A Dél-dunántúli Piros túra Vándorlás programja - 2016. augusztus 6-21.

A Dél-dunántúli Piros túra Vándorlás programja

2016. augusztus 6-21.

További részletek, nevezés, információk a Dél-dunántúli Piros Túra weboldalán: deldunantulipiros.hu
DDP

 

Általános tudnivalók:

A Vándorlás célja, hogy közösségi élmény keretében végigjárjuk a Dél-dunántúli Piros Túra teljes szakaszát, közben a túramozgalom igazolófüzetébe begyűjtsük a bélyegzőket, és jól érezzük magunkat. J

Az előzetesen jelentkezők számára szállást és esti vacsorát igyekszünk szervezni, de aki nem él ezzel a lehetőséggel, az külön is intézheti. Az ajánlott, leszervezett szállások és étkezések korlátozott számban, az adott napnál megadott költséget jelentenek a résztvevők számára.

Csomagszállítási lehetőséget biztosítunk minden napra, így csak a napközben szükséges felszerelést kell az úton magunkkal vinni.

Reggeliről és a napközbeni étkezésről mindenki önállóan gondoskodik, de kisebb településeken igyekszünk a boltokkal előre egyeztetni a nagyobb igényt.

Útközben minden szakaszon túravezetőt biztosítunk. Aki nem szeretne együtt haladni a többiekkel, saját felelősségére megteheti. A túravezetővel való együtt haladás azonban ajánlott, mivel a leszervezett egyéb programokon való részvétel, látnivalók megtekintése csak így biztosított. A belépődíjas helyekre mindenki maga váltja meg a jegyét.

Egyes szálláshelyek nem az aznapi útvonal végén vannak, ezért a helyi közlekedést fogjuk igénybe venni, ami plusz költséget jelenthet.

A gyaloglás általában reggel 8 óra körül kezdődik és várhatóan este 17 órakor ér véget. Lesznek rövidebb és hosszabb napok, a távolságtól, a társaság erőnlététől és az időjárási körülményektől függően.

A túrát elejétől a végéig végigjárók, és azt a saját igazolófüzetükben igazolók a túra végén kitűzőt és jelvényt, valamint külön a Vándorlásra készített a túraútvonalával és logójával ellátott  pólót kapnak ajándékba. Nevezési díjat nem kell fizetniük.

Akik csak egy-egy napon vesznek részt, azok egy kitűzőt kapnak ajándékba, nevezési díj 200 Ft/nap.

 

Póló igény esetén vásárolható 1 500 Ft-os áron, galléros póló 2000 Ft-os áron.

 

Szükséges felszerelés:

Bejáratott túrabakancs, tartalék cipő

Kis hátizsák a napközbeni felszereléshez

Eső elleni felszerelés

Hálózsák és matrac azokhoz a szálláshelyekhez, ahol nem kapunk ágyneműt

A túramozgalom új igazolófüzete kapható székhelyünkön, valamint a Vándorlás alatt is, ára 1 500 Ft.

Jelentkezési lap letölthető innen!

A teljes program és a jelentkezési lap doc formátumban letölthető innen !

 

Indulás ideje: 2016. augusztus 6. 10.30

Indulás helyszíne: Siófok, Víztorony

1. nap – 2016. augusztus 6. szombat – Siófok – Bábonymegyer – 24,1 km

-        Siófoki Víztorony – ünnepélyes túraindító, bélyegzés

-        Töreki – Cinege forrás

-        Ali-rét – bélyegzés

-        Bábonymegyer – bélyegzés, utazás Tabra a szállásra

-        Szállás: Rudnay Gyula kollégium – 2000 Ft

-        Vacsora: egyénileg történik a közeli étteremben, bisztróban

2. nap – 2016. augusztus 7. vasárnap – Bábonymegyer – Zala – 15,6 km

-        Utazás Bábonymegyerre – bélyegzés, ha előző nap nem tettük meg

-        Tab – bélyegzés, Tabi Galéria megtekintése

-        Zala – bélyegzés, Zichy Múzeum megtekintése, utazás vissza Tabra a szállásra

-        Szállás: Rudnay Gyula kollégium – 2000 Ft

-        Vacsora: egyénileg történik a közeli étteremben, bisztróban

3. nap – 2016. augusztus 8. hétfő – Zala – Andocs – 22,5 km

-        Utazás Tabról Zalára  – bélyegzés, ha előző nap nem tettük meg

-        Kapoly – bélyegzés

-        Andocs – bélyegzés, templom és Mária múzeum megtekintése

-        Szállás: Kisebb házban (23 fő) (1500 Ft), Plébánián kialakított szálláshelyen

-        Vacsora: közös étkezés az önkormányzat által biztosított menüből – 800 Ft

4. nap – 2016. augusztus 9. kedd – Andocs – Törökkoppány – 21,0 km

-        Andocs – bélyegzés, ha előző nap nem tettük meg

-        Nágocs – kastélypark megtekintése, geoláda

-        Zics – bélyegzés

-        Miklósi – központban park megtekintése

-        Szorosad – bélyegzés

-        Törökkoppány – templom megtekintése

-        Szállás: Vendégház szoba 10 fő (3000 Ft), Vendégház matrac 10 fő (1500 Ft), Jurta, tornaterem (1000 Ft), faház (1000 Ft)

-        Vacsora: közös étkezés az önkormányzat által biztosított vacsora – 800 Ft

5. nap – 2016. augusztus 10. szerda – Törökkoppány – Igal – 27,9 km

-        Török-kút

-        Somogydöröcske – bélyegzés

-        Somogyacsa – bélyegzés

-        Igal – bélyegzés, fürdés a gyógyfürdőben

-        Szállás: Ifjúsági szálláshely 34 fő (3000 Ft + IFA), kemping

-        Vacsora: egyénileg történik a helyi éttermek egyikében

6. nap – 2016. augusztus 11. csütörtök – Igal – Somogygeszti – 23,2 km

-        Igal – bélyegzés, ha előző nap nem tettük meg

-        Ecseny – bélyegzés

-        Somogygeszti – bélyegzés

-        Szállás: Kultúrház, Bölcsöde (500 Ft)

-        Vacsora: közös étkezés az önkormányzat biztosítja (600 Ft)

7. nap – 2016. augusztus 12. péntek – Somogygeszti – Deseda – 18,2 km, aki akar továbbmehet Kaposvárra + 6,4 km

-        Somogygeszti – bélyegzés, ha előző nap nem tettük meg

-        Magyaregres – bélyegzés

-        Desedai Arborétum – körbejárás

-        Deseda Vízisporttelep – bélyegzés

-        Deseda – Fekete István Látogatóközpont megtekintése

-        Utazás helyijárattal a városba

-        Szállás: Református Iskola kollégiuma – (40 fő) (2000 Ft)

-        Vacsora: kiadós vacsora az iskola étkezőjében – (1200 Ft)

8. nap – 2016. augusztus 13. szombat – Deseda – Vackor tanya – 14,5 km

-        Utazás helyijárattal a Desedához, aki előző nap nem ment gyalog a szállásig

-        Deseda – Fekete István Látogatóközpont megtekintése, ha előző nap nem volt lehetőség rá

-        Kaposvár – városnézés, bélyegzés a Vasútállomáson, ha igény van rá szabadprogram

-        Szállás: Vackor tanya (40 fő) (2500 Ft)

-        Vacsora: a szálláshely biztosítja (800 Ft)

9. nap – 2016. augusztus 14. vasárnap – Vackor tanya - Bőszénfa – 23,7 km

-        Reggeli a Vackor tanyán (500 Ft)

-        Töröcske – bélyegzés

-        Ropolypuszta – bélyegzés

-        Szarvasfarm – körbejárás, vacsora - vadburger sültkrumpli / vadgulyás langalló (1300 Ft)

-        Kisbőszénfa – bélyegzés

-        Szállás: Önkormányzat szálláshelye (30 fő) (2000 Ft)

10. nap – 2016. augusztus 15. hétfő –Bőszénfa – Bükkösd – 27,7 km

-        Kisbőszénfa – bélyegzés, ha még előző nap nem tettük meg

-        Terecseny – bélyegzés

-        Ibafa – bélyegzés, pipamúzeum

-        Bükkösd – bélyegzés, utazás vonattal Hetvehelyre a szállásra

-        Szállás: Hetvehely – Szolgáltatóház (2500 Ft)

-        Vacsora: szervezés alatt

11. nap – 2016. augusztus 16. kedd –Bükkösd – Pécs – 19,3 km

-        Utazás Bükkösdre – bélyegzés, ha még előző nap nem tettük meg

-        Petőczpuszta – bélyegzés

-        Szentkúti erdészház – bélyegzés,

-        Szállás: Teca mama kisvendéglő Melinda Vendégház (9 fő) (3500 Ft), Vadrigó kulcsosház (1600 Ft)

-        Vacsora: szervezés alatt

12. nap – 2016. augusztus 17. szerda –Pécs – Sikonda – 19,4 km

-        Szentkúti erdészház – bélyegzés, ha még előző nap nem tettük meg

-        Pécsi Állatkert – bélyegzés, körülnézés

-        Kantavári romok – romok megtekintése

-        Mély völgy – kőfülkék megtekintése

-        Ciframalom – bélyegzés,

-        Szállás: Barátok háza (20 fő) (1600 Ft), Sikonda kemping (2500 Ft+IFA)

-        Vacsora: szervezés alatt

13. nap – 2016. augusztus 18. csütörtök – Sikonda – Magyaregregy – 13,2 km

-        Sikonda – fürdés a gyógyfürdőben

-        Mecsekjánosi – bélyegzés, múzeum megtekintése

-        Magyaregregy – strand

-        Szállás: Camping Máré-Vára, szervezés alatt

-        Vacsora: szervezés alatt

14. nap – 2016. augusztus 19. péntek – Magyaregregy – Mecseknádasd – 16,5 km

-        Máré vár – bélyegzés, körülnézés

-        Pásztor forrás – bélyegzés

-        Cigány-hegy – kitérő

-        Óbánya – kitérő

-        Mecseknádasd – látnivalók megtekintése

-        Szállás: Mecseknádasd Bakancsos szálló (1500 fő), Tornaterem szervezés alatt

-        Vacsora: szervezés alatt

15. nap – 2016. augusztus 20. szombat – Mecseknádasd – Szálka – 21,8 km

-        Mecseknádasd – bélyegzés, ha még előző nap nem tettük meg

-        Ófalu – bélyegzés

-        Mőcsény – bélyegzés

-        Szálka – strandolás, bélyegzés

-        Szállás: Trófea fogadó (20 fő) (4000 Ft), Tornaterem (csak mosakodás) (30 fő) (1000 Ft), Kemping (1500 Ft)

-        Vacsora: Trófea fogadó marhagulyás, palacsinta (1200 Ft)

16. nap – 2016. augusztus 21. vasárnap –Szálka – Szekszárd – 14,9 km

-        Szálka – bélyegzés, ha még előző nap nem tettük meg

-        Szekszárd – záró ünnepség a Garay Élménypincében (700 Ft), bélyegzés

 


 

 
 

Fórum

Elkészült a bélyegzőhelyek fóruma. A fórumot mindenki olvashatja, írni csak egy egyszerű és rövid regisztráció után lehet.  Minden bélyegzőhelynek van külön oldala. Ha valaki szeretne írni a bélyegzőhelyek állapotáról a közbeeső útvonalak állapotáról, jelzések hiányáról és esetleges tapasztalatokról , kérem tegye meg !

Minden új bejegyzést új témaként kell indítani és hozzá a legördülőből a megfelelő bélyegzőhelyet választani !

Remélem sok érdekes, értékes információt fogunk benne találni.

Mindnkinek értékes információgyűjtést és hozzá jó túrázást kivánunk.

 


Dél-Dunántúli Piros Túra Vándorlás meghirdetése

Az előre jelzett és sokak által már várt Vándorlást az alábbiak szerint szeretnénk megrendezni.

  Szakasz kezdete Szakasz vége Dátum Milyen nap Szállás  Távolság 
DDP 01. nap Siófok  Bábonymegyer 2016.08.06 szombat Tab     24,1   
DDP 02. nap Bábonymegyer Zala 2016.08.07 vasárnap Tab     15,6   
DDP 03. nap Zala Andocs 2016.08.08 hétfő Andocs     22,5   
DDP 04. nap Andocs Törökkoppány 2016.08.09 kedd Törökkoppány     21,0   
DDP 05. nap Törökkoppány Igal 2016.08.10 szerda Igal     27,9   
DDP 06. nap Igal Somogygeszti 2016.08.11 csütörtök Somogygeszti     23,2   
DDP 07. nap Somogygeszti Deseda 2016.08.12 péntek Kaposvár     18,2   
DDP 08. nap Deseda Töröcskei-tó 2016.08.13 szombat Vackor tanya     14,5   
DDP 09. nap Töröcskei-tó Bőszénfa 2016.08.14 vasárnap Bőszénfa     23,7   
DDP 10. nap Bőszénfa Bükkösd 2016.08.15 hétfő Bükkösd     27,7   
DDP 11. nap Bükkösd Pécs 2016.08.16 kedd Pécs     19,3   
DDP 12. nap Pécs Sikonda 2016.08.17 szerda Sikonda     19,4   
DDP 13. nap Sikonda Magyaregregy 2016.08.18 csütörtök Magyaregregy     13,2   
DDP 14. nap Magyaregregy Mecseknádasd 2016.08.19 péntek Mecseknádasd     16,5   
DDP 15. nap Mecseknádasd Szálka 2016.08.20 szombat Szálka     21,8   
DDP 16. nap Szálka Szekszárd 2016.08.21 vasárnap       14,9   
                 323,5   

A szakaszbeosztások még változhatnak, de egyelőre ez a terv.

 

Szállások foglalása folyamatban, étkezést is igyekszünk mindenhol biztosítani.A csomagok szállításáról és a túravezetésről is gondoskodunk.