Túrabeszámolók


Ősz a Cuhán

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2017
 Túra éve: 2018
agillaTúra éve: 20182018.09.30 14:41:05
megnéz agilla összes beszámolója

Ősz a Cuhán 15 km


Gyönyörű idpnek ígérkezett, így az előnevezési határidő után ugyan, de sikeresen jelentkeztünk a túrára. Korán ébresztettem a gyerekeket, hogy időben kezdhessük a túrát. Ismerem a Cuha szurdok látogatottságát, és a büfé népszerűségét, így gondoltam a nagy tömeg előtt elrajtolunk. 8:30 körül már caplattunk, kicsit kellett várni a neveztésre. Egy térképet kaptunk csak, de az elegendőnek bizonyult, a másik oldalon a pecsételőlap. Szép, kicsit szintes túra, a Hódos-ér és a Cuha-patak ölelésében. Két kódos pont volt, de a másodikat nem találtuk meg, csak egy kis darabka papír mutatta, hogy ott volt vmi kiragasztva. A végén kiderült, hogy nem a "fő-úton" volt, hanem kicsit beljebb, de a fényképek és az elmondásunk bizonyította, hogy jártunk ott. Mint kkderült, amit láttunk még az előző túra kiirásának maradványa volt. A Hódos-ér kicsit nyugisabb, a Cuha-szurdok már nagyobb tömeget vonzott. A pihenőknél nagy volt az élet. Kb. 3,5 óra alatt értünk be a gyerekekkel (7 és 9,5) , akik a bakancsban kicsit szenvedtek, de vizes átkelések miatt a vízálló cipő igen javasolt. Nekem nem volt, igy nem úsztam meg száraz lábbal , de sebaj. A célban a felnőtteknek egy jó kis tönkölybúzás lángos járt és mind a négyen fém jelvényt kaptunk, amihez csak gratulálni tudok, mert csodaszép, mind a három féle. Megérte ezért a túráért egy órát autózni, jó hanguzlatú, könnyű túra, szép emlékekkel.

 
 
 Túra éve: 2017
nafeTúra éve: 20172017.10.18 20:47:59
megnéz nafe összes beszámolója
Ősz a Cuhán 35

GPS-el mért távolság: 34,2 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 700 m.

Az előző hétvégén, betegség miatt ki kellett hagynom a Bakonyi Barangolást, és most is csak péntek reggel dőlt el a részvétel. Szép idő ígérkezett, így pláne igyekeztem valamikor a rajtidő kezdetére Vinyére érni. Ez olyan jól sikerült, hogy még csak néhány autó parkolt a placcon. Bezzeg délután! Szokásos készülődés és irány nevezni. Ez is hamar ment. Imréék csodálkoztak is, hogy hét után pár perccel még csak kevesen neveztünk. Jeleztem, úgy vélem, a Tatabánya tt-k vitték el a jelentkezőket, főként a Pest felől érkezőket. Mire az első körről visszaértem kiderült, nem a kevés nevező miatt kellett aggódniuk, hanem amiatt, mert az előnevezetteknek a háromszorosa indult a túrán, s ilyen sokra nem számítottak. Szerintem a túránál 10 nappal korábbra megadott előnevezési határidő miatt történhetett így.

Kényelmesen nekivágtam a táv teljesítésének. Az üdülőkig aszfalton lehetett bemelegíteni. Ott rátértem a sárga jelzésre és a murvás úton ballagtam tovább. A P+ jelzés eléréséig alig érezhetően emelkedik. A Hódos-ér medrében, csak a nagyobb mélyedésekben van víz. Ezt kihasználva le-letértem az útról, közelebbről is megnézni néhány sziklát. Megérte a korai nevezés. A völgy tetején, lapos szögben, szépen megvilágította a fákat a nap. Gyönyörű volt, lentről az árnyékból nézni a már sárguló, de világító lombtakarót. A S – P+ elágazásban fölírtam a kódot, s gyerünk tovább. Ettől kezdve vált meredekebbé az emelkedő, ami azért így se nagyon haladt meg a 4-5%-ot. Biciklivel sem szoktam rajta nagyon szenvedni. Egy helyen őzek keresztezték az utat. Alaposan kimelegedtem a 180 m szintemelkedésű kaptatón. A végén kényelmes sétával értem el a Csárda-tetőt. Közeledve látom, két túrázó, nagyon keres valamit. Alighanem a kódot. Ebből rögvest gondoltam, „Orbán Imre módra” került elhelyezésre, az-az nem ott ahol általában lenni szokott az itteni pont, hanem a P – P+ elágazásban, ha már az itiner szerint, ott kell jelzést váltanunk. Alig 50 m múlva, már látszott is a lap. Megtévesztésként sajnos maradt kint néhány decathlonos szalag a Magas-Bakony tt-ről, amiről nem az Imre tehet.

Kis lazítás lefelé a piroson. Kezdtem megéhezni. Előbányásztam egy kis régen megbontott energia gumicukrot, s elkezdtem elszopogatni. Úgy kiszáradt, hogy kellett neki 5-10 perc, mire rághatóvá vált. Az időjárás egyre melegebb, a séta is könnyű, szóval jól éreztem magam. Ugyan a Pápalátó-kőre vezető kaptató előtt megszabadultam egy réteg ruhától, de így is megizzasztott. A levegő elég párás, de a kilátás jó. Egy-két percig nézelődtem, s gyerünk tovább. Kényelmes úton talpaltam a Likas-kő felé. Ahogy közeledtem, és öregebb bükkösbe értem, úgy lett egyre hangulatosabb az erdő. Hamar odaértem. Fölírtam a kódot, és már mentem is tovább. Az üdülőknél a Hódos-ér gyalogos hídja egyre rozogább. Néhány palló is hiányzik már, ami van azok közül is több meggyengült. Oda kell figyelni, hova lép az ember. Az utolsó aszfaltos szakasszal visszaértem a rajtba. A pulóveremet bedobtam a kocsiba, lebélyegeztettem az igazoló lapot, és megkezdtem a második kört. Murvás úton mentem az Ördög-rét felé. Volt benne egy kis emelkedő is, de meglehetősen kényelmes utat jelent. A P+ és a SL jelzések elágazásánál fölírtam a legalább kétszáz éves tölgyön található kódot. A következő elágazásnál a térkép és az itiner nem akart igazán passzolni. Maradtam az itinerben szereplő P+ jelzésen és leereszkedtem az Ördög-rétre. Ott is fölírtam a kódot. Következett a túra legnehezebben járható, de egyben leglátványosabb szakasza az Alsó-Cuha-szurdok.

Leereszkedtem a patakmederbe, s ahol csak lehetett ott mentem. Víz itt is csak a mélyedésekben volt. Ennek ellenére reménykedtem, hogy a fölső szakaszon, a gázlókon lesz azért víz. A hiánya itt most megkönnyítette a haladást. Nincs állandó nyomvonal. Az mindig az aktuális vízállástól függ. Gyönyörű a szurdok. Alaposan lelassultam a nézelődés közben. Sajnos túl hamar vége lett. Kényelmes sétával értem a Zsidó-rétre. Szép a környezete. Többen is pihengettek a fűben, a kellemes melegben. Hamarosan megkezdhettem a túra utolsó, de egyben legnagyobb szintemelkedésű kaptatóját. Újra alaposan leizzadtam. Egy kidőlt fán nem vettem észre a vékonyabb ágcsonkot, s az ki is szakította a hátizsákom hálós oldalzsebét. A reccsenést hallottam ugyan, de csak a célban láttam, mi történt. A Zörög-hegy északi oldalára inkább a tölgyesek jellemzők, amik közel sem olyan látványosak, mint az idősebb bükkösök. A hegytetőn felírtam a kódot, s megkezdtem a leereszkedést a hegyről. Vannak meredek szakaszok is, de az is könnyebb, mint a Csesznekre vezető lejtő. Elég hamar odaértem a vadászházhoz, ahol rátértem a 82-es út és a Cuha-szurdok közti murvás útra. Itt már több kisgyerekes családdal is találkoztam. A Károlyháza vadászház elágazása után, a rosszabb minőségű úton, délután kettőkor még az éjszakai harmattól lucskos a fű és gaz. Ez a szakasz is rövid, és a szurdokba leérve, már írhattam is föl az utolsó kódot.

Tempósan mentem a cél felé. A szurdokban rengeteg a kiránduló, és szerencsére több mint a felük gyerek. Szemmel láthatóan a többségük nagyon jól érezte magát. Az első gázlónál megnyugodtam: van víz a patakban. Ez szerencsére az összes gázlónál így volt. A gyerekeknek így az igazi. A szülők és nagyszülők jó része fölkészült a gázlókra, és hozott gumicsizmát a kicsiknek. A gyerekek egy része, ahol csak lehetett a hegyoldalba is fölmászott, ahol a gyökerek lehetővé tették. Egyiküknél megjegyeztem, hogy a Kőpince-forrásnál milyen remek gyökeres mászóka található. Rögvest kiderült, onnan jöttek. A nagyszülők nem először jártak erre. Végig mentem az összes gázlón, s ezzel be is értem a célba. Átvettem az oklevelet és a jelvényt. Beálltam a sorba a lángosért és a teáért. A teához megíttam egy kapucsínót is. A lángosra jócskán várni kellett, mivel rengetegen voltunk. Az egész rét tele autókkal. A parkoló autók sora, bő száz méterrel túlnyúlt a Bakonyszentlászlói elágazáson. Amíg a lángosra vártam, nézelődtem, az ismerősökkel beszélgettem, vettem egy kis somlekvárt. Mire megkaptam a lángost, beért Dnv Zoli is, aki most csak az egyik gyerkőccel jött túrázni.

Három óra után nem sokkal, végre megkaptam a teljes kiőrlésű lisztből készült, méretes, igen jó lángost. Jóízűen eltüntettem, de rögvest éreztem, ezután a vacsora már csak egy kis gyümölcs lesz. Így is történt. Még este fél hétkor sem bírtam volna többet enni egy almánál.

Az ajándék időjárásban, látványos, nem igazán nehéz túrán vehettem részt. Monotonnak csak a Vinyei üdülőkig vivő aszfaltutat lehet nevezni. Az Imre túráiban, azt kedvelem, hogy nem rág mindent az emberek szájába, rendszerint nagyon „Kispistázó” ellenesen helyezi ki a kódokat, s nem árt egy kis tájékozódni tudás, meg oda is kell figyelni egy kicsit. Az előbbiek okoztak némi problémát egy két túrázónál. Többen is kérdezték, hol volt ez vagy az a kód. Amikor megmondtam, csodálkoztak, hogy a francba tudtak mellette elmenni.

Ami még meglepő volt a túrán, hogy egyetlen kullancsléggyel sem találkoztam. Két héttel korábban, illetve a túra előtt csütörtökön is katasztrofális volt a helyzet a Magas-Bakonyban. Csütörtökön, a délutáni órákban, megállni sem mertem, mivel ilyenkor másodperceken belül leszállt rám pár tucat. Egy helyen szerettem volna a térképet előbányászni a hátizsákból, de inkább elmenekültem. Aki találkozott már velük, tudja, miről beszélek, s milyen istenátka egy rovarok. Amennyiben sikerül az ember hajába bejutniuk, már csak körömmel lehet őket kiszedni, s alapvetően oda igyekeznek.

A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1500 Ft-ért színes térképes, itineres igazolólapot, oklevelet és jelvényt kaptunk. A rajtban Sportszelet, a célban pedig tönköly lángos és tea volt az ellátmány.