Téli Bakony-Kőris-hegyi maraton
2019.01.20.
1-2 fok lehet mínuszban, indulás előtt ránézek a met.hu radarképére. Jobbára a Dunántúl déli részén esik most a hó, a csapadékos rész „teteje” valahol a Bakony felett található, a havat adó felhőzet amúgy gyorsan távolodik keleti irányba, a Bakonyban valószínűleg már délelőtt sem fog esni.
Alig hagyom el Győrt, máris belefutok a havazásba, ami Csesznek tájékán már a „fele sem tréfa” kategória, reflektorral nem is lehet haladni, ismerjük a szituációt, ilyenkor azzal csak a havazást látni, mást nem igen, az meg nem túl egészséges. Az utat amúgy elő- ma divatos szóval alásózták, nem csúszik.
Zircet elhagyva aztán alábbhagy a havazás, szinte meg is szűnik, már látni, hogy a Bakony ismét kapott gyenge 5 cm friss havat(Viktor megmondta, mikor megrendeltem nála a pár fok mínuszt, hogy lesz hó is, és úgy is lett:) a már/még meglevőre, ami-hamar kiderül-szép, de tud okozni bonyodalmakat. Errefelé az úton is több a hó, jó az a 60-as tempó, épp az előbb haladtam el egy álldogáló őz mellett. Ha be akarnak ugrani az ölembe 30-nál is beugranak, de a sebesség csökkentésével az ember túlélési esélyei azért csak nőnek….
Nem akartam sötétben rajtolni, így majd fél órát elszöszölök a Pikolónál, az autót is kinyitom vagy ötször, hol a kaja fele maradt benne, hol ezt rakok vissza, hol azt veszem ki, már magamat nézem hülyének. 7 órakor aztán harangzúgásra kilövök, ráfordulok Viktorék utcájára és megkezdődik a kaland.
Intenzív emelkedéssel nyit a túra, kikapaszkodunk Bakonybélből egészen a Száraz-Gerence-völgyig, ott aztán ráállunk a S sávra. Pár kanyar és újabb pulzus növelés, meglátogatjuk az út felett magasodó sziklaalakzatot, benne is a Pörgöl-barlangot. Kódot nem találok, úgyhogy feljegyzem az állandóan kint levők közül az egyiket, és elindulok lefelé. A barlangba most nem nézek be, Sanyi fotóiból kiderül, hogy kár érte, plafonon csüngő, szinte fagyott denevért még nem láttam.
Már majdnem leérek az útra, mikor egy futó páros épp kihagyná a mászást, visszakiabálom őket, nehogy már kimaradjanak a jóból. Amúgy a barlanghoz vezető letérést mutató jelzések, felirat (az is van), valóban nincs túl jó állapotban, a behavazott szalagkorláton meg most különösen nehezen észrevehetőek.
Szuper amúgy a talaj a völgyben! Mint említettem a Bakonyban az elmúlt időszakban esett annyi hó, amit a múlt heti jó idő sem tudott eltüntetni, maximum csökkenteni. Aztán ezután beköszöntöttek ismét a mínuszok, ami azt eredményezte, hogy a hegység lényegében jégbevonatot kapott. Na, és erre a páncélra esett ma reggel az a pár centi friss hó, ami jótékonyan eltakarja az alatta található jeget. Van is lábnyom az erdészeti műút teljes szélességében, mindenki próbálgatja, hol csúszik kevésbé-nem sok sikerrel, mert mindenhol csúszikJ
Na, de itt ez még nem okoz akkora gondot, szintben haladunk, szép a táj, csúszik, hát csúszik, a bot folyamatosan kézben, mikor hanyatt esnék lecsapom, így a hátasok elmaradnak.
Itt a letérés Szépalma felé, van pár fenyő, behavazva nagyon mutatósak. Nem jártak erre sokan, de van azért egy gyalogolható nyom, ami nem hátrány a hó mélysége úgy 20-30 cm lehet. Néhol a munkagépek csapásaiban (a hó és jég alatt) áll a víz, az előttem haladók már itt-ott beleszakadtak, így ezeket is sikerül kikerülni.
Kiérek a domb alá, a sárga amúgy itt marad a fák között, de ezt a szakaszt Szépalmáig általában egy túra sem használja, most is a rétre visznek a nyomok, követem hát azokat. Felcaplatok a dombhátra, tiszta tundra feeling, végtelen hómező, aztán dobok egy jobbost a szépalmai kerítések felé. A Kőris-hegy a hátam mögött erős szürkületben, talán köd van odafenn. Szépalma mellett nagyon jól mutat a magányos fa, alatta a padokkal, körbe is járom, keresve a legjobb fotós pozíciót, szerencsére a hó annyira fagyott, hogy simán megbír, nem kell vádliig behavazódnom. Ugyanis a kamáslit már rég levettem, nem tudom hányszor rájöttem már, hogy nem szeretem, mert beizzad alatta a lábszáram, és bevizesedik a mackóalsó, de azért mindig próbálkozom.:)
A hotel mellett elköltöm a reggelimet, felírjuk a kódot, marhákat fotózunk, méghozzá szürkéket, vannak bocik is, még egész kicsik is. Azok meg nem is szürkék, inkább barnák, nem tudom hogy megy ez a színváltás marháéknál…J
Két alkalmi társamnak szólok, hogy a kék bal ága jobb lesz, hacsak nem akarják megismerni Borzavár szépségeit, ettől ők amúgy nem zárkóznak el, de most inkább velem tartanak a Kőris-hegy irányába. Kikanyargunk az egykori Kisszépalma-pusztáig, ott a hegy előttünk, csábító az Esztergályos-árok, de nekünk ma a Levél-kúti-árok van elrendelve az első mászáshoz, na meg egy kód is vár ránk az árok aljában, úgyhogy irány jobbra! Az jeges-havas aszfaltút itt is finoman csúszik. Kód felírva, irány a hegy!
Pár tíz méterig egy erdészeti úton halad a Z+, majd következik a vadregényesebb, meredekebb rész. Mindjárt az elején a jobb lábammal beleszakadok egy pocsolyába, ennek felettébb örülök, mivel bebizonyosodott sajnos az utóbbi bakonyi havas túráimon, hogy az amúgy kényelmes, széles orr-részű Olang Nebrtaska tex (tehát elvileg vízálló béléssel ellátott) bakancsom minden, csak nem vízálló. Hihetetlenül gyengén teljesít e téren, soha semmilyen bakancsom nem volt ennyire silány vízállóság terén, még a sokak által lesajnált decathlonos példányok is többet tudtak eddig. Van viszont járható nyom, köszönhetően az előttem elhaladt pár emberkének! Ennek örülök, mert ez az árok a Kőris-hegyre vezető utak között a járatlanabbak közé tartozik, száraz időben is technikás, most meg pláne. A túrát megelőző csütörtökön felmentem a Kőrisre Vinyéről, A Pápalátó-kő utántól lényegében a P sávon, úgyhogy láttam a Levél-kúti-árok felső végénél, hogy ebben az árokban bizony egy és nem több nyom van, magyarul a nagy havazás óta mindösszesen egy elvetemült ember járt benne. Na, többek között ezért nem siettem a rajtidő elején indulni.:)
Mostanra lett tehát nyom, lehet szuszogni, mert tetemes a meredekség, de legalább nem csúszik, az ösvény nincs simára taposva, vannak lábnyomok, a több 10 cm-es hó meg kellő támasztékot ad a lépéseknek.Ettől az ároktól eléggé tartottam, de szerencsére alaptalanul, bár ahogy az ősi dakota(?) mondás is szól, jobb félni, mint megijedni.
Felérek a P sávra, hamarosan befut alulról a K sáv is valamint a mellettük a szürkézések alól elő-előbukkanó Z és S kereszt jelzésekkel kiegészülve e négy jelzés mentén felóvatoskodok 709 méterre, a Bakony tetejére. Az óvatoskodás azért van, mert a legmeredekebb részen tükör simára van taposva a hó, így ha egyet lépsz előre, jobb esetben csak kettőt csúszol vissza.:)))
Elég ködös itt fent a helyzet, a kilátózást mellőzöm is, gyorsan egy pecsét az Igazoló Füzetbe aztán hajrá lefelé, vizes háttal nem egészséges az egy helyben ácsorgás. Többen komplett felsőrészt cserélnek, gondolom ők nem készülnek ide ma még egyszer.
Lefelé a P sáv a követendő, természetesen csúszik, mint a fene, a botokat végig a talaj közelében tartom, hogy megcsúszás esetén azonnal ki tudjak támasztani.
Az hólepte aszfaltot jó néhány kanyar után elhagyjuk, itt megsokasodunk, belefutok a 20-as táv teljesítőibe.
Nézd már, mintha Zsuzska csicsergését hallanám ott előttem, és valóban, ők azok. Hihetetlen, épp arra gondolok, hogy ő esett hatalmasat itt tavaly ezen a túrán, és még végig se fut a gondolat, Laci máris a földön. Náluk ez családi hagyomány úgy tűnik.:) Elő is kerül Laci zsákjából a láncos segítség.
Beszélgetünk kicsit, aztán én tovább állok, sok van még hátra, lefelé lehet faragni a teljesítés idejéből, ezt nem szabad kihagyni, ha van rá mód szeretnék világosban beérni. Bár a Bakony hazai terep, nem az eltévedéstől félek, de a fene akar lámpázni. Csuka Sanyit érem utol, majd minket érnek be Kálmánék, hozzájuk csapódok pár perc erejéig, többre az erőmből nem telik. Mennek, mint a rakéta.:)
A hotelnél pecsételek, majd vissza az erdőbe, ráállok a Z+ jelzésre, jöhet a Bakonybéli-Szarvad-árok.
Na, ez aztán vidám egy szakasz ma, jegesre taposott a hó, amikor elkezd jobban emelkedni muszáj megállnom és elővennem a szöges csúszásgátlót, úgysem próbáltam még ilyen terepen. Egyszerű kis eszköz a Decathlonból, nem a komoly láncos verzió, lássuk, mit tud! Mély havas részen már próbáltam, ott nem vált be, amennyi segítséget jelentett volna a talpanként 10 fém szeg, annyi hátrányt jelentett a gumilap, amibe ezek ágyazódnak, kiiktatva ezzel a bakancs talpának recéit.
Itt a talaj úgy néz ki, hogy pár centi esetleg már letaposott friss hó, alatta jegesre taposott hó, vagy jég. Minimális, kikerülhető, átléphető kő, murva.
Jelentem, a szerkezet működik! Össze se lehet hasonlítani, mennyivel könnyebb így a haladás, a szegek kiválóan kapaszkodnak, egyedül az zavaró picit, hogy a bakancsom talpa elég vékony, így kicsit érzem a fém alkatrészeket, de ez a hátrány eltörpül a nyújtott előnyök mellett.
Sorra előzöm le a csúszásgátló nélkül haladókat, valószínű rövidtávosok, láthatóan már nem sietnek sehova. Az viszont látható, hogy küzdenek a talajjal, tényleg ez volt az egyik legkellemetlenebb szakasz.
Befordulok a Tönkölös-hegy felé, majd annak tetején színt váltunk, a Z 3szöget K 3szögre cseréljük.
Leereszkedek egészen a Várhegyig, ott található ugyanis az egykori Bakonyújvár, egy újabb kód bevésésének a helye. Ez egy oda-vissza szakasz, kétszer is átevickélhetünk így a favágók nyesedék-halmain, a kilátás amúgy szép erről a gerincútról a környező behavazott vonulatokra.
Újra vissza tehát a Tönkölös-hegy tetejére, onnan pedig irány lefelé, irány Bakonybél a Cser-árkon keresztül. A letaposott ösvényt itt sem érdemes használni, jobb az árok mélyén, ott van némi avar, ami támasztékul szolgál a lábnak.
Végre szilárd talaj van a lábunk alatt! , erre ma 27 kilométert kellett várni, kevésszer örül az ember az aszfaltútnak, hátha az még le is van takarítva, na most ez a helyzet. Átgyalogolok Bakonybélen a Piokolóban már jó sokan vannak, beértek a rövidtávosok, gyorsan kérek egy bélyegzést és húzok is ki a melegből. Tudom, hogy nem szabad leülni, marha nehéz lenne azután nekivágni a maradéknak. A zoknim, a vízálló (na persze…) bakancsom bőre, belseje erősen nedves, de nem fázik a lábam, így úgy döntök, nem bolygatok semmit, zoknit, talpbetétet (az is van, Olangot használok, készültemJ) se cserélek.
Újra a K 4zeten, ismét kifelé a faluból! A Száraz-Gerence-völgyben újra felveszem a csúszásgátlót, lényegesen könnyebb így a K sáv emelkedője is. Elkap viszont egy holtpont, marhára belassulok, lényegében csak vánszorgok felfelé, de azért haladok. Hiába, túl vagyok már ezer méter szinten, és a talajviszonyok eléggé megterhelőek. Azért haladok….
Egy jókora kidőlt bükknél tartok egy kis pihenőt, eszem pár falatot (a dupla csokis párna jelentem megfagyott!:), a zsákon kívül tárolt víz is elég friss.:)
A taposás nyomok végig maradnak a jelzésen, ami többször keresztezi az erdészeti utat, amin meg csak egy dupla keréknyom van, így maradok a jelzésen. A fentebbi régiókban el szoktuk engedni a jelzést a fák közé, maradva az úton, most, mint említettem nem így teszek, követem a K sávot szigorúan.
Itt olyan hepehupásra van taposva a hó, szinte látom, ahogy az összes lábamban található izom, ínszalag és egyéb alkatrész megállás nélkül dolgozik azon, hogy a kedves túrázó talpon maradjon.
Végre itt a hegyre vezető aszfaltcsík! Ami persze most egy csúszósra taposott jeges hócsík, de már azt jelzi, hogy közeledik a tető! Túratörténelmi pillanat jő el, jártam már elég sokszor a Kőris-hegyen, de még soha az életben nem haladtam a K sáv azon pár méterén, ami a csúcstól nem messze elhagyja az utat, majd egy elég meredek, sziklás rész után hamarosan vissza is tér rá. Na, most ez is megvan, ha van olyan dolog, amire most vágytam, ez a meredek pár méter biztos nincs ezek között, de kemény vagyok, hiába, leküzdöm!:)
Újra 709 méteren!
A köd tartja magát, kilátózni továbbra is felesleges, pecsét a lapra aztán hajrá lefelé! Mennyivel egyszerűbb csúszásgátlóval! Sokak állítják, ez az egyszerű gumiba ágyazott szegecses semmire nem való, meg kipotyognak a szegek, elszakad stb., jelentem, erre a terepre kiválóan alkalmas, felvétele 5 másodperc, levétele 1, arra persze figyelni kell, hogy lehetőleg a köveket kerüld, az meg azt hiszem egyértelmű, hogy aszfaltra érve azonnal levetendő.
Érdekes sárgás fényben pompázik a behavazott Kőris-oldal, erőlködik a Nap, de túl vastag ahhoz a felhőzet, hogy áttörje, de így is sejtelmes színt kölcsönöz a hegyoldalban található behavazott bükkösnek.
Kisszépalmánál leveszem a csúszkát, innentől végig lefelé haladunk, meredek rész már nem lesz, elég a túrabot. A Lipka-út Z sávján talpalunk, majd a K-Z találkozásánál szalagozott erdészeti úton vágunk át a Bakonybéli-Szarvad-árok Z+ jelzésére. Erősen szürkül, de meglesz a cél világosban, 7 órakor indultam, most valahol negyed 5 körül járhat az idő és nincs hátra 3 kilométer.
Újra a Száraz-Gerence-völgyben vagyok, egy hupli van még hátra a célig Bakonybél előtt, az is letudva nagy nehezen, és újra itt állok Viktor utcájának felső végénél.
Kevesebb, mint 10 óra alatt megvan a 43,4 kilométer 1635 méter bevallott szintemelkedéssel, kimondottan nehéz talajviszonyok közepette. Meg vagyok elégedve magammal.:)
Már csak a megérdemelt (és reggel előfizetett) mákostészta van hátra, ezt leöblítem egy Fantával (a túra szolgáltatásaként kapott bónnal fizetve) aztán a kocsiba ülés jóleső érzése, kényelmes hazaút Győrig, közben a gyerekek felvétele a mamától, aztán hazaérés, matekházi, tört osztása egész számmal, közös nevező, zárójel, műveleti sorrend, stb……szóval egy pillanat alatt újra a való világban.:))))
Az éjjel aztán újra az átélt élményeké, (mondom, a túra alatt átélteké, nem kell egyből meglódulni a fantáziának!:)) minden porcikámat érzem, mint akit agyonvertek, ma nem nagyon volt olyan izomcsoport, ami ne lett volna csúcsra járatva.
Köszönöm a lehetőséget!
dnvzoli
Képek itt:
https://photos.app.goo.gl/yMDph5RcJ3efdHhh7
|