OKT

OKT fórum 

lista a bejárások időrendjében

25.sz. túra: Bódvaszilas - Boldogkõváralja
26.sz. túra: Boldogkõváralja - Nagy-nyugodó-nyereg
<<< Hernádcéce Regéc >>>
135. Boldogkõváralja
Darko Bejárás: 2023.12.28. Rögzítve: 2024.01.06 00:44:44

Aznapi túrámat Boldogkőváralja, Arkai Elágazás megállónál fejeztem be. A faluban nincs pecsét, így biztonsági okokból eltettem a buszjegyet. Az egyik pecsét állítólag a várban van, a másik pedig a kilómeterekkel arréb lévő vasútállomáson. Nos, valóban, másnap innen folytatva indultam Encs felé, a vásútállomás romos épületénél fellelhetó a bélyegző.. Szomorú, hogy az első bejárásomkor vonattal jöttünk-mentünk, innen indultunk a zempléni szakaszra és ide érkeztünk a Cserehát felől 3 napi vándorlás után. Most marad a busz a központból Encs felé.

 
berenike Bejárás: 2023.09.22. Rögzítve: 2023.09.25 11:28:13

 A vasútállomásnál a pecsét rendben, maga az állomás elég lepusztult, szomorú látvány. Eljutni az elágazásig Budapestről nem egyszerű: Miskolcig vonattal, onnan pótlóval Hidasnémetiig, onnan másik pótlóval Boldogkőváralja elágazásig. Aki ezt az opciót választja, ügyeljen arra, hogy a Hidasnémeti pótló helyett inkább a kassaira szálljon, az is megáll Hidasnémetiben és hamarabb odaér. A másik bemegy mindenhova és éppen csak elértük a másik buszt.

 
kte Bejárás: 2021.07.23. Rögzítve: 2021.07.26 13:31:04

A várban a bélyegző rendben (nem a pénztárban van, hanem a vár falához ragasztott fabódéban, ott lehetett egy korábbi pénztár vagy információs pult).
Katonai érdeklődés hiányában a vár nekem csalódás volt, a regéci sokkal jobb ár/érték arányban. Innen is szép a kilátás tiszta időben, de semmi extra. Szegény az eklézsia (önkormányzat), szívesen támogattam őket a belépővel, remélem jó helyre jut.
Boldogkőváralja központjában minden van: nyomós kút, bolt, pihenőpad. Mivel itt zártuk a túrát, az Encs felé menő buszra várva a szomszéd néni felvilágosított: ne a megállóban várjunk, hanem pár méterrel beljebb, a kanyarba. Itt van egy kis tér is, nem világos miért nem oda került a buszmegálló-tábla (arkai elágazás).

 
kaloz14 Bejárás: 2021.06.29. Rögzítve: 2021.07.04 15:46:56

 Boldogkőváralján a vár pénztárában és az elhagyatott vasútállomás bedeszkázott bejárata melletti faoszlopon is rendben van mindkét pecsét. A várban hétvégén 11, 13 és 15 órakor lovagi bemutató, pontosabban bajvívás látható humoros köntösbe bújtatva, poénokkal fűszerezve, amely valamennyiünknek nagyon tetszett (a lovagi bemutató ingyenes, a vár belépőjével megtekinthető). A várban igényes ólomkatona kiállítás, amely történelmünk több dicső csatáját mutatja be hatalmas terepasztalokon, egy oldalas, könnyen emészthető leírással. Az öregtornyba felérve, vastag üveglapon lépdelünk, s gyönyörködhetünk a lábunk alatti mélységben, illetve a környék szemet kápráztató hegyeiben. Le lehet menni a sziklába vájt várbörtönbe, illetve a pár éve visszaépített sziklagerincen húzódó figyelő őrtoronyba kimehetünk. A vár pénztárában hiába kértük a különleges váras bélyegzőt, az sajnos a felújítási munkálatok alatt elkallódott. Pótlása elvileg folyamatban van.

Boldogkőváralján a Mandalaház kerítésén található postaládaszerű dobozból beszereztük a különleges pecsétet (a nap 24 órájában elérhető). Boldogkőújfalu felé pálinkafőző üzem, amelyhez a vár pénztáránál kóstolókupont osztogatott egy fiatal lány. Ellátogattunk, hatalmas kínálat, XXI. századi technika, borsos árak.

Hernádcéce felé a mező melletti kis fasorban egy őzikét láttunk.

Regéc felé Arka faluig aszfalt út visz, onnan az Arka-patak mentén halad a kék jelzés, végig szépen jelölve. Számomra az egyik legszebb szakasza ez a kéknek, utunkat végig kísérte az erdei madarak füttye, dala, a patak vize pedig olyan tiszta, hogy benne szalamandrát, gőtét, siklót is megcsodálhattunk.

 
dragonka Bejárás: 2020.10.07. Rögzítve: 2020.10.13 06:30:16

 A vár kapuján a pecsét rendben. Építkezés folyik, de sehova sincs kiírva, elméletileg nem lehet bemenni.

 
Widike Bejárás: 2020.09.04. Rögzítve: 2020.09.08 12:42:39

Pecsét az állomáson rendben. A várban építkezés folyik, a helyi erők szerint nem lehet teljesen felmenni, így nem is próbáltuk.

 
papprobert12 Bejárás: 2020.08.15. Rögzítve: 2020.08.19 13:57:18

A várnál található pecsét ugyanott van, ahol eddig is, csak a felújítás miatt a pénztár került ki a vár bejárata elé. Ezért a pecsét csak nyitvatartási időben érhető el. (illetve gondolom belépőjegy váltása mellett)

 
gyetger Bejárás: 2020.07.20. Rögzítve: 2020.07.21 09:25:21

Tegnap jártam ott, csak a tetőnél repkedett egy-két darázs. Nem néztem bele a dobozba, csak gyorsan kivettem a bélyegzőt, aztán visszatettem. :D
Lényeg, hogy jelenleg gond nélkül használható.

 
CsicoK Bejárás: 2020.07.09. Rögzítve: 2020.07.10 08:49:49

Ma kaptuk az infót, hogy leszakítva megtalálták a vasútállomás lépcsője mellett a pecsétet, amit vissza tettek a dobozba. 

 
CsicoK Bejárás: 2020.07.09. Rögzítve: 2020.07.09 14:00:15

 A vasútállomásról a pecsétet ellopták, csak a darazsakat hagyták meg. A vár kapuján a pecsét rendben. A vár hétköznap a felújítás alatt nem látogatható. 

 
juditj Bejárás: 2020.06.30. Rögzítve: 2020.07.03 19:20:55

 Vasútállomáson a pecsét megvan, viszont darazsak költöztek be a dobozba, építik a fészket, én is nagyon óvatosan pecsételtem.

 
Viola611 Bejárás: 2020.04.27. Rögzítve: 2020.05.01 20:06:53

 A vasúti megállóhelynél a pecsét rendben

 
Bence6 Bejárás: 2020.02.01. Rögzítve: 2020.02.06 22:01:04

 Vasútállomáson az előtető oszlopán a pecsét rendben elérhető, ép.

 
gabesz85 Bejárás: 2019.09.06. Rögzítve: 2019.09.11 10:47:34

A pecsét a vasútállomáson rendben elérhető, nagyon szép a lenyomata. A várhoz nem mentem fel.

 
Péter Brukimuki Kovács Bejárás: 2019.06.27. Rögzítve: 2019.06.27 16:54:51

Pecsétek a vasútállomáson és a várban is rendben. A várban a pénztárnál hozzá lehet jutni speciális bélyegzéshez is! A központban bolt, mellette park ahol kényelmesen lehet elemózsiázni. Regéc felé Arkán is működnek a nyomóskutak.

 
HEV Bejárás: 2019.06.16. Rögzítve: 2019.06.17 20:11:56

 OKTPH_135_1: Boldogkőváralja vasútállomás  új pecsét kihelyezve (facebook info)

 
zsofijambor Bejárás: 2019.06.06. Rögzítve: 2019.06.14 13:42:33

A vár bejáratánál a pecsét rendben. A Kossuth utcán a Tekerjes fogadó felé haladva 50 méter múlva működő két kutat találtok. Az említett fogadóban volt a szállásunk is, segítőkészek és kedvesek voltak a szállásadók. Vacsorázni-reggelizni is lehet.

 
dragonka Bejárás: 2019.06.02. Rögzítve: 2019.06.03 06:20:09

 Vasútállomásnál a pecsét még mindig hiányzik.

 
nrobi88 Bejárás: 2019.05.18. Rögzítve: 2019.05.20 17:11:04

A vasútállomáson még mindig nincs pótolva a bélyegző.

 
dragonka Bejárás: 2019.05.14. Rögzítve: 2019.05.14 21:56:35

 Vasútállomásnál még mindig nincs pótolva a pecsét, a vár bejárata mellett rendben.

 
riczmann Bejárás: 2019.05.10. Rögzítve: 2019.05.11 18:54:24

A vasútállomásnál még mindig nincs meg a pecsét, szerintem is inkább a faluba kellene egy, onnan talán nem vinnék el.

 
kerxy Bejárás: 2019.05.02. Rögzítve: 2019.05.06 19:51:33

A vasútállomáson a pecsét továbbra sincs kint, valóban letéphették. Bejelentettem az MTSZ felé. Szerintem egyébként célszerűbb lenne a faluközpontban elhelyezni a pecsétet, hogy aki nem akar felmenni a várba, annak legyen egy biztos pontja. Az elhagyatott vasúti megállónál nem sok jövőt jósolok neki.

 

A vár pénztáránál a pecsét rendben, de ez plusz kitérőt jelentett nekünk.

 
sucsa82 Bejárás: 2019.04.27. Rögzítve: 2019.04.27 16:31:07

 Sajnos a pecsét a vasútállomásnál eltünt. Látszik, hogy letépték a láncról. :(

 
azenturam Bejárás: 2019.04.01. Rögzítve: 2019.04.14 11:40:24

Hernádcéce felől a vasútállomás esik először útba, ahol a bélyegző rendben elérhető, azonban én a várnál levőt használtam, ami szintén elérhető volt. A vár engem annyira nem nyűgözött le, de valóban nagyon jó kilátást ad a környékre.

 
Orgi78 Bejárás: 2018.12.10. Rögzítve: 2018.12.10 23:36:39

 A netes kiírással ellentétben téli időszakban a vár zárva hétfőtől szerdáig. A vasúti pecsét nem az igazi, de a vár pecsétje elérhető zárva tartás esetén is, a bejárat rácsos kapuján van, amúgy is érdemes felmászni, jó a kilátás.

 
Beni0120 Bejárás: 2018.10.26. Rögzítve: 2018.11.06 10:15:31

 Vasútállomáson rendben a pecsét, bár igaz a lenyomata nem túl jó. A vár bejáratánál is elérhető a másik pecsét.
Érdemes szétnézni a várban, érdekes és nagyon szép képeket lehet készíteni. Hétköznap 800 Forint a belépő, kényelmesen lehet bankkártyával is fizetni. 

 
Niana Bejárás: 2018.09.29. Rögzítve: 2018.10.05 13:33:27
A pecsét a helyén volt, de kopott. Gibárt felé a kukorica magassága miatt az utat elsőre nehéz volt észrevenni.
 
Vöröss Bejárás: 2018.10.01. Rögzítve: 2018.10.02 14:07:41

A vasúti megállóban lévő pecsétet használtam, egész tisztességes nyomatot tudtam produkálni vele. A korábban posztolt fotó csalóka, de a pecsét tényleg kopott már kicsit.

 
ndavid42 Bejárás: 2018.09.10. Rögzítve: 2018.09.13 20:36:00

Vasútállomáson a pecsét megvan, de nagyon-nagyon rossz nyomatot ad, teljesen el van kopva, cserére érett! A várban lévő sokkal szebb nyomatot ad, és oda amúgy is megéri felmenni. Hétköznap voltam, így csak 800 Ft volt. Arka után a patak csontszáraz, szinte semmi víz nincs benne.

 
Vöröss Bejárás: 2018.09.06. Rögzítve: 2018.09.07 01:49:11

A vasútállomáson a pecsét rendben megvan.

 
rizsamatyi Bejárás: 2018.08.25. Rögzítve: 2018.08.26 09:23:21

 A várban a pénztárral szemben a pecsét rendben.

 
papprobert12 Bejárás: 2018.07.21. Rögzítve: 2018.07.23 13:25:44

Az elhagyott állomásnál a pecsét rendben.

 
ujhatvanilegeny Bejárás: 2018.04.28. Rögzítve: 2018.05.05 21:12:14

 Pecsét a várban rendben.

 
MirP Bejárás: 2018.03.16. Rögzítve: 2018.03.17 14:15:43

Az elhagyatott vasútállomáson kicsit kopottas a bélyegző, de a helyén van.

 
fillter Bejárás: 2017.11.19. Rögzítve: 2017.11.19 19:58:31

 Pecsét vasútállomáson és a várban is rendben.

 
leonardo Bejárás: 2017.10.31. Rögzítve: 2017.11.01 08:24:25

 A vasúti megállóhelyen a pecsét rendben megvan.

 
ArnWald Bejárás: 2017.09.29. Rögzítve: 2017.10.02 23:21:11

A Zemplén kapuja, nagyon látványos, ahogy a boldogkőváraljai (tényleg elhagyatott) vasúti megállóhely felé a földúton ballagva előttünk a zempléni hegyek vannak, mögöttünk meg a Cserehát dombjai.

Az állomásnál a pecsét rendben.

Egy javaslat: a várat semmiképpen se hagyja ki, aki teheti; sőt, ha lehet, hétvégén ejtsétek útba, akár túrán kívül is! A kilátás pazar, a várban a jelmezes tárlatvezetés (a középkori várhölgy szerepéből egy pillanatra sem kieső lányokkal) és a kóbor lovagok fegyverbemutatójával kifejezetten élménydús program (ezek csak hétvégén vannak); különösen, ha - mintahogy előttem már írta valaki: előzetes bejelentkezés után - a vár alatti középkori éttermet is van alkalmatok kipróbálni: az adagok meglehetősen nagyok, és hihetetlen hangulata van kupából inni a seritalt... :)

 
Cicamate Bejárás: 2017.08.17. Rögzítve: 2017.08.18 22:15:38

A pecsét a vasúti megállóhelyen és a várban rendben.

 
KFeri Bejárás: 2017.08.14. Rögzítve: 2017.08.16 23:43:09

 A vasútállomáson a pecsét rendben van.

 
duhongobika Bejárás: 2017.06.30. Rögzítve: 2017.07.04 00:01:31

 Az elhagyatott vasútállomáson még mindig ok.

 
Winston Smith Bejárás: 2017.05.__. Rögzítve: 2017.06.05 23:30:09

Kicsit magára hagyatva áll az állomás a szántóföld szélén, legalábbis Hernádcéce felől érkezve így tűnt. Az itt található bélyegző nem ad túl szép lenyomatot.

Megnéztem a várat, ez kb. 30-40 percre van a vasútállomástól. Aszfaltút vezet fel hozzá, így persze különösen sok az ember. A bélyegző itt is megvan.

 
csg65 Bejárás: 2017.05.19. Rögzítve: 2017.05.19 22:49:31

A vasútállomáson épületénél a bélyegző.

 
bazsu69 Bejárás: 2017.05.14. Rögzítve: 2017.05.17 19:44:40

 A vasútállomáson a pecsét rendben.

 
oszi Bejárás: 2017.04.13. Rögzítve: 2017.04.17 07:52:59

Pecsét a vasútállomáson rendben. A vár 1100 Ft-os belépőjét sokallta vki lentebb, jelzem, hogy ha hétköznap sikerül arra járni, akkor csak 800 Ft. Gyerekeknek 400.

A várban a középkori étterem árai ugyan borsosak, de akkora adagokat adnak, hogy normál étvágy mellett 3 embernek elég 2 ételt rendelni, így már jobbá válik a helyzet. Ha a büdzsébe belefér, akkor a hely hangulata és az étkek íze miatt mindenképpen érdemes asztalt foglalni (foglalás hiányában könnyen hoppon marad az ember, főleg hétvégén/ünnepnap).

Szállás egész sok akad itt, mi az Enyh-hely nevűt választottuk, klassz szállás. A kötelező körök, mint szobák rendben, tisztaság rendben mellett 10+ fős csapatunknak fontos az is, hogy együtt le tudjunk ülni - itt ezt akár a kertben, akár a ház közösségi terében meg tudtuk tenni.

 
hdanee Bejárás: 2017.03.26. Rögzítve: 2017.04.05 08:41:10

Boldogkőváralján a vasúti megállónál pecsételtünk, a vár idő és jó idő hiányában kimaradt a programból. A megállónál túl sok látnivaló a szép felvételi épületet leszámítva nincs, így érdemes a faluban vagy a másik irányból érkezve az igen közeli Hernádcécén elidőzni. Vonat naponta 2 pár van csak, szezonban hétvégén ez 3 párra nő. Ezen kívül buszok is megállnak nem túl nagy számban a közeli boldogkőváraljai elágazásnál.

Boldogkőváralján a főúton haladva a vár magasságában minimum egy kocsma-gyorsbüfé és egy kevésbé bizalomgerjesztő étterem van, továbbá van egy jobb értékelésű vendéglő is a központban. Aki kocsival jön, a postánál vagy a várnál tud kényelmesen leparkolni. Buszokból nem sok érinti a falut, azok is inkább csak Encs, Novajidrány, Abaújszántó felől jönnek, pl. miskolci busz 1-2 van naponta. 

Arka felé egy ligetes völgyön lehet továbbhaladni. Arka kellemes, rendezett kis falu, persze sok lakója nincs, így vendégházakon kívül sok szolgáltatás nincs ott. De nyomós kutakat találtok.

 
korbela Bejárás: 2017.03.11. Rögzítve: 2017.03.19 13:07:50

A vasútnál bélyegeztünk. Most tudtuk pótolni a 2014. májusában, a csereháti túránk kezdetekor oly fájón hiányzó stemplit is.

A Mandalaház -szállás lehetőség- kerítésén a túrázóknak mandalás pecsét van a ládikában (József A. u. 5. - a kéktől 10 méter).

 
bakonyigyerek Bejárás: 2017.01.11. Rögzítve: 2017.01.12 11:08:14
A vasúti megállóban bélyegeztünk.
 
7pöttyöskatica Bejárás: 2016.10.02. Rögzítve: 2016.10.03 15:43:41
A vasúti megállóban és a várban is a pecsét rendben megtalálható, a várban van saját, váras pecsét is. Mivel utolsó napunkon csak 10 km maradt a vasútig, így beilleszettük a vár megnézését a napi programba.Vonat csak 3/4 5kor Szerencs felé. A fakluba beérve érdemes a turista úton felmenni a homokkő sziklák között. Igazán nagy élmény a korábbi napok dimbes, dombos , síkságos élményeit váltva. Épp a várjátékokra érkeztünk, így sikerült megcsodálnuk a marcona lovagok viadalát is.
 
Lambihuligan Bejárás: 2016.09.22. Rögzítve: 2016.10.01 10:33:30

A bélyegző a vasúti megállóban rendben.

 
gubikj Bejárás: 2016.08.16. Rögzítve: 2016.08.22 14:18:49

 A várban a pecsét rendben, a kassza mellett, jobbra a falon.

 
kerxy Bejárás: 2016.08.07. Rögzítve: 2016.08.08 17:52:18

Pecsét az említettek szerint rendben. Várat sem hagytuk ki, a nem túl olcsó belépő ellenére (1100 Ft). Közelben lakó ismerősökkel ide szerveztünk találkozót, majd miután körbe néztünk a várban, lementünk a középkori étterembe ebédelni, árban kicsit húzós, de nagyon bőséges adagokat adnak, és nagyon jó a hely hangulata is.

 
csg65 Bejárás: 2016.08.07. Rögzítve: 2016.08.07 21:09:37

A vasútállomáson a bélyegző a helyén.

 
fr Bejárás: 2016.06.24. Rögzítve: 2016.06.29 12:56:01

A bélyegző a várban rendben.

Szállás Encsen a kollégiumban. A színvonalhoz képest drága (1800 Ft).

A vasútállomáson is rendben volt a bélyegző.

 
GÉZA71 Bejárás: 2016.05.14. Rögzítve: 2016.05.22 16:11:10
A vasútállomáson a pecsét rendben. A várba az eső miatt most nem mentünk fel. Szállásunk az innen kb. 3 kilóméterre lévő Arkán volt, a Tulipanzióban. Kellemes hely, az ár elfogadható, 3500/fő. Arka nagyon szép, csendes kis település!
 
Donjuan1984 Bejárás: 2016.05.14. Rögzítve: 2016.05.17 14:48:08

 A pecsét a helyén, a vasútállomás zárva, de nagyon. Felmentünk a várba is, a pecsét itt a várbejárat kapuja melletti falon található, de mi a váras bélyegzővel bélyegeztünk itt.

Érdemes körülnézni a várban is. kicsit soknak tűnhet az 1100 Ft-os belépő, de soka  látnivaló és a kiállítás is.

 
carevics Bejárás: 2016.04.09. Rögzítve: 2016.04.10 11:58:04

A vasútállomáson pecsételtünk.

 
Évi és Pisti Bejárás: 2016.02.27. Rögzítve: 2016.02.29 15:12:44

 A vasutállomásnál és a várban is van pecsét de tinta sajna nincs. Aki Regéc fele megy készüljön hogy a patak eléggé meg van áradva. Ne kell mindenhol átmenni ahol a túra jelzi. Két átkelésből megoldható.

 
efemm Bejárás: 2015.12.21. Rögzítve: 2015.12.21 00:00:02

Boldogkőváralja, MTSZ azonosító: OKTPH_135_1, GPS: N48.344910, E21.208827
Cím: MÁV-állomás, Leírás: Boldogkőváralja vasútállomás. Az állomás bejáratánál, az előtető fa oszlopán.
Elérhetősége folyamatos: Igen, Nyitvatartástól függ: Nem

 
efemm Bejárás: 2015.12.21. Rögzítve: 2015.12.21 00:00:02

Boldogkőváralja, MTSZ azonosító: OKTPH_135_2, GPS: N48.344742, E21.232241
Cím: Boldogkő vára, Leírás: Boldogkő vára. A vár kapuján.
Elérhetősége folyamatos: Igen, Nyitvatartástól függ: Nem

 
Vagdalthús Bejárás: 2015.10.25. Rögzítve: 2015.10.26 10:45:34

A várban bélyegeztünk, amit mindenképp érdemes megnézni. Még úgy is nagy élmény volt, hogy háromnapos ünnep és jó idő lévén, nagyon sokan voltak.  De már itt is új bélyegző van, a bejáratra felszerelve, tehát nem a pénztárban kell kérni.

 
Kockamami Bejárás: 2015.09.13. Rögzítve: 2015.09.18 22:36:45

 Hernádcécétől alig 2 km a szántón-réten át Boldogkőváralja ex-vasútállomás, ahol az elhagyatott - de nem romos! - épület áll. Ott van a pecsét. Ha valakinek kell várrajzos pecsét is, akkor a faluba bemenve jól jelzett útelágazásnál kell balra fordulni, és egy bekötő úton, jó meredeken felkaptatni a várba. Szép nagyméretű, ovális pecsétet kaptunk, amin Boldogkő-vára rajza és neve látható.

 
wassakarat Bejárás: 2015.08.23. Rögzítve: 2015.08.30 19:10:44

 Pecsét az állomáson is van, de szerintem a várban lévő szebb lenyomatot ad.

 
hörpölin&son Bejárás: 2015.08.26. Rögzítve: 2015.08.26 12:52:19

 Ja, és még valami! A pecsét a ház kerítésére szerelt postaládában található. Nem lehet eltéveszteni, mert rá van írva a ládára, hogy kéktúra pecstelőhely! :-)

 
hörpölin&son Bejárás: 2015.08.26. Rögzítve: 2015.08.26 12:43:08

Új szállás és egyedi bélyegzővel való pecsételési lehetőség Boldogkőváralján!

Mandalaház, Boldogkőváralja, József Attila utca 5.

Tel: +36 70 319 4470

E-mail: info@mandalahaz.hu

Mindössze pár lépés letérés a kéktúra útvonaláról!

 

 
szeltolo Bejárás: 2015.08.20. Rögzítve: 2015.08.20 22:23:38

Az állomáson a bélyegző rendben volt.

 
zozi Bejárás: 2015.08.08. Rögzítve: 2015.08.19 21:47:18

 Az állomáson és a várpénztárban a pecsét rendben. Szállásunk a Tekerjés Fogadóban volt korrekt áron.

 
pgt482 Bejárás: 2015.08.15. Rögzítve: 2015.08.17 10:54:01

 Az elhagyott állomáson a pecsét rendben. Ha kegyetlen szakadó esőben jöttök 'Váraljára Regéc felől és alig láttok ki az esőkabát alól, el ne tévesszétek a jobbra kanyart a faluban, különben egyenest lementek Boldogkőújfaluba kék sávnak nézve a franctudjamiértígyjelölt "Kék Hullám Tanösvényt" :)

 
CacheFinder Bejárás: 2015.08.02. Rögzítve: 2015.08.02 17:39:28

A romos állomásépület kerítésén a bélyegző rendben volt.

 
szuszmok Bejárás: 2015.07.30. Rögzítve: 2015.07.30 23:14:09

A kelet-magyarorszgái kéket itt fejeztük be, most jön a nyugat-magyarországi szakasz. Csodaszépséges kék-sárga-vörös színek között értük el a vasútállomást, ahol a pecsét rendben volt. Az időjárás feledhetetlenné tette a búcsút...

 
csaba159 Bejárás: 2015.07.18. Rögzítve: 2015.07.19 21:37:54

Kicsit szomorú látni az elhagyott állomásépületet. 8 éve, amikor az előző Kék-et csináltam, még volt itt egy kedves hölgy, aki rendben tartotta az állomást. Most mindenütt szemét van, és gazos az egész állomás.

A bélyegző egyébként a kerítésen rendben van.

Jövőre innen folytatjuk....

 
Ziu9 Bejárás: 2015.06.26. Rögzítve: 2015.07.01 13:27:36

 A kerítésen a bélyegző rendben.

 
Fuleee Bejárás: 2015.05.21. Rögzítve: 2015.06.05 08:14:26

Két bélyegző van: 1. a vasútállomáson egy ládikában 2. a vár pénztárában. Boldogkőváralján több bolt is van, mi az Ottó Boltja nevűt ajánljuk. Nagyon széles választékkal rendelkeznek és a Coophoz képest jóval olcsóbb is. Az Ady Endre utca 9. alatt található. Ha a vár felől jövünk a főutcán, át kell kelni egy patakon. A híd után rögtön jobbra, majd az első utca lesz balra. Szállásunk a Tekerjes Fogadó volt nagyon baráti 2.000 Ft/fő áron. Annak is a turista részlege. Emeletes ágyas szobák, nagyszerű udvar padokkal, sütögető hellyel várja a fáradt turistákat.

 
csg65 Bejárás: 2015.05.23. Rögzítve: 2015.05.23 17:27:46

Az egyre pusztuló állapotú állomás kerítésén ott a dobozkában a bélyegző.

 
varsa Bejárás: 2015.02.07. Rögzítve: 2015.02.08 14:14:20

 Pecsét a vasútnál OK.

 
tomacinho Bejárás: 2014.10.24. Rögzítve: 2014.10.27 11:31:46

 A kis MÁV állomás kerítésén megvan a gumis pecsét, bár a régihez képest keskenyebb lett és nehezebben vele olvasható lenyomatot készíteni. A várba nem mentünk fel a szakadó eső miatt, de a leírások alapján ott is még megvan a bélyegző. 

Három éve még szárazon át tudtuk ugrani az Arka-patakot Arkáról Mogyoróska felé, de most az eső miatt nagyon meg volt áradva, és az átkelés nem mindig lehetséges a kijelölt helyeken. A térkép szerint jelölt több gázlónál konkrétan térdig ért volna a víz, ezért inkább huzamosan maradtunk a folyással szembeni bal parton. (Egy kis munkával akár ide is át lehetne jelölni az útvonalat). A jelzések elég ritkásak így is, sőt!!!  Arka felől indulva, lent a patak mederben az első átkelésnek jelzett helyen félrevezető „fehér” jelzések vannak, ami tévesen felvisz (Arka felől) bal irányba a dombra, de ne menjetek arra. A jel valójában egy leshez visz fel. Végig a pataknál kell maradni és egészen csak a Bónyi-kútnál fog eltérni kicsit a kékjelzés. A Bónyi-kút környékén szintén figyelni kell, mert pont a 90 fokos kanyarnál kivágtak több jelzett fát. (Rossz idő esetén számítsatok rá, hogy a menetidő is megnő a füzetben lévő leíráshoz képest).

 
Himbala Bejárás: 2014.10.25. Rögzítve: 2014.10.26 18:02:17

Pecsét a várban rendben.

 
Himbala Bejárás: 2014.07.29. Rögzítve: 2014.08.04 08:03:50

A kihatl vasútállomáson a pecsét rendben megvolt.

 
A. és K. Bejárás: 2014.07.11. Rögzítve: 2014.07.16 14:23:36

Várban pecsételtünk,érdemes bemenni és végignézni,nagyon szép minden.Mi lerövidítettük a Várhoz való feljutást,az út helyett megmásztuk a dombocskát.

Már nagyon vártam az Arka patakon való többszöri vadregényes átkelést,a leíráskor száraz patakocska most jócskán megtelt,volt ahol gyalogolnunk kellett a parton még,hogy átkelési lehetőséget találjunk,mert a nagyobb köveket,sziklákat sem lehettt látni a víztől. Így még vadregényesebb lett az utunk szerintem.

 
vaterlo2 Bejárás: 2014.04.30. Rögzítve: 2014.05.06 20:43:30

A faluból gyalogoltunk ki a vasúti megállóhoz, ahol szomorúan tapasztaltuk, hogy a gumipecsét elvesztette a fejét. Mivel Irotán volt a szállásunk, és már 11 óra is elmúlt, ezért nem mentünk vissza a várhoz. Maradt a fénykép.

 
V és G Bejárás: 2014.05.03. Rögzítve: 2014.05.04 01:09:17

Az Arka-patak nagyon szép ösvényekkel, és értelmes átkelési lehetőségekkel rendelkezik. (Utóbbiért köszönet a korábbi túrázóknak!)

A várban MTSZ pecsét rendben. Ide is bementem, 700 Ft. A kilátás gyönyörű, látszik az út további része szépen.

A vasútállomás pecsét gumi része viszont nincsen meg... Valekinek lehet megtetszett... :((

 
M.Sz. Bejárás: 2014.02.20. Rögzítve: 2014.02.22 19:58:45

Szép lenyomatú pecsét a város zajától távoli vasútállomáson. Mogyoróska felől az Arka-patak megáradva kemény ellenfél volt: két patakátkelésre redukáltuk a nemtudomhányat, mert így is rengeteg idő volt gázlót találni/építeni. Azonban a kék-hullám tanösvény jelzései zavaróak voltak, egyrészt mivel NAGYON hasonló az OKT-hez (távolabbról tök egyformák), másrészt a kék sáv elég ritkás, a hullám meg gyakran fel van festve.

 
crackjack Bejárás: 2012.09.23. Rögzítve: 2013.11.23 23:51:41

 Mogyoróskától Arkáig nagyon szép, ahogy az Arka patakon kell átkelni többízben. Arka falu is varázslatos volt, a sok régi házikó miatt. Kőváralján a várban pecsételtem, a vár is fejlődött az előző évhez képest. Nagyon szép innen a kilátás a környékre.

A szállásom Kőújfaluban volt, a Kőkert Vendégházban. Régi tornácos házikó. Az öregúrral jól kijöttem, csak itt a fűtés plusszpénzes volt.

 
schankox Bejárás: 2013.11.01. Rögzítve: 2013.11.11 09:19:25

A kis vasúti megállóhelyen a pecsét rendben megvan. Érdekes volt mindentől távol egy vasútállomás.

 
kamás lee Bejárás: 2013.10.02. Rögzítve: 2013.10.06 14:43:49

A vasútállomáson a stemli megvan, szép lenyomattal. Innen aszfalt Boldogkőváraljáig, majd a szállás az Eny-hely vendégházban volt. Nagyon jó hely, meleg, és kényelmes tiszta környezetben. 7500-ft /2fő. Tel: 06703266872. Major. u 5. És aki nagyot akar enni, ki ne hagyja a várban lévő középkori éttermet. Belépve az étterembe mintha a 12-13 századba lépne az ember. Középkori minden, a falak, az étkek, de még a pincér ruhája is.! Brutál adagok, bár nem éppen olcsó. A várból lefelé a sziklafalakon a régi kék jelzéseken seggeltünk le ismét a falu központjáig. Ja, majd el felejtettem. A várpénztárban a vár stilizált képével Boldogkő vár bélyegzője is bekerült a füzetünkbe. Innen másnap reggel indultunk tovább Arka felé.

 
Vegliad Bejárás: 2013.08.28. Rögzítve: 2013.08.31 22:45:53

Vasútállomáson a a pecsét rendben. Mi Arkáig mentünk, ahol az Arka Vendégházban szálltunk meg. IV. osztályú parasztház, a szállás az istállóból lett átalakítva frappáns megoldásokkal. A wc és a fürdő külön van, csak az udvarról lehet megközelíteni. Egy éjszaka 2e Ft. Elérhetőség Papp Attila  06-30-2143878. A kékről a fő téren a katolikus templom előtti utcán kell jobbra letérni és felfelé menni kb. 200 métert, amikor az utca élesen jobbra kanyarodik, ott lesz a szállás. A faluban se bolt, se kocsma....

 
mobima Bejárás: 2013.08.08. Rögzítve: 2013.08.11 07:27:32

 A vasútállomáson szép lenyomatú bélyegző rendben. Lelkes fiatal csapat épp tereprendezést, bozótirtást végzett. 

 
Imposter Bejárás: 2013.07.21. Rögzítve: 2013.07.21 20:46:09

Az állomáson a bélyegző megvan.

 
Hendiala Bejárás: 2013.07.12. Rögzítve: 2013.07.12 07:54:08
Terepasztalra emlekezteto allomason (a potlobusztol 2p seta) tokeletes lenyomatu belyegzo.
 
okt50tomi Bejárás: 2013.06.28. Rögzítve: 2013.07.07 17:22:35

A vasútállomáson lévő bélyegzőt kicserélték újra, lenyomata tökéletes. :) A várban is jó minőségű bélyegző van + váras pecsét is van. A vár megtekintését mindenkinek ajánlom, különösen a világ legnagyobb ólomkatona kiállítását! :)

 
diego Bejárás: 2013.06.22. Rögzítve: 2013.06.22 21:26:46

Az állomás kerítését új tábla mellett csodás nyomatot adó új gumipecsét. Szerintem az első 10-ben voltam aki használta kihelyezés óta. Naná, hogy akármennyire figyeltem, fejjel lefelé nyomtam bele :-)

2013 Július 31-ig vonatpótló busz van a teljes vonalon! A busz a Boldogkőváralja bejárati út megállóban áll meg, a kalaúztól lehet rajta jegyet venni. Csak ott áll meg, ahol a vonatnak állomása van!

 
csg65 Bejárás: 2013.05.19. Rögzítve: 2013.05.27 14:36:31

Az állomás kerítésén a dobozban az elég viseltes bélyegző.

Sajnos már csak napi két (!) vonatpár van, mintha nem is lenne már vasút.

 
Csoribá Bejárás: 2013.05.22. Rögzítve: 2013.05.24 20:41:54

 Az állomás kerítésén nagyon gyenge bélyegző.

 
Janka és Zoli Bejárás: 2013.05.18. Rögzítve: 2013.05.21 20:33:38

 A település központjában, ott ahol a kék Arka felé fordul, a Hangulat Karbantartó büfében kérhető céges bélyegző.

 
Janka és Zoli Bejárás: 2013.05.03. Rögzítve: 2013.05.04 08:07:07

 A "nagyforgalmú" állomás kerítésén a gyenge lenyomatú pecsét megvan.

 
onodijo Bejárás: 2013.04.01. Rögzítve: 2013.04.12 06:02:58

 A vasútállomáson található pecsét meglehetősen gyenge!

 
Güszi2 Bejárás: 2013.01.24. Rögzítve: 2013.01.25 12:20:45

A helyzet változatlan. A ház mintha üres lett volna.

A peron gyakorlatilag jégpálya. Az utolsó vonat Szerencs felé 16:47-kor van.

 
Wild man Bejárás: 2012.11.24. Rögzítve: 2012.11.26 21:51:44
Bélyegző a vasútállomáson megvan, éppen hogy csak olvasható.
 
Jeges_ Bejárás: 2012.11.16. Rögzítve: 2012.11.20 16:01:14

A bélyegző a vasúti megálló kerítésén egy kis dobozban található.

 
mricsi Bejárás: 2012.11.18. Rögzítve: 2012.11.20 13:39:29

 A vasútállomás kerítésénél elég gyenge minőségű bélyegző. A vonatot épp elértük:)

 
Wild man Bejárás: 2012.10.22. Rögzítve: 2012.10.22 21:50:41
Mi a várban pöcsételtünk. A lenyomata király! Jó a váras bélyegző is. Az Arka-patak völgye csodálatos ősszel ezzel a sok színnel!!! Az igazság az hogy beleszerettem az őszi Zemplénbe. Ma jöttem haza de már mennék vissza.
 
okt50tomi Bejárás: 2012.10.07. Rögzítve: 2012.10.08 19:19:32

A vasútállomáson a bélyegző lenyomata rossz minőségű, de olvasható. :)

 
Jeges_ Bejárás: 2012.07.15. Rögzítve: 2012.07.16 19:51:55

Pecsétek a várpénztárban kaphatók párnával együtt. OKT, Boldogkőváras és Tájak-korok-múzeumok. A vasútállomáson nem kerestünk bélyegzőt.

 
Ttlosz Bejárás: 2012.05.27. Rögzítve: 2012.05.30 18:18:15

Mi a Boldogkőváraljai vasútállomás kerítésén fémdobozban lévő, tintapárna nélküli gumibélyegzőt használtuk. A lenyomat minősége pedig közepesnek ítéltetett.

 
markogy Bejárás: 2012.05.25. Rögzítve: 2012.05.30 11:09:12

Mogyoróskáról jöttünk, ott volt szállásunk a Várhegy vendég - és alkotóházban. A vár portáján rendes pecsét, meg váras, meg Szent Erzsébet-es párnával. Az elhanyagolt vasútállomáson nincs párna, csak pecsét.

 
Jazzkedvelõ Bejárás: 2012.04.04. Rögzítve: 2012.04.08 13:26:54

Boldogkőváralján is több helyen lehet pecsételni:

1. Vár. áprilistól 9-18 között nyítva

2. Vasútállomás előtt kis ládikaű

3. "Hangolat karbantartó büfé" :-)

Van három bolt is, fel lehet tanbkolni, reggel 6-kor nyitbnak. A középkori Vár vendéglőben félelmetes mennyiségű kaját kaptam, érdemes átgondolni mit rendel az ember.

Tekerjes fogadó átalakítás alatt van, sem enni sem megszállni itt nem lehet jelenleg. Én a Malompatak venfégházban szálltam meg. Van 3-4 szoba, szobánként fürdő, stb. 3000 ft/éjszaka/fő. Zavodni Ferencné József Attila u. 6. 30 681 53 06, 30 218 20 65. 10 emebrt simán el tudnak rakni másnapra.

 
Richeus Bejárás: 2012.03.14. Rögzítve: 2012.03.23 16:08:56

Mivel a vár nem volt nyitva, ezért kénytelen voltam a vasútnál pecsételni. A pecsét csak közepes minőségű, de kárpótolt mindenért hogy a én lettem megkérve, hogy másszak fel a létrára és rakjam fel az ünnepi zászlót a vasútállomás épületére!

 
Darko Bejárás: 2012.03.18. Rögzítve: 2012.03.20 00:03:25

A vasútnál a bélyegző rendben, olvasható, bár kissé viseltes. A kalauz elmondása szerint nemsokára napi két pár vonatra redukálják a forgamat Abaújszántóig:(

 
tibi75 Bejárás: 2012.03.15. Rögzítve: 2012.03.18 22:21:36

Vasútállomáson a szabványládikában még olvasható minőségben megtalálható a gumis pecsét. Az állomás falán egy lemezből készült nagyon régi táblán útbaigazítást találunk az útvonalat és a menetidőt illetőleg,a leírás nem fedi tökéletesen a mai útvonalat, de érdekes olvasgatni.

 
robertbardos Bejárás: 2012.03.15. Rögzítve: 2012.03.15 21:51:05

A közepes minűségű pecsét az OKT-s dobozban a vasútállomásnál megtalálható. Regéc felé menet az Arka-patak elég sok helyen be volt még fagyva, így könnyű volt rajta átkelni.

 
zsvirus Bejárás: 2011.11.14. Rögzítve: 2011.11.15 13:35:32

Boldogkőváralja vasúti megálló kerítésén szabványládikában a gumis bélyegzőtovábbra is fellelhető.

 
HEV Bejárás: 2011.10.13. Rögzítve: 2011.10.19 16:44:07

Vár pénztárban OKT-s és váras pecsét is van.

 
buszosbandi Bejárás: 2011.09.15. Rögzítve: 2011.09.19 09:52:52

Szállásom a Tekerjes fogadóban volt.

Boldogkőváralja Kossuth u. 41-43

tel: 0630 317 98 21 vagy 0646 387 701

 
buszosbandi Bejárás: 2011.09.15. Rögzítve: 2011.09.19 09:22:17

Azépen karbantartott Boldogkőváralja vasúti megálló kerítésén szabványládikában jó minőségű gumis bélyegző várja a turisták áradatát!

 
Kéklángos Bejárás: 2011.08.18. Rögzítve: 2011.08.25 13:31:56

A vár pénztárában kiváló lenyomatú MTSZ-gumibélyegzőt adtak kérésre, elég tintát tartalmazó párnával. Ki is vihettük, de aztán utánunk kiabált a pénztáros, hogy mikor hozzuk már. Nyitás a falubeliek szerint 8-kor, a feliratok szerint 9-kor, zárást elfelejtettem megnézni.

A vasútállomás (több km-re a falutól Írottkő irányban, de ezt nyilván a térképén/füzetében is mindenki látja ) peron felőli kerítésén OKT-dobozban közepes lenyomatot adó műanyagnyelű MTSZ-gumibélyegző megvan.

 
nim69 Bejárás: 2011.08.09. Rögzítve: 2011.08.13 19:16:55

A vasútállomáson és a várban is kapható kéktúrás pecsét. lenyomata jó. A várban pont a kiállítást nem tudtam megnézni és a várfokra nem lehet kimenni, ami a lényeg lenne.

 
sovariandi Bejárás: 2011.08.07. Rögzítve: 2011.08.10 22:19:28

 Vasútállomáson a gumis bélyegző igazán szép nyomatot adott.

 
HEV Bejárás: 2011.08.07. Rögzítve: 2011.08.09 12:50:00

Vasútállomáson a láncon jó gumi pecsét a dobozban, a várban a pénztárban a szép váras pecsét kicsit már kiszáradt. 10 órától van nyitva!

Szállásnak ajánlom a Tekerjes fogadót a jelzés elmegy előtte van túrista kategóriás szállásuk is olcsón és az étterem szintén kiváló, Hatalmas adagot adnak , az étlapon szereplő ár igy egyáltalán nem magas!

 
Szotske Bejárás: 2011.07.26. Rögzítve: 2011.07.27 13:13:04

A vár pénztárában lévő pecsét is rendben. A vár és a kiállítások szépek, az ólomkatonás kiállításnak sajnos csak töredéke volt megtekinthető. A várbelépő a tájházba is érvényes, és 10%-os kupont is kaptunk mellé a pálinkazázba.

 
zomber Bejárás: 2011.07.20. Rögzítve: 2011.07.26 15:43:14

olyan nagyon jó lenyomatot nekem nem adott, de rendben a pecsét az állomásnál. én benn aludtan a településen a Tekerjesben. a szállás ok (1800 froncsi, szép tiszta, nagy tusoló), a kaja nagyon jó, de pesti árakon. ja, és éjszaka egy ló mászkál az ablak alatt. 30-339-8529

 
vakond87 Bejárás: 2011.07.23. Rögzítve: 2011.07.25 16:33:46

 Boldogkőváralja vasúti megállóhelyén lévő ház kerítésén a bélyegző megvolt, lenyomata olvasható.

 
Kopincs Bejárás: 2011.06.12. Rögzítve: 2011.06.21 09:58:01

A pecsét az állomás kerítésén még mindig rendben.

 
allen Bejárás: 2011.05.22. Rögzítve: 2011.05.25 13:17:58

Az Encs-Boldogkőváralja aszfaltos útvonalat nagy melegben senkinek nem ajánlom, tikkasztó. Pecsét a vasútállomás kerítésén rendben. A vár pici csalódás volt számomra, nincs túl jó állapotban, igaz, építgetik, de a kilátás megéri a kapaszkodást. A sziklára épített őrbódé nem látogatható, az ajándékboltos szerint soha nem is lesz...

 
Kopincs Bejárás: 2011.04.09. Rögzítve: 2011.04.11 14:36:07

Vasútállomáson a bélyegző rendben a karítésen.

A bömbölő szél ellen a mellékhelyiség mögé menekülök. Ott töltök röpke 2 és 3/4 órát a vonatra várva, közben az arcom ronggyá ég, de legalább nem fázom. Egy Zemplén felől érkező kéktúrás sráccal diskurálok és Szerencsig együtt vonatozunk. A kalauz alig tud visszaadni még ezresből is.

 
hegezoli Bejárás: 2011.03.13. Rögzítve: 2011.03.16 09:31:12

Még valami: Mi Arkán, a Tulipanzióban szálltunk meg. A fiatal srác tulaj egykor maga is kéktúrázott, úgyhogy bennünket, kéktúrázókat különösen kedvelt - ami az árban is megmutatkozott, kedvezmény formájában.

A szálláshely amúgy még most épül-szépül, de már most is elképesztően szép.

Elérhetősége: http://tulipanzio.hu/

 
hegezoli Bejárás: 2011.03.13. Rögzítve: 2011.03.16 09:21:52

A vasútállomáson a kerítésre szerelt ládikában, és a vár pénztárában is megvolt mindkét, jó lenyomatot adó gumibélyegző. A vár március 13-án, vasárnap is nyitva volt. Újdonság az oldalbástya, és az oda vezető sétáló, ami a szikla mozgása, és repedések miatt most megintcsak nem látogatható. A várat épp felújítják, áprilisra tervezik az átadást.

 
zodir Bejárás: 2011.01.11. Rögzítve: 2011.01.16 12:19:10

A naplementét a várból szerettük volna végignézni, pár sör társaságában fel is caplattunk, de legnagyobb sajnálatunkra a vár 04.01-től 10.31-ig tart nyitva. A pecsét elérhető távolságban volt, de egy masszív rács elválasztott tőle minket. A vasúton nyomtunk a kerítésen található stemlivel, az itt lakó néni nagyon kedves, jót beszélgettünk vele, még kávéval is kínált minket, majd térdig érő sárban indultunk útnak Hernádcéce felé, a beszántott mezőgazdasági úton.

 
tibi75 Bejárás: 2010.10.09. Rögzítve: 2010.10.11 20:46:09

Boldogkőváralján a "Hangulatkarbantartó kocsmá"-ban kaptunk jó minőségű automata céges bélyegzőt,és a vasútállomáson is meg volt a jó állapotú kéktúrás,igaz egy öregecske eb néha sakkban tartott minket,de nem bántott.Úgy néz ki itt még laknak,és legjobb tudomásom szerint a vasútvonalon hamarosan újraindul a személyszállítás is.

 
oiler85 Bejárás: 2010.08.07. Rögzítve: 2010.08.08 11:47:56

Tegnapi látogatásunk egybeesett a hagyományos várjátékok időpontjával, így valóságos tömeg, több száz ember volt fenn. A várat szépen felújították, a kilátás pedig minden irányba nagyszerű, szóval feltétlenül érdemes felmenni. A vasúti megállóhelyen a pecsét megvan, bár mi "csak" boldogkőváraljai bélyegzőt találtunk, hernádcéceit nem. Az állomás épületében még laknak, de a sínek állapotán látszik, hogy nem mostanában járt utoljára vonat arrafelé. Remélhetőleg hamarosan változik ez az állapot...

 
pocok Bejárás: 2010.07.24. Rögzítve: 2010.07.26 12:40:22

 A várban megvolt a pecsét, pont zárásra értünk oda, így csak kívülről néztük meg. :)

A kempingben szálltunk meg, 1000/fő/éj a sátrazás, két sátrak között legelő pacival :D

 
squirel Bejárás: 2010.07.13. Rögzítve: 2010.07.19 09:22:29

A várban pecsételtünk. Volt jó állapotú gumis bélyegző és vár pecsét is, ami nagyon szépen mutat a füzetben.

 
zemplén Bejárás: 2010.07.16. Rögzítve: 2010.07.17 12:23:23

A várba nem volt már időnk feljutni, így a Tekerjes fogadó bélyegzőjével pecsételtünk. Finom leveseik vannak. A füzetben miért van kettő ablak Boldogkőváraljáról?

 
csanni Bejárás: 2010.06.29. Rögzítve: 2010.07.05 21:47:07

Várból leérvén jutott eszünkbe a pecsét, tehát maradt a vasútállomásnál lévő bélyegzési lehetőség. Szomorú, hogy a síneken már régóta vonat nem járt.

 
fero59 Bejárás: 2010.05.07. Rögzítve: 2010.05.09 19:10:28

Vasútállomásom bélyegeztem, pecsét OK(T).

 
scoob1 Bejárás: 2010.04.27. Rögzítve: 2010.04.29 15:04:26

A várban bélyegeztem. Jó minőségü okt bélyegző. Tintapárna volt.  

 
vilmabertajuni Bejárás: 2010.04.02. Rögzítve: 2010.04.07 13:05:07

Kéktúránk 50. napján kezdtünk bele a Hollóházáig tartó 5 napos szakaszba itt, jó időben. A Vár nyitva volt (jó hogy - 11 órakor), és a füzetbe  a Vár saját pecsétjét kértük. (Nem fér bele a megszabott helyre, de szép.) Innen Regécre a gyönyörű és rendebn tartott Arkán vezet az út, utána viszont a jel felváltva megy a patak jobb és bal partján. Mi két átkeléssel megúsztuk, de ez azt jelentette, hogy vagy meredek domboldalon vagy bozótban kellett átvágni. (Természetesen ez a gyerekeknek izgalmas volt, de a hátizsákban ülő Juni szerzett néhány karcolást, amit nem tudtunk kivédeni.) Egy alkalommal cipőt levéve kénytelen mindenki átkelni, ami Gábor esetén összesen négy átkelést jelentett, mert a lányokat nem hagytuk a jeges vízben gázolni. Itt találkoztunk három kéktúrással (nagypapa, nagymama, unoka? - összetételben), akik szintén erre a lépésre kényszerültek. Gumicsizma jól jönne erre a szakaszra.

 

 
vilmabertajuni Bejárás: 2010.03.12. Rögzítve: 2010.03.16 15:37:16

Hóban és szélben értünk a vasútállomáshoz kéktúránk 42. napján, ami a tervezett 4 napos bejárás kezdőpontja volt. Örültünk, hogy ezúttal Junit nem hoztuk a hátizsákban, mert mi magunk sem számítottunk ilyen hidegre. A vasútállomáson a Bkőváralja pecsét rendben ott volt a dobozban, ill. egy letépett pecsét nyomait is láttuk. A Vár még nem volt nyitva, így oda nem mehettünk se megnézni, se bélyegezni.

 

 
jzp1116 Bejárás: 2009.11.14. Rögzítve: 2009.11.19 10:53:37
A bélyegzõ továbbra is a helyén.
 
Hucul Bejárás: 2009.10.06. Rögzítve: 2009.10.22 13:25:41
Várban egy MTSZ-es és egy egyedi bélyegzõ lelhetõ fel. MTSZ-s sokkal jobb állapotban van, mint a vasútállomáson található, melyet természetesen megtisztítottam, de erõfeszítésemet nem koronázta siker (leszolgálta idejét). Másik bélyegzõ - mily meglepõ - a várat ábrázolja. Felnõtt belépõ: 600.-Ft Ifjúsági belépõ (6-18 éves korig): 300.-Ft Nyugdíjas belépõ (60 év felett): 300.-Ft Pedagógus belépõ: 300.-Ft Nyitvatartás: Hétfõ: 10.00 - 18.00 Kedd - Vasárnap: 09.00 - 18.00 (www.boldogkovaralja.hu)
 
vViktor Bejárás: 2009.10.18. Rögzítve: 2009.10.19 11:21:23
Viseltes bélyegzõ rendben
 
mz/x Bejárás: 2009.10.17. Rögzítve: 2009.10.17 23:11:02
Én a vasútállomásnál (szép, takaros kis épület) próbálkoztam, s a pecsétet megfelelõnek találtam.
 
lefevre Bejárás: 2009.09.27. Rögzítve: 2009.09.29 09:33:10
Akinek a Zemplén után jön csak a Cserehát, az a várban nyomjon mindkét helyre, mert a vasútállomási pecsét hagy kívánnivalót maga után.
 
prozak01 Bejárás: 2009.09.28. Rögzítve: 2009.09.28 21:21:24
Tûrhetõ minõségû a gumibélyegzõ, kapásból kettõt is nyomtam, mert bevállaltam egy keveset a zempléni szakaszból is Arkáig (és vissza).
 
szepinora Bejárás: 2009.08.23. Rögzítve: 2009.08.24 14:01:03
A vasútállomáson kerítésre szerelve van a bélegzõ, lenyomata megfelel.
 
vViktor Bejárás: 2009.08.21. Rögzítve: 2009.08.22 12:02:38
Vmh.-en közepes minõségû gumis, a várban jóképességû bélyegzõk.
 
Kékes Bejárás: 2009.08.15. Rögzítve: 2009.08.20 21:08:26
A vmh kerítésén lévõ pecsét betûi elég elmosódott lenyomatot produkálnak. A vár pénztárában viszont mindkettõ pecsét szép lenyomatot ad. Nyitvatartás: 9-18h
 
gijoe Bejárás: 2009.07.17. Rögzítve: 2009.07.20 21:46:56
A vmh kerítésén a pecsét lenyomat festékpárna ellenére is olvashatatlan. A vár pénztárában mindkét pecsét tökéletes. Nyitva: 9-18h
 
squirel Bejárás: 2009.07.10. Rögzítve: 2009.07.14 12:06:22
A vasútállomáson egy dobozkában van. Gumis bélyegzõ, jó lenyomatot ad.
 
levi Bejárás: 2009.06.22. Rögzítve: 2009.06.29 13:29:05
Mi hétfõ reggel fél 10-kor jártunk a várnál, de sajnos még nem volt nyitva. A vasúton lévõ bélyegzõ lenyomata sajnos tényleg nem a legjobb...
 
Mars3696 Bejárás: 2009.06.13. Rögzítve: 2009.06.17 19:58:00
A vasútállomásnál a pecsét nagyon vacak, festékpárna nincs. Kis kitérõvel a vár felé viszont a pénztárban jó minõségû pecsét és tényleg szép várbélyegzõ található.
 
IgaziHõs Bejárás: 2009.04.12. Rögzítve: 2009.04.22 21:40:43
A várban a pénztárban lakik a kéktúrás pecsét és a nagyobb méretû, váras társa. Festékpárna is akad, meg belépõ is (500Ft). A vasútállomásnál is van egy pecsét a kerítésen lévõ dobozban (a peron felõl). Ennek lenyomata már nem olyan jó. A hernádcécei pecsétnek csak a nyele van meg, de nincs is rá szükség, mert kettõ is akad Cécén, ahol a szállásunk is volt.
 
Süni Örs Bejárás: 2008.12.31. Rögzítve: 2009.01.05 11:02:41
boldogkõi pecsét frankó a megállóban a hernádcécei letépve (de hernádcécén már van másik pecsét) boldogkõn azonban van jópár "céges" pecsét is kutya szabadon kószált, voltam bátor pecsételni, bár nem egy életbiztosítás a dög bejárás 2009. január 2, de valamiért csak tavalyi dátummal enged hozzászólni...
 
mezogy Bejárás: 2008.10.19. Rögzítve: 2008.10.27 20:34:24
az állomáson pecsét megvan!
 
cserha Bejárás: 2008.10.26. Rögzítve: 2008.10.27 11:36:27
A boldogkõváraljai pecsét jó, a másikról a gumi letépve. A házinéni kutyája hajlott kora ellenére simán átugorja a kerítést, de nem bánt, viszont ugat nagyon.
 
Hucul Bejárás: 2008.09.22. Rögzítve: 2008.10.01 14:44:16
A vasúti megállóban már csak a boldogkõvári bélyegzõ található meg, lenyomata rendben. A hernádcécei bélyegzõ gumilapját már nem találtam sehol.
 
gyorkosattila Bejárás: 2008.09.__. Rögzítve: 2008.09.05 06:47:49
Regéc => Gibárt A hernádcécei bélyegzõ gumirésze még mindig hiányzik, ne keressétek itt. A faluban van jó minõségû, ott bélyegezhettek. A vasút túloldalán, jobbra van a szántóföldön keresztül vezetõ földútút, amely egy enyhe domborulatra visz fel. Jelzés nincs sehol, csak a falunál, meg a vasútállomásnál.
 
rézike Bejárás: 2008.08.16. Rögzítve: 2008.08.21 14:32:02
A hernádcécei gumi része még most is hiányzott, a boldogkõváraljai rendben.
 
Czimbály Bejárás: 2008.08.07. Rögzítve: 2008.08.11 15:09:23
A vasúti megállóhelyen a hernádcécei bélyegzõ gumi részének lába kélt! A faluban az elsõ/utolsó ház kerítésén OK a bélyegzõ, igaz elég nehéz ezekkel az állított téglalap alakú, hosszú felirattal bíró pecsétekkel szép lenyomatot produkálni...
 
PSP Bejárás: 2008.07.11. Rögzítve: 2008.07.25 16:11:25
Mi a várban pecsételtünk, mert busszal jöttünk (Szerencsen hagytuk a kocsit, és a buszos megoldáshoz késõbb kellett kelni, de tessék vonatozni, én sem szeretném, hogy megszûnjön a vonal). A lenyomat OK. [kektura.eu]
 
Berci79 Bejárás: 2008.07.15. Rögzítve: 2008.07.17 10:51:22
Pecsét a vasúti megállóhelyen (hernádcéceivel együtt) OK. Innen a vár még 3 km kb. Egykocsis kispiros bzmot a vonat, a kalauztól érdemes a végsõ úticélig megvenni a jegyet, különben megszüntetik a szárnyvonalat... (ha csak a környékre mennek emberek, akkor "menjenek busszal, minek vonat").
 
geo-elvont Bejárás: 2008.06.08. Rögzítve: 2008.06.09 11:40:36
Vasútállomáson a Hernádcéce komp feliratú bélyegzõvel együtt. Jó minõségû mind a kettõ.
 
Forester Bejárás: 2008.05.10. Rögzítve: 2008.05.29 15:45:46
OK Hernádcécével együtt itt pecsételtük
 
vilagdisco Bejárás: 2008.05.25. Rögzítve: 2008.05.28 14:49:09
tinta nélkül nulla
 
rézike Bejárás: 2008.05.11. Rögzítve: 2008.05.16 16:23:18
Vmh-n a hernádcéceivel együtt van a szokott ládikában, rendben.
 
2Braun Bejárás: 2008.05.03. Rögzítve: 2008.05.06 22:17:29
A várban pecsételtünk, az vasútállomási helyzetrõl nem tudunk szaladtunk a vonathoz
 
mricsi Bejárás: 2008.05.03. Rögzítve: 2008.05.05 09:08:21
A kopott boldogkõi és a cécei bélyegzõ az állomáson, a várnál viszont szép lenyomatu van.
 
penci Bejárás: 2008.05.02. Rögzítve: 2008.05.03 22:19:14
Gumis bélyegzõ a vasútállomásnál. Van egy fémbõl készült is. Nem néztem, ez lehet a hernádcécei.
 
Pivi Bejárás: 2008.04.12. Rögzítve: 2008.04.16 10:28:34
A vasútállomáson a kerítésen a pecsét megvolt a Hernádcéceivel együtt. A Boldogkõvári már kissé kopott. Van a várban is fenn pecsét.
 
asciimo Bejárás: 2008.03.28. Rögzítve: 2008.04.01 15:48:55
Pecsételés a falu központjában a vegyesboltban, cégessel. Az eladó kiscsaj készséges volt. amugy nem is nézett ki rosszul.
 
oilos Bejárás: 2007.08.13. Rögzítve: 2007.12.09 11:29:23
A központban lévõ Coopban a szünnap: HÉTFÕ, csak hogy tudjátok!
 
mricsi Bejárás: 2007.11.04. Rögzítve: 2007.11.18 22:00:21
A vár már bezárt, de a vasútállomáson rendben volt a pecsét
 
burnie Bejárás: 2007.11.01. Rögzítve: 2007.11.07 15:22:42
Bélyegzõ a vár pénztárában és a vasúton is megvolt. A településen 3 étterem üzemelne, de sajnos csak elméletben...
 
Forester Bejárás: 2007.10.07. Rögzítve: 2007.10.08 10:43:48
A várban pecsételtem az OKT-s ill. a váras pecsétet is...ill. az ott lévõ hölgy nyomta bele...bármilyen kedves is volt azért nem adta ki a kezébõl a pecsétet...A várban több kiállítás is volt...szobrok, ólom katonák, ásványok...van egy étterem is a pince szinten, amit idõ hiányában sajnos nem tudtam kipróbálni... Az ásvány - kövület kiállítás KÖTELEZÕ !
 
visi Bejárás: 2007.09.30. Rögzítve: 2007.10.07 07:59:05
Pecsét és párna a vár pénztárában rendben, 6-ig volt nyitva... A vasútállomáson mi nem jártunk mert busszak mentünk Miskolcra...
 
slowind Bejárás: 2007.09.05. Rögzítve: 2007.09.11 12:31:02
Két pecsét a vasúton ok, mivel úgy hallottam, hogy nincs meg a pecsét (téves volt az info), ezért inkább kértem 1et a kocsmában is, ahol szeretnék, ha náluk is lenne. Vár vihar miatt itt is kihagyva.
 
aezs Bejárás: 2007.08.09. Rögzítve: 2007.08.09 16:40:22
pecsét rendben a vasútnál
 
Bingo Bejárás: 2007.08.04. Rögzítve: 2007.08.05 22:47:43
A várban és a vasútállomáson van a bélyegzõ.
 
utas Bejárás: 2007.07.19. Rögzítve: 2007.07.23 12:33:40
Pecsétekkel minden rendben.
 
maciHUN Bejárás: 2007.07.02. Rögzítve: 2007.07.10 20:15:31
2 pecsét a vasútállomáson
 
Tavaszi Széll Bejárás: 2007.07.01. Rögzítve: 2007.07.09 10:57:37
Mind a Hernádcéce komp, mind a Boldogkõváralja pecsét megtalálható a kerítésre erõsített egyendobozban.
 
Anita&Gábor Bejárás: 2007.06.28. Rögzítve: 2007.06.30 12:50:23
A kopott Boldogkõváralja és az újszerû Hernádcéce komp bélyegzõk mindegyike az állomás kerítésén. A bokrok kissé benõtték, de hosszas kutatást azért nem igényel. :)
 
Váci Bejárás: 2007.05.08. Rögzítve: 2007.05.11 14:40:47
Pecsét rendben a helyén, a Hernádcéce komp-pal együtt.
 
Tavaszi Széll Bejárás: 2007.04.30. Rögzítve: 2007.05.02 16:23:13
Mind a Hernádcéce komp, mind a Boldogkõváralja pecsét megvan. A bokrokat szerintem megritkították az egyendoboz elõtt.
 
FoJo Bejárás: 2007.04.02. Rögzítve: 2007.04.03 10:35:17
Mindkettõ rendben megvan.
 
Lud Bejárás: 2006.11.10. Rögzítve: 2006.11.20 13:38:46
Megvan a cécei bélyegzõvel együtt. http://www.turistautak.hu/poi.php?id=12862
 
Váci Bejárás: 2006.10.13. Rögzítve: 2006.10.31 15:52:41
Pecsét rendben megvan a megállóhely keritésén.
 
ChrisCarlos Bejárás: 2006.10.10. Rögzítve: 2006.10.10 22:39:07
Bélyegzõk rendben. Innen indultunk Hernádcéce felé, és mivel tudtuk, hogy az ottaniról a gumit leszedték, itt pecsételtünk azzal is.
 
Kékes Bejárás: 2006.07.23. Rögzítve: 2006.07.27 11:44:41
A két bélyegzõ a ház déli sarkában, a peron felõli részen, a kerítésre felfogatott ládikájában van. Kicsit benõtték a bokrok, így elég nehezen találtuk meg. Közben a néni is kiszólt és megmutatta a dobozt. Elmondása szerint: azért nem ritkítja meg a bokrokat, mert így a bélyegzõket a vandálok nem bántják , a túrázó, meg úgyis megkérdezi, ha nem találja. :)
 
hörpölin&son Bejárás: 2006.07.18. Rögzítve: 2006.07.19 19:15:34
A pecsét szélcsendben is elmosódott lenyomatot adott :-)))
 
ChrisCarlos Bejárás: 2006.07.15. Rögzítve: 2006.07.17 07:23:50
Bélyegzõ rendben. Kicsit elmosódott a lenyomat, de ez lehetett a nagy széltõl, alig bírtam tartani a füzetet. A kutya most csak párat ugatott aztán elterült a napon.
 
Tisztul_A_Visztula Bejárás: 2006.05.13. Rögzítve: 2006.05.15 09:29:55
A bélyegzõ OK
 
firecock Bejárás: 2006.04.25. Rögzítve: 2006.04.30 18:14:28
Kutyákkal harcolva megszereztem a bélyegzõt, rendben van.
 
padler Bejárás: 2006.04.23. Rögzítve: 2006.04.24 13:43:10
A közepes minõségû boldogkõváraljai pecsét és a kitûnõ Hernádcéce komp bélyegzõ továbbra is a vasútállomás kerítésén. A három kutya minket is hangosan üdvözölt.
 
labiscsakl Bejárás: 2006.04.14. Rögzítve: 2006.04.19 12:46:11
Jól olvasható gumipecsét az állomáson. A kuyták köszönik, jól vannak:)
 
Hege Bejárás: 2005.08.14. Rögzítve: 2005.09.14 16:48:39
A vasútállomáson van a pecsét a keritésen. 3 vérszomjas kutya van ott, meg egy néni, aki nem túl kedvesen mondta meg, hol a pecsét.
 
hörpölin&son Bejárás: 2005.08.25. Rögzítve: 2005.08.29 10:25:39
Bocsi! Kicsit összekuszálódtak a dolgok a fejemben! A valódi helyzet: a Boldogkõváralja és a Hernádcéce komp feliratú pecsétek továbbra is megtalálhatók a vasútállomáson a csinos kis állomásépület kerítésére szerelt dobozkában. Persze a várban megvan az ovális pecsét.
 
hörpölin&son Bejárás: 2005.08.25. Rögzítve: 2005.08.29 10:11:54
Habár Bors néni nem említette, de a pecsét rendben megvan a vár pénztárában... Kérésre adnak váras pecsétet is. Szép nagy, ovális.
 
Bors néni Bejárás: 2005.08.24. Rögzítve: 2005.08.24 11:09:18
A vár után allig találtuk meg a régi kék jelzést, mert az rövidebb Arka felé, de végül is megtaláltuk, de aztán elfogyott, így kénytelen voltam Arkára egy kerten keresztül be menni, szerencsére nem volt kutya, és a háziak sem voltak otthon. A temetõben megpihentünk, nagyon szép, mint az egész falu. a temetõ után útszéli gyümölcsös: kitûnõ sárga barackot szedtünk. A patakban most nem volt sok víz. lehetett haladni. Mogyoróska- Napkelte vendégház: nagyon kedvesek, sátrazni is lehet. Ottjárunkkor kiscsikó született.
 
kalap Bejárás: 2005.07.20. Rögzítve: 2005.08.07 12:50:02
A pecsétek még mindig a helyükön, a kutyák a nagy melegtõl megfáradva csak távozásunkkor vakkantottak párat.
 
FoJo Bejárás: 2005.07.10. Rögzítve: 2005.07.27 16:00:35
A két pecsét és a kutyák jó állapotban a helyükön a vasútállomáson. A várat tényleg nem szabad kihagyni!
 
kyuss Bejárás: 2005.07.16. Rögzítve: 2005.07.22 10:20:09
Mind a két bélyegzõ rendben van a vasútállomásnál lévõ fém dobozban.
 
padler Bejárás: 2005.07.17. Rögzítve: 2005.07.18 03:30:07
A vár pénztárában MTSZ bélyegzõ található, a bélyegzõ kérésével célszerû kivárni a sor elfogyását. A pincében lévõ ásványkiállítást nem szabad kihagyni.
 
zsolesz Bejárás: 2005.04.29. Rögzítve: 2005.05.02 14:57:43
A kutyák már messzirõl kiszúrtak, mi meg nem láttuk, hogy a léckerítés drótban folytatódik. Valaki meggátolta egy kapuhoz telepített téglarakással, hogy a házõrzõk átjöjjönek a bélyegzõ felõli oldalra és igen jót cselekedett. Ha rajtam álna, innen kivenném a cécei bélyegzõt, mert arra inspirálja a gyengébb akaratú vándort, hogy ezután kihagyja Hernádcécét. Innen már csak Boldogkõváraljáig mentünk, ahol a délután 4 órai miskolci busz nem a megállóból és nem a megfelelõ táblával indult. De nem tettük szóvá, mivel olyan mocskosak voltunk, örülünk, hogy elvitt.
 
Yetike Bejárás: 2005.04.26. Rögzítve: 2005.05.02 09:15:29
A két bélyegzõ megvan az állomáson, a bakterház sínek felé esõ kerítésén. Szerintem mindkettõ jól olvasható. A kutyák (3db) ugatósak, de a legkisebb a fõnök... Akinek hozzánk hasonlóan olyan nagy szerencséje lesz, hogy egy kétnapos esõ után kell végigjönnie az Arka-patak völgyén, annak a következõ felszerelést ajánlom: 1. összecsukható instant kemping-pontonhíd (legalább 5 m hosszú) VAGY 2. derékig érõ horgász-gumicsizma VAGY 3. vadvizi gumicsónak. A fenti felszerelés híján a völgy komolyabb esõzés után járhatatlan.
 
imre299 Bejárás: 2005.04.07. Rögzítve: 2005.04.09 09:21:35
A váraljai vasútállomás kerítésén van cécei és a váraljai bélyegzõ is. Nem a legjobb minõségûek.A kutyák pedig nagyon morcosak.
 
Vénrocker Bejárás: 2004.11.05. Rögzítve: 2004.11.07 17:10:20
A Boldogköváralja vm.-ban a keritésen lévö dobozban két új bélyegzö: Hernádcéce és Boldogköváralja. A vár pénztárában jó minöségü MTSZ-es bélyegzö, igaz ide nem veztet fel a kék, de mindenképpen érdemes megnézni. Nyitvatartás tavasztól öszig: 9-18 óráig, ösztöl tavaszig: 9-16 óráig.
 
csiga58 Bejárás: 2004.08.31. Rögzítve: 2004.09.01 23:34:27
a v.á.-on találod a boldogkõváraljai és a hernádcécei bélyegzõket, az utóbbit mégegyszer már olvashatóbb alakban. de ha van idõd és kedved és erõd, felmégy a várba és ottan kapol: 1/ csodás szép boldogkõ-vár bélyegzõt oválisat 2/ eredeti valódi emtéeszes bélyegzõt tök frisset, holott ide nem is visz fel a kék jelzés hanem elkerüli a várat csak a kék L visz fel
 
Németh Kornél Bejárás: 2004.08.16. Rögzítve: 2004.08.19 20:24:20
A vasútállomáson a pecsét megvan,de a minösége csak közepes.
 
Szellemkutya Bejárás: 2004.07.12. Rögzítve: 2004.07.28 13:43:30
Bélyegzõ az állomáson. Kopott, nehezen olvasható.
 
VBalint Bejárás: 2004.07.24. Rögzítve: 2004.07.26 13:47:40
A vár pénztáránál kint van a OKT bélyegzõhely tábla, de mi is a vasútállomáson pecsételtünk. Volt két szép nagy kutya is Buksi és Tappancs akik nagyon ugattak minket.
 
noi&rizsa Bejárás: 2004.07.03. Rögzítve: 2004.07.08 01:17:53
A bélyegzõ a vasúti megállóhelyen van dobozolva. Mellette van a hernádcécei is. Közepes min. gumik. Egy kiváló szállás ajánlat: 46/387-726. 900Ft/fõ/éj. A falu legmesszebbi pontján a kéktõl. :(
 
józsi.bácsi Bejárás: 2004.06.__. Rögzítve: 2004.06.09 12:24:44
A bélyegzõkre kati néni meg Flóri bácsi vigyáz. Az állomást és környékét szépen virágosítják, és büszkék rá.Kérlek Benneteket, ti is vigyázzatok az állomás, és környékének tisztaságára!
 
lacus Bejárás: 2003.09.25. Rögzítve: 2003.09.28 16:40:25
A pecsétek a vasúti megálló keritésén a szokásos dobozkában "laknak",itt van a hernádcécei is!Mindkettõ jó minõségû,gumis bélyegzõ.A kutyák barátságosak voltak,vagy nem voltak éhesek!
 
efemm Bejárás: 2003.09.05. Rögzítve: 2003.09.10 22:10:50
Boldogkõváralja OKT bélyegzõ CSAK a vasútállomáson található, itt van a Hernádcécei is. Mindkettõ tökéletesen olvasható gumibélyegzõ. (Én most már 5 kutyát számoltam, mindegyik kerítés mögött.) A várban csak saját Boldogkõ-váras bélyegzõ van. Ez elég nagy méretû, de szép. A kilátásért is érdemes felmászni. A régi MTSZ honlapon található információval ellentétben tehát nincs OKT bélyegzõ sem a várban, sem a Boldogkõ-kocsmában. A falu közepén található italboltban sem. Boldogkõváralja szerintem rendezett, mindenhol útbaigazító táblák találhatók (pl. posta, tájház erre).
 
Carlitó Bejárás: 2003.08.05. Rögzítve: 2003.08.10 20:47:33
A bélyegzõt mi is a vasút állomáson találtuk meg a Hernád céceivel együtt. Nagyon szépen karbantartott virágos állomás. Három kissebb termetû kutya "vigyáz a biztonságra".
 
Zete Bejárás: 2003.06.21. Rögzítve: 2003.06.24 09:12:02
Bélyegzõket rendben megtaláltuk. A várat nem szabad khagyni! Amikor megyünk be a faluba a VÁ-tól, egy út melletti tábla is jelzi azt az aszfaltozott utat amin fel lehet sétálni a bejárathoz. Vissza viszont nem kell erre jönni, ugyanis kék rom jelzés fut a vár oldala mentén lefelé, amin pont a központba lehet leérni (bolt+kocsma egymás mellett, ugyanabban az épületben, "szokásos" erõsen lepukkadt állapotban).
 
asciimo Bejárás: 2003.03.27. Rögzítve: 2003.04.04 17:31:31
Amugy nem annyira rossz a telepules, nem tudom mi volt vele a bajod. Talan mert nem Hernadcece felol jottel. A gumi-pecset az allomason.(kulteri)
 
Kovacs Peter / Po:tty Bejárás: 2002.07.__. Rögzítve: 2003.03.14 20:22:44
Boldogkovaralja egy nagyon lerobbant telepules, gyorsan menjetek at rajta.
 
Botond1 Bejárás: 2002.10.__. Rögzítve: 2002.10.08 20:25:22
Bélyegzõ a vasútállomáson, a falon található a szokásos dobozban. Nyáron még jó állapotú volt. Itt be lehet bélyegezni a Hernádcécei-t is, mert az is itt van. Se kocsma, se ivóvíz, csak a faluban ami kb 2 km beton.
 
vissza a listához