsét rendben, párna itt is kell. Nyitva: 7:00-21:00 A kocsmáros szerint csak május 1-jén nyit ki a falumúzeum.

 
HEV Bejárás: 2010.11.13. Rögzítve: 2010.11.13 16:40:38

Pecsét rendben, hurkafesztivál rendben.

 
Tikli Bejárás: 2010.04.11. Rögzítve: 2010.04.16 15:46:28

A Dennában az MTSZ-es pecsét megfelelő.A falumúzeumot ne hagyjátok ki!

 
HEV Bejárás: 2009.11.21. Rögzítve: 2009.11.21 14:48:50
A Denna vendéglõben jó gumi pecsét, párna kell. Éppen hurkafesztivál volt :-) http://picasaweb.google.hu/zselic53/RPDDKSzilvasszentmartonPatcaSzennaHurkafesztival
 
feltser Bejárás: 2009.06.28. Rögzítve: 2009.07.03 09:27:40
A Denna vendéglõben MTSz-es pecsét, készséggel adják. Éppen elértem a felhõszakadás elött.
 
slowind Bejárás: 2009.06.04. Rögzítve: 2009.06.07 12:18:44
A Denna vendéglõben MTSz-es pecsét. Érdemes Patcán az önkormányzatnál aludni, a jólfelszerelt szállásukon, nagyon kedes emberek, és nagyon jó ára van (1250.-)
 
Morcsi Bejárás: 2009.05.01. Rögzítve: 2009.05.06 13:54:55
A falumúzeumban egyedi pecsétet kaptunk.
 
Akka81 Bejárás: 2009.04.22. Rögzítve: 2009.05.10 20:06:52
A postán bélyegeztünk. A postás néni nagyon rendes volt, nem kért bélyegberagasztást, lehet azért, mert küldtünk üdvözlõlapokat is :)
 
Tikli Bejárás: 2009.04.18. Rögzítve: 2009.04.18 23:16:46
A Falumúzeum szép.Kétféle pecsétet is adtak.A Dennában csak sört meg kávét ittunk.Ha innen folytatjuk,majd itt pecsételünk,egyébként minden nap 7 és 21 között még mindig nyitva.
 
Vaskalap kartárs Bejárás: 2009.04.16. Rögzítve: 2009.04.26 13:52:51
A Denna vendéglõben, Nemesvid óta elõször, végre sikerült hivatalos MTSZ bélyegzõt a füzetben ütni.
 
Morcsi Bejárás: 2009.04.14. Rögzítve: 2009.04.15 14:11:23
A Denna vendéglõben a pecsét rendben, saját párna kellett. A falumúzeumot most nem tudtuk megnézni, túl korán, aztán túl késõn jártunk ott.
 
vilagdisco Bejárás: 2009.04.14. Rögzítve: 2009.04.14 11:09:09
A falumúzeum csodálatos, kár hogy nem engedtek be. Denna vendéglõ MTSZ-pecsét
 
Pivi Bejárás: 2009.04.05. Rögzítve: 2009.04.06 19:32:19
Pecsét a Denna vendéglõben, pecsétpárna kell.
 
murmis Bejárás: 2008.11.15. Rögzítve: 2008.11.25 08:41:29
Belehúztunk! Nehogy má' március 15.-én legyen a következõ bejegyzés. Szenna központja valóban nagyon szép, s tényleg mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy szánjon egy kis idõt a falumúzeumra, és a templomra. Ezen a napon is ingyenes volt a látogatás, mert Márton-napi ünnepséget rendeztek. Volt lehetõség libasült és új bor fogyasztásra. A bélyegzést mi itt szereztük be, a virágmintás "Szenna" felíratút. Szívesen adták. Sõt többféle bélyegzõt is kitettek, hogy válasszunk. A múzeum nyitva XI.01.-III.31. hétfõ kivételével 10-16 között; IV.01.-X.31. szintén hétfõ kivételével 10-18 között.
 
Irsai Olivér Bejárás: 2008.10.23. Rögzítve: 2008.11.03 17:49:37
Az elõzõ bejegyzés augusztus 20. Mi október 23-án jártunk ott. Remélem a következõ nem március 15 lesz. A bélyegzés egyébként rendben. A tájháznál nagy tulipános, a Denna vendéglõben MTSZ pecsét.
 
kmbo Bejárás: 2008.08.20. Rögzítve: 2008.08.24 17:58:30
Az ünnepre tekintettel ingyenes volt a skanzen meglátogatása. Érdemes megnézni, gyönyörû a festett kazettás mennyezetû református templom. Szép tulipános bélyegzõt kaptunk
 
ade Bejárás: 2008.07.22. Rögzítve: 2008.08.07 19:05:56
Bélyegzés a Denna vendéglõben, jól fel is van festve mellé a jel, csak én nem láttam meg. Patcától Szennáig egy bagóccsal sem találkoztunk, ezen csodálkoztunk is, hiszen a Konkolyostól kezdve szinte mindenütt voltak, a patakban meg nem? Szépek az itteni virágszobrok.
 
hörpölin&son Bejárás: 2008.06.22. Rögzítve: 2008.06.24 14:06:37
A szabvány kéktúrás pecsét továbbra is megvan a Denná-ban.
 
kekut Bejárás: 2007.10.20. Rögzítve: 2007.11.14 08:57:56
Dennát kihagytuk... A postán bélyegeztünk. Szenna egyébként kiváló hely, legalábbis nagyon szépen rendbe tették a központot.
 
Palkó Bejárás: 2007.07.14. Rögzítve: 2007.07.20 22:41:42
MTSZ pecsét a Denna vendéglõben, de bélyegzõpárna jó, ha van. A hölgy elég barátságtalan volt.
 
Rabacsaba Bejárás: 2007.03.17. Rögzítve: 2007.03.20 10:14:49
Denna vendéglõben túrabélyegzõ OK.
 
lacus Bejárás: 2006.04.14. Rögzítve: 2006.04.16 13:04:48
A kéktúra(jó minõségû,gumis)bélyegzõ a Denna vendéglõben,párna szükséges!!!!!!!!!!
 
Tisztul_A_Visztula Bejárás: 2005.11.26. Rögzítve: 2005.11.29 10:02:01
A bélyegzõ megvolt a Dennában
 
asciimo Bejárás: 2005.10.16. Rögzítve: 2005.10.28 14:25:40
MTSZ-es belyegzo a Denna vendegloben. Szenna elott a domboldalon be van keritve a jelzes is, a keritest Ny felol keruli ki majd a jelzes. Denna vendeglo minden nap nyitva 7-21 ig.
 
Fildi Bejárás: 2005.08.14. Rögzítve: 2005.08.24 17:40:20
A falumúzeumban adtak TKM-es bélyegzõt. Nem írom le, hogy a "hölgy" hogyan fogadott minket, majd ki nem dobott, igaz egy kicsit sarasak meg izzadtak voltunk, no meg a zárás elõtt negyed órával érkeztünk, de õ már ment volna haza.
 
padler Bejárás: 2005.04.23. Rögzítve: 2005.04.25 15:48:22
Szennán a jó állapotú gumis bélyegzõ a Denna vendéglõben van, párna kell. A vendéglõbõl csak a kocsma mûködik. A Falumúzeumban mindenféle bélyegzõ van párnával együtt, köztük egy stilizált virágmotívumos Szenna feliratú.
 
felsmann jozsef Bejárás: 2004.06.19. Rögzítve: 2004.07.18 18:10:05
a szabadtéri múzeumban (skanzen) adnak nagyon szép "míves" bélyegzõt, kérni kell nem biztos, hogy magától is eszébe jut, hogy adjon
 
Güsziológus Bejárás: 2003.09.05. Rögzítve: 2003.11.03 13:20:45
A skanzennel szemben van egy étterem. Itt van az MTSZ-es bélyegzõ. Párna nincs. Az étterem elõtt "ikon" egy fán. Ugyanitt bolt és szállás.
 
vissza a listához