2017. március 26, vasárnap.
Második teljesítménytúrám.
A téli, éjszakai túra után eljött az ideje, hogy benevezzek egy tavaszi, nappali kirándulásra.
Rögtön adódott is egy kisebb nehézség, mégpedig az, hogy korán kellett kelni. Sőt, egy órával még annál is korábban, mivelhogy pont óraállítós vasárnap volt. Ráadásul legutóbb lusta voltam tankolni, úgyhogy arra is rá kellett szánnom pár percet. Szerencsére a Felsőtákány-Lillafüred úton nem volt forgalom, így a 8 órai rajt előtt félórával már ott bóklásztam a rajthely környékén (Herman Ottó emlékház, mivelhogy ez a rendezvény tisztelgés volt a polihisztor emléke előtt.)
Próbáltam kitalálni, milyen idő várható aznapra. Ekkor még eléggé hűvöskés volt, de a betervezett 800 m szintkülönbség alighanem helyreteszi az ember hőérzetét. Nagyjából ekkorra döntöttem el, hogy a két választható táv közül (15, illetve 30 km) csak meg kéne próbálkozni a hosszabbal, úgyis eléggé laza szintidő volt előírva (9 óra). Felmerült az is, hogy a száraz időre való tekintettel félcipőben vágok neki a távnak, de szerencsére mégis a bakancs mellett döntöttem, mert pár kilométerenként sikerült is belerúgnom egy-egy kiálló kődarabba, meg elég sok helyen sziklás is volt a talaj.
Feltarisznyáztam magamat, és pontban 8-kor nekivágtam az ismeretlennek. Ez most szó szerint értendő, mivel a Bükk ezen területe teljesen ismeretlen számomra. (Na jó, az emlékháztól a Hámori-tóig eltaláltam térkép nélkül is.)
Rajtnál kaptunk egy eléggé halovány térképmásolatot, amin be volt karikázva a felkeresendő 7 állomás, szépen egyenes vonallal összekötve. Légvonalban kb. 18 km, csakhogy nem az Alföldön vagyunk, itt vannak domborzati viszonyok is . Úgy vélem, a szervezők valami optimális útvonalon számolták ki azt a 30 kilométert. A papír hátulján név szerint is fel voltak sorolva a megállók, ide kellett beírni az érkezési időket, miután lefényképeztük a nevezetes helyet. Nekem az is kis időbe tellett míg a saját térképemen megkerestem, hogy hova is kell menni, aztán keresni egy megfelelő útvonalat.
A Hámori-tó után ráfordultam a zöld jelzésre, fel a Lencsés-nyereg irányába. Messze előttem ment egy idősebb túrázó, reméltem, hogy ő is közülünk való, tán még ismerős is a környéken. Szerencsére szépen közeledtem hozzá, ha utólérem talán nem kell mindig megállnom navigálni. Egyszercsak megállt egy fánál, és valamit írkált. Hoppá, majdnem túlmentem az első megállón. Egy fára ki volt téve egy papír, hogy "Mátyás-király lábnyoma". (08:49) Innentől szépen loholtam utána. 12 perc múlva megvolt a Dante-pokla nevű üreg. Utána le kellett menni a Ledneczky pihenőhöz. (09:25). Itt viccesen megjegyeztem, hogy ilyen tempóban a végén még délre beérünk. Ekkor felmutatott a fölöttünk magasodó hegyre, hogy az mögött lesz a következő állomás, meg utána is lesznek még cifraságok. Ezért inkább úgy döntöttem hogy itt egy kicsit megpihenek a nagy kaptató előtt, meg veszek magamhoz néhány kalóriát. Búcsúzóul még elmondta, hogy másszak vissza a műútig,majd térjek rá a piros jelzésre, utána meg a piros-sárgára. Csakhogy én valahol rosszfelé fordultam, és amennyire ki tudtam venni a térképen, távolodtam a tervezett úttól. Visszafordulni már nem akartam, viszont találtam egy nagyjából jó, kb ÉNY-i irányba haladó erdészeti utat. Elindultam ezen, valahol majdcsak találkozik egy jelzett turistaúttal. Hamarosan rá is fordulhattam egy sárga kereszttel jelzett.... hmmmm... útra...
A kiírásban szerepelt, hogy aki a szintidő fele alatt teljesíti a távot, részt vesz a futva turázó turista mozgalomban. De a futásnál biztos nem gátfutásra gondoltak. Na mindegy, valahogy keresztülkínlódtam magam a kidőlt fatörzseken, utána következett a térképen Arany-lépcsőnek nevezett hely (itt tényleg, mintha kőből faragott lépcsőkön kéne felmenni), és 10:32- kor már fel is értem az aszfaltútra. Itt egy fára ki volt szegelve egy tábla, rajta egy csomó felírással. Megnéztem, hátha ki van írva, merre kell menni a Köpüs-nyereghez. De nem találtam. Pedig már nem lehet messze. Mégegyszer megnéztem alaposabban. Legfelső sor: "Köpüs nyereg 730m" Mármint tengerszint feletti magasság: vagyis épp itt vagyok (Csak az árnyékoló leárnyékolta.)
Utána piros jelzés, egy darabig aszfalton Szentlélek felé (10:49) Itt keresek egy kellemesen ereszkedő kék jelzést. Egyszercsak beérek valami faluba. No most meg hol vagyok? Ja, Ómassa. Csak éppen a spirálos térkép van nálam, mert az egylaposat nem találtam, ezen meg szegény települést pont kettévágja a spirál, meg egy vastag sárga csík. A faluból kifelé menet kis emelkedő, majd (sajnos) rátérek a sárga jelzésre. Csatlakozik egy zöld is, hogy szegény sárga ne legyen oly' magányos. Balról egész szép, zegzugos vízesésrendszerben lehet gyönyörködni. Csak itthon vettem észre, hogy a térképen fel van tüntetve, hogy "A Sebes-víz völgye nehezen járható". Ezt azt hiszem csak megerősíteni tudom. Igazából nem volna nehéz csak nagyon (nagyon-nagyon) meredek, meg át kell mászni néhány kidőlt fán. (Amikor megláttam, merre megy a jelzés, azt hittem, valaki viccből festette oda, de nem....)
Végül csak odaértem a Sebesvizi-tóhoz (11:58) Itt kicsit leültem pihenni, meg adminisztrálni, a papírt meg majdnem belefújta a tóba a szél.
Innen el kellett jutni a Szepesi rétig. Választottam egy nem túl rövid, de legalább viszonylag nehezen járható utat. (Ennél talán csak három jobb választás lett volna.) (13:01) Innen még a sárga jelzésen le kellett ereszkedni a célig (ami a rajthely is volt). Nem volt túl könnyű, elég meredek, és nehezen is járható volt nagyrészt az út. 13:32-re be is értem. Már csak azt volna jó kideríteni, hogy valójában hány kilométer is volt. A célban megkaptam az ellátmányomat (kitűző, emléklap), meg lehetett választani zsíros kenyeret a teához.
Szerencsére pont kifogtuk a jó időt, Nem volt túl meleg, a hideg szél is csak délután támadt fel. |
