Túrabeszámolók

GPS-el mért távolság: 33,2 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 760 m.

Reggel szolgálatból indultam túrázni, de háromnegyed kilenckor még elég könnyen találtam parkolóhelyet. Gyors készülődés és gyerünk nevezni. Jócskán túl voltunk már a rajtidő kezdetén, de még számosan szerettek volna nevezni. A nevezési procedúra nem sokat javult az első rendezés óta. Bő negyedórába telt, mire sikerült neveznem, köszönhetően annak, hogy semmiféle útmutatás (egy-két A₄-es lap megtette volna) sem volt a három lépcsős nevezési rendszerhez, így elég morcosan vágtam neki a túrának.

Az időjárás hűvös, de napos, ami kellemes időt ígért. A pulóvert eleve a kocsiban hagytam. Enyhén emelkedő aszfaltos szakaszon melegíthettem be. Az OKT-ra rátérve, végre elhagyhattam az aszfaltot, és pár lépés után a falut is. Hosszú-hosszú lejtő következett, itt-ott egy nagyon rövid emelkedővel megtörve, egészen Jásdig. Az OKT és a kék háromszögjelzés elágazásánál egy 15-ös távon induló csoportot igazítottam útba, a kicsit elnagyolt térkép miatt. A rajtnál még úgy gondoltam, nem fogok fölmenni a kilátóba, mivel Téstől jobb a kilátás, azonban közeledve látom ám, hogy a Gaja-völgy még ködben van, és a szápári szélerőműveknek csak a teteje emelkedik ki belőle. Gyerünk, csak föl fotózni! Remek a látvány. Fényképezést követően irány lefelé, majd egy kis murvás út után, hosszú, helyenként elég meredek ösvény visz lefelé. Újabb erdőrészeket vágtak tarra. Egy szakaszon igen örültem, hogy elég későn indultam. Az újulat nekem fejmagasságban zárt össze az ösvény fölött. A korai indulók tetemes mennyiségű harmatot gyűjthettek be róluk. Végre erdőbe értünk. Kellemes szakasz. Jásdon átkeltünk a Gaja fölött. Elég jól van benne víz. A növények levelei egyre színesebbek. Nekem a legjobban a kecskerágó és a vadszőlő leveleinek pirosa tetszik, főként amikor ez utóbbi örökzöld növényre futott föl. Csodálatos a kontraszt. Meg is álltam pár fotót készíteni. A faluból hamar kiértem. Kényelmes séta és már igazolhatok is le a Szent-kútnál. Idén, egész jó a tea. Semmi zsíros, menza mellékíz!

Frissítés után, szép völgyben szaporáztam a lépteimet. Csakhamar kereszteztem a Gaját. A mederfenékre fektetett bürü segítette az átkelést. Változó meredekségű emelkedőn talpaltam a Római-fürdő felé. Az emelkedő tetejénél kellemetlen meglepetés, egy szerintem teljesen értelmetlenül alacsony kerítés miatt, nem tudok a rövidebb útvonalon lemenni a vízeséshez. Alacsony is, gyenge is. A vaddisznó simán fölszedi, az őz és a szarvas meg átlép fölötte. Láttam már olyat, amikor 5-6 megriadt őz, úgy ment át a villanypásztor 1,4 és 1,8 m-en lévő két vezetéke között teljes vágtában, hogy a madzagok meg sem rezdültek, szóval mit akarnak egy 70-80 centi magas kerítéssel.

Nem lévén más választásom, az OKT-n ereszkedtem le a völgybe. Idén itt nincs ellenőrző pont, pedig legalább egy automata pont elkelt volna. Látom, a szalagozás a völgy túloldalán vezet, kihagyva a vízesést, az-az a túra lehetséges leglátványosabb pontját. Eldöntöttem, lemegyek a szurdokhoz, s ott a jóval meredekebb ösvényen térek vissza a szalagozásra. Néhány ötvenes távon indulót is sikerült „rábeszélnem” erre a változatra (egyszer kellett csak mondanom). Sok levél úszik a vízen, ezzel egy másik arcát mutatja a szurdok. A víz nagyon átlátszó. Még a vízesés medencéjében is lehet látni a meder feneket. Csodálatos ez a hely. Készítettem pár fotót, és a meredek ösvényen megkezdtem a kikapaszkodást. Egy helyen ott is megálltam fotózni. Esős időben ez az ösvény életveszélyes. Van olyan szakasza, ahol tízen méteres függőleges sziklafal peremén vezet. Sáros, csúszós időben én is inkább visszamennék és a most kiszalagozott ösvényt használnám. Le föl hullámzó ösvényen értük el a Vadalmás-forrást, ami után megkezdtük a kikapaszkodást a völgyből. Fölérve kényelmes séta a murvás úton, a következő ellenőrző pontig, ahol a pecsét mellé Balaton szelet, vagy müzli szelet járt.

A következő emelkedőre tekintettel levetettem a polár mellényt, s gyerünk tovább. Így sem fogok fázni. Így gyalog nem is vészes a kaptató, alig 10% (meg amivel néhol több). Montival már nem tudom végig kitekerni. Az első meredek szakasz után, gyérítésbe futottunk bele. Nem egy nagy élmény. Egy-két helyről viszont jó a kilátás. Fölértem a „fennsíkra”, ahol szintén szép a táj. A szalagozás levezetett a jelzésről. És tett egy kitérőt a falu szélén. Nagyon megérte. Csodálatos a kilátás. Sokkal jobb, mint a kilátóból. Kis falusi szakasz, majd a piros négyszögjelzésen újra elhagytam a falut. Jött a Márkus-szekrényére vezető kaptató. Fordított irányon érdemesebb menni. Így csak akkor lehet részünk szép kilátásban, ha hátra fordulunk. Ebbe az irányba viszont elég monoton. És sajnos ez-az, ami az egész második kört jellemzi: monotónia. Montival nagyon jó kis kör, és éppen pont ebben az irányban. A Tési-Rakató és az aszfalt között van olyan szakasz, ahol legalább harminccal tekerve nagyon jó a kisebb puklik ritmusa. Én azonban most sajnos gyalog voltam. A Királyszállás felé vezető elágazásnál sok mindent kínáltak, a legszükségesebb, az-az a kávé kivételével. Azért így is sikerült elalvás nélkül letudni a hátralévő szakaszt és begyalogolni a célba.

Megkaptam az emléklapot és a kitűzőt. Ettem egy kis zsíros kenyeret, megnéztem, milyen erdei termékeket árusítanak, s hazafelé vettem az irányt. Érdekes, de hazafelé csaknem Pápáig esőben, vagy eső utáni vizes utakon vezettem. Nem ezt ígérték a meteorológusok.

Két egymástól eléggé eltérő körből állt a túra. Az első, északi kör változatos és látványos. A második, déli kör meglehetősen monoton, unalmas. Inkább csak egy szimpla menetgyakorlat, mint túra. A 2015-ös első rendezés útvonala sokkal érdekesebb volt, igaz ott többet kellett szalagozni. A térkép nem tartalmazta az ellenőrző pontok helyét, ezért volt, amelyiknél csak találgatni lehetett hol lesz.

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1200/1100 Ft-ért színes térképes igazoló lap (Saját térkép nem árt, ugyanis komplett útvonalak és jelzések hiányoznak róla, viszont a tájékozódáshoz számunkra szükségtelen jelzések, pedig nagyon is hangsúlyosan jelennek meg, ami a terepet kevésbé ismerők számára megnehezíti a tájékozódást.), emléklap és kitűző járt. A rajtban tea, Jásdnál keksz és tea, a Csepegő-ároknál Balaton szelet, vagy müzli szelet, a piros négyszögjelzés és egy murvás út elágazásánál földimogyoró, ropi, nápolyi és cukorka, a Királyszállási elágazásnál kétféle édesség, alma és ásványvíz, a Hamuháznál müzli szelet és ásványvíz, a célban zsíros kenyér és tea volt az ellátmány. Ezen felül büfét is szerveztek a rajt helyére. Aki előnevezett, gulyást is kaphatott, de ehhez a nevezési díjat is előre át kellett utalni.

GPS-el mért távolság: 26,9 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 555 m. Két kitérõt tettem, amikor ugyanoda mentem vissza. Azokkal együtt a távolság: 30,4 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 620 m

A tervezettnél késõbb értem Tésre, mivel elszámoltam az út idõszükségletét. A nevezés, egy kicsit nyögvenyelõsre sikeredet, de nyolc órakor, már így is útrakész voltam. Amikor megnéztem a térképet, úgy láttam, nem fogjuk érinteni a Csengõ-hegyi kilátót, pedig a kiírásban szerepelt. Az is föltûnt, hogy a Tési-kilátóig, az itiner, az OKT-t írja, pedig az út zömét, a kilátó elkészülte után létesített kék háromszögjelzésen tettük meg. Mivel jártam arra, nem zavart. Másokat viszont félrevezetett. Én is jártam már úgy, hogy más volt a térkép és az itiner. Megnéztem az itinert, s gyerünk. Ki nézte a térképet, meg a szalagozást, amikor tudom, hogy melyik utat írja az itiner! Késõbb kellett helyesbítenem, amikor rájöttem, baj van ám. Most ráadásul a térkép sem volt egyértelmû, csak a szalagozás segíthetett. A faluból kiérve egyértelmû lett, szép lesz a kilátás. A levegõ tiszta és gyönyörûen süt a nap. A fák kezdenek õszi színekbe öltözni. A kilátónál egy traktornál kaptuk az elsõ ellenõrzõ pecsétet. Irány a kilátó. Tényleg remek a kilátás! A fény-árnyék határok nagyon élesek. Még elég alacsonyan van a nap.

Leereszkedtem a kilátóból, s irány a murván az OKT-ig, azon pedig egészen Jásdig lefelé vezetett az út. Az OKT elérésekor jött lefelé a kéken egy futó, akinek feltûnõen teljesítménytúrázós papír volt a kezében, ezért rákérdeztem, ezen a túrán indult-e. Igen. Nos, akkor a murván vissza kell mennie a kilátóig. Nem idézem, mit mondott. Õt félrevezette az itiner. Többnyire hangulatos erdõben mehettem lefelé. A vártnál hamarabb értem a második EP-hez, illetve Jásdra is. A faluban tett egy kis kitérõt a szalagozás, majd a Gaja völgyében mentem tovább. A Szent-kútnál meleg teát kaptunk. Igazi, kissé zsíros ízû menza tea volt. (A tea nem tûri az idegen ízeket, s csak olyan edényben szabad fõzni és szállítani, még ha az rozsdamentes acél, vagy üveg is, amiben sohasem volt korábban zsíros étel. Egyszerûen lehetetlen megfelelõen kimosni.) Mindenesetre jól esett a meleg innivaló. Nem kicsit friss a levegõ. Jellemzõen, az egész Gaja-völgy ilyen hideg. Késõbb, egész nagy területen deres a fû. A gázlót kihagytam, sõt a szalagozás által jelölt fatörzset is. Kicsit följebb volt olyan hely, ahol kavicszátonyoknak köszönhetõen, simán át lehetett lépdelni a patakon, amiben elég sok a víz. Ballagtam tovább. A vízmûtõl, jó kis kimelegítõ kaptató következett. Gondoltam, hogy az ellenõrzõ pont maga, nem a vízesésnél, hanem a kiépített pihenõhelyen lesz, ezért a megszokott rövidítésen lementem a vízeséshez. Most is gyönyörû, mint mindig. A fényképezési feltételek pedig sokkal jobbak az általánosnál. Nézelõdés és fotózás után, irány az EP. Pecsételést követõen, az OKT-n gyerünk tovább. A következõ szakaszt, egészen a három, meredek partoldalból kiálló gyökerû bükkfával jelezhetõ kanyarig, nagyon nem szeretem, ha lehet el is kerülõm. Elõször montival jártam rajta, s az meghatározó. Néhol életveszélyes volt tolni, és vinni is a biciklit. Egyszer, lent a mederben kéne végigjárni ezt a szakaszt. Néhol látszik, hogy ott sokkal szebb, viszont nem ártana hozzá egy horgász/halász combcsizma.

Bakonynána szélén balra rátértem a Tésre vezetõ erdészeti aszfaltútra, s jó hosszan kaptattam rajta fölfelé. Többször is néztem, vajon, hol is lesz az a letérõ. Végre ott vagyok. Ettõl kezdve ugyan nem aszfalton mentem fölfelé, de még koránt sem volt vége az emelkedõnek. Néztem egy-két elágazást, érdemes lenne montival kipróbálni a keresztezõ utat. Utólag, térképen megnézve derült ki, hogy a másodikon kellett volna jobbra térni a kilátóhoz. Egy elágazásban balra is vitt a T jelzés, kis táblával, hogy 300 m-re található a Bongó-zsomboly. Tettem is egy kitérõt, ha már erre jártam. Egyszer elég megnézni, nem igazán látványos. Elõzõ nap a Kab-hegy tömbjén jártam, s mindegyik ottani víznyelõ barlang, illetve a hozzávezetõ árokrendszer sokkal látványosabb.

Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a kiírással ellentétben, nem fogjuk érinteni a Csengõ-hegyi kilátót. Mivel eddig igen jók voltak a látási viszonyok, az ellenõrzõ ponton úgy döntöttem, teszek egy kitérõt visszafelé. A tanösvény jelzésen érintettem a Csengõ-zsombolyt is. Végre, igazán jó látási viszonyok között mehettem föl a kilátóba. Megérte, bár tíz év múlva már nem sok kilátás lesz a felnövõ fák miatt. Egy másik útvonalon visszamentem az ellenõrzõ pontra, majd onnan a hivatalos útvonalon folytattam a túrát.

A következõ szakasz erdõ szélen vitt, de a kilátástól egy fasorral jórészt elzárva. Méretes pocsolyák következtek. Azokon túljutva gyanús lett, ez évben jártam már erre montival. Késõbb biztossá vált. A kellemes erdõt, megint csak erdõszéli rész váltotta fasorral, majd ismét erdõ, régi, elhanyagolt murvás úton. Megvan, hová vezet az egyik Szúnyogos-völgyi elágazás, amit nézegettem. 1 km-en, olyan 20% körüli emelkedõvel vezet föl erre az útra. A következõ erdõszélen az út végre kivitt a fák közül. Szép a kilátás. Megkezdõdött a pókok vándorlása. Elég sok ökörnyál úszik a levegõben. Egy erdõsáv mellõzése után, szarvasok keresztezték a mezõt. Sajnos elég távol voltam. Az elsõ csoport, megriadt az elõttem menõktõl. Megálltam, elõvettem a fényképezõgépet, s vártam, merre indulnak. Szerencsémre felém jöttek. Elõttem, úgy 60-70 m-el elkanyarodtak az erdõsáv felé, s elkocogtak. A következõ csoport is tanácstalanul álldogált egy darabig, amikor észrevett. Sajna õk nem felém indultak. Késõbb, aztán, mégis keresztezték az utamat, de nem volt idõm a gépet elõvenni, olyan gyorsan történt. Elõzõ nap, egy erdõsarkon befordulva, 20-30 m-re lévõ tíznél több muflonból álló csapatba „futottam” bele. Ott sem volt esélyem fotózni, pedig csak elkocogtak mellettem. Igaz, mozdulni sem mertem, nehogy megijesszem õket. Ilyen szempontból ez egy remek hétvége volt! Elég rossz „úton” (inkább csak két fûvel benõtt, szétmosott keréknyom, pedig a térkép murvás útként ábrázolja) ereszkedtem lefelé. Egy magaslesnél megvan az utolsó ellenõrzõpont. Ha egyszer leereszkedik az ember egy völgybe, akkor onnan ki is kell mászni. Viszont, ettõl kezdve, már közel a falu, ahol egy nagyobbacska kört tetettek meg velünk a szervezõk. Igazuk volt, tényleg látványos. Egy rövid szakaszáról, így, kilátó nélkül is majdnem körpanorámában lehetett részünk. Jobb lett volna a Széchenyi kilátót idetenni, nem pedig le a murvás út mellé. A kör elvitt bennünket a szélmalmok mellett, s végül beértem a célba. Eddigre a szemüvegem komolyabb tisztításra szorult, a rátapadt ökörnyál miatt.

Remek (legalább is ilyen jó látási viszonyok között), nem nehéz túra. A legnehezebb pont, a Gaja gázlója. Gyönyörû napsütéses, igazi ajándék idõben túrázhattunk. A túra jelentõs részén volt valamilyen irányba szép kilátás. Az erdõ is kezdett õszi színekbe öltözni.

A célban kicsit lassan, de megkaptam a kitûzõt és az oklevelet. Mivel rossz passzban értem ide, így zsíros kenyér nem jutott, tehát ittam egy teát, s elindultam hazafelé. (Elsõ szervezésû túra, sok résztvevõvel.)

A túra ár/szolgáltatás aránya most nem csak a nevezési díjtól, hanem a szerencsétõl is függött. 1200/800 Ft-ért szürkeárnyalatos térképes (GPS-es, Garmin, számítógépes térképbõl kinyomtatva, így eléggé részlet szegény, (másként nem fért volna rá az A4-es lapra)) igazolólapot, oklevelet és kitûzõt kaptunk. Saját térkép nem árt, de a jó szalagozásnak köszönhetõen anélkül is végig lehetett menni. A 15-ös távot nem ismerem, de a távok szétválásánál esetleg lehetett gond, mert többen is áttévedtek a 25-ös távra. Nem tudom ebbõl mennyi írható a túrázók figyelmetlenségének a számlájára. Nem elképzelhetetlen, hogy az egész. A Szent-kútnál tea, a Római-fürdõnél müzli szelet, a Csengõ-hegyen háztartási keksz és szõlõcukor, a célban pedig zsíros- és lekváros kenyér (Már akinek jutott. Itt jelenik meg a szerencse faktor.), hagyma és tea volt az ellátmány. Ennek megfelelõen az ár/szolgáltatás arány: amennyiben jutott zsíros kenyér, akkor 1200 Ft-ért megfelelõ; 800 Ft-ért igen jó; ha pechje volt az embernek, akkor 1200 Ft-ért drága, 800 Ft-ért megfelelõ.