Túrabeszámolók


A puszta télen

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012
 Túra éve: 2009
moiwaTúra éve: 20092009.01.12 07:31:14
megnéz moiwa összes beszámolója
A Puszta télen - avagy az Alföld télen is nagyon szép!

Gondolkoztam, hova is menjek ezen a hétvégén. A Wass Albert túra idén az ónos esõ nélkül már nem lett volna akkora kihívás, ezért más rendezvények után néztem. Logisztikai okokból, másrészt a Tisza-tó bafagyásáról szóló hírektõl felcsigázva a Puszta télen-t szemeltem ki. És nem bántam meg!

A rajt megközelítéséhez kétféle vonatos alternatíva is kínálkozott. Lustább lévén, inkább a késõbb induló vonatot választottam Kál-Kápolnán át. Az elõzetes információk alapján túl sokan nem szoktak erre a túrára járni, ezért úgy kalkuláltam, hogy ismerõssel nem nagyon fogok találkozni. Azért mégis sikerült: Hatvantól OT "Marcus Aurelius" Imre, OT István és Erzsike társaságában beszélgettünk egy jót. Kál-Kápolnán egykocsis Bz várt, amit többségében túrázók töltöttek meg. Gondolkoztunk is, hogy csak mi leszünk-e az indulók, de kiderült késõbb, hogy Kisújszállás felõl is jöttek jónéhányan. A rajtban összefutottam OT Attilával, akivel tavaly a Demeter túrát batyogtuk végig és ámultunk a rengeteg árvalányhajon.

Kisköre Tisza-hídnál várt bennünket a fõszervezõ és csapata, teával és frissen sütött Fornettis pogácsával. Nagyon jól esett. A vonattal érkezõknek nem volt nevezési díj. Itinerként egyetlen A/4-es papírt kaptunk, fénymásolt térképpel, aminek jobb oldalán tömören össze volt foglalva a haladási irány és a fõbb tájékozódási pontok. Eleinte azt hittem, hogy ez így tényleg túl tömör, késõbb kiderült, hogy végül is el lehetett navigálni ennyi információ birtokában is.

Már a rajtban komoly "idõhátrányt" sikerült összeszedni, ráadásul a naptárban megadott 20 km helyett a papíron már 23 km szerepelt, ezért a délutáni vonat (15:01)eléréséhez a kényelmes 5-ös átlag helyett már inkább 6-os tempóra volt szükség. Ennek megfelelõen bele is kezdtem. Még sosem jártam erre, ezért sok fotószünetet tartottam. A nagyon vékony hóréteggel fedett töltésen mentem ki a duzzasztógáthoz egy alternatív útvonalon, és közben kisütött a Nap is! A gáton magán kereszteztem a Tiszát, melynek vize részben be volt fagyva, és a vízparton madarak sorakoztak, szinte arra várva, hogy az arra járó túrázók lefotózzák õket :-)

A felduzzasztott Tisza-tó felõli oldal tökéletesen be volt fagyva. A duzzasztógát után aszfaltozott töltésen haladtam, a töltés szélén azért lehetett találni puhább, hóval fedett talajt is. Meglepõ módon nem volt teljesen elhanyagolható az autóforgalom, valószínûleg fakutyázók és lékhorgászok ültek benne többségében. Balról az Abádszalóki-öböl teljesen befagyott "víztükre" látszott, nádasokkal, jobbról pedig az ártéri erdõ zúzmarás fái. Tudtam volna még hosszabban is élvezni a látványt, az biztos.

Rövidesen befutottunk a Nagykunsági fõcsatorna torkolatánál lévõ büféhez, ahol a rajthoz hasonlóan terülj-terülj asztalkám várt, zsírosdeszkával, pogácsákkal és forralt borral. Utóbbi igen jótékony hatással volt, mert a futómûveket is bemelegítette. Itt találkoztam OT Éva nénivel Debrecenbõl, vele a Piros túra közös pontõrködésének élményeit elevenítettük fel. Mivel résztávok nem voltak megadva, csak saccolni mertem a térkép alapján, és jobbnak láttam belehúzni, nehogy a vonat bánja.

Elhagytuk a Tisza-tavat és a Nagykunsági-fõcsatorna töltésén haladtunk elég hosszan. Jobbról a befagyott csatorna, túloldalán nádas, valamint ártéri erdõk. És mindehhez a csend és nyugalom. A terepen voltak ugyan túrázók (összesen kevesebb mint 100 ember indult a túrán), de a csend élményét egyáltalán nem rontotta. Kereszteztem a vasútvonalat, amely megmentéséét tûzte ki céljául a rendezvény, és továbbra is a fõcsatorna mentén haladtam. Közben két helyen is önkiszolgálós szúróbélyegzõvel igazoltam ottjártamat. A terepnek ezen a szakaszán szalaggal alig találkoztam, persze az is igaz, hogy annyira adta magát az út, valamint a néhány szavas leírás a papírunkon. Az elõttem haladók lábnyomai is árulkodóak voltak.

A gátról való letérés elõtt elõkerültek a "Bz-jelzések", valamint több szalag is. Néhányan egy korábbi keresztezõ szekérútnál fordultak balra és utólag korrigáltak. A vasúti sínek elérésekor haladt el Kisújszállás felé egy Bz-szerelvény, amely még dudált is, valószínûleg nem üdvözlésbõl, hanem a veszélyt jelezve. Ezen a szakaszon nem volt annyira letaposva az aljnövényzet, sõt még némi szintkülönbséggel is meg kellett birkózni. A síneken átkelve látszott már a következõ bója egy korlát nélküli betonhídon.

Igazolást követõen végleg elhagytam a csatornát és igazi alföldi tájon, szántó mellett ment az út az abádszalóki mûút irányába. Esõs idõben ez az út biztosan nagyon sáros lehet, mivel sok teljesen befagyott tócsával lehetett találkozni, ami bizony kellemes vagy kellemetlen meglepetést tartogatott, ugyanis vékony hóréteggel fedve nem látszott, hogy egyrészt csúszik, másrészt simán beszakad az ember alatt. Szerencsére a nagy hideg miatt a jég alatt semmi víz nem rejtõzött.

A mûutat elérve betértem egy tanya felé, ahol is kutyákat jelzett a leírás. Annyira nem szeretem a szabadon engedett jószágokat, kicsit tartottam is, mi lesz, ha randevúzni szeretnének a túrázókkal, de szerencsére nem történt semmi. Egyetlen kikötetlen kutya ugatott, de a hangjából ítélve nagyon meg lehetett fázva és meglehetõsen lustának is tûnt.

Már messzirõl látszott jobbról a templomrom. A tanya után jobbkanyart véve egy kisebb domb (!) túloldalára térve közelítettünk a romok felé, ahol is várt az utolsó szúróbélyegzõ. Alternatív lehetõségként ki lehetett menni magához a romokhoz, és úgy láttam, elég sokal éltek is ezzel (köztük jómagam is). A térképre nézve azt láttam, hogy nagyon jól állok idõvel. Utolértem a nyíregyházi különítményt, és az utolsó kilómétereket velük tettem meg. Az egyik kunhalom utáni kanyarban valószínûleg rossz útra tértünk, és gyanús is lett, hogy még a távolban sem látszanak Kunhegyes házai. Gyorsan elõkerült egy tájoló, és bizony, dél helyett keletnek haladtunk. Gyors korrekcióval hétvégi házak között mentünk most már tényleg a cél irányába. Hogy melyik lehetett a helyes út, azóta sem tudom.

Épp a Kunhegyes táblánál értünk be a településre, ahol is egy "cifra palotát" mellõzve egy kisebb utcán haladva jutottunk ki a vasútállomás szélére. Néhány lépés a síneken, majd benyitottunk a váróterembe (menetidõm 3:25), ahol várt minket a díjazás. Illetve annak egy része, ugyanis a megígért oklevél a helyszínen nem, csak kitûzõ volt. Aki kért, annak utólag küldenek oklevelet is. Egy Bz-s mozgalom igazolófüzetét is el lehetett venni, amelynek kicsit mások a követelményei, mint Bubu hasonló mozgalmának.

Forró teával, ezen kívül chilipaprikával megbolondított forralt borral lehetett az átfázott testeket melegíteni, valamint pogácsák, sütemények is vártak minket. Nem sokkal késõbb befutott egy friss lángos szállítmány is, nagyon jól esett! A célban még egy jót beszélgettem a Kékes TE néhány tagjával. A kellemes pihengetést rövidesen már a vonaton folytattam.

Nagyon kellemes nap volt, testnek, léleknek egyaránt! Köszönöm a szervezõknek a túrát!
 
 
ateszkingTúra éve: 20092009.01.12 00:19:17
megnéz ateszking összes beszámolója
Puszta télen" 23 km

Sajnos ezen a hétvégén nem tudtuk elhagyni a Nagykunságot.
Egyetlen túra jöhetett szóba, a "Puszta télen". Gondoltam egy életem, egy halálom én ezt bizony futócuccban teljesítem, annyit kocogva, amennyit csak lehet.
Kunhegyesen, a vasútállomáson -9 fokot mértem, ez azért némileg aggasztott egy aláöltözet+futócucc kombóban. Késõbb kiderült, bõven elég volt. A nevezést még a vasútállomáson megejtettem. Aztán a többi túrázóval együtt felpattantunk a Bzmot-ra, irány a rajt a kiskörei Tisza-híd megállóhelynél.
Már a rajtban meleg teával és pogácsával várták a résztvevõket. Gyors itiner-átnézés, irányegyeztetés után már el is indultam az erõmû hídja felé. Az elején nem igazán esett jól a nagytempójú haladás, mert kissé merevek voltak a lábaim.
Az elsõ megálló máris egy büfé volt, zsírosdeszka, sütikék-pogácsák, forró tea, forralt bor...
Utána pedig a Kunsági-fõcsatorna gátja következett. Innét minden EP klasszikus tájékozódási futós lyukasztós bólya volt.
Kifejezetten szórakoztató volt számomra, hogy miattam mondanak a túrázók olyat, hogy: "Vigyázat, futó!" (Bár csak nagyon könnyed kocogás volt, de ezt sem gondoltam volna még két éve...)
A téli táj szép volt, csak a reggeli napsütést hiányoltam. Az elsõ ellenörzõponton gyorsan átjutottam, a második elõtt kissé tévesztettem. Rossz nyiladékon mentem ki a vasúti sínhez, így a következõn vissza, majd az immár helyes nyiladékon (a harmadik) lekanyarodva gyorsan megejtettem a következõ EP-t. Innét azért már többször bele-belegyalogoltam.
Az országutat kereszteztem, könnyedén elértem a negyedik EP-t, ami egy szép kápolna-rom mellett volt. Innét már könnyedén koccantam be a kunhegyesi célba.
A 23,5 km-es távot bruttó 3:10 alatt sikerült teljesítenem.
A szalagozás teljesen rendben volt, az itiner 99%-ban szintén. A jóindulat maximális, a rajtban és az elsõ EP-n kiváló volt a pogácsa és a süti.
Ami viszont nem tetszett:
1. a kiírásban beígért emléklap sehol, csak a kitûzõ (az mondjuk szép)
2. Olyanoknak is elfogadták a teljesítését, akirõl biztosan tudom, hogy négy EP-bõl kettõt kihagyott, kb. hét-nyolc kilométert aszfaltúton tett meg a célba a kijelölt földutak helyett. Nem mellesleg így õ lett elõttem a leggyorsabb teljesítõ.
3. A célban nem igazolták le az érkezést a menetlapon, tehát semmilyen minõsítõ mozgalomban (pl. TTMR, Csúcsok Csúcsa) nem tudom bizonyítani, hogy az egész távot végigjártam.
 
 
 Túra éve: 2007
rafterTúra éve: 20072007.01.07 16:07:17
megnéz rafter összes beszámolója
A puszta télen, 2007. január 6.
"Bakancsosok a vasútért"

A hétvége nálam is csak 48 óra, ilyenformán nem tartottam kivitelezhetõnek a háztól-házig vonatozást, ami a túra egyik alap PR-fogása. Mai magyar valóság is van a világon, és az bizony nem fért most bele, hogy oda-vissza kilenc órát utazással töltsek. Autó letesz a kunhegyesi célban, és irány a vonattal Kisköre-Tiszahídhoz, a rajtba. Jegykiadás van, szokatlan jelenség egy mellékvonalon.. A vonat pontos, fûtés viszont persze hogy nincs, minek az, öltözzön fel rendesen az utas. Már a kunhegyesi vasútállomáson nevezési lapot kapunk, meggyorsítandó az ügyintézést, sajnos ez ennek ellenére is igen lassú és körülményes a rajtban. Teljes az izgulás, kint van az mtv. Csinos kis szöszke riporterjányka, zilált idegrendszerû operatõr. Lever a víz, még a végén benne leszek a tévében. Nem vagyok én erre lelkileg felkészülve. Persze engem nem kérdeznek, jobb is, elég sok munkát adtam volna a vágónak. Hacsak nem a késõesti híradóba szánják - ott már lemehetne, talán. Fõrendezõasszony sem mondhatott szépeket, mert a 19.00-ás híradó mintegy 49 másodperces tudósításába nem fért bele.. Pedig mekkora hévvel írtam haza az sms-t, hogy a köztévé felkapta a mellékvonal-témát.. Pogácsa és tea indulásnak, családias hangulat, zilált idegrendszerû operatõr.. Szegénykém arra akart felszólítani minket, hogy együtt menjünk mind a hatvanan.. Végül szerintem valaki elmagyarázhatta neki, hogy ez itt egy teljesítmánytúra, még a magasztos célok ellenére is. Át a Tisza-hídon, balra néz, kiskörei duzzasztó, vagy mi. Egyszer megnézném akcióközelben. Lépcsõn le, irány az elsõ ep, a nagykunsági fõcsatorna torkolata. Végig aszfalt, izgalom nem sok. A víztározó partján sok helyen szemét. Orkok itt is vannak. Néha autópályán érzem magam, akkora a forgalom. Horgászok, favágók, fatolvajok.. Aztán tévés barátaink is megérkeznek, úgy 80-nal és satufékkel. Jányka telefonál, zilált idegrendszerû operatõr lázasan forgat. Aranypálma lesz ennek a vége. Végre ep, búcsú az aszfalttól. A ponton mandarin, Gördögök-pecsét. Rá a fõcsatorna gátjára, kényelmes. Melegszik az idõ, a táj továbbra sem tartogat meglepetéseket. Tiszta az idõ, végtelenbe látni mindenfelé. Keresztezzük megmenteni kívánt vasútvonalunkat, majd azzal párhuzamosan haladunk tovább a gáton, immár ZöldÁgi túratársnõvel. Az egykori kisgyócsi vasúti megálló közelében frissítõpont. Tea, sósperec, aprósütemény. Innentõl ki merre.. Mi egy kis erdei nyiladékon céloztuk meg a vasúton való átkelést, majd kényelmes földúton értük el az abádszalóki országutat (elvileg az Ásványdûlõn vágtunk át), ahol útbaigazító papiros irányít a 3.ep, a Kis-Fás kápolnarom felé. Brutális kohósalakos makadámúton haladunk, a térkép szerint persze nem erre kéne, ha volt is ott út, akkor most be van szántva.. A kápolna romos sziluettje uralja a tájat, kiváló fényképtéma. Magányos tanya mellett dobjuk a jobbost, három kutya ront utánunk, biztosan játszani szeretnének. Ági kutyariasztó, én féltégla után kapok. Ijesztõek vagyunk, nem jönnek tovább. Egyre közelebb a rom, egyre jobban megfog a látvány. Három autó a közelében, helyi cserkészek a helyi lelkésszel vették kezükbe a szekercét, és próbálják tereprendezni az objektumot. Az 1892-ben épült kápolna nem akárki, Steindl Imre alkotása. A hetvenes-nyolcvanas években, miután mûvelt helyi fiatalok lerombolták, megindult a teljes enyészet felé. A távolabbi elképzelések szerint egy kicsit helyrepofozzák és még misét is tartanak benne, remélem sikerül megmenteni. Katt-katt, sok fénykép, csodálatos hangulatú hely a semmi közepén. Többen érkeznek szembõl, valahol elnavigálták magukat, vagy kényelmesebbnek találták az országutat. Szalagozásnyomok valamelyik korábbi rendezésrõl, elhagyott kertek és házak (találóan Vénkert a hely neve), Kunhegyes határában persze hogy szemét. Kis mellékutcán, borzalmas újgazdag házparódia mellett elhaladva már a kunhegyesi célban is vagyunk. Kis várakozás, kitûzõ, emléklap, mindkettõn Kabai László karcagi festõmûvész A puszta télen címû alkotása. Kolbász mustárral, tea, forralt bor opcionálisan. Begyûjtöm a Magyar Közlekedési Klub agitációs kiadványait és irány haza.
Kedves rendezõk, kiváló ellátás, kellemes séta. Egy havas rendezésre még mindenképp visszatérnék.

rafter

 
 
 Túra éve: 2004
Frei BergerTúra éve: 20042005.10.24 23:30:04
megnéz Frei Berger összes beszámolója
http://web.axelero.hu/gaborkoos/terep_jaro/mashol/puszta-bartina/puszta-bartina.htm (képek is)

A puszta télen, 2004.január 10. szombat, indulás 9.15 óra, érkezés 14 óra. Gyalogos táv: 25 km, szintidõ 8 óra.

Aki evezett már a Tiszán, autózott figyelmesen bárhol az Alföldön, megérti Petõfi szavait: „Mit nekem te zordon Kárpátoknak...” Számomra, hegyvidéki ember számára az Alföld elképesztõ „egyhangúsága” jelent egyfajta varázst, ami vissza-visszavonz. A Kunhegyesi Falusi Turizmusért Egyesület Kiskörétõl Kunhegyesig meghirdetett túrája ezért is vonzott jobban, mint az ugyanerre az idõpontra meghirdetett más túrák.

Nem nagyon szeretem azokat a túrákat, amelyeknél az indulás és az érkezés nem ugyanaz a pont, de most az indulást a Kunhegyesrõl Kál-Kápolna, illetve Kál-Kápolnáról Kunhegyesre közlekedõ vonathoz igazították. Így elõzõ este (pontosabban éjjel, amikor Kunhegyesre megérkeztem) kereshettem egy nyugodt parkolót, ott szundíthattam, a reggeli vonattal elmehettem a Kisköre-Tiszahíd vasútállomásra. Indulás elõtt még teszek egy sétát Kunhegyes fõterén: igazi, alföldi város, hatalmas templommal, méltóságteljes közintézményekkel.

A szervezõk tehetségét dicséri, hogy közbeiktattak egy látogatást a Kiskörei Vízlépcsõben. Szakmai vonzalmat is érzek iránta, így különösen megragadott ez a világtól távol lévõ, bár közismert létesítményt, és az igazán szakszerû idegenvezetés. Leírtam már korábban, most megismétlem: gyermekeink környezettudatos nevelésében nélkülözhetetlen, hogy élõben lássanak ilyen helyeket. Kevesen tudják például, hogy a tiszai ciánszennyezõdés igazán katasztrofális hatását a Kiskörei Vízlépcsõ néhány mûszaki munkatársának gyors intézkedése révén kerülhettük el, és mindezt csak azért nem közölte a sajtó, mert hátrányos lenne a kártérítési per kimenetelére nézve...

Errõl a vidékrõl, a Nagykunságról nincs turistatérkép, hiszen jelölt turistaútvonalak sincsenek, az elõzõ éjjel benzinkútnál vásárolt megyetérképrõl tájékozódom. Van viszont végtelen síkság, kilométerekrõl látni minden tanyát, töltést, facsoportot. Az útvonal nem nagyon bonyolult: a Tisza-tótól szinte végig a Nagykunsági öntözõ fõcsatorna gátján haladunk. Az elõzõ este hullott hó itt megmaradt, ha nem is vastagon, a fehér tájban messzirõl látszanak a szarvasok, õzek, a Tisza-tó jegén halászó emberek, és sokszor zavarok fel fácánokat is a nádasban. Gyönyörû, érintetlen táj.

Szinte észre sem veszem, olyan gyorsan érek a célba, vissza Kunhegyesre. Az ottani falusi turizmus központja nyilvánvalóan a vasútállomás közelében lévõ Falusi Vendégház, amelyet a tulajdonos, a családi örökségbõl származó tanyai gazdaságot bõvítve, régi épületek hozzávásárlásával bõvített, és igazán példaszerûen, korhûen õrzött meg.

Ha valaki változatos családi, és fõként olcsó nyári programra vágyik, nagyon ajánlom ezt a vidéket: a szomszéd város, Abádszalók, a Tisza-tó turisztikai központja, mindennel, amit a nyár víz mellett kínálni tud (ezt is személyes tapasztalatból mondom), kiegészítve az Alföld élményével, biztosan felejthetetlen marad.