Túrabeszámolók


Csiszta / Nagy-Berek kör

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2004 2004 2005 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
 Túra éve: 2014
javaTúra éve: 20142014.09.09 21:00:54
megnéz java összes beszámolója

2014.09.06 Csiszta30


A túra az "Elõzd meg a kisvasutat!" sorozat Csiszta 30 teljesítménytúrája. Az elnevezés érdekes, mivel az útvonal átvezet Csisztapusztán, az egyik e.p a megszüntetett csisztai vasútvonal lerobbant várójánál volt (lehet éppen ezért?!). A túra azonban Somogyszentpálról indult és a cél Balatonfenyves volt. A szervezõk nagyon ügyesen megoldották, hogy ez mégis körtúra legyen. A teljesítménytúra ugyanis egybeesett a XVII. Balatonfenyvesi Kisvasút Nap rendezvényeivel, tehát a regisztrálás Balatonfenyvesen volt és kisvasúttal közelítettük meg a rajt helyszínét.


A kisvasút 8:10 körül indult, gyors regisztrálást követõen megvettük a vasúti jegyeket és felszálltunk a zárt nosztalgia kocsik egyikére. A vasúti kocsi belseje a 70-es, 80-as éveket idézte, felújított fapadokkal, öntöttvas kályhával. A kocsik dugig voltak túrázókkal és olyan kirándulókkal, akik csak a vonatozás élményéért szálltak fel.  Ülõhely nem volt, de ez hamar megváltozott, ugyanis az egyes megállókon leszálltak a 10, majd a 20 km-es távok indulói. Az indulást követõen hamarosan esni kezdett az esõ. Szép tájakon haladtunk keresztül, érintve Imremajor, Pálmajor megállókat és végül a Somogyszentpáli végállomást.


Csöpögõ esõben indultunk el. Észak felé haladtunk a település utcáin. A falut elhagyva, rövid sétát követõen a mezõ szélén futó földúton, elértük a néhol düledezõ, máshol szépen gondozott házakkal tarkított pincesort. Elérve a csatornapartot és átkelve egy kõ-hídon, tovább haladva a síneken elértük Pálmajort, az elsõ e.p-t.


A síneken, a sínek melletti murvás töltésen haladtunk tovább egy darabig, de olyan nehezen lehetett közlekedni a nagy kövek és a nyálkás, csúszós talpfákon, hogy átkeltünk a baloldalon futó csatorna egyik rönkhídján és a földúton haladtunk tovább. Majd rövid szakaszon ismét a síneken bukdácsoltunk, csúszkáltunk. Szerencsére azután mindenhol lehetett a sínek mellett közlekedni. A csatornapart mellet futó földút nehezen járható és sáros volt, sok helyen teljes széltében több méter hosszú pocsolya állta utunkat, és az esõ is eleredt. Így értük el, tíz kilométert megtéve, a mezõgazdasági épületekbõl és pár takaros házból álló Imremajort a második e.p-t.


A falu rövid utcáit megkerülve délnek indultunk a magas fákkal övezett csatornaparton, itt ismét eleredt az esõ. Majd balra fordultunk megcélozva Csisztafürdõt. Helyenként az erdõs, bokros tájon kerülgettük a kisvasút régen megszüntetett vonalát, na és a sok tócsát. Ezt követõen a megmaradt sínpáron haladtunk tovább. Lehetett volna kerülni, de a túra útvonala nem arra ment és igencsak lenyûgözõ látvány volt, hogy a természet évek hosszú sora alatt, hogy visszafoglalta, ami az övé. Ahogy a földútról letértünk a sínekre, mintha egy élõ, zöldellõ alagúton mentünk volna keresztül. Lábunk alatt sok helyen az állatok kitúrták a földet a talpfák alól, vigyázni kellett hova lépünk. Aztán még mindig követve a kisvasutat széles réteken vágtunk át. Majd sáros, helyenként fûvel borított utakon mentünk, elhaladva a Feketeakol v.m romos épülete elõtt. Buzsák-Csisztapuszta elõtt murvás útra tértünk rá. Átmenve a falun és közel 20km-et megtéve beértünk Csiszta fürdõre. Megkerestük a 3. e.p-t, ahol jóféle házi pálinkát osztogattak.


Kiérve a településrõl nagyon rossz minõségû toldozott-foldozott betonúton északnak haladtunk. Másfél kilométer után balra fordultunk, ahol egy hosszú egyenes földúton gyalogoltunk. Elhaladtunk csatornák, kukoricatáblák, erdõs részek, mezõk mellett. Szépen látszottak a Balaton északi partjának hegyvonulatai. Újabb 7.5 km-et megtéve eljutottunk a cél elõtti utolsó önellenõrzõ ponthoz, ahol szúróbélyegzõt használtunk. Kiértünk a már ismert betonútra, ahol bõ 2 km volt még hátra a célig. Elhaladt mellettünk a kisvonat tele integetõ utasokkal, amit sokan fényképezték az útról.


Ötórai gyaloglást követõen, 30km-el a hátunk mögött kissé fáradtan, de sok új élménnyel gazdagodva visszaérkeztünk Balatonfenyvesre. Átvettük az emléklapot, kitûzõt és búcsút intettünk az éppen kigördülõ kisvasúti szerelvénynek.


A túrát a minimalista szemlélet (de frissítõ mindenhol volt!), a jó szervezés és a jó útvonalválasztás jellemezte. A térkép és a leírás is jól használható volt. A táj, amin átvezetett a teljesítménytúra, nem okozott csalódást. Változatos képet mutatott az erdõk zöldjének megannyi színárnyalata, a mezõk vadvirágainak szín kavalkádja, a csatornaparti fák égig érõ lombkoronája, a vízi növények virágai. Szép látvány volt a Balaton túlpartjáról látható hegyvonulatok. Az idõjárás kissé szeszélyes volt, délelõtt többször eleredt az esõ, de délutánra kevés napsütésben is volt részünk. 


Természetesen két óra múlva (a következõ járaton) már mi is a vasúti kocsik egyikében ültünk, hogy most már mi is élvezhessük a 2x17km-es útvonal kínálta látványt, a közel két órás utazás kényelmét és a kisvasút nyújtotta nosztalgiát.

 
 
 Túra éve: 2013
fulopgTúra éve: 20132013.09.11 09:58:41
megnéz fulopg összes beszámolója

Remek szervezés, kiváló útvonal, és finom volt a pálinka.


Bõvebb leírás és képek:


http://csatangolasaim.blogspot.com/2013/09/csiszta-30.html

 
 
efemmTúra éve: 20132013.09.09 20:45:47
megnéz efemm összes beszámolója

(Rendezõi összegzés.)


Kedves Túrázók!

Köszönjük, hogy 61-en választottátok 2013-ban a 11. alkalommal megrendezett Csiszta teljesítménytúrát, amelyet a Balatonfenyvesi Kisvasúti Nap keretében rendeztünk!

Az idõjárás tökéletes volt, a „vénasszonyok nyara” túrázásra való. Napközben 25 fok volt, egész napos napsütéssel.

Az eddigi évekhez hasonlóan, a túrát a kisvasúti napon rendeztük. Sajnos a túrát kitaláló Ujj Zoltán már nincs köztünk, de a Zöldgömb Sport Klub szeretné továbbvinni a kisvasutas túrákban is az alapító által vallott szellemiséget - a természetvédelem, a sport és a turizmus összhangját.

A Csiszta túra mindkét távja része volt idén a Somogy Megye Teljesítménytúrázója és az Észak-Somogy Teljesítménytúrázója mozgalmaknak, így a célban sokan pecsételtettek a túramozgalmak igazolófüzetébe.

A túra útvonala általában jól járható volt, kivéve a már nem használt csisztai kisvasúti ág pár szakaszát, ahol a természet kezdi visszafoglalni, ami valaha az övé volt. A kisvasúti nap megnyitóbeszédeiben is elhangzott az óhaj, üzenet a Máv-Start Zrt. illetékesei felé, hogy jó volna, ha ezen a szakaszon is újra folyhatna vasúti forgalom, legalább a hajtányosok részérõl. A kisvasúti nap résztvevõi közül többen mondták, hogy õk még utaztak kivasúttal Csisztára, sõt volt, aki még Táskára is.

A kisvasúti napon egyébként Balatonfenyvesen napközben programok voltak: fúvószenekar koncertje, asszonykórus, operettmûsor, gyerekmûsor - melyekbe a beérkezõ túrázók is bekapcsolódhattak.

A Csisztai végállomás elõtti kanyart a túra elõtti napon tisztítottuk ki, hogy legalább gyalogosan járható legyen, bár sokan az útvonal korábbi nehezen járható részeit látva, az aszfalton közelítették meg Csisztafürdõ végállomást.

Csiszta Fürdõn az elmúlt évben EU-s pénzbõl megújult a fürdõ, fedett medencékkel, valamint a Nagy-Berekben három útvonalon kerékpáros és nordic-walking útvonalak kerültek kialakításra és a Balatonfenyvesi Turisztikai Egyesület egy pihenõházat is létesített Pálmajorban. (Ezek csak bejelentkezéssel és vezetéssel látogathatók, a túra is a terület tulajdonos Hubertus Agráripari Bt. engedélyével került megrendezésre. A Nagy-Berekben komoly vadgazdálkodási tevékenység folyik, szeptember eleje pedig már vadászati szezon is.)



A két táv útvonalát idén úgy alakítottuk ki, hogy minden túrázó élvezze és használja a kisvasutat a rajtba történõ kiutazáskor, majd gyalog jöjjön vissza Balatonfenyvesre. A 20km-es távon indulók Imremajorig utaztak, a 30km-es távot választók Somogyszentpálig, a végállomásig. 2013-ban került be az útvonalba Somogyszentpál és a somogyszentpáli pincesor, ami egy kicsit mást is mutat a környékbõl a Nagy-Berek nádas-mocsaras területein és füves legelõin kívül.

Csisztafürdõ büfésora idén is megbízható frissítõhely volt. Jövõre jelezzük elõre a büfésnek, hogy melyik napon lesz a túra és akkor nem fog senki sem túl korán érkezni a friss lángoshoz. Azért úgy hallottuk vissza, hogy a palacsinta is népszerû volt.

Pálmajor megállóhelynél, és a túra végén a mûútnál a Nagy-Berek ellenõrzõponton önkiszolgáló, tájfutó szúróbélyegzõs ellenõrzõpont üzemelt.

A csisztai ponton pontõrünk volt: Gruber Mihály

Köszönjük a Hubertus Agráripari Bt. és Máv-Start Zrt. segítségét a túra és a kisvasúti nap megrendezésében.

Statisztika:

A túra idõpontja: 2013. szeptember 7. (szombat)

Túratávok: Csiszta 30 - 28,5km, Csiszta 20 - 18,6km. Szint: gyakorlatilag nincs, talán 20 méter összesen. Szintidõ: 8 illetve 6 óra.

Résztvevõk száma: 61 fõ. Célbaért szintidõn belül: mindenki.

A következõ egyesületektõl jöttek jelentõs létszámban túrázók: Dabasi SZSE, Erdõk Népe Természetjáró Egyesület, Gimnázium SE Fonyód, Göcsej SE, Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület, Keszthely-Asbóth, Lokomotív TE, MA-VIK TC, Meteor TTE Kaposvár, Szent Kristóf Természetjáró Egyesület (7 fõ), Teljesítménytúrázók Társasága, Természetvédõ Turisták Somogyért Egyesület, Vértes Meteor Természetbarát Sport Egyesület, WF-T-S, Zöldpont Kaposvár.

Egyesületet 29-en jelöltek meg, 32-en egyéni vagy családos túrázók.

Települések, ahonnan túrázóink érkeztek: Balatonboglár, Balatonföldvár, Balatonlelle, Balatonszemes, Budapest, Devecser, Ecseny, Érd, Fonyód, Gyõr, Hévíz, Juta, Kaposfõ, Kaposvár (17 fõ), Kereki, Marcali, Nagybajom, Nagykanizsa, Semjénháza, Siófok, Székesfehérvár, Szigetszentmiklós, Szõlõsgyörök, Szulok, Úrhida, Várpalota, Vecsés.

Túránk leginkább a Somogy megyei túrázók között népszerû, „regionális” jellegû teljesítménytúra.



Létszám: összesen: 61 fõ. Csiszta 30 km - 22 fõ, 20 km - 39 fõ.

Életkor szerinti megoszlás: 0-10 év: 2 fõ - 3 %, 10-20 év: 3 fõ - 5 %, 20-30 év: 9 fõ - 15 %, 30-40 év: 16 fõ - 26 %, 40-50 év: 13 fõ - 21 %, 50-60 év: 6 fõ

- 10 %, 60-70 év: 10 fõ - 16 %, 70 év felett: 2 fõ - 3 %.

Legidõsebb teljesítõnk: 85 éves, Legfiatalabb teljesítõnk: 7 éves.

Rajtidõk: 8:07 a rövidebb távon és 8:30 a hosszabb távon, a kisvasút menetrendje szerint a tényleges rajtidõ.

Célzárás: 16 óra 30 perckor.

Szintidõt felezett: 30km-en 1 fõ, 20km-en 1 fõ.

Szeretettel várunk mindenkit 2014-ben is Balatonfenyvesen, a kisvasúti napon!

Köszönettel:

Fehérvári Máté és Mészáros Gabriella rendezõk.

Zöldgömb Sport Klub

www.zoldgomb.hu




Kérünk, hogy írd meg a véleményed, élményeid, túrabeszámolód a túráról a TTT túrabeszámolók fórumára

 (http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/beszamolo?a=a&id=120)!

 
 
 Túra éve: 2008
LonaTúra éve: 20082008.09.07 15:24:53
megnéz Lona összes beszámolója
Nagy-Berek kör kerékpártúra

Bakony 93 kerékpártúra után azt mondtam maradok a gyaloglásnál, de nem bírtam megállni, így elmentem Balatonfenyvesre tekerni egyet.
Reggel hétkor indultam vonattal Fenyvesre, az idõ csodás volt 80 km letekerésére.:)7:45 körül beért a vonatom, leszállva láttam, hogy nem leszek egyedül, mert egy fiú és egy lányis szedegette a bicaját a vonatról. Voltak bennem kételyek a szervezést tekintve, mert két évvel ezelõtt nem sok pozitívummal mentem haza a Zöldgömb által szervezett gyalogtúráról, reméltem most jobb lesz, hogy bicajjal megyek.
Odaérve a kisvasút megállóhoz, a gyanúm bevált. Nyolc elõtt pár perccel estek be a szervezõk. Jelentkezési lap nem volt, nem kérték el a telefonszámainkat, viszont õk se adtak. Kíváncsi lettem volna mi csinálnak, ha valakivel történik valami és nem ér be idõben, vagy valaki lerobban, hogy mennek érte, vagy segítenek. A leírás annyi volt, hogy felsorolták az érintendõ falukat, városokat, valamint tájékoztattak hogyan jutunk el Fonyodra, és a végén Bmáriafürdõtõl Fenyvesre.
Elindultam 8:10-kor az elsõ ellenõrzõhely felé Fonyódra. Balatoni lévén helyzeti elõnyöm volt, mert ismertem a terepet, így nem volt szükségem térképre. Az egész túra alatt nem voltak hivatalos ellenõrzõ pontok Fonyódon a vasúton, Csisztapusztán, ahol gondoltuk, Máriafürdõn szintén az állomáson kellett vasutas pecsétet kérni. Ellenõrzõpont hiányában útközben frissítõ se volt, így a nyomoskútakból vettem magamhoz vizet.
Szerencsére a nagy melegbõl nem érzetem semmit, mert fújt a szél, igaz fele távon szembõl, utána oldalról.:)
Fonyód után Lengyeltóti volt a cél, onnan Buzsákon át be kellett menni Csisztára, ahol a fürdõ bejáratánál kértem pecsétet a pénztárnál. Innen vissza Buzsákra, aztán Táskán, Niklán át Marcaliba értem, innen már könnyebb volt táv, mert közel volt a cél, csak Kéthely Bújlak, Bkeresztúr és már Bmárián voltam az állomáson, innen meg pár percre volt a cél.
A célban ismét csalódtam. Nagy volt a tömeg az egy órára meghirdetett futó, kerékpáros versenyek miatt. Egy idõs nénike, aki azt se tudta hol áll a feje, adta át az oklevelet meg a kitûzõt, gratuláció nélkül, utána közölte, hogy kenjek magamnak zsíros kenyeret, ha kérek. Itt egy kicsit kiakadtam. Háziasnak tartom magam, és nem tartott volna semmibe megkenni egy szelet kenyeret, de nem 80 km után. Így ittam két pohár szörpöt, és elmentem a vonathoz. Kellemetlen volt a helyzet, mert nem foglalkoztak velünk, és nem is készültek ránk. Az emléklapot is elfelejtették odaadni.
Öten indultunk a bicajtúrán, nem tudom hányan neveztek a gyalogtúrára.
Ennek ellenére jól éreztem, magam, és jól esett tekerni. Levontam a következtetéseket, és legközelebb kihagyom a Zöldgömbös túrákat.
Ja, a 80 km 4 óra 30 perc alatt tettem meg, amire büszke vagyok kezdõ lévén