Túrabeszámolók


Vinye (Hit Pajzsa)

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2014 2015 2016 2017
 Túra éve: 2018
nafeTúra éve: 20182018.07.31 21:16:47
megnéz nafe összes beszámolója

 


Vinye 20


GPS-el mért távolság: 20,2 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 435 m. Ez most is csak az általam megtett út adatait jelenti. Ez esetben viszont azt hiszem, ezek az adatok érvényesek a 20-as távon indulók többségére.


Szolgálatból mentem túrázni, így a megszokottnál több információm volt az időjárásról. Nem sok jóval kecsegtetett. Kivételesen a rajtidő lehetővé tette, hogy hazamenjek átöltözni, ne a kocsiban aszalódjon a túracuccom az egész megelőző napon. Pápától végig esőben vezettem, Bakonyszentlászló közelében viszont már azt láttam, hogy vékonyodik a felhőzet. Volt viszont egy másik nagy zivatargóc a Velencei-tó fölött. Ha az is bekanyarodik erre, mint amiből éppen áztunk, az nagy szívás lesz. Végül is ez szerencsére nem következett be. Tíz után pár perccel értem Vinyére. Az esőnek köszönhetően bőven volt parkolóhely. Gyors készülődés és irány nevezni. Hamar megvolt. Már ekkor jeleztem Viktornak, ha esik az eső, nem fogok bemenni az Alsó-Cuha-szurdokba, mert az nekem túl veszélyes. Volt már benne részem. Jóváhagyta, sőt azt is mondta, nyugodtan lehet a síneken menni Porva-Csesznek felé, ha nagyoljuk a Cuha vízszintjét. A lényeg, érjek vissza este hat óra előtt.


Még egy kis szerelvény igazítás, illetve a saját térképemet elraktam a kocsiba, nehogy elázzon, mert a bugyijába az igazolólapot tettem, s irány a Cuha-szurdok. Félúton eszembe jutott, hogy hozhattam volna két nagy szemeteszsákot és akkor a kicsit nagyobb víz sem okozna problémát. Szerencsémre nem fordultam vissza. Az első gázló közelébe érve, nagyon hangosnak tűnt a patak. Nem ok nélkül. A második legmagasabb vízzel láttam eddig, szóval nem csak kicsit nagyobb pláne ahhoz képest, hogy szárazabb években ilyen tájt az alsó 4-5 gázlóban, még víz sincs. Most olyan Marcal szélességű, csak sokkal gyorsabb, és zajosabb, a mélysége viszont kisebb. Úgy becsültem, hogy a lassúbb részeken is bőven tízen kilométer/órás, míg a gyorsabb részeken húszon kilométer/órás sebességgel rohan. Ezzel el is dőlt, a síneken megyek. A kedvenc „nagy vízi” kerülőmet, a Kesellő-hegyen át nem használhattam, mert a viaduktnál ellenőrző pont volt, amit így kihagytam volna. Mivel elállt az eső, jött a harmadik váltás. Szélmellény – széldzseki – szélmellény. Jó meredek emelkedőn fölmásztam a sínekre, s már hallottam is, jön a vonat. Megvártuk, míg elmegy, azután megkezdtük a „vasutazást”. Az utolsó alagút végéig látványos az út, utána viszont a vasútállomásig elég monoton. Aki a viadukt utáni hídnál is a síneken maradt, velem egyetemben, az tett egy cirka kilométeres kerülőt, a kiíráshoz képest, mivel csak a vasútállomásnál lehetett újra hídon keresztezni a Cuhát. A viadukt lábánál fölírtam a hatjegyű IVV kódot. Előtte alaposan körbenéztem a táblákat, de nem láttam semmit, amit felírhatnék. Az itiner sem adott támpontot, mivel nem olvastam el a végét, ahol vastagon szedve szerepelt, hogy hogy IVV kódot kell keresni és az hogyan néz ki. Ennyit az én, és még többek figyelmetlenségéről, illetve arról a „jó” szokásomról, hogy csak a következő ellenőrző pontig terjedő szakaszt olvasom el, miután a rajtban megnézem a térképet. Így persze csak gyakran csak otthon olvasom el, hogy tilos letérni a kijelölt útvonalról, miután persze kiadósan eltértem az egy-két-három… megtervezett „eltévedéssel”. Visszamentem a sínekre, és ballagtam tovább. Szépek a vasúti alagutak és úgy egyáltalán a vasút ezen szakasza. Kezdtem érezni a térdemet, ami sajnos valószínűsítette, hogy másnap a badacsonyi túra helyett horgászni megyek (elég szépen fogtam).


Porva-Csesznektől végre utakon és ösvényeken mehettem, a sínek helyett. Ki is használtam, hogy még az emelkedő kezdete előtt egyek egy kicsit. Eléggé delet korgott a gyomrom. A jelzés elágazásnál fölírtam a kódot, s megkezdtem a túra legnagyobb kaptatóját. Meglepetésemre, alig volt sár, s ami volt az is inkább csúszott, mint ragadt. A levegő olyan párás, hogy percenként akár többször is bepárásodott pár másodpercre a szemüvegem. Eső nélkül is folyt rólam a víz. Az út szélén, a megszokottnál jóval nagyobb levelű madársóskát láttam. Lecsíptem pár levelet. Már nem az igazi. A vadászháznál fölírtam az IVV kódot, majd a hegytetőn beragasztottam az első ellenőrző bélyeget. A Zörög-tetőn lehetett kerülgetni a pocsolyákat. A lefelé viszont elég jó. Itt-ott szép a kilátás is. A lankásabb részen párszor megálltam szedrezni. Finom. Hamar elértem a Kőpince-forrást. Az előtte lévő jelzés elágazástól kezdve újra eltértem a kiírástól. A patak mellett, a magasabb vízállásokra kitaposott ösvényen értem el a gyaloghidat s mentem be Vinyére.


A P+ jelzésen, zömmel murvás úton tettem meg oda-vissza a távot. Kellemes útvonal, amin ráadásul haladni is jól lehet. Az utolsó ellenőrző pont kódját már odafelé fölírtam. Az Ördög-réten is hamar megtaláltam az ellenőrző bélyeget. Lementem a Cuhához is, megnézni milyen magas. Itt egy kicsit kiszélesedett, s mélyebb is lehetett, és ennek megfelelően lomhábban folyt. Visszafelé megálltam egy padnál, hogy bekenjem a nyakamat naptejjel. Ezt sem gondoltam volna induláskor!


Ennél az ellenőrző pontnál találkoztam egy fiatal párral, s egy darabig együtt mentünk. Elmondták, ők végig mentek a kiírás szerinti útvonalon. Nem volt egyszerű, és nem volt veszélytelen sem. Ha a páros férfi tagjának nem lettek volna bőséges Nagy Dunán szerzett tapasztalatai, nem vágnak neki. Helyenként derékon fölül ért a víz, s a hölgyet egy helyen el is viszi, ha nincs ott a párja. Egy másik ismerős túrázót le is verte a lábáról a víz. Ahogy ballagtunk, egyszer csak az a páros jött velem szemben, akik még a Zörög-tetőn előztek meg, s jókora előnyre tettek szert a Cuháig. Én arra számítottam, hogy még az Ördög-rét előtt fognak szembe jönni velem. Úgy gondolták, hogy a Cuha-szurdok után az Alsó-Cuha-szurdok is menni fog. Rájöttek, hogy mégsem. Persze a Cuha – Hódos-ér torkolat közelében sem volt egyszerű átveszkődni a bal partra. Nem ok nélkül van a Bakony turistatérképébe beírva, hogy az Alsó-Cuha-szurdok magas vízállás esetén veszélyes és nehezen járható. Tovább menve, egy helyen letértem az útról, mert mintha érett almát láttam volna egy fán. Levettem egyet. Ez a finomabbik fajta nyári alma. A cél felé menet megettem. Nagyon jólesett. Már csak egy kis séta volt hátra és be is értem. Átvettem az oklevelet és a jelvényt. Az oklevél bemutatása ellenében lehetett lángost kapni. Kivártam. Addig megittam egy cukormentes kólát. Ezt a lángost még én is megehetem, mivel ahogy elnéztem, részben, vagy egészében teljes kiőrlésű lisztből készült, így alacsonyabb a glikémiás indexe.


Jó kis túra, látványos szakaszokkal. Akik most végig mentek a szurdokokon, azoknak nehéz és veszélyes is volt, olyan igazi adrenalin fröccsös. Akik a síneket választották, azok pedig közelebbről is szemügyre vehették ezt az építészeti műemléket. Ha még nem jártak rajta gyalog, akkor ezért marad emlékezetes. Az időjárás a hosszú távon indulók számára volt az elején kellemetlen. A Cuha közelében annak harsogása miatt eléggé emelt hangerővel kellett társalogni.


A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelő1500 Ft-ért szürkeárnyalatos térképes itineres igazolólapot (saját térkép szükségtelen), oklevelet és jelvényt kaptunk. A célban tejfölös tönkölylángos volt az ellátmány.




 
 
panareaTúra éve: 20182018.07.29 16:25:56
megnéz panarea összes beszámolója

 Vinye 20 – Kalandtúra a Cuha-völgyben és környékén


 


Már régen szerettem volna eljutni erre a környékre, és most végre sikerült, igaz a Cuha szépen bemutatkozott… Na de kezdjük az elején.


Budapest-Győr-Vinye, vonattal alig kevesebb, mint 3 óra, Győrig inkább csak bóbiskolunk a korai kelés miatt, de aztán átszállunk a „bokorugró” vonatra, és bámuljuk a tájat. Feltűnik pl. a Pannonhalmi apátság épülete is, sikerül is egy fotót készíteni róla a vonatból. Vinyéhez közeledve elered az eső, na szép, már csak ez hiányzott, még mindig nem gyógyultam ki teljesen a múlt heti Kék Balaton túrán az éjszakai ronggyá ázás következményéből, a durva megfázásból, csúnyán köhögök még néha, és náthás is vagyok, de amúgy minden oké, a lábam is regenerálódott már, vártam ezt a túrát is nagyon.


Vinye végre, leszállunk, az eső eléggé rákezdett, a rajtban, a vinye.hu büfében túratársammal a körülményeket (nem teljesen 100%-os állapotom, időjárás, hazajutási lehetőségek) mérlegelünk kicsit, és úgy döntünk, hogy a tervezett 35 km helyett csak a 20-asra nevezünk, utólag ez bölcs döntésnek bizonyult. Még bedobunk egy eső elleni védőitalt a büfében, aztán nekiindulunk az esőben. Alig érünk Vinye határán túlra, jönnek szemből túratársak, közlik, hogy a Cuha rohanó áradattá változott, inkább a hidat választják átkelésnek. Követjük őket, és már halljuk is a háborgó vízáradatot… Atyaég, mi lesz itt még? Átkelünk a hídon, és irány a piroson a Cuha szépséges völgyében, csak az eső ne esne… És máris itt az első akadály, át kéne kelni a patakon, ami most mérgesen zúgva hömpölyög… Nincs más választás, le a cipővel-zoknival! A legbátrabbak előremennek, így legalább csekkolom, milyen mély a víz, hát térden felül érő, így kicsit feljebb húzom a nadrágot, és a túrabotokkal egyensúlyozva hősiesen belépek a vízbe. Első meglepetés, hogy nem jéghideg, hanem kellemesen hűs a víz, talán nem is lesz olyan vészes… Viszont a sodrás nagyon erős, szinte ki akarja tépni a kezemből a botokat, meg fel akarna borítani, de szép lassan, óvatosan tapogatózva a zavaros vízben, átevickélek. Közben kiderül, hogy rosszul mértem fel a vízmélységet, jócskán vizes lett a nadrágom szára is. Szerencsére nincs hideg, bár nem tudom, ez a „fürdés” milyen hatással lesz a megfázásomra. Túloldal végre, nagy sóhajtás, lábtörlés, cipő-zokni vissza, és irány tovább. De csakhamar itt az újabb átkelés. Procedúra megismétel, összesen ötször. A negyediknél kis pánik jön rám, olyan erős a sodrás, hogy komolyan félni kezdek. Az előttem haladó srác visszajön értem, és kézen fogva kikalauzol az árból. Közben néhol annyira mély meg hullámzó volt a víz, hogy még a „fehérneműs részem” is vizes lesz, hiába, az alacsonyságnak vannak hátrányai is. Az ötödik átkelés kevésbé vészes, de túratársammal úgy döntünk, hogy ebből épp elég volt, nem találtuk veszélytelennek a harcot a rohanó áradattal.


A viadukt előtt kimászunk a völgyből a vonatsínekhez, konstatáljuk, hogy 1 óra alatt kemény 1,7 km-t tettünk meg, itt vált bizonyossá, hogy jó döntés volt a rövidebb távot választani. Még lemászunk az információs táblához az első kódért, de a patakátkelésekből annyira elegünk van, hogy úgy határozunk, hogy a sínek mellett folytatjuk egy darabig. Még pár fotó a viaduktról, alagútról és elindulunk a talpfákon, illetve mellette, mikor milyen a terep. Az eső esik szorgalmasan, ez se egy kellemes menet a sínek mellett, de ezerszer jobb, mint a völgyben. Kis pluszt beleteszünk a távba, 2 alagúton is átkelve elsétálunk Porva-Csesznek megállóig, ahol ismét hídon lehet átkelni a Cuhán, (közben szerencsére csak 1 vonat jött, és az se akkor, mikor épp az alagútban talpaltunk) és úgy megyünk vissza a második, kódos ellenőrzőpontig. Az eső közben alábbhagy, és más kirándulókkal is találkozunk, akik viszont megelégelve az ázást, a vonathoz igyekeznek.


Kód megvan, innen a sárgán folytatjuk, közlöm is, hogy az eddigi vadvízi túlélőtúra után most már végre igazi túrán vagyunk. Egy nyiladékban mászunk felfelé, az eső eláll, és kisüt a nap is. Károlyháza elágazás, innen a sárga háromszög a mi utunk, útbaejtve a következő ellenőrzőpontot, a Lovászkúti erdészházat. Közben az erdő gyönyörű, eső utáni páraköd ereszkedett a tájra, sejtelmes fantasy-mesevilággá varázsolva azt. Bár a páratartalom miatt izzadunk, mint egy ló, nem bánjuk. Fotózok, de a kép nem adja vissza azt a szépséget, amiben részünk volt. Itt az erdészház, kicsi és lepukkant, keressük a kódot, de nem találjuk. Továbbindulunk már, mikor előveszem az itinert és abban megtalálom a kód helyének leírását, tanulság: az itinert olvasni is kell, nemcsak a térképet nézegetni. A lényeg, hogy megvan a kód, és csak keveset kellett visszafelé mennünk. Közben utolér minket 2 túratárs, nagy tempóval mennének el a kódot rejtő fa mellett, de szólunk nekik, úgy látszik ők se olvasták el figyelmesen a leírást. Innen szép kis emelkedő a Zörög-hegyre, sétálósra vesszük, nem rohanunk, ha már ilyen rövid távra neveztünk, ki akarjuk élvezni a táj minden apró részletét. A Zörög-hegyen matricát (az itiner szerint nyalókát) ragasztunk, és átváltunk a zöld sávra lefelé, közben beszélgetés túratársakkal, akik furmányosan végig a gerincen jöttek a vizitúrát kihagyva. Szerintem ebben az esetben ez elfogadható, tényleg extrémek voltak a körülmények. Először még kellemes lejtő, de aztán magas csalánrengetegben vezet az út, először még szitkozódok, aztán már fel se veszem. Kidőlt vaskos fatörzs keresztben, át se tudom lépni, csak idétlenül átkecmeregni rajta, közben viccelődünk, hogy biztos Imre döntötte ki ide, hogy itt se legyen egyszerű dolgunk… Kell is a viccelődés, mert kegyetlenül csíp a csalán. Néha javul a helyzet, tisztább szakaszok, aztán visszatér a csalánbozót.


Így érünk le a piros + kiágazásához, és indulunk rajta tovább, először egy hatalmas nagy szép rétre érünk ki, csodálatos hely, aztán jönnek a csalános részek megint és elérünk az Alsó-Cuha szurdokba, ahol kezdődnek az újabb kalandok, a mérgesen zuhogó vízáradat túloldalán Anitáék közlik, hogy itt már lehetetlen átkelni a patakon, ők ott a meredek oldalban másznak le-fel, alattuk a hőbörgő vízáradattal. Egy helyen ellepi a víz az utat is, de a partfalban ki tudjuk kerülni. Itt már keskenyebb a meder, mélyebb a víz, sodor mindenfélét őrült sebességgel, életveszélyes lenne az átkelés.


Nézem a térképet, gps-t és elkeseredek, a következő ponthoz mindenképp át kellene valahogy jutni a túloldalra. De nem találunk lehetőséget, híd sehol sincs, nem kockáztatunk, felmászunk a meredek hegyoldalon, és a túloldalon járatlan utakon visszaereszkedünk a rét szélére, ahonnan indultunk. Úgy döntöttünk, hogy inkább visszatérünk Vinyére, ennyi volt mára. Így is lesz, a táv kb. megvolt, de az időjárás és a Cuha közbeszólt, hogy rendesen teljesíthettünk volna. Tehát megint át a réten, és Vinye határában megint a reggeli hídon átkelve érünk vissza. Ahogy nézzük, talán mintha még emelkedett is volna a vízszint, mintha erősebb lenne a sodrás. A cél felé sétálva egyöntetűen leszögezzük, hogy igen is megérte eljönni, a kalandok miatt is, meg azért is, hogy a Cuha-völgy és környéke végérvényesen belopja magát a szívünkbe, gyönyörűséges a hely, ide mindenképpen vissza kell jönni, de akkor, mikor a Cuha a barátságosabb képét mutatja, mindketten most jártunk erre először, de nem utoljára, az biztos!


Cél. Imre és Viktor várnak, töredelmesen bevalljuk, hogy nem egészen tudtuk az útvonalat teljesíteni, és beszámolunk, hol és merre akadtunk el, de azért megkapjuk a szép jelvényt és oklevelet, meg egy kupont, amivel egy tejfölös  tönkölybúza lángost igényelhetünk. A lángosra kicsit várni kell, de a vonatig még van egy óra, így nem bánjuk. Isteni finom a lángos, amúgy a sima lángosnak nem vagyok nagy rajongója, nekem túlzottan olajos, nehéz kaja, de ezen nem érződik egyáltalán, az állaga is más, tömörebb, és szerintem sokkal finomabb, mint a hagyományos lángos. Imádtam! Aztán egy kis kormos fekete kiscica is előjön, rögtön megyek is megszeretgetni, picike-puha-imádnivaló. Még kóstolok is, helyi termelők kínálnak szörpöket, lekvárokat az erdő kincseiből, és a fenyőrügy szörp annyira elnyeri a tetszésemet, hogy veszek is egy üveggel. A fenyőrügy lekvárt is megkóstoltam, de az annyira nem jött be, olyan volt, mintha karácsonyfát ennék. Még egy citromos sör, és indulás is a vonathoz, ismét Győr és Budapest az irány élményekkel teli érkezünk haza.


Remek túra volt, már várjuk a következőt, Ősz a Cuhán, jövünk!

 
 
 Túra éve: 2014
nafeTúra éve: 20142014.11.26 15:48:12
megnéz nafe összes beszámolója


Vinye 35


GPS-el mért távolság: kb. 36,8 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 760 m.


Egészen szombat délutánig úgy voltam vele, nem indulok ezen a túrán, mivel igen sokat jártam már azon a környéken és tulajdonképpen csak a bakonyszentlászlói út és az Ördög-rét közti szakasz lenne új, ráadásul a fõszervezõ eddigi túráin megszokottnál jóval drágább is. A füredi túra igen jól ment, így elindult a vezérhangya, ki kéne próbálnom, hogy bírja a talpam és a bokám a sorozatterhelést. Kiderült, kiválóan bírták. A túrán, de még hazafelé sem éreztem, hogy a térdemnek viszont nem tetszett. Csak este kezdett el fájni, de akkor masszívan.


Reggel ugyanolyan szomorkás szürke idõben értem Vinyére, mint elõzõ nap Füredre, csak most sokkal kényelmesebben vezetve, pláne azután, amikor az útszéli magas partról egy õzbak nézett le rám. Meglepõen sok autó érkezett már elõttem is. Rövid készülõdés és mentem nevezni. Gyorsabban túlestem a procedúrán, mint szombaton. A fõszervezõ elmondta a túra végén, teával és lángossal várnak a büfében (ezzel magyarázatot is nyert a magasabb nevezési díj). Már otthon megnéztem a kiíráshoz föltett térképet, de a végén kiderült, nem elég alaposan, illetve a hely ismeretében föl sem merült bennem, hogy november második felében be kelljen menni az Alsó-Cuha-szurdokba.


Tempósan nekivágtam az útnak. Az üdülõtelkekig aszfalton mentem, majd tanulva az elõzõ napiból, már az elsõ emelkedõ kezdetekor megszabadultam egy réteg ruhától. Maradt a gyapjú póló és a soft shell kabát. Ezen a kaptatón, rögvest éreztem, nem vagyok túl fitt, pedig ez montival többnyire kitekerhetõ a számomra, tehát nem igazán húzós. Nem úgy megy az emelkedõ, ahogy azt megszoktam. Mivel már alig van levél a fákon, többször is lehetett látni alattunk a Zabolai-utat, amíg el nem kanyarodtam Fenyõfõ felé. A zöld háromszögjelzésen meglepetés: tavaszi (száratlan) kankalint fényképezhettem. A túra során, még hat helyen láttam. A Bakonyban általában ez az elsõ tél-végi virág. Nem bánnám, ha most is ezt jelezné már. Gyorsan elértem a Pápalátó-követ. Ahogy Pápát, úgy a kétjegyû igazolószámot sem látom. Ez utóbbi jobban zavar. Az elõttem menõk sem találták, így hát fölírtuk az Öreg-Bakony Bakancsosa túramozgalom háromjegyû igazolószámát. Lefelé menet, azért a szikla tövében, még félig körbementem, tartva a fõszervezõ furmányától. Néha elég trükkösen, kispistázó ellenesen teszi ki a kódot, amit jónak tartok. A szikla igen szép, de nyoma sincs számnak.


Leereszkedtem a szikláról, s jó tempóban haladtam tovább. A túrán, négy csoport haladt nem túl nagy sebességkülönbséggel, s elõzgettük egymást. A piros jelzésen hamar megvan a bejáró, a Bejáró-barlanghoz (Kakashegyi-barlang). A visszafelé jövõk jelezték, nem találtak kétjegyû számot, csak háromjegyût. Fölmentünk a barlang fölé és ott is kerestük. Sehol semmi. Maga a barlang sincs, mivel annak már régen beomlott a bejárata. Fölírtuk a talált számot, s megegyeztünk, megkérdezzük a fõszervezõt, hova dugta el. Leóvakodtam a köves lejtõn, s mentem tovább. Néha a helyismeretemnek köszönhetõen, nem a jelzésen mentem, hanem a mellette vezetõ úton. A Zabolai-útra azért csak a jelzésen mentem föl. Ez a murvás út biciklivel kellemesebb, mint így gyalog.


A sárga jelzés elejét, cefetül összevágták a munkagépek. Keresgetjük, melyik a legkevésbé sáros nyom. A patakon, két keskeny gerendán óvakodunk át. Van benne víz bõven. A S - S+ jelzés elágazásánál csak a helyismeretem segít. Se használható jelzés nincs, se az itiner nem írja le rendesen. Sokan mentek tovább Porva felé, így a gyorsabbak közül többen csak a vasútállomáson értek utol. Az internetrõl letöltött térkép sem segít, mivel az üveghuta helyett a Ferencházi vadászház felirat szerepel (nem mintha az üveghuta létezne). A valóságban az bõ 700 méterre van, kissé visszafelé, fönt a hegygerincen. Ez az emelkedõ, jól megszuszogtat, utána viszont kellemes séta következik Porva-Csesznek vasútállomásig, ahol Anita fiai adják az igazoló pecsétet. Vettem tartaléknak egy kólát, s mentem tovább. Gondolkoztam, a P+ jelzésen megyek föl a gesztenyés felé, de nem volt kedvem idõt veszíteni a nem igazán követhetõ jelzésen. Maradtam a kiírás szerintin. A Károlyházi-víznyelõnél ketten utolértek, s együtt mentünk Csesznekig. A fennsíkon, a fenyves mellett olyan sáros az út, hogy inkább az erdõben mentünk, bár ott meg a szederindák akartak bennünket lépten-nyomon elgáncsolni. A Gesztenyésnél is kerestük, merre tovább. Ahol régen a Bakonyi Mikulás vezetett, ott most fel volt szántva a föld, így maradtunk az úton és kerülgettük a sarat. Szerencsére nem túl hosszan. A 82-es útig, inkább az vadgesztenye fasorok között lévõ út, P+ jelzéssel ellentétes oldalán mentünk, mert az sokkal jobb. A következõ ellenõrzõ pontig eseménytelenül telik az idõ. Fölírtuk, mennyibe került az esõbeálló. Horror sokba. Régebbi építésû kisebb házat is lehet érte kapni falun. Ezután, igen szép rész következett, mivel a Kõ-árokban haladtunk. Ez évben elég sok helyen átrendezte az ösvényt a víz. Kiérve szép a vár látványa. Társaim bementek a büfébe kávézni, én meg mentem tovább. A várban fölírtam a kódot. Arra gondoltam, ha már a Hódos-érnél Castor volt, akkor itt Polluxnak kéne lenni. Hát nem. Itt a Sagittarius volt a kód.


Gyerünk tovább. Már elõre fáztam, a következõ, unalmas aszfaltos szakasztól. Szerencsére egy részét levágta a jelzés, de maradt így is bõven. Utolértünk egy túrázót, valamivel félúton túl, õ is azon morgott, mikor lesz már vége. A Cuhát keresztezve, végre letérhettünk róla. Eddigre már tudtuk, hogy a kód, nem fönt a barlangbejáratnál található, hanem lent a Cuha mellett. Így gyorsan meglett. Kicsit vissza, s már kaptattunk is ki a völgybõl. Fönt újra találkoztunk egy gyorsabb csoporttal, akik kérdezték, nekünk sincs kedvünk, a szurdokhoz? Nem volt. Egyébként erre a szakaszra meg se néztem az itinert. A kényelmes murvás úton sétáltunk be a célba. Igazolás után megkaptam a kitûzõt és az emléklapot. Ittam egy teát. A lángosra várni kellett. Addig beszélgettünk a fõszervezõvel és Viktorral. Legalább volt idõm megkérdezni, hova a hányásba dugta el a kétszámjegyû kódokat. Bevallotta, ezt elszúrta. Õ is az Öreg-Bakony Bakancsosa túramozgalom háromjegyû igazolószámára gondolt, amit egyébként föl is írtunk. Megemlítettem a S - S+ elágazást is. Elismerte a hibát. Itt jön ki az a probléma, hogy Viktor jelzések nélkül is kiválóan ismeri a Bakony ezen részét, s nem mindig sikerül az elõször erre járók fejével gondolkodni. Ilyen hibát, már én is követtem el itiner írásnál. Ekkor derült ki, az Alsó-Cuha-szurdokon át kellett volna menni, viszont esõs november lévén, az se baj, ha valaki kihagyta. Nagy víznél, esõs-sáros, illetve havas-jeges idõben az Alsó-Cuha-szurdok veszélyes, amit már a néhány éves cartographia-s térképek is tartalmaznak. Javasoltam, jövõre, föl a Zsivány-barlanghoz tegye az ellenõrzõ pontot. Remélem nem fogadja meg, mert akkor sokan fognak átkozni. Jó magasan van és kegyetlenül meredek hegyoldalon lehet följutni. Sáros idõben veszélyes és szinte reménytelen feladat.


Jó kis túra. Nagy része látványos is. Egy tanács: a fõszervezõ túráira nem érdemes saját térkép nélkül elindulni, és egy iránytû, vagy tájoló sem árt. Önmagában az itiner, de még lehet, hogy az egyébként letölthetõ GPS track is kevés.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1000/900 Ft-ért itineres igazoló lapot, emléklapot és kitûzõt, kaptunk. A célban medvehagymás tejfölös lángos és tea volt az ellátmány.